Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Saját kólával támad a Red Bull

Eddig inkább az volt a tendencia, hogy a különböző üdítőital-gyártók próbálták meg betenni a lábukat a Red Bull területére (lásd Burn), és igyekeztek kihasítani egy szeletet a taurinos energiaitalok piacából. Most azonban változni látszik a helyzet, ugyanis az osztrák cég marketingesei a legjobb védekezés a támadás elvét alkalmazva elkészítették a saját kólájukat, amivel a megpróbálják most az ellenfél térfelére visszaszorítani a küzdelmet.

Ennek kapcsán talán érdemes egy kis kitekintést tenni, és megnézni, hogyan vált ez a semmi kis osztrák cég a világ egyik legnagyobb marketinggépezetévé, amelynek tulajdonosa megengedheti magának, hogy két Forma 1-es csapattal, és Ausztria legjobban menő futball-klubjával játszadozzon. A frissítő ital ötlete egy bizonyos Dietrich Mateschitz úr egy thaiföldi látogatása során születet, mégpedig egy helyi, Krating Daeng nevű ital sikerén felbuzdulva. Az ázsiai országban főleg a kamionosok között közkedvelt élénkítő hatású ital receptjét az akkor még a Blendax nevű fogkrémgyártó vállalat alkalmazásában álló Dietrichünk magával vitte Ausztriába, ahol aztán elkészíttette azt egy helyi patikussal. A szabadalmaztatás után 1987-ben árusítani kezdte a sógoroknak, akik azonnal rágyógyultak a lórúgással felérő koffeint és taurint tartalmazó italra.

Hevesebb érzületű honfitársaink akár egy kicsit magukénak is érezhetik a Red Bull sikerét, ugyanis több forrás szerint Magyarország volt az első külföldi piac, ahová a Red Bull kimerészkedett. Ezután már könnyen ment minden, a különleges hatású üdítő szédületes tempóban hódította meg a világot, és mára az energiatal-piac döntő többségét uralja. Én kíváncsi vagyok az új cuccra, bár most még megjósolni sem lehet, hogy mikor ér majd el hozzánk az állítólag különleges recept alapján, kizárólag természetes alapanyagokból készülő cucc. Aki nem hiszi, az kattintson a képre.

forrás: adrants

Címkék: pia

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr76399803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Verebes 2008.03.28. 09:45:59

Teljesen logikus lépés, csoda, hogy eddig nem csinálták meg. Én is kipróbálnám, sajnos Red Bull függő vagyok.

Teremőr 2008.03.28. 10:05:02

Ez nagy tutiság!

Csorbi 2008.03.28. 10:29:22

Na ugye, hogy tudsz te rendes, tartalmas posztot is írni:)

fcuk · http://www.lfsteam.com 2008.03.28. 10:53:38

Zseniális. Kíváncsi vagyok, mennyi időn belül érik el a kólapiac két nagyjának forgalmát a sajátjukkal. Gyanítom egy országban sem lesz nagyobb problémájuk ezzel.

botman-a durungember 2008.03.28. 11:14:37

sosem ittam redbullt még, én inkább a dr. pepper hazai forgalmazását támogatnám

albinoblacksheep 2008.03.28. 11:23:44

Ez nem ér! Eddig redbull függő voltam, most már rászokom a kólára is....

Ferenc 2008.03.28. 11:31:21

Na, ezt szívesen megkóstolnám, energiaital típusokból már 15-20 körül tartok:)

gaze762 2008.03.28. 11:37:04

a "lineáris termékbővítés csapdája" mára már egy elavult, ciki fogalom? mert hogy akkor most mit is jelent a red bull? energaital? vagy kóla?
ők tudják megéri-e a red bull brandet kicsit "felvizezni".

Amúgy, a red bull "mém" hogy én pl nem azért ezt veszem ha energiaitalozni szottyan úri kedvem mert élinkít meg taurin, hanem mert a red bull egy csomó olyan dolgot szponzorál ami nekem tetszik, és ehhez szívesen adom a pénzem.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.03.28. 11:39:39

gaze
Persze, megvan a veszélye, hogy a Red Bull imidzse sérül ettől, de gondolom ezt jól átrágták, mielőtt a kólásítás mellett döntöttek.

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2008.03.28. 11:43:54

Tudom, hogy a Red Bull eddig is ezekkel a színekkel dolgozott, de azért a doboz design-ja egy kicsit Pepsi-s...

brad 2008.03.28. 11:50:43

...borítékolható a siker...

sz_ 2008.03.28. 11:51:18

dr peppert támogatom! :)

VR6 2008.03.28. 12:16:33

Reggeli mellé ma is RedBullt ittam.. :-)

emde 2008.03.28. 12:24:31

Dr Pepper-t a népnek! Red Bull, ugyan már!

emde 2008.03.28. 12:25:26

Ja, maúgy lehet itthon kapni Dr Peppert, csak nagyon ritka...

Spacedevil 2008.03.28. 12:44:58

A legviccesebb az hogy ugye a Coca-Cola Company kijött a Burn energiaitallal amivel mindenhol megbuktak. De tényleg mindenhol ahol bevezették.. Egyszerűen nem fogy.
De miért is nyomták ennyire? Mert túl nagyra nőtt a Red Bull fogyás az egész világon.. kellet egy termék ami nem baj ha ráfizetéses, de legalább a konkurencia kevesebbet kaszál és nem lesz egyeduralkodó.
Erre most meg itt ez a Red Bull Cola.. hehe ebből mi lesz?

sz_ 2008.03.28. 13:24:26

a burn szerintem nem finom, kesernyés utóíze van.

emde, ha ritkán is, de lehet kapni, akkor a kérdésem: HOL?

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.03.28. 13:37:31

reklámbuzi, gaze

Na én is rögtön az Al Ries & Jack Trout agyából kipattant "lineáris diverzifikáció" állatfajra gondoltam rögtön.

Hány és hány cég vérzett el ezt az elvet követve..

Remélem a RedBull "energiaital imidzse" nem inflálódik el végképp, mivel már beleégett az agyamba néhány saját-rendezésű, fogyasztók fantáziáját inspiráló, márkaélményt a középpontba állító eseményük. (Red Bull Röpnap, Red Bull Air Race , Red Bull Ládaderbi)

:)))

Mr_Wolf 2008.03.28. 13:46:34

Egy barátom az első magyar Red Bull terjesztők között volt. Kézzel ragasztgatta a bika matricákat a lakásán. Azt gondolta - faszság, nem lesz ennek jövője, ezért lefalcolt. Most bolti eladó, és azt gondolja, talán rosszul döntött.
Hát ennyit arról, hogy megjósolható-e egy új cucc befutása.

Parasite 2008.03.28. 13:52:20

a redbullt egy rövid időre talán be is tiltották anno itthon, ha jól emlékszem. az biztos hogy egy időben nagyon eltűnt a polcokról. jó cucc, nem nagyon tudok alternatívát, ami felválthatná, pedig rengeteg brand jelent meg azóta. ugyanezt gondolom a coca-coláról, kiváncsi vagyok a redbull cola mit tud, de van egy olyan érzésem, hogy azért nem lesz egy coca-cola :) én így látatlanban a coca és a pepsi közé lövöm be, aztán majd meglátjuk :)

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.03.28. 14:57:56

Parasite,

Igen, én is úgy tudom, hogy betiltorrák egy időre. A termékbevezetés hasonlított a Burn-éhez. trendi szórakozóhelyek, majd később került be a szélesebb distribúciós hálózatba...

bunkó man 2008.03.28. 16:39:18

Dr. Pepper-t én 2helyen tudok
Moszkvatérne az éjjelnappali a mac bót mellet
a másik ahol én szerzem be mindig az meg titkos mert felvásároljátok :P

vörös bika 2008.03.28. 16:57:18

Cáfolnám a tényt, hogy a Red Bull Cola-t fog forgalmazni!

A Red Bull teremtette meg az energiaital fogalmát, egyértelműen ehhez a profilhoz alkalmazkodik, a teljes marketingje erről szól. A legjobb a piacon és arra törekszik, hogy az is maradjon.
Elveilvel ellenkezne ha cola-t kezdene el forgalmazni. Meg amúgy sem szorulnak rá!

És ez biztos!

SueSue · http://www.hellorepublic.com/author/sue/ 2008.03.28. 23:37:50

valóban körbejárták szerintem, bár a helyzet az, hogy a lineáris diverzifikáció eredményeképp én biztos valami alkohollal kevertem volna red bull+pezsgő, vagy red bull+vodka vagy red bull+ whisky...
egyéb ötlet? T hogy isszátok? ;-)

Dr.Pepper 2008.03.28. 23:49:09

Dr.Pepper lelőhelye a botanikusviz@vipmail.hu
itt rendelhető Carpe Diem is,ami szintén RED BULL
cége által kevert ital .TELEFONON 30 2506644 is
elérhető a forgalmazó cég.

Csabiqa 2008.03.29. 22:08:48

Nem csak azért lehetünk büszkék a Red Bull sikerére, mert mi voltunk az első külföldi piac...
Sokan nem tudják, hogy a Red Bull összes animációs reklámja, ami a világ több mint 100 országában látható, mind Magyarországon készült és készül. A Red Bull fennállása óta a pécsi székhelyű Funny Film Kft készíti az összes reklámfilmet. Anno a stúdió a Pannónia Filmstúdió pécsi leánycége volt. De nem csak a Red Bull, hanem több másik multi cég animációs rekláma is itt készült.

Egy inszájder :)

SueSue · http://www.hellorepublic.com/author/sue/ 2008.03.29. 23:04:26

Éljen a világszínvonalú magyar animáció!!!

sildiko · http://marketingkritikak.blogspot.com 2008.03.30. 21:56:11

Hát... én biztos, hogy más márkanéven hoznám ki. Nem az energiaitalok legerősebb márkaneve alatt. Sajnos ők is a rövid távú értékesítési előnyöket tartják szem előtt. Biztos, hogy forgalmazni fogják a kereskedők és a vendéglátósok is. De ezután majd mit kell kérni a bárpultnál? Ha Red Bullt kérek, nem fogja tudni a bárpultos, hogy melyiket akarom. Lesz majd Red Bull Energy és Red Bull Cola. Ám ezek már nagyon hosszú nevek... : ((

punpa 2008.03.31. 12:14:30

The Red Bull Simply Cola be available in the UK from the end of April, sold in 250ml and 355ml cans. It will also be launched in Austria, Switzerland, Italy, Ireland and Russia.

. . 2008.04.23. 22:03:59

rb cola nem igazán finom, lehet itthon kapni, és nincs benne sok serkentő összetevő :S én megcukroztam, és grépfúttal kevertem, úgy iható

a burn viszont egy új íz volt és az összetétele is izgalmasabb

ezt az eddigi 25-30 vagy több energiaital tesztelése és ipari méretű fogyasztása után mondom, bár a redbull azért király :)

Dave 2008.05.17. 23:40:48

Sziasztok!Ha érdekel valakit a sárkány centerbe lehet kapni már Red bull colát.

Bartrender · http://shop.bartrender.hu 2008.05.18. 10:24:03

itt lehet kapni red bull colát:

www.shop.bartrender.hu/bull-cola-p-146.html

házhoz is szállítják

Parasite 2008.06.03. 11:51:50

kálvin téren a manában lehet kapni. szerintem nem rossz, más.

Koczkás Dániel 2008.06.09. 17:48:03

nem értem az európai forgalmazókat
én személy szerit jártam az egyesült államokban
ott a pepsi a legnagyobb italgyártó
találtam cseresznyés tejszínes karamellás tejszínes ízesítésü kólát
remélem rövid idő belül ittho is befutnak

Üdv:Kocka

sarkisarkany · http://kozrohej.blog.hu 2008.06.11. 03:10:45

Megkóstoltam a Redbull Kólát.

Hosszú évek kóla és energiaital fogyasztói tapasztalata alapján mondom a véleményem:

Íz: Valahol a tesco cola és a haribo cola gumicukor között, bár inkább a gumicukor javára. 3,5/5
Design: Leginkább lófasz. A burn sokkal menőbb. 2/5
Ár: 250ft 2dl kóla. 1/5

Összegzés: Jobb mint a pepsi, szarabb mint a coca. Eergiaitalnak nem energiaital, kólának nem kóla.
Az ára botrányos, ha a 100ft-os kólát nézzük. Javasolt ár: max 150 ft.
Ellenben ha nem kólaként, hanem luxuscikként, presztizsitalként nézzük, akkor ez az ár teljesen oké.

Végszó: Ha valami különlegességre vágyom, akkor leveszem a polcról. Mert különleges! Tetszik az egyedi íze, de sokallom az árát. Ha lejebb viszik, akkor kiváló. Addig viszont maradok a jól bevált Burn/Coca párosnál.

supinem · http://supinem 2008.06.18. 19:48:17

szerintem tök finom nagybáttyám hozott ausztriából

monifoevő 2008.06.24. 18:31:36

várom a narancsos tonikot meg a málnás gyömbért,
de csak a ribizlis körte után

maar-on 2008.06.27. 23:48:59

most vettem egyet, nem egy nagy szám. ezekből a szarokból egyébként a legjobb a go fast. szerintem. mondjuk abban nincs koffein.

bedlam 2008.08.02. 23:48:36

Annyit arról, hogy nem lesz Red Bull cola, hogy már itt is páran ittak (köztük én is), és hogy a boráros térnél (kicsit beljebb, a körúton) lévő csoki outletben is lehet kapni. Nem a legolcsóbb, de szerintem különleges az íze (sőt, finom!), és megéri kipróbálni. Energiaitalban én is a Go fast-re szavazok, az az eper íz nagyon jó, és mézzel édesítik, cola téren viszont a Dr Pepper visz mindent...

chimie 2008.08.04. 13:49:06

Dr Pepper lelőhelyeket is egyeztethessük: Moszkva, delikát és Astoria delikát, amiről tudok. No meg Szlovákia :)

SATU 2008.09.01. 00:28:47

"Astoria delikát"-ba kerestünk Peppert de vagy 50 üzletben megkérdeztük és egyikben sem volt. Moszkván egyik boltba azt mondták szokott lenni, de most nem volt. Végül az óbudai Culinaris üzletbe kaptunk. van Pepper zero is meg még rengeteg érdekesség, ínyenceknek ajánlom.

Warren.G.Harding 2008.09.01. 23:31:39

megcsináltam kb egy hónapja a magyar r.b.c. wikis cikket, lehet nézegetni :)
Ahol eddig láttam, de jelenleg készlethiány van belőle: CBA Budafok ady e. u., kis bolt a déliben kb a sarokban, Balatonlelle felsőn, az abc-ben (ott 335ös volt).

Warren.G.Harding 2008.09.01. 23:37:33

Szerintem:

Íz: elsőre nem túl meggyőző, de 2.-3. alkalommal már negyon különleges és finom. 8/10
Design: 6/10
Ár: Reméljük idővel olcsóbb lesz, de ha 99 lenne, akkor nem lenne egyedi, valahol ez is fontos 5/10
És mégis csak EZ A KÓLA, és nem a kukakóla pancsolása. Az RBC azért drága mert az alapanyagok nem öt forintba kerülnek, nem úgy mint a többinél.

dr. Wilbur Swain 2008.09.24. 12:32:53

én ilyen sz@rt még életemben nem ittam...

sargalabu tobias 2008.09.24. 21:47:51

Lehet, hogy a RedBull ceg tobb penzt tud csinalni, ha diverzifikalja a tevekenyseget, azonban nagyon meg kell fontolnia, hogy pozicionalasi strategiajat erre a koncepciora epitse fel.
Abszolut egyetertek sildikoval, hogy a Red Bull Cola egy nagyon hosszu nev. Maris itt az RB Cola es az RBC elnevezes, pedig meg csak meg sem melegedett a piacon a termek.
Hajlok Ar-Ries fele megkozelitesre ami a Valasztekbovitesi KRESz cimszo alatt van. Talan osszejon nekik, kivancsian varom.

Warren.G.Harding 2008.10.12. 09:46:43

A gellért téren a szálló melletti delikátban 280 a RBC!

Desko 2011.12.01. 18:07:29

az előbb küldtem be egy dobozzal, eddig a no. 1 inördzsidrink amivel találkoztam!!! semmi kattogós felhang, se kommersz tutti-frutti aroma.. :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása