Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szadista gyerekjáték a Matteltől

Minden magára kicsit is adó, a gyermeke szellemi fejlődését szem előtt tartó szülő kötelessége, hogy beszerezzen egyet ebből a különleges játékszerből, amelynek brutalitásához képest a guantanamói börtön fegyőrei szeplőtelen apácák. A játék nagy attrakciója ugyanis az, hogy a kisautó virtuális sofőrjét a kicsik kényük-kedvük szerint kínozhatják. A volán mögött ülő szerencsétlent a gyerekek egy gombnyomással lófingba boríthatják, harapófogóval marcangolhatják, árammal csapathatják, teletömhetik gilisztával, amit ha megpörgetik viccesen a szélvédőre hány a sofőr, aki ráadásul könyörög nekik, hogy ne hagyják abba, okozzanak neki még több fájdalmat.

100 Ranschburg Jenő sem tudott volna egy ennyire elmés képességfejlesztő játékszert kitalálni, ami nem mellesleg ilyen felszabadult örömet képes szerezni az apróságoknak. Nézzük csak meg a reklámot, milyen boldog a kisfiú, aki szabadon engedheti legsötétebb késztetéseit. És a legjobb, hogy ezt az ügyes szerkezetet nem egy névtelen kis cég találta ki, hanem a Mattel, amimely a Hot Wheels sorozat részeként dobta piacra a szörnyűséget, amely ráadásul a karácsonyi játékpiac egyik nagy durranása volt. Persze voltak normális szülők is, akik keményen felléptek a játék ellen, és arra kényszerítették az egyik egnagyobb játékláncot (Toys 'R' Us), hogy beszüntesse a "játék" reklámozását és levegye a polcairól a kocsikat.  Ilyenkor azt gondolom, mégsem olyan rosz dolog  a cenzúra, és már-már kezdek hinni az ÖRT létjogosultságában.

Címkék: játék botrány elmebaj

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr36289679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Inimma · http://inimma.ingyenweb.hu 2008.01.09. 10:46:49

Nem rossz, de pár évvel ezelőtt már forgalomba került egy olyan játék amivel a villamosszékes kivégzést lehetett szimulálni. De vicces volt, amikor a székbe szíjazott baba hánykolódott, szikrázott, füstölt stb...

DobayAdam · http://www.dobayadam.hu 2008.01.09. 10:47:04

Érdekes, hogy ezt le lehetett vetetni, emlékszem tíz évvel ezelőtt még simán az egész karácsonyi szezont végigreklámozták a külföldi csatornákon egy "társasjátékkal" aminek az emléke mindig megmarad, az egyikben a bácsi orrából kellett nyálkás zöld műtaknyot kihúzni, azt hiszem Gooey Louie vagy hasonló mókás neve volt. Az dobott rajta igazán hogy a pasinak kinn az agya és a játék lényege hogyha a megfelelő taknyot húzod ki az orrából akkor kirepül az agya! Kulturált szórakozás gyerekeknek.
És megtaláltam, tényleg létezik: www.boardgamegeek.com/game/3736
Még nyalja is a száját örömében taknyos barátunk.

tartlev 2008.01.09. 11:01:32

Még mindig nem megy az RSS feed :(
Valahogy a blog.hu-sokkal kellene kontaktolni szerintem...

csibike · http://csibike.blogol.hu 2008.01.09. 11:11:23

Ezeknek a "játékfejlesztőknek" nincs gyerekük? Vagy nekik is ezt nyomják a kezükbe, basszus?

theshadow · http://hackstock.blog.hu/ 2008.01.09. 11:19:54

Hol és mennyiért lehet kapni? Elég beteg játék, tehát kell nekem egy ilyen! :)

Netuddki. 2008.01.09. 11:50:43

Negatív tamagocsi.
Úgy látszik már kifogytak a játékgyártók az (pozitív) ötletekből. Mindent el lehet adni, a lényeg újdonság legyen. Aztán majd ha 10 év múlva a gyerek vérfürdőt rendez a highscoolban, kit érdekel.

EatClean · http://cleaneating.blog.hu 2008.01.09. 11:50:57

hehehe...szerintem nem olyan vészes. Állatság, de poénos...nekem is kell egy :D

joc 2008.01.09. 12:51:38

az lesz a szép, igen, amikor az internet miatt kezdjuk visszasírni a cenzúrát. én már érzem is, hogy egyre fasisztább vagyok.

a játék gány, fröccsöntött.

csalamádé 2008.01.09. 13:03:31

Vazze, milyen lesz a next generation, ha ilyen geciségeket találnak ki, mint játékot... Megérett a világ a pusztulásra...

aTony 2008.01.09. 13:08:07

Miért gány? Profitot termel, igény van rá.
Akinek nem tetszik, elmehet szlovákiába szlovák állampolgárnak, mellesleg angolul IS beszélhet.

hehe, méghogy next generation :))))

SueSue 2008.01.09. 23:18:40

Én már akkor kiakadtam, amikor a Play Dooh tavaly kijött az operálható gyurma emberrel. Felvághatod a hasát szikével és a beléből kiveheted a lenyelt csavart. !?

...ja és az agyturkász játék...az mi is volt?

hiissaa 2008.01.10. 10:04:29

ezeket a játékokat a mi generációnk fejleszti a gyerekeinknek. itt van a qwwanagy probléma. most teremtjük (teremtik) meg a majdani mészárlások alapjait.

Tom · http://www.kreativkid.hu 2008.10.27. 02:55:20

Nagy kérdés, hogy a hülye játék termeli a mai kor "hülye" gyerekét, vagy az egyéb helyen (tv, agresszív számítógépes játék stb...) elvadított gyerekek igénylik már ezeket a játékokat...

Zoltán · http://www.gyerekorszag.hu 2008.12.11. 13:36:01

Sziasztok!
Hmm, nem volt rossz!

Én viszont szeretnék nektek ajánlani egy online játékwebáruházat a neve : www.gyerekorszag.hu
Akit érdekel látogassa meg!

Üdv nektek:
Zoltán

Tejfog 2009.05.22. 18:47:28

Még szerencse, hogy vannak akik normális játékokat is kínálnak nekünk , pl. nunu.hu
Ajánlom mindenkinek van egy-két játék ami a felnőtt korosztály érdeklődését is felkeltheti.
Nekem a kedvencem a Tridio http://nunu.hu/tridio
és a Zoob nunu.hu/catalog/epitojatekok/zoob

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása