Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy vallatnál egy nagymamát?

A Mucho Gusto costa rica-i receptmagazin decemberi számát egy egészen különös koncepcióval hirdették. A lap szlogenje azt ígéri, hogy a legjobb recepteket szerzik meg az olvasóknak a legjobb forrásból. Mivel a legfinomabb ételeket mindig a nagyik főzik, tőlük kellett begyűjteniük a recepteket, ami vártnál is nehezebb feladatnak bizonyult. A lap munkatársai azonban elmentek a legvégsőkig, és még attól sem riadtak vissza, hogy vallatással szedjék ki a tisztességben megőszült nagyikból fétve őrzött titkaikat. Persze ökörség az egész, nem kell és nem is lehet komolyan venni, amit a konkrét megvalóstás is jól mutat. Az egyik képen a saját fonalával kikötözött nagyanyót fenyeget egy rosszarcú fickó azzal, hogy meggyújtja a helyre kis csipkés terítőjét, a másikon pedig a kis házikedvenc bundájához közelít egy elektromos borotvával.

Ha az újság esetleg nálunk is megjelenne, a lenti példákon kívül további, a magyar nagyik szokásait figyelembe vevő, lokális vallatási formákat is fel lehetne használni a printeken. Fenyegethetnénk őket azzal, hogy letörjük az addig a tévé tetején pihenő porcelán kacsa fejét, vagy nem endednénk ajtót nyitni, amikor a pénzes postás kopogtat, esetleg elkezdhetnénk a szeme láttára megfejteni a legfrissebb Fülesben lévő skandináv keresztrejtvényeket. Végső esetben pedig ott van a különösen kegyetlen módszer, a tévéterror, aminek lényege, hogy pontosan két perccel a Barátok közt vége előtt kikapcsoljuk a tévét, vagy abban a pillanatban, amikor az Önök kértékben éppen Koós János kezdene énekelni, átkapcsolunk az AXN-re. De ebbe már belegondolni is kegyetlenség.
















Forrás:adsoftheworld

Címkék: humor kaja print

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr91296201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Örökvesztes 2008.01.14. 09:45:23

He-he. A Barátok köztös módszer nagyon durva, nem hiszem, hogy az Emberijogi Bizottság tétlenül nézné:))

2008.01.14. 09:59:31

Csak nekem jut eszembe erről a kérdésről a spanyol inkvizíció?
en.wikipedia.org/wiki/The_Spanish_Inquisition_(Monty_Python)
(Tudom: SENKI sem számít a spanyol inkvizícióra!)

Verebes a Mágus 2008.01.14. 10:05:27

Nem, nekem is, hatalmas jelenet:))
De ettől még jót röhögtem a képeken, meg az íráson is.

iraszl · http://adsoftheworld.com 2008.01.14. 10:11:02

addict! sok melom van benne hogy osszegyujtsem a hirdeteseket az Ads of the World-on. megtiszteltetesnek vennem ha mindig visszalinkelnel a forrashoz, amikor atveszel egy anyagot. plusz sztem az olvasokat is erdekelheti hogy nemzetkozileg mit kommenteltek a nepek... :)
nagyon koszi!

Via:
adsoftheworld.com/media/print/mucho_gusto_recipe_magazine_cat
adsoftheworld.com/media/print/mucho_gusto_recipe_magazine_fabric

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.01.14. 10:24:04

iraszl
Kösz, hogy megtetted helyettem. De ugye csak egy gyenge vicc, hogy közöd van az adsoftheworld-höz?

iraszl · http://adsoftheworld.com 2008.01.14. 11:00:10

Hat en alapitottam es en csinalom azota is. :)

szélkakas 2008.01.14. 11:39:21

Ezek a cuccok fenn vannak vagy 20 reklámblogon egyszerre, pont annyira az egyiké, mint a másiké. Ne csináljunk már úgy, mintha a blogok készítették volna a reklámot vazze.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.01.14. 12:25:07

de ha már vitázni akartok
cigi.blog.hu/2008/01/14/reklam_27
reklámbuzi - a Te vélemyényedre is kíváncsi vagyok!

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2008.01.14. 13:33:54

SzaboZsee: látom, neked is ez jutott róla eszedbe. :) Nost én így vallatnék egy nagymamát:
www.youtube.com/watch?v=F56ZZzz4meU

ruszkibaka · http://ruszkibaka.blog.hu 2008.01.14. 17:45:52

én úgy,mint elődeim 45-ben..beállítanék egy puskával,és davaj..jibáty...biztos mindent elmondana,ha nem akarna velem együtthálni..csakhogy énsem a nagymamával,mert meleg vagyok..

Nyunyi · http://www.nyunyi.blog.hu 2008.01.14. 19:50:44

Én valamit a protkójával csinálnék, attól tuti beszarna x)

W Joe 2008.01.14. 21:42:28

Erről az a reklám jutott eszembe, amikor a sajtmestert vallaták. Meg persze a spanyol inkvizíció :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.01.14. 22:16:57

Wita
Csak a sajtmestert ne!!! Könyörgöm, mindent bevallok, csak azt az ökörséget ne juttasd az eszembe!

feketefene · http://feketefene.wordpress.com/2008/01/07 2008.01.15. 09:11:11

NA ez igen!

azért még pár magyar módszert
el tudnék képzelni....

:D :D

kalman51 2008.01.16. 23:00:58

a legdurvább és a témához is passzoló módszer:
egy óriásplakát telepítése az utcafrontra néző ablaka elé (így az öregasszony nem fogja tudni szondázni és rögzíteni a környék 24 órás forgalmát), vagyis legjobb a térfigyelő funkciójában korlátozni :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása