Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szexis csokiszáj nemcsak gyerekeknek


























A Kinder Bueno legújabb kampánya kapcsán egy hasonlóan ócska poén jutott eszembe:   

- Valami van a szád szélén.  
- Le van szarva.  
- Ja, azt hittem, csokis.  

Kinderék úgy tűnik, beszédes nevükkel (Gyerekek Jó) ellentétben már nem csak gyerekekhez akarnak szólni. A „snowboardoztunk, jaj de éhes lettem, a torkosságom nem éri be akármivel” csapás után az érzékiség zálogát látták bele Bueno nevű termékükbe. A kampány nem hazai fejlesztés, de egyetlen húzással sikerült igazán magyarossá tenni. Felülemelkedve azon, hogy az angol verzióban még a sza csoki is jobban kenődik, figyeljük meg, hogy varázsolták egy teljesen értelmetlen, hangzatosnak szánt fősorral tökéletesen bambává. Míg a nemzetközi verzió a „Not only for kids” sorral futott, ami ha nem is paradigmaváltóan eredeti, de legalább érthető, addig a magyar hirdetéseken a sejtelmesen értelmetlen „ az érzékek útján” gondolat igyekezett megzavarni a nézőt. Sajnos nekem – de biztos csak a mocskos fantáziám miatt – ettől a sortól egész más képzetem támad (mondjuk ilyesmi). De nem ez az egyetlen furcsaság a hirdetéssel kapcsolatban. Mi a fenéért nem lehetett egy rendes stylistot keríteni? Akkor talán az is elkerülhető lett volna, hogy a nem egészen kívánt assziációk helyett tényleg elkent csokinak tűnjön a a csaj száján a folt. Másfelől, hol van a Buenóban az az irgalmatlan csokiáradat, ami kenődik? Ez egy mogyorós krémmel töltött ostya, könyörgöm!

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy maga az ötlet mennyire elcsépelt. Szerte a világon évek óta megy a szexi tejbajuszra épülő got milk? kampány, amiben az összes valamire való celeb száját összekenték már, és csokoládéval összehancúrozott szájú nőket is látott már a reklámvilág. De fel a fejjel, nézzük a dolgok pozitív oldalát, és örüljünk annak, hogy legalább a torkos snowboardos lánytól megszabadultunk.

Címkék: kaja magyarmocsár

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr91328175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2008.02.07. 09:12:48

Egyszerűen nem kapcsolható össze a "Kinder" márkanév a szexualitással... szerintem.

Nem elég nagy a gyerekvásárlók piaca? Túl nagyot hasít belőle a konkurencia? Azért kell a "Kinder" szót a buja szexualitással összekapcsolni?

Legközelebb azt látjuk majd, hogy a kindertojást zoknival kitömött gatyájú férfimodellek ajánlgatják a kicsiknek???

Capello 2008.02.07. 09:24:42

Mária:))
Én is nagyon várom már, hogy a betiltott gyerekjátékok helyett vibragyűrű, meg óvszer legyen a Kinder-tojások belsejében.

Picióriás 2008.02.07. 09:27:51

Ez jó ötlet Cappello! Lehetne olyat is csinálni hogy összerakható vibrátor legyen a kinder-be de legalább 4-6 részbe szétszedve. Azaz még többet kell vásárolnia. A slogen lehetne: "Kinder. A csokis élvezet!"

Grincs 2008.02.07. 09:35:40

A belinkelt Death at a funeral rohadtul jó film! Hülyére röhögtem magam rajta, pont úgy mint a szexi Kinder csokin, aminél új értelmet nyer az extra tejjel kifejezés:))

Mr_Wolf 2008.02.07. 10:15:14

Vádoljuk meg a Kindert pedofil propagandával.

Hangyasav 2008.02.07. 10:17:04

Mária, ott a pont!

Építő jellegű javaslat a Ferrero Deutschland GmbH-nak az ötlet továbbfejlesztéséhez: összefogva a Neckermannal hirdethetnének kedvezményes árú Tájföldi nyaralásokat a "Kinder: bueno. Not only for pedophiles" (©Hangyasav) fősorral. Imádnák! Esetleg még maszatos arcú thai kisgyerekek is mosolyoghatnak félénken a képeken...

varg 2008.02.07. 10:43:54

Szerintem meg az eredeti ötlet vicces is, és jól is néz ki. nyilván nem dobom el az agyam tőle, de működik, és nem feltűnően gagyi..
De a magyar.. nem is értem, mi ez a demagóg faszság, hogy az érzékek útján, komolyan, semmi köze a termékhez, tök értelmetlen

varg 2008.02.07. 10:46:17

ja , és tényleg úgy néz, ki mintha le lenne sz***a
a csaj szája

sanya 2008.02.07. 11:04:07

Szar az egész...

marlington 2008.02.07. 11:08:59

" - Valami van a szád szélén.
- Le van szarva.
- Ja, azt hittem, csokis."

- ezt a blahán a villamosmegállóban levő plakátra valaki konkrétan fgöl is ragasztotta egy matricán.

csalamádé 2008.02.07. 11:15:00

csak nehogy az anális szexet kezdjék el reklámozni a kinder csokival... megcsappanna vásárlás.

kukacka 2008.02.07. 11:30:32

Egy darabig én sem veszek ilyet, az biztos. Szerintem az asszociációtól függetlenül is gusztustalanok az ilyen reklámok.
Nálam az túrórudi reklám is leverte a lécet, amikor a csaj rágerjed a vadidegen srác szájából kipottyanó csokidarabra. Hipp-hopp, jön Vuk!

Anonim Analizátor 2008.02.07. 11:32:06

csalamádé, fordítva megy ez

"... nézzünk be a csokibarlangba ..."

HAHA

Iele Comte 2008.02.07. 11:37:52

Nem tudom, hogy itt szabad-e jót írni erről a reklámról, de nekem ez az egyik kedvencem a most futók közül.

Ahogy kezdődik a mosóporblokk, mindig kinyomom a hangot, de amikor Kinder Buenóék jönnek akkor visszaadom: marha jó a zenéje, (Amanda Lear, azt hiszem)és kivették az eredeti számban még ott futó szinti-pop alapot, így még emészthetőbb. Szóval jó a zene, és jók hozzá a képek.

Amikor meg jön a csokis szájú csaj, ismét leveszem a hangt. Ennyi.

kanbatu 2008.02.07. 11:56:47

"Egyszerűen nem kapcsolható össze a "Kinder" márkanév a szexualitással... szerintem."

Hát a káposztával vagy a gólyával?

Vlad - 001 2008.02.07. 12:27:38

kibaszott egy gagyi szar reklám ez. komolyan szégyelltem magam a "kreatívok" sic! helyett, hogy lehet ilyen erőltetett fost kirakni.

nyald le anyu szájárol a SZART????? vagy mi a faszom ez??????


whhhháááááá

és az az erotikus nézés. csábításos. kis kócos.


lőjjjetek a Holdra !!!!!!

Anubisz (törölt) 2008.02.07. 12:41:19

Én kezdetben egy terpesznyi herpeszre asszociáltam a csoki képében... Tényleg ritka gagyi, ez kb. olyan bamba, mintha egy felnőtt ember nem lenne képes arcát fülig kimázolás nélkül enni... Végülis azért Kinder, hogy visszatérjünk a gyerekkori maszatoláshoz?? Akkor partedlit is a nyakba, ha lehet.. Bár a mai világban, ahol minden idősebb nő bepisil, és a többiből kellemetlen szagú folyadékok áradnak, a pasik meg éjszakánként kínlódva pisilni rohangálnak a prosztataproblémáiktól, már semmin se csodálkozom..:)

W Joe 2008.02.07. 12:50:48

A villamosmegállóban láttam ezt a plakátot, és előrször én sem csokira asszociáltam. Ritka rosszul sikerült reklám.

Szindbad 2008.02.07. 12:51:20

Lehet, hogy gagyi, de a csaj szep.

Mária 2008.02.07. 14:12:39

Kanbatu: egy tejporral agyonnyomatott édesipari termék (azt nem mondanám, hogy csokoládé) nevéről szerinted miért kellene, hogy bárkinek a szex, vagy a nassolás, mint helyettesítő tevékenység jusson először az eszébe?

Szexis csajokkal/pasikkal valódi csokoládét kellene reklámozni, nem ezeket a műizéket.

Már várom, hogy a Kindertejszelet mikor kezd megőrülni, ahogy kilép a hűtőből a tejeskorsó mellől és megérzi a tavasz illatát... vagy bent a hűtőben a tejeskorsóval :)

vini_old (törölt) 2008.02.07. 16:11:05

Én így ismertem:
"-Leszart egy madár.
-Le van szarva."

stardust 2008.02.07. 21:45:47

Hogy mi?
"-Leszart egy madár.
-Le van szarva."

És ezután az, hogy: "Azt hittem csokis"

????????? :) Te ez így nem jön össze!

Jimmy Dix 2008.02.08. 11:09:39

A plakátok katasztrofálisak. A csajok olyan arcot vágnak, mint akik épp most kaptak egy kiadós arcpakolást valamelyik Kovi-féle "természetfilmben".

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása