Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Küldj használt alsógatyát Bushnak!

Illetve most már ne, mert az akció, amelynek során használt kisgatyákat és bugyikat kellett gyűjteni a világ vezető politikusainak már véget ért, az első, George W. Bushnak címzett szállítmány pedig célba ért. A stockholmi központú, nálunk is jól ismert Björn Borg ruhaipari cég Peace on Earth elnevezésű mikroszájtján ugyanis egy szavazást rendezett, amelyben megkérdezték a vásárlókat, hogy a világ minden pontjáról összegyűjtött koszos és  hangsúlyozottan nem szexi (!?) alsógatyákat melyik politikus küszöbére öntsék. És hogy mindezt miért? Mert szerintük így majd az érintett nagykutya rájön, hogy idáig rosszat csinált, és ettől majd elszégyelli magát, és mindent elkövet, hogy helyrehozza a hibáit. Persze az egész csak poén, vagy legalábbis az akar lenni, amit a házhozszállításról készített videó is jól mutat. Én nem röhögtem magam halálra a dolgon, egyedül az a lehetőség csigázott fel, hogy a következő szavazásból esetleg a most éppen 3887 alsónadrággal vezető Bin Laden kerül ki győztesen. Mert azt azért megnézném, ahogy a svéd szépfiú a fehér nacijában az afgán hegyek között kacskaringózva megkeresi Osamát, hogy a nyakába öntsön egy raklapnyi alsógatyát. A válaszreakcióra külön kíváncsi vagyok. Forrás: commercial-archive

Címkék: politika humor online divat

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr53448114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rotten 2008.04.30. 14:39:29


Épp a hétvégén jutott eszembe, már ne tudom mi kapcsán,
hogy nem lehetne szaros alsókat összegyűjteni és elküldeni

a Gyurcsány-kormánynak?

W Joe 2008.04.30. 14:54:07

Érdekes ötlet. Itt Magyarországon is kapnának páran egy szállítmány alsónadrágot. Osama nem hiszem, hogy át fogja venni a szállítmányt :)

szürke_tapir · http://akozert.blogspot.com 2008.04.30. 15:11:33

Rotten, őszinte gratulációm, hogy ebben is sikerült belpolitikát találnod...

rotten 2008.04.30. 15:24:28

szürke_tapir · akozert.blogspot.com 2008.04.30. 15:11:33

Te meg nyugodtan nyald a Gyurcsányéknak fényesre, hogy tiszta maradjon a seggükön a gatya.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása