Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Sport szelet retroreklám

Bár én magam még ezidáig nem csíptem el a tévében, de többen is felhívták a figyelmemet a Sport szelet új imidzskampányára, amelyben a csokit körülvevő nosztalgiát kihasználva igyekszik meglovagolni a retrohullámot a cég. Ehhez minden eszközt be is vetettek, és az animáció, amit a filmbe pakoltak, a hazai mezőnyben bizony kiemelkedő. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a készítők abbéli igyekezetükben, hogy a film vizuális világa igazán uptodate legyen, nemcsak inspirációt, de konkrét ötletet is merítettek egy jól ismert videoklipből. A film egyik alapmotívuma, a pólók mintájának látványos animálódása ugyanis egész egyszerűen a Justice nevű francia elektroistenek emblematikus, az utóbbi időkben a zenetévékben ronggyá játszott D.A.N.C.E. című videoklipjének koppintása.

Örömteli, hogy egész jól sikerült, viszont maga a tény, hogy ezt innen vették, nehezen elvitatható. Persze egy ilyen ötlet nem kopirájtos, és a klipekből mindig is áramlottak át különféle megoldások a reklámok világába (erről a múltkor a djuice filmje kapcsán már volt egyszer szó), de talán szerencsésebb lett volna valahogy kevésbé direkt módon átemelni ezt a képi trükköt, még ha annyira meg is szerették az említett videót. De most nem az a feladat, hogy erről ítélkezzünk, hanem az, hogy kiderítsük, mennyire tetszik nektek ez a reklám. Ha bejön a látványos animáció, mehet az ötös, ha viszont úgy érzitek, hogy a készítőknek is jól jött volna még egy kis plusz energia, pontozzatok ennek megfelelően.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (3,8/5)

Címkék: hungarikum reklámszavazás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr85453908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gepember · http://blog.gepember.com 2008.05.05. 09:22:26

Engem nem zavar , hogy átemelték az ötletet, mert igényesen van megvalósítva. Ötöst adtam neki.

Kikkoman 2008.05.05. 09:41:51

Hát, szerintem ez azért így elég gáz. Kár érte, mert ha maga reklám nem is nagy szám, de az animáció tényleg jó. Közepes.

nevada 2008.05.05. 10:26:49

Ez szerintem gyenge. Fantáziátlan, ötlettelen, lapos. Jóindulattal max kette. Az enimáció önmagában semmit sem ér, ha nincs mögötte gondolat.

gaze 2008.05.05. 10:31:28

eyecandy

és magyar stuffok között kivételesen látszik rajta, hogy építkezősen mondjam, "benne van az anyag".

Transmitter 2008.05.05. 11:35:51

Inkább örüljetek, hogy végre nem az a szerencsétlen rasztafrizurás néger gyereket erőltetik.

Balu · http://www.balulap.hu 2008.05.05. 11:41:34

Engem nem ragadott meg... "Ez most nem jött át..." :'-(

papugaja 2008.05.05. 11:52:22

Én inkább a gumimacikra szavazok:
www.heaven666.org/fear-of-being-a-gummy-26531.php

Juteszembe, nem kellene kicsit orrba vágni a rádióreklámokat? Pl. a most futó kempingsajt reklámoktól gennymirigy nőtt a torkomban.

W Joe 2008.05.05. 11:53:33

Szerintem egész jó, de a pólókon az animációknak talán több köze lehetett volna a sport szelethez. A karambolózó autók helyett.

béla 2008.05.05. 11:54:14

a néger jobb vót.

serse 2008.05.05. 12:07:10

A Justice klipjét, mikor először láttam, megnéztem egymás után jó párszor. Ezt egyszer néztem meg, de dühöt váltott ki belőlem, hogy ejnye de nyilvánvaló nyúlás és ráadásul nincs mögötte semmi koncepció. Bár tényleg szép, de üres, fantáziátlan nyúlás is.

Szolf Ész 2008.05.05. 12:21:06

Jé, ez egy sportszelet reklám? Mindig gondolkoztam, mikor meghallottam a zenét, hogy a Mirrmurr zenéje mit keres egy reklámban, de a végére mindig elkalandozott a figyelmem.
Szóval, az animáció ezek szerint nem fogott meg, csak a zene, de azt meg nem kötöm termékhez ;-)))

Sonka Neri 2008.05.05. 12:22:47

Nekem csak az tűnt fel, hogy a futballista szobor ollózását elb@szták. Miért nem nézett meg a készítő úr 1-2 futballos videót a Youtube-on?
Sport szelet monnyon le.

klaus 2008.05.05. 12:23:14

esküdni mertem, hogy az első kommentek közt lesz, hogy nem baj az, hogy lenyulták az ötletet mert olyan szép csicsás lett. ez tipikusan kelet európai gondolkodás mód. lehet valamiből ihletet meríteni, de ennyire nyilvánvalóan koppintani elég szánalmas, ráadásul technikailag is hagy kivánni valót. kéne még csiszólni az after effects tudást.

Defterdár 2008.05.05. 12:51:28

Azért én abban se lennék biztos, hogy ez a francia videoklip találta fel a spanyolviaszt.
Egy 2006-os japán anime filmben már láttam bőven hasonló vizuális megoldásokat (itt a film nyitánya: www.youtube.com/watch?v=KFYUS-5AWGE&fmt=6 ... eszméletlen jó volt ezt szélesvásznon megnézni), konkrétan póló is van benne, és ezt a filmet sem biztos, hogy bármilyen szempontból elsőnek nevezhetjük.
Szóval ezt az elsőzést hagyjuk szerintem.

Zazie · http://criticalmiss.blog.hu 2008.05.05. 12:51:30

Az egy dolog, hogy a grafika nyúlás, viszont a reklám mögött álló marketingkoncepció/akció sem éppen eredeti. Tökugyanaz, mint a Pöttyös pöttyaukciója.

Polip 2008.05.05. 13:05:10

Sztem az öreg viccesebb volt, hogy mindig benyalta LoL

nathanp 2008.05.05. 13:05:30

ha azt vesszük, hogy a reklám célja nem első sorban az ítészek és kvázi-szakértők meggyőzése, hanem, hogy hasson a retróban még mindig lubickoló tömegekre abban az országban, ahol Hungária slágermix nélkül nincs házibuli a 19-49 célcsoportban, és a ronggyá játszott Justice klip ismertsége roppant alacsony a teljes célcsoportban, ezzel nekik újszerű képi világ jelenik meg, a szpot nagyon jó.
Külön erény, hogy legalább vizuális elemekkel igyekszik eladni a sport szelet életérzést, rábízza a nézőre, hogy a nosztalgia-foszlányok közül melyiket érzi relevánsnak, hogy aztán a csokit is egyértelműen rákösse a nosztalgia-vasútra (hm... :-) )
5-ös, a magyar mezőnyben

-ling 2008.05.05. 13:08:07

ha már nyúlásos dolog, hát pólón animált szereplôk már 8-10 évvel ezelôtt is (és valszeg régebben is) voltak reklámban... szóval akkor a híres francia elôdök is nyúltak, de valóban van értelme ezt a reklámot így megközelíteni?
amikor mondjuk egy sztorit nyúlnak, az tényleg konkrét lehet, de egy technika??
ha meg mégis, akkor visszamehetünk a görögökig, a sumérokig vagy a szíriuszról héccerferdült fényben idetekeredett ôsmagyarokig...
xD

Gepember · http://blog.gepember.com 2008.05.05. 13:12:10

klaus, szerintem az is jó ha igényesen dolgoznak fel egy nem eredeti ötletet, ha egy külföldi reklám lop filmből az nem szokott baj lenni

Haldyr 2008.05.05. 13:23:19

Igaz "loptak", de jot lopni nem anyira szegyen mint rosszat erolkodve osszegagyizni. Es talan kishazankban is a kulfoldi vizualis trendek kovetese, jobban eloterbe kerulhet, mint az egesz PAL kepet betolto frappans jogi, illetve mas "VEDDMEGMERTAZNAGYONJOLESSZNEKEDESMOSTMEGAKCIOSIS" szovegek. Nekem bejott!

bigfoot 2008.05.05. 17:23:27

Az animacioert a Budapest Animation a felelos, szerintem kihoztak a maximumot abbol a briefbol amit az ugynokseg produkalt.

borzalmacska 2008.05.05. 18:07:57

Függetlenül attól, hogy a pólós ötletet lopásnak tatjuk-e vagy sem, azért vegyük észre, hogy vannak benne egészen eredeti mozzanatok is. Nekem például bejön, amikor a lemezt tartó DJ átalakul a diszkoszvető emblémává. Meg ahogy az énekes leugrik a pólóról, és megelevenedik a színpadon.

Amúgy meg egyetértek nathampal. Valószínűleg nem fog kreatív díjat nyerni, de szórakoztató és látványos. Örüljünk neki! Nálam is 5.

karas · http://www.karas.hu/ 2008.05.07. 21:59:02

én mindig mérges leszek amikor ezt látom.
imádom a d.a.n.c.e.-t

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.05.07. 22:44:54

RB! javasolnám következő Reklámszemlére az OTP mindig érhetnek váratlan helyzetek című opuszát! Amikor a kislány beállít az apjához...

Pinkpöröly 2008.05.13. 14:13:58

Nekem nagyon bejött, addig a pillanatig hogy megtudtam, hogy lopás. Azért a más tolla az nem a miénk.

Bár, azt megjegyzem, hogy lopni/másolni, csak szépen precízen szabad, és a Sport reklám ennek megfelel.
(lásd még Fábry Show, Déryné Bistro stb. stb)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása