Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ha valaki megtámad, lődd agyon!

Amerikában nagy baj van a fejekben, ezt már jó ideje tudjuk. Az óceánnak erről a partjáról nehezen érthető az a konokság, amellyel a fegyverviselési jogukhoz ragaszkodnak ott a vadnyugaton. Ennek a mániának a hatása természetesen a reklámokon is lecsapódik. A múltkor az ágyra szerelhető puskatartó teleshopos hirdetésén döbbenhettünk le, ezúttal pedig egy elvileg önvédelmi célú lövészegylet tanfolyamának hirdetésén nézhetünk nagyot, ami egész egyszerűen arra buzdítja az embereket, hogy ha veszélyben érzik magukat, akkor gondolkodás nélkül lőjék le a rájuk támadó bűnözőt.

Szép gondolat, hogy mindenkiben ott lakozik egy Old Shatterhand, amit néhány órányi lőgyakorlattal elő lehet csalogatni, de a hirdetések mögött megbújó logika szerintem inkább ön- és közveszélyes. Az, hogy az utcán a bűnözők mellett ezentúl labilis idegrendszerű, paranoid fegyvermániások és ijedős háziasszonyok is mászkálnak majd nem elolvadó Magnumokkal a retiküljükben, és mindenre rálőnek, ami egy sötét sikátorban mozog, engem egy cseppet sem nyugtatna meg. Ráadásul még a lőtéri gyakorlattal sem hiszem, hogy egy ilyen tűzharcból egy átlagember és ne egy az erőszakhoz szokott bűnöző kerülne ki győztesen. Én legalábbis biztosan összetojnám magam egy ilyen helyzetben, mielőtt bármit is csinálhatnék.

Címkék: print elmebaj

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr17437580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aTony 2008.04.24. 16:09:21

Taigetosz pozitív ország!!!

Másolnivaló :)))

csati 2008.04.24. 16:11:19

Asszem nemsokára beindul a klasszikus fegyverbuzi vs. fegyverbetiltós szócsata. Ahogy szokott. Bár lehet, hogy pont ez volt a bejegyzés célja...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.04.24. 16:13:08

csati
Nem tudtam, hogy van ilyen, de amíg kulturált keretek között maradunk, akár ezt is meg lehet vitatni persze.

Miguel · http://miguel.blog.hu 2008.04.24. 16:13:57

Amennyire én látom, az itteni fejekben sem teljes készlet. Túlreagálásodban pont ugyanannyira vagy konok, mint amennyire az általad nyilván tökéletesen ismert amerikaiak. Amúgy ha hozzáveszed azt az Xbox reklámot, ahol az emberek a kezükkel fegyvereket imitálva lövöldözték egymást, még igazad is van.

Serfőző Krisztián 2008.04.24. 16:14:31

>Ráadásul még egy lövészegyleti oklevéllel a >kezében sem hiszem, hogy egy ilyen tűzharcból ne >a bűnöző kerülne ki győztesen.

Ez a rész, ez nagyon tetszik. Csak úgy sugárzik belőle a szakértelem és az objektivitás.

W Joe 2008.04.24. 16:16:25

Nem is biztos, hogy megtámadják őket. Az üzenete az is lehet, hogy egy sikátorban vagy mélygarázsban nyugodtan lelőhetsz bárkit. De a boltosnak is jól jöhet a stukker, ha a vevő reklamál a lejárt szavatosság miatt.

sailman · http://www.elvit.hu 2008.04.24. 16:17:53

A logika alapvetően hibás. Pont azért kell az oktatás, hogy fel tudd mérni a veszélyt és arányosan tudj védekezni.

Te talán hagynád, hogy valaki elvegye az életed, megerőszakolja a barátnőd vagy a gyerekid? Akkor igazi mártír vagy...

Mindenkinek joga van megvédeni magát, családját, tulajdonát az általában FEGYVERREL rendelkező bűnözőktől.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.04.24. 16:21:09

sailman
Én a reklámban ábrázolt helyzetekről beszélek elsőrorban, ahol a céltábla kedvéért olyan messze vitték a célpontot, ahonnét szinte nem is lehet azonosítani, hogy az illető bűnöző-e. Egy sötét sikátorban nem 20 méterről kiabálnak oda, hogy add a tárcád, hanem a fejedhez szegezik a fegyvert a sarkon. De még ha ki is szúrod a támadót, komolyan az a célravezető, ha remegő kézzel elkezd valaki lövöldözni? Nem rendőrökről, hanem hétköznapi emberekről beszélünk.

.rewerse. 2008.04.24. 16:23:56

vicces... gta-t pedig be kell tiltani!!! :))

Dr Kangörény 2008.04.24. 16:28:43

"labilis idegrendszerű, paranoid fegyvermániások és ijedős háziasszonyok" a mai napon is tömegével mászlálnak az USA utcáin. És akkor mi van?

dekatlon 2008.04.24. 16:29:01

sailman 2008.04.24. 16:17:53 :

Joga van megvédeni magát, lehetősége sajnos kevesebb. Max. az elkerülés.
A társadalom (nem a magyar, egyik sem) nem alkalmas arra, hogy a többsége fegyvert viseljen. Ez a szomorú igazság. Én személy szerinte a konyhakést is betiltanám. :S
Angliában volt is ilyen kezdeményezés, a hegyes, nagy konyhakésekkel.

Az esetek nagy részében nem önvédelem lenne a dologból, hanem asszonylelövés részegen, meg Jimmy féle kakasvadászat.

dzsedi 2008.04.24. 16:32:44

fegyvert mindenkinet itthon is és kész!

Berci 2008.04.24. 16:45:07

Az USA fegyverviselési törvényének megértése teljesen más, a káeurópaitól különböző agyat kíván.
Miért lehet bármely átlagpolgárnak otthon lőfegyvere? Mert a magántulajdon szent és sérthetetlen. Aki hívatlanul belép a gyepedre, azt felszólítás után akár le is lőheted. A telek teljes terjedelmében magántulajdon, megsértése komoly következményekkel jár. Persze ha nem látod az illetőt, és az nem csöngetni jön az ajtóhoz, hanem (a teljesen jogosan nyitva hagyott ajtón keresztül - lévén a ház már tényleg a magántulajdonod) bejön valamit elvinni, akkor igen, akár le is lőheted. Mert majd nem, kihívod a rendőrséget, és amíg megjönnek addig jól elteázgattok, vagy mi? A börtönbe meg majd viszel neki sütikét?

Ami az utcai fegyverviselést illeti, az már kicsit érdekesebb, de ebben is elég megnézni a hazai állapotokat. Itthon még paprikaspray se lehet nálad, mert ha használod, akkor a támadód a végén még beperel. Ez azért elég nagy röhej, nem?

Egy lőfegyverrel meg azért nem csak végzetes sérülést lehet okozni. Elég csak ellőni a térdét, azzal már nyert ügyed van, támadni már nem fog, a zsarukat így már megvárhatod vele.

Egyébként nem csak az Államok, de Kanada is sokkal engedékenyebb a fegyverviseléssel szemben. És mindkét ország a legelső törvények között hagyta jóvá, a szabad állam és a magántulajdon védelme érdekében.

.rewerse. 2008.04.24. 16:47:38

ha itthon ez lenne akkor halomra lőnék egymást az autósok az utakon!!
gondolj bele.. már így is lőtek le embert itthon..

birka 2008.04.24. 16:48:23

hahahahhahha

egy támadó mi?? :)))))

dekatlon 2008.04.24. 16:50:37

Berci, kimindtad a varázsszót: más agy.

Ott évtizedek (századok) állt az állampolgárok rendelkezésére, hogy ezzel az ezközzel megtanuljanak élni úgy, hogy nem lövik egymást halomra.
Itt ilyen sose volt. Ha dzsedi ötlete megvalósul, kihalunk :)

dekatlon 2008.04.24. 16:52:58

álltak, eSZköz... hülye én...

Berci 2008.04.24. 16:53:50

Amúgy meg, ha pontosan érdekel valakit államonként a kérdés:
en.wikipedia.org/wiki/Gun_laws_in_the_United_States_(by_state)
Szépen átrágva azért kiderül, hogy nem arról van szó, hogy boldog-boldogtalan, bárhol, bármikor bárhogy rohangálhat fegyverrel.

Hangyasav 2008.04.24. 16:55:23

Sztem jelen esetben (is) el kell különíteni a reklámot és a való életet.

Ezek a reklámok, mint reklámok nekem tetszenek. Valós helyzeteket mutatnak, olyanokat, ahol valóban gyakoriak a támadások. A képek jók, a hangulat adott (és bár egyáltalán ne vagyok fegyvermániás, az amerikai hozzáállást pedig kifejezetten elhibázottnak tartom), és ahogy a képeket nézem, szinte érzem a késztetést, hogy a csípőmhöz kapjak és a sok gyakorlás adta rutinnal és magabiztossággal beledurrantsak a céltábla közepibe kettőt.

Amerika meg Amerika. Nem kell szeretni, olyan amilyen. Sok amerikainak sem tetszik, ami ott megy, pl. a fegyvertartás ügyében. De éppen azért, mert olyan amilyen, kellenek iskolák, ahol megtanítják az embereket arra, hogy a fegyver veszélyes, azt használni csak felelősséggel lehet, de ha kell, akkor haszáld jól. Legyél rutinos, magabiztos, tudd, hogy mit lehet és mit nem. Ha magabiztos vagy, és képes arra, hogy adott esetben megvédd magad, az már elriaszt jó pár bűnözőt, tőled és végső soron a bűnözéstől is. (Persze itt Amerikáról beszéltem.)

Charlie Brown 2008.04.24. 16:56:52

A hirdetések vélt üzenetével nagyjából egyetértek. Annyit finomítanék, hogy a fegyverhasználat nem jelent feltétlenül halált, ezért a "lődd agyon" helyett helyesebb volna a "lőj bele" javaslatot használni, hiszen a cél nem a gyilkolás hanem a gyors és hatékony harcképtelenné tétel.

Rosszul vagyok attól a filozófiától, ami megpróbál mindenkit rávenni hogy legyen engedelmes áldozat. Ma Budapesten egy akármilyen késes ****** gyakorlatilag kockázat nélkül rabolhat ki/szurkálhat meg bármilyen védtelen járókelőt. Kétszer is meggondolná, ha azt kockáztatná, hogy ólmot kap cserébe. Aki birkaként hagyni akarja magát, annak mindig meg van a lehetősége ezt választani, de nem kéne elvenni a támadással egyenértékű (ezzel együtt jár, hogy potenciálisan halálos) önvédelem jogát azoktól is, akik vállalnák a védekezéssel járó rizikót.

Komplikato 2008.04.24. 17:01:51

>>"labilis idegrendszerű, paranoid fegyvermániások és ijedős háziasszonyok" a mai napon is tömegével mászlálnak az USA utcáin. És akkor mi van?

Dekatlon 2008.04.24. 17:01:52

Miért indul ki minden fegyverakaró önmagából? Ha magadnak mernél adni, már bárkinek mernél?
Értem én mit mondasz, de _akkor_ jobban félnék, ha minden sültbolondná lehetne fegyver.

Komplikato 2008.04.24. 17:04:07

"labilis idegrendszerű, paranoid fegyvermániások és ijedős háziasszonyok" a mai napon is tömegével mászlálnak az USA utcáin. És akkor mi van?

Semmi. Going Postal. Kiírtanak egy irodát, bevásárlóözpontot, iskolát. Utána meg gyorsba rá kell fogni valamire, játékprogramokra, filmekre, könyvekre, terroristákra és el van intézve. Csak ne agyaljon rajta senki miért fordul elő egyre gyakrabban IGAZÁBÓL. :)

snakekiller23 2008.04.24. 17:19:08

sailman · www.elvit.hu 2008.04.24. 16:17:53

Ismerős nem egy nyafka gyerek, tanult harcművészetet, kardvívást, önvédelmet, kisebb késarzenállal közlekedik; mégis megtörtént vele a következő:

Pár familiárisan hiperpigmentált HMCS leszólítja: "adjá pénzt!". Igazából szóváltás se volt, alighogy megnyikkant akkora öklözést kapott, hogy a földre került. Belerúgtak még párszor és elvették amit nála találtak.

Ha lett volna kéznél lőfegyver mégis mit tudott volna csinálni? A bicskát villogtató, kötekedő szájhősök ellen lehet, hogy jól jön a kés, a gáz- meg az éles pisztoly; de ha valaki olyan komolyan gondolja a rablást, nemi erőszakot hogy elsülhetne a fegyver, a baj olyan gyorsan megtörténik, hogy amatőrként egyszerűen nincs időd reagálni... Egy hirtelen, késes támadás ellen, egyedül, még a rendőrök se tudnak sokat tenni.

madnesss 2008.04.24. 17:26:04

"Semmi. Going Postal. Kiírtanak egy irodát, bevásárlóözpontot, iskolát. Utána meg gyorsba rá kell fogni valamire, játékprogramokra, filmekre, könyvekre, terroristákra és el van intézve. Csak ne agyaljon rajta senki miért fordul elő egyre gyakrabban IGAZÁBÓL."

Szlovákiában hol hallottál ilyenről utoljára? Elárulom ott it tarthat otthon fegyver minden büntetlen előéletű szlovák. Sőt ha van szlovák céged , neked is van jogod fegyvert vásárolni. Csak hát ugye itthon idióták írják a törvényeket.

Reggie 2008.04.24. 17:33:55

snakekiller23 2008.04.24. 17:19:08

Full laikuskent tenyleg nincs eselyed, de ha gyakorolsz egy kicsit, akkor kialakulnak a megfelelo reflexek es siman meg tudod vedeni magad.

D-Fens 2008.04.24. 17:34:45

Legyetek áldozatok, hagyjátok magatokat kirabolni és szarráverni, úgy kell nektek.

zsemle 2008.04.24. 17:43:26

agyatlan barmoknak nem kene blogolni...

dzsedi 2008.04.24. 17:44:23

asszem veszek egy viperát, meg egy gázpuskátot oszt szójjon csak be az ellenőr lelövöm meg megcsopdosom...meg a rabló brazil na az is

dzsedi 2008.04.24. 17:47:34

ha szabad lenne és igenis tartanék, az önvédelemre igenis el kellene kezdenünk jogot formálnunk

greg 2008.04.24. 17:57:07

Számomra ott bicsaklik az egész (és válik roppant zavaróvá), hogy pontosan azt a bűnöző attitűdöt tulajdonítja a célcsoportjának, ami ellen védekezést kínál. Fegyverrel a kezemben sem nézek senkit céltáblának.
(És gondolom azok a hozzászólók sem, akik a fegyverrel való elrettentést elfogadhatónak tartják. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy ha egy fegyveres bűnöző támadáskor fegyverbe botlik, többé nem fenyegetésre hanem védekezésre fogja a pisztolyát használni és ezzel a valamilyen irányú fegyverhasználat elkerülhetetlenül bekövetkezik.)

StrongStub 2008.04.24. 17:59:23

és akkora fasza volt...

Reggie 2008.04.24. 18:00:38

"Ha egy fegyveres bűnöző támadáskor fegyverbe botlik, többé nem fenyegetésre hanem védekezésre fogja a pisztolyát használni és ezzel a valamilyen irányú fegyverhasználat elkerülhetetlenül bekövetkezik."

Valoszinu, de nem biztos. Mellesleg ha valaki fegyverrel tamad ram nyilvan nem elrettenteni fogom, hanem rogton raloni.

Bérgyilkos 2008.04.24. 18:06:14

irány az államok! juhéé

Komplikato 2008.04.24. 18:09:25

Madness - "Szlovákiában hol hallottál ilyenről utoljára? Elárulom ott it tarthat otthon fegyver minden büntetlen előéletű szlovák."

No nem is a fegyvertartásra gondoltam, hanem súlyos mentálhigiéniás problémákra, amiket mindíg ráfognak külső okokra. Mint itthon is. Csak itt a problémák jellege és következménye más.

csati 2008.04.24. 18:09:47

Hangyasav: ugye mondtam...:)

Persze nem feltételezem, hogy direkt dobsz be egy ilyen "népszerű" témát. Pedig nem olyan rossz ötlet: meg kell csak nézni, hogy milyen témákkal kapcsolatban van a legtöbb hozzászólás, és olyan bejegyzéseket írni, amelyek ezt érintik (persze úgy, hogy ne tűnjön föl...), és utána hátradőlve lehet figyelni, ahogy szaporodnak a látogatók és a hozzászólások :) Ej, ha egyszer én is elkezdek blogolni...

(Ilyen téma még: harcikutyák, cigányok, autós-motoros ellentét, hmm... politika, meg még van egy rakat, csak most nem jut több eszembe.)

Gorr 2008.04.24. 18:12:24

madness:
"Szlovákiában hol hallottál ilyenről utoljára? Elárulom ott it tarthat otthon fegyver minden büntetlen előéletű szlovák. Sőt ha van szlovák céged , neked is van jogod fegyvert vásárolni. Csak hát ugye itthon idióták írják a törvényeket."

Nem is olyan rég olvastam, hogy Szlovákiában lövöldözés volt egy plázában. Igaz, gépfegyverrel, szóval nem feltétlenül fognám erre. Abban viszont biztos vagyok, hogy a fegyvertartás amerikai módra nem túl hasznos. Nézd meg, hány gyilkosság történik a kanadai határ közelében az USA-ban, és mennyi a határ túloldalán.

dzsedi 2008.04.24. 18:13:00

csati!

és a pina nem?

Komplikato 2008.04.24. 18:13:19

Dzsedi, az amerikai fegyvertartással nem az a baj, hogy van, hanem az ellenörizhetetlensége.
Lásd Simpson családos poén:
- Van egy kis gond a múltjával. Ön egyszer megverte az egyesült államok elnökét.
- És ez gond?
- Igen, Önnek maximum 2 maroklőfegyvere lehet.

Egyszerűen semmi konkrét vizsgálat sincs a fegyvertulaj elmeállapotáról, mert alanyi jogon jár és pont. Azt hiszem 2007-ben volt valami csúnya lövöldözés, ahol kiderült olyan ember kapott engedélyt (és lövöldözött késöbb), akinek papírja volt róla, hogy BESZÁMÍTHATATLAN.

Annyira "politikailag korrekt" akar lenni a hatóság és a törvény mindenkivel, hogy átesnek a ló másik oldalára.

Roboduck 2008.04.24. 18:15:07

Nekem igazán semmi, de semmi bajom a pacifista "akarszrólabeszélni" széplelkekkel, amíg valós ismeretek lelendzenek a fegyveres témájú hozzászólásaik mögött a virággyermek-tarisznyásbölcsész-tilcsukbeésmajdmilyenjólesznekünk attitűd mellett, ill. helyett.
Mindenki a - szerintem is nem kicsit beteg - USÁ-val példálózik, miközben a közelünkben is több országban megfelelően szabályozott, mégis a hazainál lényegesen szabadabb fegyvertartási állapotok vannak. Gondoljunk csak Finnországra, ahol akár sorozatlövő fegyvered is lehet, ha teljesíted a tartás feltételeit, vagy Svájc, esetleg a szomszédos Szlovákia.

A jelenlegi magyar fegyvertartási szabályokkal gyakorlatilag elérték, hogy fegyvere már csak a bűnözőnek van. Csak meg kell nézni a piti vagyonellenes bűncselekmények statisztikáit (a lakosság jórészt ezen a kategórián keresztül ítéli meg a közbiztonságot) a fegyvertartásban két szélsőértéket képviselő államok között.

Reggie 2008.04.24. 18:20:42

"Nézd meg, hány gyilkosság történik a kanadai határ közelében az USA-ban, és mennyi a határ túloldalán."

Es kanadaban is ugyan annyi az egy fore eso fegyverek szama mint az USA-ban...

Gorr 2008.04.24. 18:23:19

Roboduck:
Pacifista vagyok ugyan, de nem tarisznyásbölcsész. Részemről azokon kuncogok, akik szerint fegyvert lehetne tartani, de két gramm haskáért már a gulágra vinnének egy 17 évest.

Mégis mi a fenét kezdenél, ha megtámadnának? Nekik is van fegyverük, Neked is. Na és? A bűnözők lassúak, mindenki más gyors? Lucky Luck képzőbe járna tisztalelkű? Szlovákiában mi haszna van? Vannak adatok, miszerint visszaszorult a bűnözés? Kevesebb a rablás? Komolyan érdekel, mert tényleg tudatlan vagyok.

greg 2008.04.24. 18:23:31

Reggie, lol
"Valoszinu, de nem biztos. Mellesleg ha valaki fegyverrel tamad ram nyilvan nem elrettenteni fogom, hanem rogton raloni."

Valószínű, de nem biztos, mellesleg rögtön rálősz? És ez nem valamilyen irányú biztos fegyverhasználat? :DDDDD

dzsedi 2008.04.24. 18:23:43

Roboduck!

Ez jó amit írtál, debilekenk azé mégse adjunk Glock 18-ast :). De ideje lenne szabályozott, ám teljesíthető feltételeket kialakítani a fegyver tartáshoz.

ivan · http://adsoftheworld.com 2008.04.24. 18:24:34

Igazad van, de az sem normalis ami nalunk van, hogy valaki kessel ram tamad es akkor sem verhetem jol meg, mert engem is bevisznek.

Gorr 2008.04.24. 18:31:52

Én mondjuk nem így tudom. Az USA-ban kábé 80 millió fegyvertartó van (nép kb. 303 millió), Kanadában 2.3 millió (nép kb. 33 millió). De könnyen lehet (tényleg), hogy rossz számokat tudok.

bolomba (törölt) 2008.04.24. 18:40:47

kicsit off,

Mindig olyan jot mosolygok a texasi cegeken/szervezeteken. Mar volt ket ugyfelem onnan, es na mi az elvalaszto jel az arculatban?! Na mi? Hat persze hogy egy csillagocska.:) Komolyan mondom nagyobb a csillag maniajuk, mint barmelyik szocialista/kommunista orszagnak volt/van.

off vege

disszonans 2008.04.24. 18:41:05

Kedves reklamBuzi,

Az On nagyvonalu tudatlansaga egeszen elkeserito.

(Megprobalom magam tultenni "Amerikában nagy baj van a fejekben" kijelentesen, amivel lekesen egy kalap ala veszi ennek a foldresznyi orszagnak megszamlalhatatlan faji, etniaki, vallasi, politikai stb. csoporthoz tarozo lakosat. Tehat akkor innen nezve Magyarorszagon minenki nyilas. Bocsanat, mindenki Avos. Bocsanat, nem, mindenki posztkommuista szoclib. Vagy megsem, mert mindenki FIDESZ-es fasiszta. Hogy is van ez?)

Egyebkent pedig: miert ne lehetne fegyvert tartani? Csak azert mert az egymast valto tobbe-kevesbe diktatorikus magyar kormanyok mar jo ideje az allatvaloi poziciot indoktrinaljak a magyar polgarokba, ennek nem kell igy lenni egy masik orszagban.

A fegyvertartas joga az alkotmanyban arra epul, hogy megnehezitse a nep elyomasat. Olyan orszagokban ahol csak a karhatalom tarthat fegyvert, a nepet konnyebb kordaban tartani mert nem tud visszaloni. Ilyen egyszer.

A bunozesrol: egyertelmu, hogy a lakossag fegyvertartasa nem noveli, hanem csokkenti a bunozest. Az USA legszigorubb fegyvertartasi korlatozasa (szinte semmi nem engedelyezett) Washington, DC -ben van. Koztudott, hogy ugyanitt kigroan magas az eroszakos buncselekmenyek szama.

Bunozok mindenhol szereznek fegyvert, csak a tisztesseges polgarok varnak az engedelyre.

Ha pedig valami eladhato, miert ne reklamoznak?

disszonans

mondjuk ki: 2008.04.24. 18:43:53

nem sok cigány kötözködne a magyarokkal, ha minden egyes alkalommal meglenne az esély, hogy kapnak a fejükbe egy golyót.

franz 2008.04.24. 18:49:25

mondjuk ki:
itt az értelmes vita vége.

Reggie 2008.04.24. 18:54:34

greg 2008.04.24. 18:23:31

"ha egy fegyveres bűnöző támadáskor fegyverbe botlik, többé nem fenyegetésre hanem védekezésre fogja a pisztolyát használni és ezzel a valamilyen irányú fegyverhasználat elkerülhetetlenül bekövetkezik."

Ha pl epp nem fogja ram, elkezdem elovenni, es meg mindig nem fogja ram mert pl nem vette eszre v lassan reagal nyilvan nem lovok. De amint elkezdi felem iranyitani rogton lonek.


"És ez nem valamilyen irányú biztos fegyverhasználat?"

Igen, de nem abbol fakad, hogy a tamado vedekezesre hasznalja, mint ahogy az elso idezetben szerepel.

Gorr 2008.04.24. 18:57:43

mondjuk ki:
Te például elég erős érv vagy a pacifistáknak.

Bolomba 2008.04.24. 18:59:08

off:

Bolomba: meg is lepődnék, ha a Lone Star State lakói nem használnák mindenütt büszkén a csillagot. ;] Ja és ha minden igaz, akkor az 1777-es USA zászló volt az első, ami az ötágú csillagot először lobogóra vitte (The Betsy Ross Flag). Addig csak címereken volt jelen, illetve zászlón csak hétágút ábrázoltak.

/off

Berci 2008.04.24. 18:59:39

upsz, ezt én írtam fenn :D

Papadopopulosné 2008.04.24. 19:05:25

"..A fegyvertartas joga az alkotmanyban arra epul, hogy megnehezitse a nep elyomasat. Olyan orszagokban ahol csak a karhatalom tarthat fegyvert, a nepet konnyebb kordaban tartani mert nem tud visszaloni. Ilyen egyszerű." Ezzel maximálisan egyetértek. Nézz szét itthon. Ez már régen nem jobb meg bal oldali politizálásról szól, hanem eme két oldal jeles képviselői (kart karba öltve) a saját maguk által hozott törvények mögűl módszeresen fosztogatnak bennünket. Persze hétről hétre megkapjuk a magunk kis cirkuszát, amin el lehet csámcsogni stb., de mindig ugyanarra megy ki a játék. Figyelemelterelés. B*szhatjuk az alkotmányunkat, meg a jogainkat. Nézzétek. Politikai hovatartozástól függetlenül NEKÜNK MAGYAROKNAK (neeem nem az orbánbubus-féle magyar)kellene országunkban rendet tenni, és ehhez lássuk be egyetlen eszköz van (vagyis nincs) a kezünkben...

greg 2008.04.24. 19:06:02

Reggie
Ach so. Félreértettél: a fegyverhasználat szerintem nem azért következik be elkerülhetetlenül, mert a támadó védekezni fog, hanem mert mindkét félnél (tehát nálad is) fegyver van. Ezután tényleg csak az a kérdés, hogy ki lő (először).

Reggie 2008.04.24. 19:09:24

greg 2008.04.24. 19:06:02

Pontosan. De nehogy mar azert hagyjam, hogy kiraboljanak mondjuk mert vki megserulne. Ideje lenne mar, ha a bunozes is veszelyes uzemme valtozna ...

Sáfrány 2008.04.24. 19:12:03

El van cseszve a jogrendszer: szerintem aki mást (pláne csoportosan ami egy bizonyos behatárolható rétegre jellemző viselkedésmód) megtámad az onnantól ne rendelkezzen az élethez/szabadsághoz/stb. való alkotmányos jogával. Saját akaratából hallgatólagosan lemond róla abban a pillanatban amikor nyereségvágyból/aljas indokból erőszakos cselekményt követ el.

Abszurd hogy a bűnözőknek több joga van Magyarországon mint az áldozatnak, és erről tudnak, és ezt kihasználják. Az a rendőrség amelyik ebben hallgatólagos partner az bűntársa minden bűnözőnek.

Az egyenlő mértékű önvédelem meg egy kamu: lőfegyvernek látszó tárgyat látok nála -> ott repül a golyó. Ja, hogy nem volt nála lőfegyver mint később kiderült? Hát rosszul láttam, megrémültem, rátáraztam. Bocs.

Nem áll rendőr minden utcasarkon, ha áll is szarik bele magasról, akár az orruk előtt is megkéselhetnek ma bárkit bárhol egy mp3-lejátszóért, mobilért vagy csak mert nem eléggé kokéró, esetleg rosszul reagált a "szidtadazanyámat?"-ra vagy "adjmáregycigit"-re.

A bíróság meg akkor ítéljen el valakit önbíráskodásért vagy "nem arányos önvédelemért" ha a rendőrség fent tudja tartani az állampolgárok biztonságát. Ma erre a magyar rendőrség képtelen.

Elfogadhatatlan az hogy rendőrfőkapitány azt nyilatkozza 2008-ban egy EU-tagállamban Európa közepén hogy a kedves állampolgár ne menjen ki este az utcára. Ezzel gyakorlatilag elismerte az általa irányított, elsősorban az állampolgárok testi épségének és vagyoni biztonságának biztosítására hivatott szervezet impotenciáját és alkalmatlanságát, ebből kifolyólag zöld utat adva az önbíráskodás szükségszerűségének.

Eleve lépéshátrányból indul az akit megtámadnak, pusztán emiatt is az "egyenlő mértékű önvédelem" a bűnözőket védi, így aki ezt elvárja az egy bűnözővédő jogszabály kiszolgálója.

AP (törölt) 2008.04.24. 19:14:06

Egy biztos, az a boltos, amelyikre egyszer puskát fog két nagydarab néger, a következő két puskával hadonászót szitává fogja lőni, ha lehet ha nem. Ezt az amik is tudják. Akkómeginkább legilazáljukmán az önvédelmet.

Reggie 2008.04.24. 19:18:54

"lőfegyvernek látszó tárgyat látok nála -> ott repül a golyó. Ja, hogy nem volt nála lőfegyver mint később kiderült? Hát rosszul láttam, megrémültem, rátáraztam. Bocs."

A lofegyvernet latszo targyat latok nala nem indok semmire. Viszont ha barmilyen tartgyat fegyverkent hasznalt az mar igen. Nem apro kis kulonbseg.

Sáfrány 2008.04.24. 19:23:43

Reggie, ezt elírtam, nyilván úgy gondoltam hogy lőfegyvernek látszó tárggyal támadni készül/fenyeget. Tanuljam meg felismerni a világon forgalmazott összes maroklőfegyvert hogy rájöjjek: gázpisztoly vagy riasztó vagy éles lőfegyver? Kérdezzem meg, hogy kedves rabló úr, meséljen már hogy mit lóbál meg fog rám, mert nem akarok jogsérteni, és ha az csak egy riasztópisztoly akkor inkább nem veszem elő a gázpisztolyt, mert még engem ítélnek el. SZÁNALMAS.

bolomba (törölt) 2008.04.24. 19:38:15

druszam! Bolomba,

Koszi a pontos tortenetet:) Szerencsere azert megvolt a kerete. Azonban amiert 'vicces' nekem a texasi mentalitas, az a: Mi vagyunk a legnagyobb allam. Mi vagyunk az elsok. Nalunk minden nagy. Nalunk meg a kaja is nagy. Szoval kisse megaloman a mentalitas arrafele.:) Nyilvan ez nem huzhato ra minden texasira, de azert ott van az.

Hogy ne csak off-oljak:

Abszolut ellenzem a fegyvertartast. Azonban megertem a texasiak ragaszkodasat. Fontos az onvedelem es az ez iranyba tett megelozo gondolkodas is.

Amit nem ertek, hogy mi a fenenek kell kivinni az utcara a fegyvert. Miert nem lehet olyan torvenyt hozni: Akinel fegyver van az utcan, az irany a borton x evre. Ezzel nem azt mondom, hogy nem lehet fegyvere, csak azt, hogy nem viheti ki az utcara. Otthon ha akar tarthatna fegyvert, es nem ugy mint, most, hogy eldugva szetszerelve, stb. Hanem egy erre az onvedelmi celra kifejlesztett zart, koddal vagy valamilyen specialis egyszeuen nyithato zarral felszerelt taroloban. Ott szepen lapulhatna az elore megtoltott pisztolya. Viszont, ha kinyitja valaki a dobozkat, akkor mehetne automatikus riasztas az orse, sms a csalad telefonjaira es a riaszto meg beindulhatna. Ezzel azt hiszem ki lehetne kuszobolni amikor a gyerek jatszani akar a fegyverrel vagy asszonyt akarom leloni szindromat.

Laciii 2008.04.24. 19:52:34

"Akinel fegyver van az utcan, az irany a borton x evre."
És mindig minden embert ellenőriznek mikor kilép az ajtón?

Bűnözőnél most is lehet fegyver, egy viperával pl. nem tudnak mit kezdeni ami egy nem punnyadt férfi kezében simán halálos fegyver, de egy 50 kilós nőnek egy 100 kilós barom ellen is csak a lőfegyver felelne meg elviekben "egyenlő mértékű önvédelem"-nek.

Reggie 2008.04.24. 19:53:29

Sáfrány 2008.04.24. 19:23:43

Nem, es nem is kotelesseged felismerni. Ha lofegyvernek latszo targgyal megtamad, akkor azt ugy kell kezelni az ugy vizsgalatakor, mintha lofegyver lenne.

Reggie 2008.04.24. 19:54:53

"Amit nem ertek, hogy mi a fenenek kell kivinni az utcara a fegyvert."

Mondjuk azert, hogy az utcan is meg tudd vedeni magad.

bolomba (törölt) 2008.04.24. 20:20:59

Laciii, Reggie,

Gondoltam ki lehet alakitani egy olyan szisztemat a fegyver szallitasara. Amikor egyertelmuen/feltunoen latszik, hogy legalisan papirral a zsebedben, celiranyosan fegyvert szallitasz. (Gondolok itt arra amikor megveszed es a loveszklubba viszed a fegyvered. Ahol persze ott kell hagynod, aztan ha uj loveszklubba akarsz atmenni akkor elorol a procedura.)

Ezen felul, ha nincs engedelyed ra, es meglatjak, megtalaljak akkor automatikusan beindul a reakcio. Abban is aki csak civil es abban is akinek a dolga a torveny betartasa. Azt hiszem ezzel ki lehet azt is kuszobolni, hogy ha buncselekmeny szandekaval van nalad, de ervenyes engedellyel, akkor csak akkor tudnak lepni, ha mar egyertelmu a szandekod.

Hogy az utcan is meg tudd vedeni magad? Most is meg 'kell' tudni vedeni magad mas fegyvernek minosulo targytol.

Hangyasav 2008.04.24. 20:38:18

Bolomba, Laciii, Reggie:

az USA legtöbb államában tilos a rejtett fegyverviselés. Birtokolhatod (engedéllyel), tarthatod otthon, tarthatod az autóban, de nem járkálhasz az övedbe dugott pisztollyal-revolverrel, még az engedély birtokában sem. Ahhoz külön engedély kell, amit a legtöbb államban nehezen vagy sehogy sem adnak meg.

Laciii 2008.04.24. 20:41:15

"es meglatjak, megtalaljak akkor"
Nem lehetsz ennyire naiv, az az én hülyeségem, hogy nem hordok fegyvert, mert törvénytisztelő állampolgár vagyok, de nyugodtan lehetne nálam és kutya nem venné észre soha az életbe.
Azt ugye tudod, hogy a drog is tilos, és mégis hányan mászkálnak vele.

"Most is meg 'kell' tudni vedeni magad mas fegyvernek minosulo targytol."
Próbálom elkerülni, és birka módjára elfogadtam, hogy ha olyan helyzet van simán megszivom, gázpisztoly még jó valamire, de ha nem csak mutogatni tudja a kést akkor az se ér szart se.

Reggie 2008.04.24. 20:52:05

bolomba 2008.04.24. 20:20:59

"Gondoltam ki lehet alakitani egy olyan szisztemat a fegyver szallitasara. Amikor egyertelmuen/feltunoen latszik, hogy legalisan papirral a zsebedben, celiranyosan fegyvert szallitasz."

Szisztema most is van. Viszont az a legrosszabb, ha egyertelmuen es feltunoen latszik. Sot az is rossz ha latszik, ugyanis ha vki fegyvert akar szerezni, akkor siman elrabolja toled a bedobozolt fegyvert es nem tudod megvedeni sem magad sem a fegyvered.

"Azt hiszem ezzel ki lehet azt is kuszobolni, hogy ha buncselekmeny szandekaval van nalad, de ervenyes engedellyel, akkor csak akkor tudnak lepni, ha mar egyertelmu a szandekod."
A lofegyveres buncselekmenyek 99%-at illegalisan tartott/szerzett fegyverrel kovetik el, az engedellyel rendelkezok jogkovetobbek mint az atlagpolgar mert nem akarjak elvesziteni az engedelyuket.

"Hogy az utcan is meg tudd vedeni magad? Most is meg 'kell' tudni vedeni magad mas fegyvernek minosulo targytol."
Persze. Leghetkoznapibb eszkozok pl a kes es vipera.

Hangyasav 2008.04.24. 20:38:18
Nem feltetlen. Amerikaban a fegyvertartas van leegyszerusitve, de a fegyverviselesre is lehet engedelyt kapni. Sot Virginiaban a 90es evekben jo ideig minden 18 even felulinek kotelezoen es lathatoan fegyvert kellett viselnie(a nagy bunozes miatt tettek kotelezove).

bolomba (törölt) 2008.04.24. 21:40:31

Oppss, most vettem eszre, hogy lemaradt egy bekezdesem, amiben azert kifejtettem, hogy mennyire lama is vagyok a fegyverekhez es a temaba is meroen feluletes es sztereotip elkepzeleseim vannak. Csupan egy teoriat (utcai tiltas) probaltam ki. Ahogy elnezem valoban tarthatatlan lenne, es mar amugy is vannak ez iranyba tett intezkedesek.:)

A vegen meg kiderul, hogy az otthoni fegyvertartasra is mar vannak az altalam felvazolt iranyu kovetelesek.:)

Azert par link erdekelne, ahonnan pl. a 99%-os illegelis fegyvereket vetted. Koszi.

ui: Azert azt meg tartom, hogy: A legjobb vedekezesnek, ha nem vagy ott.:)

bolomba (törölt) 2008.04.24. 21:41:25

akarom mondani:

A legjobb vedekezes, ha nem vagy ott.

Sáfrány 2008.04.24. 22:00:35

Nem, a legjobb védekezés "ha ott se voltál". :)

ivanhu 2008.04.25. 07:10:35

1. A fegyver elővételével járó önvédekezések során mindössze 30 százalék során "dördül el ténylegesen" a fegyver, a többiben a támadó egyszerűen elszalad. (Önvédelemből ugye nem lehet már hátbalőni). Ez egy USA statisztika, ráadásul csak a bejelentett esetekből tud dolgozni (ha nem kellett lőni, sokan valószínűleg be sem jelentik).

2. Ugyancsak USA statisztika - ahol eddig szigorítottak a fegyvertartáson, ott emelkedett a bűnözés. Ahol enyhítettek a korlátokon, ott pedig csökkent.

3. Angliában elvették az összes ember fegyverét, mert egy őrült - akire korábban már többször felhívták a rendőrség figyelmét, ám azok mégsem vették el a fegyverét - lövöldözött. Az eredmény? A bűnözés többszörösére ugrott. Előtte azt kommunikálták, hogy "biztonságosabb országot akarunk". A statisztikák fényében már azt mondogatják, hogy "nem a bűnözés visszaszorítása volt a cél". Hanem mi? Mert azt viszont nem nagyon mondogatják.

4. Képzettség igenis megszerezhető, civilnek is. Csak gyakorolni kell hozzá. Az "önvédelmi klub" hirdetése tehát jogos. Arra is vannak technikák, hogy a stresszhelyzeti fegyverhasználat gyakorolható legyen. Egy egész lövész sportág épül erre. A bűnöző az illegális fegyverével nehezebben gyakorol, mint a polgár a saját legális önvédelmijével.

5. Kidolgozható olyan pszichológiai alkalmassági teszt, amely elég jól kiszűri a fegyvertartásra alkalmatlanokat. Valójában már önszorgalomból készített is ilyet egy-két lelkes ember. Csak éppen a rendőrségnek ez nem kell, inkább marad a BKV munkaalkalmassági vizsgálat, ami semmit nem mond sem a stressztűrő képességről, sem a labilitásról, sem másról. Been there, done that.

Roboduck 2008.04.25. 08:43:57

Bolomba:

Nem szeretek idézgetni, de piszok jól leírtad helyettem: "Oppss, most vettem eszre, hogy lemaradt egy bekezdesem, amiben azert kifejtettem, hogy mennyire lama is vagyok a fegyverekhez es a temaba is meroen feluletes es sztereotip elkepzeleseim vannak. Csupan egy teoriat (utcai tiltas) probaltam ki. Ahogy elnezem valoban tarthatatlan lenne, es mar amugy is vannak ez iranyba tett intezkedesek.:)"

Az eddig olvasott hozzászólásokból nekem az jön le, hogy a - megfelelően szabályozott - fegyvertartás mellett érvelők többsége tisztában van a vonatkozó hazai és külföldi törvényekkel, valamint bűnelkövetési statisztikákkal, sőt nem egynek még fegyver is volt a kezében. Nem lepődnék meg, ha pár nicknév tulajáról kiderülne, hogy találkoztunk már edzésen, vagy versenyen.

Tényleg nem baj, hogy egyesek zsigerből ellenzik a polgári fegyvertartást, csak 2 dolgot kérek - sokadszor - már-már térdenállva:
- szakmai érveket kérünk, nem tisztán érzelmi alapú reakciókat
- fogadjátok el, hogy senki sem akar fegyvert erőszakolni a kezetekbe, ha nem akarjátok látni sem... de ti se beszéljetek egy (nem létező) többség nevében

Végezetül "mondjuk ki" hozzászólásához:
Az ilyen figurák miatt vagyunk támadhatók a pacifisták oldaláról. Akkor még 1x és utóljára: A fegyvertartásnak, önvédelemnek, lövészsportnak vadászatnak, stb. semmi, de semmi köze az ilyen rasszista, neonáci megnyilvánulásokhoz. Csak a magam nevében nyilatkozhatom persze, de mélységesen felháborít és elhatárolódom tőle!

Reggie 2008.04.25. 12:39:37

Tegnap este irtam mar egyszer, de vmiert nem jutott el idaig...

Szoval:

bolomba 2008.04.24. 21:40:31

nol.hu/cikk/465052/

ponggi 2008.04.25. 15:29:28

Ezt az üzenetet lehet fordítva is nézni. A bűnöző szemszögéből... Bárki agyonlőhet, és még buzdítást is kapnak!
Másik oldalról meg mint sokan írták odaát tudják mi az a fegyver, és tisztában vannak vele hogy nem szabad feleslegesen hősködni.

De itt van rögtön a szomszédunk. Szlovákoknál amióta törvényesen fegyverrel megvédheted a lakásodat, ingatlanodat, lényegesen csökkentek a betörések, és nincsenek hullahegyek! Van elrettentő hatása! ...meg az sem egy rossz érzés, ha az állampolgárt felnőttszámba veszik!

Mar C 2008.04.25. 17:16:28

En semmi olyan utalast nem latok a kepeken ami "arra buzdítja az embereket, hogy ha veszélyben érzik magukat, akkor gondolkodás nélkül lőjék le a rájuk támadó bűnözőt". Nekem pont ugy tunik, hogy az illusztracio azt sugallja: Veszelyben erzem magam, ott egy celpont, lojek vagy ne lojek. Az ilyen szituaciok kezelesere talatak ki a felkeszitest amit reklamoznak.

"Nem rendőrökről, hanem hétköznapi emberekről beszélünk."

A rendor nem egy hetkoznapi ember, aki reszt vett egy olyan felkeszitesen amit ez az iskola hirdet?

"olyan messze vitték a célpontot, ahonnét szinte nem is lehet azonosítani, hogy az illető bűnöző-e."

Kozelrol hogyan allpitod meg, a borszinerol?

Remy 2008.04.25. 18:48:08

Mar C
Ne légy már ennyire fafejű.
A rendőrnek ez a szakmája, nem csak tízévente egyszer kerülnek éles helyzetbe.

A céltábla az ember helyén marhára nem arra utal, hogy lőjek-e, hanem épp arra, hogy ha ide jársz, akkor úgy tudod kezelni az ilyen helyzeteket mint egy lőtéri gyakorlatot.

Közelről meg úgy állapítod meg, hogy bűnöző-e az illető, hogy ilyen helyzetekben legtöbbször meglepetésszerűen veszik elő a fegyverüket, amit közelről (!!), nyomnak a hátadba, vagy a fejedhez.
Akkor meg járhattál te akárhová előtte. Milyen rabló az, aki 20 méterről kiabál, hogy pénzt vagy életet?

idióta barom 2008.04.25. 19:02:28

Most mit mondjak erre? Hogy "nagy az Isten állatkertje" az nem elég kifejező! Bandita simogató- pátyoló készleteket kellene árusítani, lehet hogy az tetszene neki. A használati utasításban orvosi javaslatok alapján képekkel lehetne illusztrálni, hogyan lehet a legkedvezőbb testhelyzetet elfoglalni ahhoz, hogy a támadó a legkissebb erőfeszítéssel és sérülésveszéllyel a legnagyobb kárt tudja benned okozni. Esetleg rögtön saját magad pofánvágásával kezdődjön a támadás, a kisebb erőfeszítés érdekében. Az árusításból befolyt bevételeket meg a véletlenűl börtönbe került bandita támogatására kellene fordítani.

zerohu 2008.04.25. 19:10:00

Remy, lol nezzel mar utana egy kicsit hogy egy rendor hanyat lo egy ev alatt a kotelezo logyakorlaton. Elarulom hogy egy atlag hobbilovesz egy het alatt tobbszoroset lovi el mint a rendor egy teljes ev alatt.

bélabéla 2008.04.26. 00:28:11

Én már voltam fizikai erőszak áldozata. Egy hónapig reszelt almát ettem, és a fogorvosom új autót vett, mire végeztünk. Lakótelepi karatebajnok rajtam mutatta meg a cimboráknak, hogy készen áll az övvizsgára. A rendőrök kiröhögtek, hogy mit akarok a szétrúgott számmal, meg ha megtalálnák a gyereket, akkor se tudnának mit csinálni vele, viszont ő onnantól tudná a nevemet és a lakcímemet. Az eset előtt én is gondoltam sok mindent a fegyvertartásról, meg az emberi élet tiszteletben tartásáról, ilyesmiről. Ez ma már nem így van. Ráerősített, hogy egy jóbarátom arra ért haza, hogy épp kirámolják a garázsát. A gyerekei bent aludtak a házban. Hívta a rendőröket, akik azt mondták, tartóztassa fel őket, 40 perc múlva tudak kimenni. Évoalá.
Nekem ugyan azóta sincs fegyverem, de másképp gondolkodom a dologról, mint azelőtt. Az állam nem véd meg. Beletörődhetsz abba, hogy bármikor áldozat lehetsz, és reménykedsz abban, hogy anyagi kárral és/vagy kisebb sérülésekkel megúszod. Vagy lehet egy fegyvered, és ha valaki bemegy a házadba, lelövöd. Ronda dolog, mert az illető csak a vagyontárgyaidat akarta, te meg az életét vetted el. Ez aránytalan. Viszont a rablás/rablótámadás onnantól kockázatosabb szakma lesz. Van egy csomó olyan szakma, ami életveszéllyel jár. Ilyen a berepülőpilótaság, a bányászság, a konnektorbapisilés, meg a rablóság és gengszterség. Amíg nem kötelező ezeket a szakmákat választani, hanem lehet az ember mondjuk könyvtáros is, addig mindenki a saját kockázatára törhetne be mások házába, támadhatna meg békés járókelőket, vagy pisilhetne a konnektorba. Legyen egy kis rizikó is a dologban.
Persze, legyen szigorú nyilvántartás és ellenőrzés, az illegális fegyvertartást pedig büntessék letöltendő börtönnel. De az nem állapot, hogy a jogkövető polgár ki legyen szolgáltatva, és még őt büntessék meg, ha védi magát. (Azt tudjátok, hogy ha éjszaka bemegy hozzátok egy rabló, és a kutyátok leharapja a tökét, akkor ti börtönbe kerültök, a kutyát pedig megölik, a rabló pedig büntetlenül megússza, és még polgári pert is indíthat ellenetek? Ugye, ez azért nincs rendben?)

fhb 2008.04.26. 11:10:43

És a szlovákoknál az emberek töltött fegyvert tartanak otthon kéznél?
Csak azért kérdem, mert ha ott is elzárva tartják a fegyvert, plusz külön a lőszert, akkor b@szhatják, mire előveszik és megtöltik, a tetőt is elvitték a fejük fölül.
Ha viszont töltött fegyvert tartanak otthon kézügynél, akkor meg kapitális barmok, én biztos nem tartanék a gyerekem mellett töltött lőfegyvert...

Madnesss 2008.04.26. 15:39:52

Igen. Töltve tarthatják otthon, sőt 10 fegyverig még a fegyverszekrény se kötelező. Arról nem is beszélve hogy sorozatlövő fegyvert is tarthatnak. Az meg szerintem nevelés kérdése, hogy egy gyerek hogy áll a fegyverhez, és szülő kérdése az, hogy mennyire felelőtlen.

Amúgy meg a korábbiakhoz hozzászólva:
"Az én házam az én váram"
Ha illetéktelen belép a területemre, és azt nem hagyja el felszólításra, onnatól kezdve megszűnt az élethez való joga. Ennyi

Manyizga (törölt) 2008.04.29. 11:52:34

Aki jogos védelemben korlátozni akarja az áldozatot, azzal, hogy se fegyvert nem ad neki, se meg nem védi, és még a bűnözőket védi a sikeres önvédelem után... annak valóban baj van a fejével.
(Jé... a magyar jog pont ilyen. Mik vannak.)

butatót 2008.04.29. 14:01:36

Madnesss 2008.04.26. 15:39:52
"Igen. Töltve tarthatják otthon,..."

Lófaszt! Lásd a szlovák fegyvertartási törvény 55§ 6. és 7. pontját. A fegyvert töltetlen állapotban kell tartanod (természetesen kulccsal elzárva), a lőszert (és a tárakat, ha vannak) a fegyvertől külön elzárva. Egyébként a "minden szlovák tarthat otthon fegyvert" sem teljesen igaz, engedély, vizsga, büntetlen előélet (amnesztia, elévülés, megszüntetett eljárás is számít!), orvosi igazolás (alkohol- és drogafférok kizáró okok, ahogy a pszichológiai kockázatok is), a fegyvertartás szükségességének igazolása, stb. stb. Nagyon kevés magánembert tart otthon fegyvert itt Szlovákiában.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása