Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Beatboxolj egy kutyával!

Ahogy a Budapest tévé leginkább egy tüdővészes ufóra hasonlító hangú műsorvezetője, Lexike is mondta elhíresült bejelentkezésében, most következik kérdésünk cica- és kutyusbarátok részére. Közülük is elsősorban azokra számítunk, akik sokat járnak Ikeába, ugyanis egy svéd reklámkampány megfejtéséhez kérnénk most segítséget, amelyet a TELE2 telefontársaság indított egyik díjcsomagjának népszerűsítésére. Ehhez készítettek egy miniszájtot is, amin valamilyen előttünk még rejtett okból egy basset-hound márkájú eb látható, ami azt beatboxol nekünk, amit csak akarunk. Sőt, ha van kedvünk, mi magunk irányíthatjuk a dögöt, és egy alap ütemre 8 különféle gomb nyomogatásával mi szuszoghatjuk, vakkanhatjuk, nyüszöghetjük fel a ritmusokat, miközben iszonyatos jó animáción követhetjük, ahogy a kutya végrehajta az utasításainkat. Érdemes megnézni a dolgot, mert munka helyett például jól el lehet vele szórakozni. A Space megnyomásával idul a visszaszámlálás, majd ezután kiélhetjük a kutyabeatbox iránti, magunkban eddig mélyen elnyomott késztetéseinket. Ha elégedettek vagyunk a végeredménnyel - amire azért lássuk be kicsi az esély - szerzeményünket akár el is menthetjük. Egy kattintást mindenképpen megér.

Címkék: telekom állatok

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr23382900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hangyasav 2008.03.19. 09:22:40

:o)

Nagggyon yo!

Én kaffogtam-szkreccseltem egy jót, a kollégák meg dőltek röhögéstől... bár megfejteni nem tudtuk.

zoltanhosszu · http://www.zoltanhosszu.com/ 2008.03.19. 10:22:27

vakk-vakk-liheg-szippant-szreccs-liheg-liheg. állati kombó! :D

velúr 2008.03.19. 10:29:18

Ez még mindig jobb, mint kutyával focizni!
blogmagazin.hu/napi/rovat/reklama/233/brutalfoci
Különösen, ha a kutya a foci...

helikopter 2008.03.19. 10:33:11

csak én nem látom a linket az oldalra?

velúr 2008.03.19. 11:21:39

Heli, a fotóra kell kattintani!

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.03.19. 15:47:19

én kpróbáltam és sztem szar :P biztos azér van, mer nem nagyon szeretem az állatokat x)) de engem inkább felirritált, mint szórakoztatott...

imx 2008.03.19. 16:22:07

jol elszorakozom vele, nyomom vagy 10 perce, de nemtudom abbahagyni.

Gepember · http://blog.gepember.com 2008.03.19. 22:02:22

tavaszi fesztivál pörgettyűs promója lesz pár szóval illetve? nekem tetszik.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása