Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Szeretnél csótányokat a nyakadba?

Volt itt már szó korábban a csótányról, mint reklámeszközről, de akkor a vicces kreatívok csak képen jelenítették meg a bogarakat egy pizzásdoboz alján, így reklámozva egy rovarirtó cég szolgáltatásait. Akkor azt gondoltam, csótány témában ez a legdurvább húzás, de a Zoo York deszkás cég hamar szertefoszlatta ezeket a rózsaszín elképzeléseket. Vírusfilmjükben egy csapat deszkás srácot látunk, akik Zoo York logókat fújnak egy hadseregnyi csótány hátára. Ezzel még nem is lenne különösebb gond, hiszen akár egy különleges street art irányzat megszületését is ünnepelhetnénk az ötletben, csakhogy a fiúknak más tervük van a csótányokkal. A fellogózott kis csáposokat a hátizsákjaikba gyömöszölik, majd jókedvűen elgurulnak velük New York egyik forgalmas utcájára.

Itt aztán kezdődik a nagy mulatság, a humor a etőfokára hág, ugyanis a táskákból előkerülnek az ízeltlábúak, amiket a srácok a gyanútlan járókelők lába elé, majd azok nyakába öntenek. Eközben persze rendkívül jól szórakoznak.Elképzelhető, hogy az egész egy nagy kamu, és a filmet statisztákkal vették fel, akik csupán a néhány dolláros órabér kedvéért ijedeztek a bogarakól. Az én szememben azonban ez sem sokat javít az akción, bár szinte biztos vagyok benne, hogy a fiatal városi deszkás célcsoport hatalmasakat röhögött a poénon, és köreikben osztatlan sikert aratott ez a produkció. Váljék egészségükre.

 forrás: adrants

Címkék: vírus divat elmebaj

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr70410412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dorka 2008.04.05. 13:35:55

Ez rohadtul gusztustalan. Szemétség ilyet csinálni másokkal, szar poén.

kicsipi 2008.04.05. 16:00:14

Undorodom az ízeltlábúaktól. Ha valaki velemi ilyesmit csinálna, én a gördeszkájával verném szét a fejét.

mizie 2008.04.05. 16:06:01

1. a punk, polgárpukkasztó márka vásárlásra buzdít... lol, de végülis mindegy mert az idióta 16 évesek úgyis benyalják mert "mekkora mááár" :D

Blama Lujza 2008.04.05. 16:07:32

Állatkínzás.

Rebca 2008.04.05. 16:34:31

Állatkínzás? Tiltsuk be a rovarírtót akkor. És valóban hülye poén, legalábbis nem kellett volna az emberekre dobálni, csak a földre szanaszét. Más baj nincs vele, gondolj bele, más fiatalok meg macskák seggébe raknak petárdát - az inkább állatkínzás, mint ez. Mert köztudott, hogy a csótényok minden vackot nagyon jól bírnak, tehát a kitinpáncéljuk tetején az a kevés festék nem hinném, hogy bajt okoz nekik.

popup 2008.04.05. 16:47:07

Megvolt rendezve az egész. :)
Mert hogy egyes embereknek látszik az arca, másoknak meg kivan takarva. Akiknek látszik azok belegyeztek és nem hiszem, hogy a kopasz öregember nagyon nevetett volna ha igazi a dolog. Meg lehet a kamerást is megrakják amikro a nyakukba öntik a csotikat.

crazymokus 2008.04.05. 17:46:21

Nem vagyok tizenéves srác, de szerintem poénos. Nyilván előre megrendezett a dolog, ez egy ötletes reklámfilm, túl jó a kamerakezelés meg a vágás bármilyen amatőr produkcióhoz. Figyelemfelkeltő, és ez a lényeg. Még ezt is ezerszer inkább nézném a tévében, mint a röfi gyerekek pingvin anyu maci apu család sztoriját a légfrissítővel...

nagyon kicsi kispolgár 2008.04.05. 21:58:59

Kicsit meg lennének verve, ha velem csinálnák. Mondjuk úgy 8 napon túl gyógyulóan.
Mármint ha igaz lenne. Az a baj inkább, hogy ötletet ad az ezekhez hasonló köcsögöknek. Az első súlyos verésig biztos jó poén lesz.

Daved · http://buxevo.com/hu 2008.04.05. 22:57:24

Mint reklám szerintem egyenértékű a "fideszes lábtörlőve". Tudjátok mikor választáskor lábtörlőt lehetett tőlük szerezni.
Szóval a lényeg: mindkettőre rálépnek...

trac 2008.04.05. 23:10:56

"Elképzelhető, hogy az egész egy nagy kamu, és a filmet statisztákkal vették fel..."
Biztos, hogy az egész egy nagy kamu, és a filmet statisztákkal vették fel...

eMartin 2008.04.05. 23:53:30

Nem kamu es nem statisztakkal vettek fel. Trust me...I was there.

Ehhh 2008.04.06. 00:15:12

Elkapnék egy ilyen "törhetetlen" egyedet, megtömném az arcát a csótányaival, aztán úgy megverném, hogy beszarik.Aztán megkeresném a kis headquarter-erüket és küldenék pár fehér port tartalmazó borítékot,amiben csak egy szót tartalmazó kis kiegészítő cetli lenne; anthrax. Mert szerintem meg ez a vicces. Aztán poénkodhatnánk még így egy darabig, hogy a jó kurva anyjukat!

Kúrcsány Ferenc 2008.04.06. 07:41:44

Ugyanolyan mint a többi reklám: szemét.

stardust 2008.04.07. 20:06:55

Szerintem kamunak kamu, reklámnak szar.
Ezeknek a "deszkával meg bmx-vassal basszuk széjjee a várost meg fújjuk-tegejjük szarrá a házakatpadokatkombínót" srácoknak meg még lejjebb húznám a piccccsájukon a farmert, aztán altestüregi csótánybemásztatást jáccanák velük. Szerintem élveznék. Szerintem.
F...szomabüdöskisköcsögökbe.
Ez jól esett! :)))

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása