Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ausztrál nem a puncihódra

Úgy látszik, forradalmi időket élünk a reklámvilágban. Nemrég arról számoltunk be, hogy a  jámbor kínaiknál betette a kaput egy azonnali agylágyulást okozó reklámfilm, most pedig Ausztráliában kavart nagy port egy szőrös kis reklámállat. Hogy értelmezni tudjuk a kampányt, tudni kell, hogy az angol szlengben a női nemiszerv egyik neve 'beaver' vagyis hód. Ez önmagában még nem lenne furcsa, azonban az egyik tamponokat gyártó cég úgy próbálta megszólítani fiatal női célcsoportját, hogy a Szerencsejáték Rt. által is magas színvonalon űzött (lásd minden órában meglepik az ajándékok) szóviccek nyomvonalán haladva megszemélyesítették a főszereplő nemi szervét. Igen, könnyű kitalálni, egy hód lett a szerencsés állat, aki hősnőnk legnemeseb testrészét alakíthatja, midenhová elkísérve őt egy egész nap során. A nő és hűséges kis beaverje együtt ülnek a kávézóban, együtt lakkozzák a körmeiket (uhh), és együtt napoznak a tengerparton (áhh). Felmerült bennem a kérdés, hogy ez azt jelenti-e, hogy a nőnek a homokban fekve kilátszik a csúnyája, hiszen a hódja barátságosan mosolyog az őt néző fiúkra, de azt hiszem jobb, ha meg sem kíséreljük felfejteni a szőrös metafora mélyén meghúzódó megfeleléseket. Minderre rátesz még egy lapátal a narrátor is, aki elmondja a lányoknak, hogy a kis jószágból csak egy van, ezért gondoskodjanak a kényelméről ott lent, és ajándékozzanak neki U tampont. Az ausztráloknál ez a film kicsapta a biztosítékot, és a tiltakozás hatására már a reklám visszavonását is kilátásba helyezték. Pedig nem durva a reklám, még csak nem is alpári, egyszerűen csak bántóan szar. Ha meg minden szar reklámot betiltanánk, az RTL-en csak elvétve szakítaná meg néha egy hirdetés a jégkockacsörgést.


forrás: news.com.au

Címkék: film elmebaj

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr47378148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Figyu 2008.03.13. 09:59:45

És akkor a Colgate hód fogkefével a szájában? Uhh..

Cereborn 2008.03.13. 10:03:41

Akkor a védd a fákat, egyél hódot kifejezést is át kell értelmeznünk. Mennyivel vonzóbb környezetvédelmi alteranítva!

Mr_Wolf 2008.03.13. 10:05:10

Jobb lenne, ha a csajok csak ugróköteleznének, labdáznának, és egymásnak adogaták a tutit a klozetben a nehéz napokon?
Azért pedig külön köszönet az alkotóknak, hogy nem kellett kék vér beszívóképességet néznem, nomeg fantasztikus animációt, ahogy a fátyolszerű bevonat rácsavarodik a sprális tamponra. Attól mindig késztetést érzek, hogy menetet messek a brémre.

Zsirparaszt 2008.03.13. 10:32:56

Most a hódra a feka vagy a fehér gyerek kattant rá?

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2008.03.13. 10:38:38

Mr. Wolf: ROFLMAO

"Attól mindig késztetést érzek, hogy menetet messek a brémre."

Ettöl olyan hangosan röhögtem fel, hogy az egész iroda engem nézett. :)

Misi 2008.03.13. 11:08:06

Meg mindig jobb mintha sunivel reklamoznak...

mobra 2008.03.13. 11:15:10

ez a film elmebaj? hat meg az , aki igy fogalmaz? "kilátszik a csúnyája".

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2008.03.13. 11:27:48

én meg még nem nyertem vizespólós versenyt, mindig csak helyezet voltam, pedig affinításom önmagán túlmutató.

Kelemen 2008.03.13. 11:47:36

mobra
Mi bajod van a a csúnyája kifejezéssel? Én speciel röhögtem rajta. Vagy nem hallottad még korábban? Amúgy a reklám tényleg kínos, még akkor is, ha nincs benne kék folyadék.

aTony 2008.03.13. 12:07:14

Mit is találhatnának ki pl. vizeletcsepegés, orrfolyás, gennyezés, fakadó hólyagok, fülzsír, ...

.....

Milyen aranyos kis reklám, ugye :) !!!

flamer 2008.03.13. 12:08:02

"Akkor a védd a fákat, egyél hódot kifejezést is át kell értelmeznünk."

Nem kell atertelmezni, az angol eredetiben vastagon ott van a puncis utalas (foleg, hogy az nyalasra az angolban vmiert az "eves" kifejezest hasznaljak), csak szar a forditas, mert valami szerencsetlen idiota magyaritotta, aki azt hitte, hogy ha van angolszotara, akkor mar tud angolul.

steelhand 2008.03.13. 12:26:15

Mint vibrator keszito kisiparos, mostmar hod kinezetu muvaginat fogok gyartani. A reklam mar fut...
Ezt a filmet mar csak ugy lehetne uberelni, hogy a kis hodocska kihegyezne egy cerkat, de persze szigoruan takarasban. Nos akkor mar tobbnyelvusitett szojatekrol beszelhetnenk...
Selymes szatenba csomagolt, menetmetszett bre, hat ezen beszartam...
Vizualis tipus vagyok...

SueSue · http://www.hellorepublic.com/category/sue/ 2008.03.13. 12:47:43

Ha Reklámbuzi nem vetíti előre, hogy a hód a nőinemiszerv (mindzsóka, mint itt megtudtuk)akkor nem jött volna át az üzenet.
Így már könnyű volt. Az ausztrál szlengben egyébként a tail=punci. És hát a Bramac-Colgate-OBI hódnak nagy a farka (bár nagyon vicces, mert az meg magyarul veszi ki hülyén magát)
Még a fodrászt megértem, (intimfodrász) de a körömlakk? helyette mehetett volna piercinget lövetni a hód köldökébe, vagy mi

Reklámbuzi! ha tudod az alkotókat írd meg lszi kiváncsi vagyok a női férfi arányra

Dike 2008.03.13. 13:12:20

mobra: ez egy tök régi(es) kifejezés, nem rb találta ki.

mely 2008.03.13. 13:29:12

Mely kifejezés, Dicky?

Indilyány 2008.03.13. 13:29:57

Kőporosvazelin! A hód alakú vibrátorral sajnos elkéstél...
velvet.hu/trend/menociki/ lap alja

steelhand 2008.03.13. 14:57:07

Indilyany ez gas.
Valahol mindig is ereztem, hogy luzer vagyok...

Hangyasav 2008.03.13. 15:27:59

Számomra nem volt ismeretlen a beaver szónak ez a jelentése, de a pussy sztem gyakoribb, ami meg ugye =cicus. Úgyhogy lehet h kifejezetten viccesek és visszafogottak voltak az auszik h nem egy ordas nagy macska személyesítette meg a tárgyat...

Egyébként: "a hódja barátságosan mosolyog az őt néző fiúkra" (...) "a szőrös metafora mélyén" ezek tízpontos szövegek! Utoljára a Jégkorszakos Motkány zuhanásán röhögtem ilyen jót...

PikPok · http://marketingizek.blog.hu 2008.03.13. 21:28:40

Ez a kicsi hód miért örül egy hozzá képest arányaiban nem kicsi tamponnak???? Hogy neki azt a gondoskodás jegyében fel fogják tenni? Ez perverz.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása