Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Teszteld a szájszagodat!

A szájszag nem egyszerű probléma. A gond ugye ott kezdődik, hogy akinek szájszaga van, az többnyire nem érzi a magáét. Gondtalanul jár kel, és közben nem is sejti, hogy a többieknek nem azért húzódik fintorra az arca, mert szögbe léptek, hanem mert egy újabb dózist kaptak a szájgázból. Ez tipikusan olyan probléma, amit a környezetünk jelezhet vissza nekünk, már ha akad valaki, aki elég bátor hozzá. Merthogy barátságtesztnek sem utolsó közölni valakivel, hogy büdösebb a lehelete, mint egy kosár húsvétról megmaradt záptojás. Én egyszer mondtam meg egy barátomnak az igazat, de nagyon rosszul jöttem ki belőle, mert bármennyire is igyekeztem, az illető támadásnak vette a dolgot, azt hitte, így akarom megszégyeníteni. Aztán néhány nap múlva, miután elment fogorvoshoz, ahol kiderült, hogy egy lyukas fog okozta a rossz szagot, odajött hozzám, és elnézést kért.

Ha nem vagy biztos benne, hogy a környezetedben van olyan, aki bevállalná az ezzel járó kellemetlenségeket, most magad is meggyőződhetsz róla, hogy neked milyen a szájszagod. Az egyik szájvízgyártó cég ugyanis létrehozott egy tesztoldalt, amelyen a számítógéped mikrofonjára lehelve, egy liftben rekedt szerencsétlenen tesztelheted, hogy büntető szájszagod van, vagy épp ellenkezőleg, virágok nyílnak a leheleted nyomán. Az egész site persze tökletesen komolytalan, de érdekes kipróbálni, mert tele van jó poénokkal.

Végezetül pedig itt van három szintén a közelmúltban megjelent print hirdetés is, amelyeken egy másik szájvíz mutatja be érzékletesen a rossz lehelet következményeit. A rohamkocsiban magukat lélegeztető mentősök, a pap lehelete elől a teplom legtávolabbi sarkába menekülő gyülekezet, vagy a ringben körbesétáló nyuszilány szájszagától padlót fogó boxolók mind-mind emlékezetes darabok. Kattintsátok őket végig, utána pedig a biztonság kedvéért mindenki vegyen be egy, vagy inkább két Orbitot.

Címkék: humor print online patika

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr89403640

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csib 2008.03.31. 10:14:44

Nagyon jó a tesztoldal:)))
A printek is tetszenek, szerintem a mentős a legjobb. A beteg feje mindent visz!

Vincellér 2008.03.31. 10:23:17

Hű, ez tényleg kemény dió. Nekem volt egy évfolyamtársam, akinek nyitott gyomorszája vagy milye volt, amitől akármit csinált, mindig éktelen büdös volt a szája. Próbáltunk ezzel együtt élni, de nem lehetett rá nem figyelni, mert irtózatos szaga volt. Nem tudom, hogy ilyen esetben mit lehet csinálni, mindenesetre egy szájvíz ilyenkor nem segít. Persze ettől még a reklám nagyon jó!

Külföldi Viktor 2008.03.31. 10:26:48

a száj, mint a 2. legbüdösebb testrész (legalábbis a kreatívok szerint):
napielet.hu/napi/rovat/reklama/1235/a_szam_szelen_csorgatom_a_nyalat

tippmester · http://tutitipp.blog.hu 2008.03.31. 10:27:08

Le a cigivel! Én a kollegák szájszagát vagyok kénytelen elviselni, és főleg a cigisek büdösek. FÚÚÚJJJJ CIGI

Tribi 2008.03.31. 10:29:29

Zseniális printek! A mentősön beszartam.

workoholic · http://www.non-workoholic.blog.hu 2008.03.31. 10:37:11

Az idegen civilizációk is megérzik a rossz lehelletet? :)
Zseniális, tényleg. :)

Alvi 2008.03.31. 11:49:02

Nincs rossz fogam, rendszeresen mosom a fogaimat, mégis akkor fejeltem le a fürdőszobatükröt, amikor először tisztítottam ki a fogközöket fogselyemmel. Na a selyemnek utána olyan szaga volt...
Azóta ráerősítettem a szájhigéniára:
- fogmosás
- fogselyem
- nyelv és szájpadlás tisztítás spec. nyelvkefével (legalább olyan fontos, mint a fogmosás!)
- szájvíz

Amióta ez a program, még reggelre sem lesz szájszagom.

Nem vagyok fideszes 2008.03.31. 11:55:35

Ez marha jó, itt nyerítek... :-D

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.03.31. 12:46:12

Tippmester - Cigi után normális ember bedob minimum egy mentolos cukorkát
A képek amúgy télleg jaók, viszont bárhogyan lehelgetek, nem nyílnak virágok :)
de a görény mekkora már!!!

strongpwd 2008.03.31. 12:49:05

A szájszag oka pont a szájvíz is lehet. A legtöbb szájvíz alkoholt tartalmaz, ami vízelvonó hatású, következésképp a szájat kiszárítja. A kiszáradt nyálkahártya pedig optimális táptalaja a szájban élő baktériumoknak, amiknek az anyagcsere-termékei felelősek a büdös leheletért. Megoldás: alapos fog- és nyelvmosás, plusz sokat inni (persze vizet).

tippmester · http://tutitipp.blog.hu 2008.03.31. 13:25:14

Itt nálunk nem orbitolnak. Biztos nem olvassák ezt a blogot. LE A CIGIVEL!

deepcore 2008.03.31. 13:29:46

Jaja, a fogselyem tényleg kemény...

Néhány mp huziga után olyan szaga lett, hogy újra kellett festetni a lakásban... Meg is ijedtem rendesen...

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2008.03.31. 13:33:50

Ha jól karba tartod a szájadat eggy felessel, akkor bisztos, hogy kimenekülnek a kóros szagokat okozó baktériumok meg egyéb kártevők a szájadból, eszt a Ferenc monta, ugyanis a a felesbe alkohol van, ami jó erőss, és az mindent mekfertőtlenit. A Jósnő aszt is monta, hogy a jó gondolatokkal jól oda lehet csapni a bacilusoknak, és a kóros nyavajjáknak, ami aszt jelenti, hogy mosmár fel van vértezve az enberiség, és előre megyünk a szájszag úttyán, hogy elüzzük meghogy ha ketyinteni akarunk a klotyóba valakivel asse haggyon ott a büz miatt.

faxniska 2008.03.31. 13:47:32

valaha jót nevettem az ilyen szövegen...

üde száj és friss lehelet, szopogassan görénybelet!!

faxniska 2008.03.31. 14:17:38

visszatérve, tényleg komoly gond a szájszag.

nagyon kevés emberrel találkozom akinél ne érződne.
egy egészségügyi honlapon végigkövettem egy tesztet.
megnyugodtam, de azért a rágó és a tic-tac mindig a zsebemben lapul.

ami biztos, az biztos...

kiskicsicsiga 2008.04.01. 00:15:22

ez nagyon jó:)
tuti a weblap,bár azért kicsit undorító az állatkakilós...
amugy a narancsos tictac is frissíti a leheletet?vagy az csak simán finom?:D

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása