Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ötletes Lost gerillakampány

Ahogy nálunk az AXN csatornán, úgy Portugáliában a helyi Fox adón is április elején kezdték vetíteni a Lost 4. szezonját. Akinek volt türelme nem azonnal letorrentezni, és megnézni az új részeket, annak most lesz nagy boldogság, mert folytatódnak a repülőgépszerencsétlenség túlélőinek viszontagságai. Én hardcore Lost fanatikus vagyok, ezért minden a sorozattal kapcsolatos reklámra ugrok, de a lisszaboni gerillaakcióra akkor is felkaptam volna a fejem, ha utálnám Jack és Locke pofáját.

A portugál Torke ügynökség a sorozatból ismert szervezet, a Dharma Initiative logójával ellátott, ejtőernyővel felszerelt dobozokat szórt szét az utcákon, amelyek úgy néztek ki, mintha a filmhez hasonlóan repülőgépből dobálták volna ki őket. Ez a sorozatot nem ismerőknek ugyan nem mondhatott sokat, de mivel itt már a 4. szezont vezették fel, vagyis a beavatottakhoz szóltak, a célközönség biztosan hálásan fogadta a Dharma Swan állomás logójával díszített ládákat. Mindenkinek jó várakozást a folytatásokra. Namaste!

forrás:invisiblered

Címkék: tévé köztér

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr80406724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Velem 2008.04.02. 10:07:10

Jó a kampány, és kösz az infót:)

Tachikoma 2008.04.02. 10:10:38

>> dásba ugyan még nem került, de már letölthető a 4. szezon 9. epizód preair verziója.

...csak ne feledkezzünk meg róla, hogy április 1-én töltötték fel...

(Remélem most nem poénkodni akartál, és azt lőttem le, de inkább ne pazaroljuk feleslegesen a sávszélességet, ha nem muszáj... :))

Gilmore 2008.04.02. 10:24:05

Nagyon tuti. Hálás téma egy ilyen sorozat, nem véletlen, hogy a Dexternek és a Prison Breaknek is szuper gerilla cuccokat csináltak. Próbáld meg ugyanezt a Calgonnal:)

Kohi 2008.04.02. 10:32:39

A Perdidos Lostot jelent?

gilmore 2008.04.02. 10:36:19

Megnéztem a 4. évadból 9 részt. Érdekes:)

ricardo montelban 2008.04.02. 10:36:55

ez zseniális.
volt valami hasonló a Dexternél is: ott szökőkutak vizét festették át vérveresre; az új Batman-mozi, a The Dark Knight píárjának okán meg Harvey Dent voksbuszai járják a nagy Ámerikát...:)

Hangyasav 2008.04.02. 10:42:29

Kohi:

spanyolul szó szerint ugyanazt jelenti, mint a lost. Gondolom portugálul is.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.04.02. 10:44:54

gilmore
Én is beszívtam, bocs. Hogy rohadna meg minden áprilisi tréfagyáros!

Porcelán az elefántboltban 2008.04.02. 10:46:07

Tényleg 9 rész volt, mert az első rész (Past, Present, Future) amolyan szokásos "ez történt eddig" rész volt.

A reklám nagyon jó.

Egyébként én minél jobban imádom a sorozatot, annál jobban utálom Jack és Lock fejét.
:)

Slugger 2008.04.02. 10:52:33

Az igazi Lost-rajongók nem Lock-nak írják Locke-t...

Porcelán az elefántboltban 2008.04.02. 10:55:26

Így igaz! Lokbácsinak hívják.
:)

sixx · http://comment.blog.hu 2008.04.02. 10:56:29

tényleg nem geciskedés, de Locke.

Csevap 2008.04.02. 11:00:42

Nekem teccik. Mikor láthatunk majd itthon is ilyesmit? Bár szerintem nálunk egy perc alatt hazahordták volna a ládákat:)

gilmore 2008.04.02. 11:03:40

És mi van Jin-nel? A 7. rész az nagyon komoly!

Porcelán az elefántboltban 2008.04.02. 11:04:24

gilmore: Ez itten nem a spoilerezés helye. Ide tájékozatlan rajongók is betévedhetnek és semmi figyelmeztetés a spoilerveszélyre.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.04.02. 11:09:14

gilmore
buboréknak igaza van, ezért vérző szívvel bár, de a lostszűzek érdekében az egyik hozzászólásodat a cserepadra ültetem

Garry · http://ewdshop.com 2008.04.02. 11:13:08

Nagyon ötletes :) Kicsit hasonlít az AXN kampányhoz, amikor elhagyott pénztárcák tűntek fel bevásárlóközpontban.

Gepember · http://blog.gepember.com 2008.04.02. 11:32:28

Az lett vlna még poénabb ha tényleg gépből dobják ki őket :D

Bronco 2008.04.02. 11:59:07

Az meg a legeslegpoénabb lett volna, ha egy járókelőre esett volna. (Persze egy bábura gondoltam, ami a doboz alatt fekszik szétlapítva.)

mokkercukker · http://theoneandonly.freeblog.hu 2008.04.02. 12:10:39

spanyolul los perdidos - eltuntek portugalul valoszinusithetoen ugyanaz :)

gilmore 2008.04.02. 18:49:10

Buborek&Reklámbuzi
Igazatok van! Bocsi:)

Várakozó 2008.04.04. 22:23:07

De most mikor is lesz 9. rész ???

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása