Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Fény az alagút végén

Álljunk meg egy kicsit, és érezzük át a pillanat jelentőségét. Végre sikerült választ találni a mindnyájunkat oly régóta foglalkoztató kérdésre, azaz hogy van-e fény az alagút végén. Igaz, nem pontosan erre az alagútra gondoltunk, amikor a világosság után kutattunk. A Bisolax hashajtó számára készített hirdetésen ugyanis egy egészséges ánuszrózsát láthatunk belülről, a sötét végbélalagút végén megcsillanó fényben pedig a boldogság porcelán szentélye sejlik fel. A felfedezést egy pajkos szingapúri kreatív csapatnak (Suthisak Sucharittanonta, Ariyawat Juntaratip, Chanatthapol Tiensri) köszönhetjük, akiket már a nevük is predesztinál az efféle furcsa ötletekre.

Persze láttunk már hasonlót, hiszen itt az addicton is megfigyelhettük, milyen a világ egy vaginából nézve, vagy hogy mit lát az álmosságtól lecsukódó szemű műtősorvos, de a bélsár szubjektív nézőpontját ideáig nem volt szerencsénk megismerni. Alapvetően nem gusztustalanok a hirdetések, csak ne engedjünk a perspektíva csábításának, és ne képzeljük bele magunkat az éppen kiszabadulni készülő fekália helyébe. Én megtettem, és kifejezetten szar érzés.

Címkék: humor print elmebaj látvány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr19356415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Veki 2008.02.28. 09:22:06

Beszarás jó!

Zenith 2008.02.28. 09:32:50

Ez rohadtul gusztustalan. Viszont az "ánuszrózsa" tetszett:)

Bronco 2008.02.28. 09:39:19

Kíváncsi vagyok, hogy a Playboy mikor hozza ki a maga verzióját: a hímivarsejtek elvezetésére szolgáló csőrendszer kijáratának legvégén az éppen aktuális havi Playmate-celeb csábos képe dereng fel, mondjuk pucsítás közben.
Jobbra lenn: Megjelent a márciusi szám. Dobd rá magad! :)

Hangyasav 2008.02.28. 09:53:16

Innen már nem nagyon van lejjebb... a szar perspektívájából szemlélni a világot... vagy ebből a perspektívából mutatni a világot a fogyasztónak.

Lehet, h ez egy burkolt egzisztencialista kinyilatkoztatás? Vagy buddhista koan?
---
Továbbgondoltam: TCR kampány keretében mutassunk egy lepukkant, koszos pesti utcát a kutyaszar szemszögéből, egy közömbösen távolodó ember hátával és egy hátrafelé kaparó kutya fenekével.
Headline: Nekem nem kéne itt lennem!

velúr · http://napielet.hu/ 2008.02.28. 10:03:36

Namármost ha ülök rajta, akkor alant kevés a fény.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.02.28. 10:13:06

A szar fontos. Ezt felismerték, és remekül ábrázolták. Anuszrózsa for prezident!

Fanyuvo 2008.03.05. 17:18:13

Ha megis megvizsgaljuk a perspektivat, akkor ez az ember 3m-el lebeg a budi folott. Tenyleg fel lehet fuvodva :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása