Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámügynökség vs. Ügyfél

Miután megszületett egy ígéretes reklámötlet, az ügynökség prezentálja azt az ügyfélnek. Az erre érkező visszajelzések, az egyre csak záporozó gyilkos kommentek és a teljesen félreértelmezett, csupán a felelősségáthárítást szolgáló kutatások után egy újszülött, védtelen ötletnek nincs sok esélye az életbenmaradásra, hacsak az ügynökség nem szedi össze minden bátorságát, és nem áll ki teljes mellszélességgel az ötlet mellett. Akkor talán, ismétlem talán van egy kis sansz arra, hogy ha kissé sebzetten és megtépázva  ugyan, de az ötlet túlélje a támadásokat. És hogy az egésznek mi köze van az állatvilághoz, és a természetfilmekhez? Nem sok, hacsak egy kellően agyalágyult szövegíró át nem alakít egy az interneten már régóta keringő, szenzációs amatőr felvételt, amelyen egy bivalycsorda és egy csapat oroszlán küzdelme látható. A képsorok, nemkülönben az alattuk látható feliratok alkalmasak a nyugalom megzavarására, ezért csak az nézze végig őket, aki töretlen optimizmussal képes hinni egy magára hagyott kafferborjú által megszemélyesített kreatív ötlet életbenmaradásában. Hihetetlenül látványos, lélegzetelállító természetfilm, reklámügynökségi tanulságokba ágyazva. Reklámosoknak kötelező tananyag!

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr75381999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.03.18. 10:14:48

ez tényleg ott volt a szeren! a feliratok először zavartak, aztán helyükre kerültek: remek idea!

Tupacko · http://webpillango.org 2008.03.18. 10:23:19

Ez valami elképesztően jó vid. Jó rávitt ötlet is, de talán még csodálatosabb a természet maga.

Köszönöm, hogy megosztottad!

cyber panka 2008.03.18. 11:31:07

hogy küzdött az életéért a kis ötletke :)

dnd 2008.03.18. 12:23:33

Ahogy a Junior Account az első baljós jelre megfutamodik... Már az milyen igaz! :D

novtam 2008.03.18. 13:52:16

Szerintem (és kérem ezt a kezdetet figyelembe venni: magánvélemény következik!) az egész egy sz@r. Mint hasonlat is rettenetesen sántít (mintha a reklámosok nem tudnának mélységében végiggondolni egy gondolatot), mert itt mindenki (bivaly-szülők, oroszlánok, krokodil) a borjúért (a hasonlat szerint az ötletért) küzd, hogy megszerezze magának, ami a hasonlat gondolatmeneténél maradva ugye nem így van, hiszen az ügyfél is csak meg akarja ölni, a kutatócéggel karöltve a friss ötletet.
Sajnálatos számomra, hogy egy tessék-lássék ötletet sokan zseniálisnak gondolnak, amiért én (kreatívként) nem küzdenék egy percig se, sem ügyfelek, sem oroszlánok ellen... Az élet a vadonban kegyetlen és igazi, amit nem állítanék a reklámszakmáról, ahol persze nem eszik meg az embert, csak az egónkat sebzik meg gyakorta, amit sokszor meg is érdemlünk.
A hasonlat akkor jó (és szolgál valódi tanulságokkal), ha hasonlít, azaz nem felszínes, hanem mélységi kapcsolatot tud felmutatni két (látszólag egymástól távol álló) dolog között.

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.03.18. 17:55:57

Elég messze van az asszociáció.

Hátazért 2008.03.18. 18:40:58

"mert itt mindenki (bivaly-szülők, oroszlánok, krokodil) a borjúért (a hasonlat szerint az ötletért) küzd, hogy megszerezze magának, ami a hasonlat gondolatmeneténél maradva ugye nem így van, hiszen az ügyfél is csak meg akarja ölni, a kutatócéggel karöltve a friss ötletet."

Bármilyen párhuzamot meg tudsz úgy ölni, hogy átfogalmazod, hiszen a 2 dolog nem felel meg tökéletesen egymásnak.
A párhuzam így szól itt: az ügynökség azért
harcol, hogy életben tartsa az ötletet, hogy az fejlődjön és megállja a helyét a világban míg az ügyfél azért, hogy csírájában, kiskorában megölje, megsemmisítse, eltörölje.

Persze bele lehet kötni, hogy ha a bivalyok ügynökségi emberek, az ötlet miért van szintén bivalyként ábrázolva, meg hogy nem azért ölik meg, mert éhesek, hanem mert ostobák és/vagy gyávák...

Bronco 2008.03.18. 23:00:14

Hátazért mond valamit. Minden nézőpont kérdése.
A sztori fordítva is elképzelhető: Az oroszlánok az ügynökségek, céljuk, hogy egy jó húsos falatot kiharapjanak a piacon/prérin legelésző cégeket képviselő bivalyokból.
Persze, hogy egy kis tapasztalatlant kóstolgatnak.
Ha az életben marad, azt nagyrészt a rutinos nagyoknak köszönhető, akik már ismerik a dörgést. Ja, a lesből támadó krokodil meg az APEH.

Bulgakov 2008.03.19. 10:13:47

A sztori vége lemaradt: a német vadász a Baum típusú távcsöves fegyverével, aki jó messziről, lesből szétrobbantja egy lereszelt végű acélbevonatossalaz éppcsak lábraállt borjú fejét (ő tartja egyébként kamerát, csak angolul beszél, hogy ne nézzék volt NDK-snak). És hát ő képviselné az ügyfelet, hogy a sztereoptip ferdület tökéletesn visszatalálhasson önnön seggébe.

András 2008.03.19. 10:37:29

A reklámügynökségek elmehetnek a fenébe!
Állandóan sírnak, hogy lennének (vannak) jó ötleteik, de azok az ügyfelek miatt nem valósulnak, valósulhatnak meg. Pedig ez nem az ügyfelek, hanem a reklámügynökségek hibája. Ha olyan bénák, hogy nem képesek egy jó ötletet végigvinni, akkor nagyon is megérdemlik a helyzetüket és igenis ők tehetnek arról (nem pedig az ügyfél), hogy szarok, ötlettelenek, kiheréltek lesznek végül a produkciók.
Semmi baj nem lenne azzal sem, hogy ötlettelen a végeredmény. De akkor ne játsza a reklámszakma az eszét, hogy ő milyen kreatív (sőt, ezt a szót is felejtse el), vagy legalábbis ne sírjon az elhagyott (cserbenhagyott) ötletek miatt. Mert a szánalmas, nem pedig az, ha beismeri, hogy a piacon egyszerűen kényelmesebb kurvának lenni...

dnd 2008.03.19. 10:49:18

András,
te melyik oldalon (ügyfél? ügynökség? produkciós cég? kutatás? vagy?) szerezted meg azon tapasztalataidat, amelyek alapján eme sommás véleményt megalkottad? :)
Mert gondolom biztosan van valami konkrét alapod arra, hogy valakit így elküldj a fenébe.

balta 2008.03.19. 12:48:05

András, Te ugye tavaly végeztél valami fizetős fősikolán, ismerős révén bejutottál egy FMCG vagy akármilyen multicéghez, ahol életed első szakmai "tapasztalataképpen" magadba szívtad azt, hogy az ügynökségek eredendően szarok és az ügynökséget *ütni, verni, a végletekig szívatni* kell, mert akkor dolgozik jobban és hoz majd kreatív ötleteket. Természetesen az ügynökségek hibája, hogy ilyen szarok a magyar reklámok, helyesebben a teljes kommunikációs paletta, nem a megrendelői oldalé, akik jóesetben annyit bírnak megfogalmazni, hogy "kellene valami kreatív ötlet", aztán mikor megkapják, akkor annyit "hogy nem erre gondoltunk", aztán a végén hosszas "kűzdelem" után tényleg valami szar keletkezik, többnyire az ügyfél által kézivezérelve, aki saját önnön munkáját szarozza a végén. Gartula, sikeres életpályát kívánok András, egy szar és ötlettelen ügynökségben dolgozó ember.

Na látod, ez a vélemény ponto olyan demagóg, mint a Tied...

Mr_Wolf 2008.03.19. 16:10:12

Novtam Kedves!

Ha valóban így gondolod: "Az élet a vadonban kegyetlen és igazi, amit nem állítanék a reklámszakmáról, ahol persze nem eszik meg az embert, csak az egónkat sebzik meg gyakorta..." akkor gáz van.
Hosszú távon lemaradnak azok, akik langyosan dolgozgatnak, és csak az egójuk sérül, ha évszámra nem készítenek semmi kiemelkedőt. És ez már a kegyetlen vadon - először megint dolgozni kell, és a pizzafutár bukósisak alatt összekócolódik a trendi séró. Később otthon a gyerekek kérdezik, hogy miért nem tudjuk fizetni az ovit, miért cseréljük kisebbre a lakást?

András 2008.03.28. 12:43:34

"te melyik oldalon (ügyfél? ügynökség? produkciós cég? kutatás? vagy?) szerezted meg azon tapasztalataidat, amelyek alapján eme sommás véleményt megalkottad? :)
Mert gondolom biztosan van valami konkrét alapod arra, hogy valakit így elküldj a fenébe. "

Igen, van egy cégem (nem Mo-n), amelyik ezzel foglalkozik (gerillareklámok, vírusmarketing stb).
Tehát nem ügyféloldal. Csak megvan az a képességünk, hogy nemet mondunk arra, ha nem értünk egyet az ügyféllel, nem pedig a seggét nyaljuk. Több olyan ügyfél volt, akit visszautasítottunk, mert azzal sem volt tisztában, mit akar!
A magyar ügynökségek többsége (ismerek jópárat) pedig kapar és inkább belemegy a kompromisszumba, mert kell a pénz. Nekünk is kell a pénz és sokszor kilóg a seggünk a gatyából, de nem vállalunk el olyan ügyfelet, aki nem ért hozzá, de bele akar ugatni a dolgokba. Ez olyan, mintha felbérelnél egy lakberendezőt, majd utána te mondanád meg neki, mit csináljon.
És valamit talán rosszul fogalmaztam meg: szerintem a Mo-n dolgozó kreatívok jók. de felelősek azért, hogy ilyen esetekben nem állnak fel az asztalról, hanem "befekszenek", ahogy a vezetés is.
Illetve ez sem lenne baj, csak aztán ne rinyáljanak, hogy jajdehülye az ügyfél.
Ha én kihívok egy tévészerelőt, nem fogom őt instruálni, hanem rábízom, mert ez egy szakma.
Csak a rossz tévészerelő engedi meg, hogy beleszóljanak a munkájába.
Ja, és mégvalami: ismerek olyan magyar grafikai műhelyt, amelyik hosszú évekig koplalt (mert nem vállalt el minden szart), de végül megtanulták tisztelni az ügyfelet.
Mert azzal, h befekszik valaki az ügyfélnek, csak árt. És nemcsak magának, hanem az ügyfélnek is.
Ja, egyébként kellemes dolog másokat hibáztatni és felelőssé tenni a saját esetlenségünkért (lásd amikor az ügyfélre kentek dolgokat), csak éppen hiábavaló.
lehet kövezni, de szilárd álláspontom ez, amit tapasztalat is bizonyít, mert vannak ügyfeleink. (igaz, sokat vissza is utasítunk)
ja, és nem a fősulin tanultam-

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása