Meglepetten olvastam a napokban, hogy a válogatott környékéről néhány éve kis kedvencével, a negyvenfogú Mattheusszal együtt angolosan távozó Pellady Péter visszatért a magyar futballba. De nem is elsősorban ez, hanem egyi kijelentése ütötte meg a fülemet, amely szerint
a magyar futballnak szerinte még mindig komoly reklámértéke van. Nem mondom, hogy nincs igaza, hiszen ő a szakember, de azért ha belegondolunk elég furcsán hangzik.
Mert vajon mekkora fantáziát láthat bármely cég a döglődő NB1-ben, amit tényleg csak az követ, akinek fizetnek érte, vagy hozzám hasonlóan gyermekkorában fertőződött meg ezzel a betegséggel. A múlt heti fordulót például 17 000 néző látta a stadionokban, az azt megelőző össznézőszáma pedig nem érte el a 15 000 főt, vagyis
egy meccset átlagosan nem egész 2500 ember látott a helyszínen, amiben már benne van a hazai meccseit Sopronban játszó REAC is, amelynek meccsére ingyen engedték be a nézőket. Ha ekkora célcsoportra lehetne százmilliós reklámkampányokat szervezni az nagyon meglepne, de egyben örömmel is eltöltene, tekintve, hogy az addict napi látogatottsága is van ennyi. Persze, elsősorban nem csak erre alapoznak a hirdetők, hiszen hetente három meccset is közvetít a tévé, és a napilapok is foglalkoznak az aktuális fordulók eredményeivel. Csakhogy a tévés meccsek nézettsége sem kiemelkedő, és a más médiumokban való megjelenés is csak akkor ér valamit, ha a cég mondjuk névszponzor is egyben, vagy ha a mezen látható hirdetése a cikkhez mellékelt képen is látszik.
És itt el is jutottunk az egyik legnevetségesebb jelenséghez. Annyi
felvarrt, felragasztott gagyi reklámot, ami egy átlag magyar játékoson fityeg, ritkán lát az ember. Nagy nyugati kluboknál általában csak a játékosok mellkasán van egy nagy felirat, amiért hatalmas összegeket fizetnek a cégek. Nálunk azonban úgy néznek ki a játékosok, mintha valami elfuserált patchwork-szakkörön varrnák a mezeiket.
Kedvenc médiafelületem a játékosok feneke, aminél már csak Tornyi Barnabás zakójának hajtókáján elhelyezett hirdetések a szarabbak (ez utóbbi mellesleg szintén magyar jellegzetesség). A legjobban eddig a debreceni játékosok seggén látható Karát felirat tetszett, ami úgy nézett ki, mintha valami aranyér elleni kenőcs neve lenne, pedig csak egy olcsó ruházati bolthálózatról volt szó.
De az sem jobb, ha a cég kiemelt mezszponzor, és logója egyedüliként szerepel a a játékosok mellén. Egy Chealsea vagy egy Real Madrid mezén elhelyezett logó presztízs értékű, de el nem tudom képzelni, hogy az Újpest mezét kibérelő, eddig gyors és megbízható szolgáltatásáról ismert DHL marketingvezetői mosolyogva nézték, ahogy az enervált lila fiúk (élükön Juhárral, aki hátrafelé gyorsabban fut mint előre) az elmúlt meccseken ráérős vidéki postásokként ténferegtek a pályán nagy DHL feliratokkal a mellkasukon, miközben a Debrecen két meccsen 10 gólt rámolt be nekik. Általában nem erre mondják, hogy szerencsés reklámelhelyezés.
Bár van néhány külföldi példa is (lásd portugál b-win liga), azért az is elég
furcsa jelenség, amikor egy cég szőröstül bőröstül megveszi az egész bajnokságot, ami aztán felveszi a nevét. Nekünk még ebből is sikerült a legrosszabbat kihozni, mert ugyan hívták már az NB1-et Arany Ászok Ligának, ami csak mérsékelten hangzott szarul, a leginkább amatőr területi bajnokságokat idéző Borsodi Liga és a mostani Soproni Liga elnevezések azonban biztos sikerrel indulhatnának a világ leghülyébb bajnokságneveinek versenyén. Felismerve a nemzeti bajnokság reménytelenségét, néhány cég inkább a
válogatott szponzorálásával próbálkozik, amiben mutatkozik még némi ráció, hiszen a játékosok többnyire külföldi bajnokságokból érkeznek, így a színvonal is kicsit más. De ennek reklámértékét sem lehet igazán sokra értékelni, hiszen néhány kósza híren, meg a Nemzeti Sportban megjelenő fotón kívül sok hozadéka ennek sincs. Hozzám hasonló megszállottak persze mindig lesznek, akik emocionális okoból megmaradnak a sportág mellett, de ha egy marketingvezető ma Magyarországon az üzleti érdekeit tartja szem előtt, nehezen tudom elképzelni, hogy itt akarja elkölteni a reklámbüdzséjét. De ne nekem legyen igazam!
Címkék: sport magyarmocsár
