Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Megszeretted e cseh remeket?

Úgy tűnik, hogy a reklámszavazás beindítása jó ötlet volt, mert nagyon sokan megmozdultatok, és vettétek magatoknak a fáradságot, hogy pöccintsetek egyet a szavazógombon, és sokan közületek még a véleményüket is hajlandóak voltak megosztani a közzel. A leadott szavazaokról sajnos pontos információt nem lehet szerezni, de az utóbbi két szavazásra bocsátott reklámot darabonként több mint ezren nézték meg, amiből arra következtetek, hogy a többség ezután már voksolni is hajlandó volt. Leggyengébben idáig a Raiffeisen stipistopi szerepelt (1,6 pont), a második a UPC új kampánya, ami talán még az erősen teaser szakasz miatt kapott csupán 2,0 pontot. Meglepően jól szerepelt viszont az új Expressz kampány, ami egészen a 4,4-es átlagig vitte. Érzésem szerint a most következő film valahol a két véglet között lesz, de értek már eddig is meglepetések.

Ugye még emlékszünk a Kozel remek bemutatkozó kampányára, ami a mekegésre és egy ki tudja melyik cseh reklámarchívum polcairól előbányászott, kifejezetten kínos reklámra épült. Ebben egy kövér szerzetest lökött seggbe egy kecske, így segítve kétes értékű győzelmhez a helyi Kinek ragad tovább a gatyájához a sörrel fellocsolt pad? nevű versenyen. Nem tudom, miért gondolták a készítők, hogy jó lesz majd, ha egy sörtől ragadó bőrnadrág és egy kecske találkozása ugrik be az embereknek a Kozel név hallatán, de mindegy is, mert hál' istennek mostanra észhez tértek a brandmanagerek. Az új kampányban már nagyobb szabadságot engedtek a kreatívoknak, akik ezt érzésem szerint meg is hálálták. Az új film továbbra is a cseh eredetet emeli ki, de szerencsére sokkal kevesebb mekegéssel és kecskével.

Egy újabb kényszeredett kosos sztori helyett a sör szülőhelyét, Velke Popovicét mutatják be, hangsúlyozva, hogy ez egy teljesen átlagos település, amit csak a söre emel ki a többi közül. A film egész jól sikerült, a tűzoltózenekar és a falusi focicsapat kellemesen bugyuta, jó hangulatú jelenetek. Sajnos az ügyfelek gyönyörűsége, a kötelező termék demó itt sem maradhatott el, amit szerintem nem sikerült teljesen jól integrálni a filmbe. A rézüstök között kémcsöveket vizsgáló srácok leginkább aggódó köjálosnak tűnnek, akik különféle vizeletmintákat hasonlítanak össze, és mire visszavágunk a koccintó alakokra, már meg is bicsaklott a sztori. Ezt leszámítva nincs a filmmel nagy baj, bárcsak ez lenne a legrosszabb, amit a tévében látunk. Megnevettetett? Vedd jelesre. Nem szereted? Mehet egy egyes.



Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (3,5/5)

Címkék: pia reklámszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr94433808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kikkoman 2008.04.23. 09:29:18

Én idáig mindegyikre szavaztam. Nekem nem jön be annyira, talán, ha az Expressz nem csinálta volna meg százszor jobban ezt a népi relityt. Így csak egy hármas.

Remy 2008.04.23. 09:50:15

Nekem bejött, ezerszer jobb mint az erőltetett Borsodis poénok.

W Joe 2008.04.23. 10:08:46

Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy a következő szlogennel kéne ezt a sört reklámozni:

"Kozel, nincsen Öntől tavol"

sockpuppet (törölt) 2008.04.23. 10:19:08

Joe:
Csak nincs valami köze az illetőnek ehhez?

www.indavideo.hu/video/Korzo

Gepember · http://blog.gepember.com 2008.04.23. 10:20:32

"Kozel, nincsen Öntől tavol"

ez lol :D

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.04.23. 10:21:23

sockpuppet
Ezt már többen belinkelték. Lesz belőle majd poszt, mert nem lehet mellette lmenni szó nélkül. Talán ez lesz a Spar buksza egyetlen méltó ellenfele az évvégi Arany Békasegg szavazáson.

nahát 2008.04.23. 10:27:57

Emberek a táncolós coop-reklámot is feltétlenül említeni kellett volna... sajnos mostanában nem látom, pedig milyen szuper volt...
Tudjátok, ahol egy bongyori csajszi énekel és táncol a főtéren, hogy "vidám a napom, innen indulok, segítenek, itt mindent megkapok"...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.04.23. 10:29:39

ez nálam is közepes - mint a sör.
Ha kellene a szavazatok száma is, poll-r.hu/
A kémcső meg tetszett, kár, hogy nem arra szereltek fület, mert ekkorában már jól néz ki

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.04.23. 10:29:50

Na jó reggelt, jó szurkolást :D

A Kozel reklámja erős 4-est kap, amit RB is mondott "bárcsak ez lenne a legrosszabb, amit a tévében látunk."

A sztori aranyos, emberi, de a baj, hogy nincs eléggé kibontva, vagy olyan furán van vége ezekkel, a vizeletmintás kémcsövekkel (ami külön röhelyes nagyra sikeredett, még ha ekkora is valójában) szóval valahogy nem túl következetes a sztori vonala vagy mittom én...

MInden esetre én tegnap is röhögtem rajta... :D

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.04.23. 10:31:18

ja anyémék odavoltak a seggbefejelős kecskéstől :(

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.04.23. 10:33:02

Nem szép ez alapján ítélni, de a magyar Kozel ihatatlan, ellentétben az eredetivel :P

Antibiker 2008.04.23. 10:39:54

Ez sajnos nem jó. Kettes. Sztem téves dolog a hazai felhozatalhoz hasonlítani, és úgy értékelni (úgy lehet, hogy hármas lenne). Ha úgy gondolkodunk, hogy a sok sz_r között ez nem is olyan szar, akkor csak magunkat nyugtatjuk. Ez nem jó és kész.

Lala 2008.04.23. 10:41:41

A felvételen magyar néptáncosok, az isaszegiek tinci-tánciznak.

Csak úgy mondom....

Czigler Zsolt 2008.04.23. 10:42:49

javaslat:-KOZEL!Távol az eredetitől!
-Közelsem valódi.KOZEL!
-KOZEL:közel a kőbányai hagyományhoz!
-Amilyen a közeg,olyan a KOZEL!

Lala 2008.04.23. 10:43:21

Hoppipi! Azt hittem ez a legutóbbi reklámjuk. Mindegy. Büszkeség az is.

Csak úgy mondom....

replika 2008.04.23. 10:50:21

OFF: bocs, de nem a fáradTságot vettük, hanem a fáradságot...

(fáradtság: fáradt állapot, fáradság: fáradozás).

sarkisarkany · http://kozrohej.blog.hu 2008.04.23. 11:23:13

a 3,5 állja. Semmi különös, de nem rossz. A poénok felejthetőek, de adott pillanatban legalább viccesek. Nekem tetszett a kémcsöves módszer, úgyhogy 4-et adtam.
Kevés az ötös skála, 7/10 lenne a normál. (itt 3,62)

bornemissza 2008.04.23. 11:35:14

Inkább a kőbányait kéne ezzel reklámozni vagy akármilyen magyar sört, mert cseh remeket emlegetni ott, ahol full magyar az egész atmoszféra, minden, kicsit vicces.
A kecskés bárgyú volt, de ütősebbnek (hehe) éreztem, mint ezt. Teljesen langyos, kár érte meg sörért is.

johevi 2008.04.23. 11:38:33

Lehet, hogy én emlékszem rosszul vagy csak beleképzelek egy szerintem kihagyott jó poént a reklámba, de nekem úgy rémlik, hogy az elején ( első napokban ) a négy fehérruhás gyári minőségellenőr srác kicsit tovább van háttal a "mintavételezésnél" és kicsit lefelé néznek, parodizálva ezzel a vizeletadás procedúráját. Nem véletlen, hogy amikor megfordulnak, olyan "lombikszerű" üveg van a kezükben, egyértelműen nem pohár. Csak mintha valaki a hátatfordítós részt kivágta vagy megrövidítette volna, mert szerinte izléstelen... Más nem érez így?

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.04.23. 11:40:36

Szavaztasd már meg az S-Budget reklámot is, de -10től induljon a skála plz :)

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.04.23. 11:48:24

Nálam képileg okés, hozza a cseh kisvárosi hangulatot (nagyjából). A szöveg valahogy túl szájbarágós. Együttesen 3.5.

Az azért bosszantó, hogy a spotból úgy tűnik, mintha a nálunk kapható Kozel cseh gyártmány lenne (egyenesen Popovicéből) , ami nem igaz, de ezt nem számítottam bele az osztályozásba - feltehetőleg ez a spot nem (csak)a magyar piacra készült.

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.04.23. 11:51:27

Újranéztem, és másodikra már inkább tűnik magyarországi felvételnek.
Megutáltam e cseh remake-et :-)

Originál reklámok itt:
www.beer-kozel.cz/cz/o_pivovaru/reklamni_galerie.html

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2008.04.23. 12:57:15

Mielőtt még bárkinek illúziói lennének:
1. a pl. Heinekent Sopronban főzik
2. a Stellát pedig Bőcsön
és folytathatnám. A hazánkban kapható sörök 90% itt készül, hiszen ki akarna "vizet" szállítmányozni. A sör nem kóla, amit szirupból higítanak. Persze a kóla szirup is itt készül.
Irreleváns, hogy hol főzik, a licenc védett receptúra a lényeg. Igen, igen a víz is fontos. Na azt pedig desztillálják, szűrik stb. semmi jelentősége honnan jön. Persze jól hanzik, hogy az alpesi patakok vize és satöbbi, de ez marketing ugye...
Ne beszéljünk a csodás győri német Audiról TT-ről, az esztergomi japán Suzikiról...
Üdv. a globalizált világban!

fatass 2008.04.23. 14:28:55

Nekem kepileg egeszen a kemcsoves pillanatig nagyjabol rendben. Az ugynokseg biztosan egy sor nagyon vicces Velke Popovice mirolhireset talalt meg ki a neptancosokon, fuvosokon, focistakon kivul, amik nem kerultek a filmbe. (Legalabbis el tudom kepzelni, hogy lehet kitalalni ilyeneket.) Kar, hogy ezekben a mirolhiresekben megmaradtak ezek a szimpla (unalmas...) megoldasok. Es en is egyetertek a narratoros velemennyel. Nem ez a legjobb reklam, de legalabb ezt nem kell szegyellnie az alkotoknak. Szerintem. 3as.

Mr_Wolf 2008.04.23. 16:38:10

4-esre jó.
Nekem hozza az "Az én kis falum" érzetet.
A végén a srácok gázgézák, de nyilván nem az ügynökség erőltette - úgyhogy nem kell mindig epét hányni mindenre. Isten hozta a Kozelt hazánk öregesen kocogó élmezőnyében.

traktoros 2008.04.23. 17:52:07

Azért nem ez a legjobb cseh sör, pedig azt akarja a reklám eladni, hogy mégis. A témaválasztások jó, és a megoldások is - de valahogy mégsem üt.

Bronco 2008.04.23. 17:54:42

Cseh remeknek e sert nem nevezem, mert egyenesen selejt. De jelenleg nem ezt elemzem. Jelenetek: kezdetlegesek s fejetlenek lettek, nem kellett nevetnem, de egyebekben rendben. Eredete nekem (kecske meg szerzetes)eggyel kellemesebbnek festett, persze lehetne ezerszer szellemesebb, de ne legyek telhetetlen. :)

trumpaa 2008.04.23. 19:17:03

hát, ha figyelembe vesszük a kelet-európai eredetet, akkor egészen értékelhető a dolog, bár a sörreklám az egy kimondottan erős mezőny.

OFF: youtube.com/watch?v=X3cg-DlPV5o erről nem lesz post? Magyar reklámhoz képest egészen igényes, vagy csak én néztem nagyot amikor a végén egy sportszelet logo jelent meg?

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.04.23. 22:20:37

trumpaa, nagyon jó az új Sportreklám :o)) nekem is tetszik,

mit szoltok a Dulux reklámhoz? "Zsenge sarjú"?

öntelt radírpók 2008.04.24. 00:28:30

Sportszelet-reklám: egy-az-egyben egy Justice-videoklip-nyúlás, ráadásul ha jól emlékszem a segíteni akarós raszta gyerekes reklámjai sem hazai eredetűek voltak (vagy 3 féle csokival láttam azokat is)

Belabela 2008.04.24. 13:52:31

A Kozel klip elcsúszik, de velejéig inkorrekt. Azt sugalmazza (már-már a vásárlók megtévesztévesztésére alkalmas módon), hogy a nálunk kapható Kozel az Velke Popovicében készül, ami eccerűen nem igaz. Hanem inkább hazugság.

Csib: Nem igaz, hogy mindegy, hol készül a sör, hogy csak a receptúra számít. Amit említesz, a magyar Stella és Heineken is ihatatlan (bár ezeknél az eredetikért sem rajongok). De vegyél egyszer valahol import Tuborgot, meg magyart. Cseh Kozelt, meg magyart. Kóstold össze. A magyar pancsnak semmi köze az eredetihez. Domináns pocsolyaíz, vastagon hígítva. Mint az adidas cipő meg az abidas cipő, amik erősen hasonlítanak, amíg nem futsz bennük száz métert.

Próbáld ki: vigyél magyar Kozelt Velke Popovicébe, és itasd meg a helyi erőkkel. 100-ból 100 popovicei fogorvos szájbavág az ászoklapáttal, ha azt mondod nekik, hogy az Kozel.

De vegyél Tuborgot Erdélyben, kóstold meg. Más mind a dán (a víz alapvetően határozza meg a sör ízét), de három klasszissal jobb, mint az itthoni. (Szerintetek a bőcsi meg a kőbányai gyárban milyen vízből készül a sör? Na? És Martfűn? Földrajzlecke kezdőknek.)

Egyszer láttam egy interjút egy élelmiszeripari multi (Kraft) itteni fejesével, egy német pasassal. Megkérdezték, hogy az itteni Jacobs kávé ugyanannyi pénzért miért rosszabb minőségű, mint az Ausztriában kapható. Azt mondta, hogy minden országban igazodnak a helyi ízléshez és fogyasztói igényekhez. Brávó. Azt még értem, hogy szerintük a magyar piacnak a szarabb a jobb, de miért adják ugyanannyiért (ma már drágábban), mint máshol a minőségi árut?

Úgyhogy, én Pilsner Urquellt iszok, meg Radebergert. Nem olyan, mint a frissen csapolt sör Prágában, vagy Drezdában, de ott készül és úgy, és üvegesben itthon nem kapsz jobbat...

csib · http://kapirgalo.blog.hu/ 2008.04.24. 14:19:56

Belabela,
"Azt még értem, hogy szerintük a magyar piacnak a szarabb a jobb, de miért adják ugyanannyiért (ma már drágábban), mint máshol a minőségi árut?" - szerinted a Kozel drága? Szerinted a cseheknél azért olcsóbb általában a sör, mert a magyar sörgyárak hülyére keresik magukat rajta? (Nem lehet, hogy a jövedéki adóhoz van köze?)
A vízről annyit, hogy régen, amikor még nem volt desztillálás, meg ilyesmik, azért ott lettek a sörgyárak, ahol, mert ott volt a legjobb a víz. Kőbánya alatt végig kutak vannak, onnan jön a víz, nem a csapból.
Egyébként meg nem vagyok sörszakértő, de én nem érzem a különbséget, ami semmit nem jelent, mert lehet, hogy van. Pedig a Velke Popovice-ben is kóstoltam. :) Az alapján amit írsz, akkor minden itt kapható sör szar, de valahogy mégis megveszik az emberek. Igen, igyál Pilsnert, valóban a világ legjobb söre ... csak készer drágább, mint bármi más. Kontextusban kell nézni a dolgokat, azon a pályán, ahol a Kozel versenyzik, az egyik legjobb sör. Örülj, hogy megengedheted magadnak a Pilsnert, 4-ből te vagy az 1 szerencsés! :)

superben 2008.04.25. 08:24:01

Szerintem semmi különös. Kozel-ből én azt szerettem, ami a Szökés (Prison Break) után volt. Mikor mondták, hogy "csapó", majd a kecske elszaladt. Az vicces volt.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása