Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Jó lesz neked az Aveo is!

Borzasztóan örülök, hogy RB-nek és másoknak is tetszett az Aveo vírusfilmje, de valahogy nem esett szó az egész kampány mögött álló gondolatmenetről, ezért nyomnék egy kövér restartot. Szóval adott egy kisautó, amely lealázza a Lambora hajazó sportkocsit a Tecsó parkolóban, mert arra gumipókkal kell felkötözni a cekkert? Nomeg odaver a Land Rovernek, mert van annyi esze, hogy a hídon jön át, nem pedig a vízben varacskol? Kicsit biceg a megoldás. Ez a „minek neked a flancos cucc, jó lesz a miénk is” gondolkodás arra emlékeztet, amikor egy barátom el szerette volna játszani Arnold helyett a Terminátor szerepét. Nem olyan izmos, nem is ismert, de a 40 millió dollár feléért elvállalta volna.

Nem vagyok egy márkáktól megszédült fogyasztásfüggő, de örülök, hogy a megfelelő kalória és vitaminmennyiséget biztosító hurka-kenyér-uborka hármason túl is van étkezés, hogy a ruhák nem csak az időjárás viszontagságai ellen védenek, és urambocsá, hogy a közlekedési eszközök nem csak praktikusan elvisznek A-ból B-be.Úgy érzem, Sevrolééknél nem tudják, hányas a kabát. NB: ráadásul 2 millió körüli árért kapható a jószág, így nem kell defibrillálni engem a meglepetéstől, hogy képes hazacipelni a tízes karton tejet.

Címkék: autó

2008.05.15. 15:30 Mr_Wolf 47 hozzászólás

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr49468662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krokesz 2008.05.15. 15:39:46

Hát ettől nekem is az égnek áll a hajam. A terminátoros hasonlaton viszont felröhögtem:)

óóó 2008.05.15. 15:44:59

Mr.Wolf-Öné a sajt-köszönöm a cikket)))Szenzációs-és igaz...jahh---ez a sevrolé...nem az a sevroléé))))amit FenyőMiki énekel..)))hálistennek...annak több köze lenne a hasonlathoz)))

uhu 2008.05.15. 15:50:32

Az Aveo presztizse a béka segge alatt van, mióta 1,5 csillagot kapott az NCAP-on. Most mindenféle agyament marketinges próbálja - egyébként - alap tulajdonságaira ráirányítani a potenciális vásárlót. Azért mi is folytathatnánk:
- négy kerék (nem döl fel szélben mint a motor)
- tető (nem esik a fejünkre az eső/hó/macska a tetőről)
- kis fogyasztás( Lambohoz képest mindenképp, nade ott ki nem sza.ja le?) :)
Szóval ezek a "tuti előnyök" egy trabant kombinál is érvényesek...

AP (törölt) 2008.05.15. 15:51:47

Az eleje Gallardo kabrió, a hátulja Audi R8.
És én is kínomban röhögtem rajta.

Sytka · http://www.outputzona.hu 2008.05.15. 15:54:12

A Sevrolé is egy feleslegesen utált márka ebben a nagy magyar sznobériában, ahol minden szar, ami nem japán vagy német... Itt mindenki sír, hogy nincs pénze, milyen borzasztóan él, a magyar nép jajszavától és világfájdalmas panaszkodásától zeng az ég... De amikor autóról van szó, akkor nem kell az olcsó, megfizethető és a nagy átlagos teljesen korrektül hozó Aveo, Lacetti, Rio, Logan... Kismamákat látok 6-os Mazdában, az utak tele vannak Audival, Mercivel, terepjárókkal, Toyotákkal... De mi ugye nagyon rosszul élünk...
Én is örülök annak, hogy a hurka-kenyér-uborka hármason túl is van étkezés, de ki a fene vesz Lambót meg Porsche-t mondjuk Pestre, ahol a Demszky kátyúi felemésztik a méregdrága futóművét és csak araszolgathat vele a dugókban? Vidékre a szőlősbe meg pláne miér'?

Dike 2008.05.15. 15:59:48

Sytka! Ahogy UHU is írta, az Aveo 1,5 csillagot kapott a törésteszten. Mondhatni 4kerekű koporsó. Nem vagyok nagyautó meg márka mánis, de ha már valaki kiad 2 millát egy autóra, akkor inkább vegyen használtan egy jót.

egygrafikus 2008.05.15. 15:59:52

Extraként jár hozzá a forgatható kormánykerék és az átlátszó szélvédô.
Mondjuk az vicces, hogy egy ekkora csomagtartójú autót épp avval hirdetnek, mennyi cucc fér bele...

Dr.Hook 2008.05.15. 16:03:57

Az Aveo potenciális vásárlói,pont úgy leszarják, ezt az idióta hirdetést,ahogy az igényesebb/gazdagabb fogyasztók, minek ilyennel szennyezni az agyunkat? Jelzem, Aveót kényszerből vesznek az emberek, mert erre futja, mindenki tudja, hogy gagyi.

Sytka · http://www.outputzona.hu 2008.05.15. 16:06:15

Ahogy meg én írom, az új Aveo (ami a filmen is látszik) új fejlesztés és nem lett még megtörve. Te a 2006-os sedan változatról beszélsz.

Magyarországon mindenki azt hangoztatja milyen rosszul él, de 5-6 millás autókat látok tucatjával újként szaladgálni az utcán.

Számomra nem fér össze ez a hangos panaszkodás az életszínvonal miatt és az olcsóbb típusok végnélküli lefikázása azzal, hogy közben meg százhúsz év hitelre veszünk Toyotát meg Hondát...

Mr_Wolf 2008.05.15. 16:09:42

Én nem utálom az Aveot, sőt ha lehet fapadosabbat említeni, a feleségem egy Suzuki Altoval jár - időnként én is, minden szégyen nélkül - csak közben nem próbálok úgy tenni, mintha nem esne jól egy kabrióban lezúzni Olaszországba egy napos csütörtökön, amikor mások melóznak.
(Baszki olyan hosszú mondatokat írok, mintha fizetnének a karakterekért.)

franz 2008.05.15. 16:13:15

Ah, végre posztol a fókusz csoport.
A legcsodásabb példája a "kurvára-megmondom-mire-nem-gondoltak-a-készítők" válaszadói kommentnek.
Szerencsére a valóságban az emberek nem töltenek ennyi időt egy reklámmal (a 95%). És ez a 95%, ha látta a filmet otthon, valszeg azt fogja belőle minden agyalás nélkül levenni, hogy az Aveo arra van, amire lennie kell: hogy elmenjek vele egyik kerületből a másikba. Mi több, még jófejnek is tüntet fel, mert azt mondja, hogy nem az autód tesz azzá aki vagy. Indokot szolgáltat nekem arra, hogy ne szégyenkezzek, ha csak 2 gurigám van autóra - hisz efölött véget ér a praktikum.
Persze a fókusz csoporton a magánembernek nem kell tisztában lennie azzal, hogy más körülmények között más ember más szempontok szerint mit vesz le a reklámból. Mindenki mondhatja a saját véleményét - de szerencsés, ha a kutatási jelentést már a moderátor írja.

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.05.15. 16:14:29

ez egy nagyon béna reklámkampány.

nemkellvagta (törölt) 2008.05.15. 16:14:29

az is egy ötlet, hogy mondjuk egy szitává lőtt nagymercit, vagy cherookee-t mutatnának. hadd érezze a proletár jól magát. egy kicsit.

Dr.Hook 2008.05.15. 16:17:24

Sytka,vegyél egy Aveót,tehermentesen és élvezd, hogy jó döntést hoztál.Hol itt a probléma?

JPM 2008.05.15. 16:22:20

Sytka:

Nem kellene annyit szidnod a Toyotát meg a Hondát, csak azért mert ők autót gyártanak, a koreaiak meg nem.
Ha már törésteszt: a Corolla '98 3 csillagot kapott, a '02 4-et, a '07 5-öt. Aveoból valóban csak a 2006-ost tesztelték, de 2006-ban 1,5 csillagot kapni elég gáz.......

A Yaris '00-ban 4-et, '05-ben 5 csillagot kapott, pedig az is elég kicsi autó.

Dezzie 2008.05.15. 16:25:57

Nekem az a szó jutott eszembe a reklám alatt: átlagautó. Tényleg erre akarták kihegyezni a dolgot? Semmi stílus, semmi érdekesség, semmi különlegesség?

Hózentróger 2008.05.15. 16:31:29

www.chevrolet.hu/images/content/aveo-5d.pdf

Gyerekek... Alap listaára 2,6MFt, nincs benne klima, klimával, metálfénnzel 3,1kb.

Na menjenek a picsába. Kinek a megfizethető kocsi ez?

Most nem akarok márkákat preferálni, de egy klimás Yaris sem kerül többe.

Hózentróger 2008.05.15. 16:34:39

Ja, éshát van benne egy fisfos 1,2-es motor.

Ne beszéljünk használtról, mert más kategória.

Pl: Swift Gs-t ülésfűtéssel 8lufival klimával mindenlószarral megkapsz ennyiért

Pl: 1,4 16V Fabia kombi akcióban klimával is ennyi.

Nem leszek meglepve, ha ezután sem fogok sok Aveot látni az utakon.

Hózentróger 2008.05.15. 16:37:11

Összefoglalva, fost sok pénzért.

Dike 2008.05.15. 16:37:26

Mark! 1,4es klímás Ford Fusiont vettünk 2,9-ért. Mégse egy 1,2-es Aveo :-)

Vééé 2008.05.15. 16:38:16

Komolyan, te mint marketinggel foglalkozó, nem érted az üzenetét? Először látom a reklámot és nem arról szól hogy te gyökér, ne vegyél drága kocsit mert nem érdemled meg, hanem hogy ÉBRESZTŐ, EMBEREK, EZ EGY AUTÓ, ARRA VALÓ HOGY VÁROSBAN KÖZLEKEDJ VELE, FASZÉ' VESZEL IDE TEREPJÁRÓT MEG KABRIÓT! Ennyi, nem több. Egy Altoval is pengén el lehet menni vásárolni. Meg dolgozni. Még parkolni is lehet vele.

Hózentróger 2008.05.15. 16:45:58

Dike:

erről van szó. Én is nem rég vettem 2,7-ért új autót, éshát, nem egy Aveo, hanem egy Fabia Ambiente 1,4 16V, amit lehet fikázni szintén, természetesen. Ár-érték aránya pazar.

Mr_Wolf 2008.05.15. 16:46:18

Én értem, de az internet pedig arra való, hogy levelet írhassunk távoli barátainknak, azt meg betárcsázós modemen is lehet. Faszé' vesz mindenki szélessávot.

Rá Dios 2008.05.15. 16:57:19

Az én időmben még nem az volt a kérdés, hogy szélessáv vagy modem, hanem hogy Marconi féle szikratáviró vagy - nagyanyám esküdött rá - kengyelfutó...:-)
De Aveo-t nem vennék..:-)

nathanp 2008.05.15. 16:58:11

Sytka, ne má', nem ugyanazok sírnak, akik nagyértékű autókkal járnak.
A koncept szerintem nem arra épül, hogy az aveo lealázza a gumipókos lambót, sőt nem is az autókat hasonlítja össze, hanem a usernek mutat kapcsolódási pontot. "Tesco-járó vagy, öregem/kedves kismama, mi a picsát kezdenél egy lambóval? Oké, ha lambód lenne a teszi környékére sem mennél, de maradj a realitások talaján. Azért jár neked/anyának egy 0 km-es megbízható kisautó a hiperből felhalmozós kvázi-középréteg életformád részeként".

pandemonius 2008.05.15. 16:58:36

Én a Gallardómban mindíg az anyósülés lábterébe pakolok, nem zavar ott senkit. Aveo? Az valami gombásodás elleni kenőcs?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.05.15. 17:30:57

Én értem Mr Wolf fenntartásait, bár őszintén szólva én is inkább abba a táborba tartozom, akiknek tetszik az alapötlet. Egy városi kisautó a városban sokszor jobb, mint egy benzinfaló terepjáró, vagy ültetett sportkocsi, ami fennakad a fekvőrendőrön. Ezt emeli ki a reklám. Egyrészt persze hazug, hiszen ki ne cserélné el az Aveóját vagy Altóját egy sportkocsira, másrészt viszont még ha csak egy pillanatra is, de megadja a kisembernek a visszavágás lehetőségét. Most végre a sportkocsival menőzők, hatalmas terepjáróval a parkolóban vergődő nagymenők válnak nevetségessé. Ha logikusan végiggondoljuk, ez végeredményben lehet, hogy önbecsapás, de a célját akkor is eléri, és átjön az üzenet.

franz 2008.05.15. 17:31:28

Wolf: teljesen konkrét a poszt egy reklámkedvelő laikustól. Egy szakmabelitől nem az. Ennyi.

Mr_Wolf 2008.05.15. 17:39:35

Franz Kedves!
"Mi több, még jófejnek is tüntet fel, mert azt mondja, hogy nem az autód tesz azzá aki vagy." Ez akkor igaz, ha csak a golf&businessben jelenik meg a hirdetés, mondván: Ha van 60 milliód egy sportkocsira, akkor is csak úgy leszel jófej, ha 2 millióst vásárolsz. Úgyis elvisz egyik kerületből a másikba.
azonban a világ attól színes, hogy különböznek a vélemények. (profizmustól függetlenül)

beegee 2008.05.15. 17:50:26

Már vártam hogy mikor kerül fel ide ez a reklám. Magamfajta autóbuzinak erősen fájt a plakát, amiről először nem esett le hogy a Lambora csomagok vannak kötözve, de mikor láttam a tvreklámot hozzá összeállt a kép és mégjobban fájt.
Nem is az a baj, hogy az Aveo olyan átlagautó amilyen, hanem hogy egy életérzéssel hasonlítják össze. A sportkocsi tulajdonos, a terepjárós, a kabriós (nem a sznobokra gondolok) pont lesz*rja, hogy mennyire praktikus az autója, de a többség vásárlójelőltnek az jöhet át, hogy e márkák felé helyezi a Chevyt. Egy sárga lambot mindenki felismer, még aki nem is ért az autókhoz..
Valami alapján kiválasztották azokat a típusokat, amire hasonlítani kell a szereplőknek, nem értem a Chevyt hogy miér "rugnak" beléjük, mikor semmi közük egymáshoz.

önkényesönkéntes 2008.05.15. 17:59:06

A Chevrolet uj szlogenje, vagy legalabbis a a Chevrolet Aveo-e, GET REAL. Rovid es tomor, lenyege atjon. Ne feltunoskodj, elvisz A-bol B-be, praktikus (pl. nem log ki a kapanyel a csomagtartobol :)
NEkem se kellene, plane nem egy olyan toresteszttel, s szerintem az egyetlen dolog ami eladja az a neve. Bar itt Europaban a fene tudja.

A virusfilm mellett keszult egy rendes reklamszpot is(
www.youtube.com/watch?v=myiN91dvClA&feature=related ), meg egy microsite( www.aveo.chevroleteurope.com/nl/full_index.html?referrer= ) is. Ott kulonosen ki van emelve hogy semmi haszontalan dolog nincs a kocsin - az egesz uzenete erre van kihegyezve, mint mondtam. Hollandul tudok elonyben a weboldalon, de tobbiek meg huzogassak a lap aljan a nyilat a lenyeg nekik is lejon.

A virusfilm egyik legnezettebb a youtube-n, s osszesen 700.000-en toltottek le az elmult ket het alatt.

Hogy honnan tudok rola ilyen sokat? hat mert mi csinaltuk :) SF

Ui. Persze ez is csak egy termek es a hozzakapcsolodo marketing - Ti mint tudatos fogyasztok eldontitek, hogy ez kell-e nektek.
A penzetek a szavazat.
GET REAL

Gigi 2008.05.15. 18:04:34

Na, akor most megyek és elajándékozom a 2008-as Lacettimet. Bár a színe nagyon szép. És veszek helyette egy Lambót. Utánfuótval, hogy legyen mibe rakni a gyerekeket és a cuccokat.

Hiába no, itt mindig lehet okosakat olvasni.

Csak meg ne kérdezze az APEH, hogy miből vettem 10 év hitelre a kocsit!

alternaiv 2008.05.15. 18:10:25

önkényes: legalább azt tudnád, hogy a belinkelt reklám a Captivaról szól, ami nem az Aveo. Nem is egy kategória.

franz 2008.05.15. 18:24:16

Wolf: gyanítom hogy most már a hülyét játszod, és úgy teszel mintha nem értenéd miről beszélek, de mindegy. Zárjuk le.

beegee: isten ments, hogy neked is a lelkedbe tapossak, de a képen nem Lambó van, hanem egy R8-as Audi. Megintcsak: laikustól nem rossz tipp, de egy autóbuzitól... :]]

beegee 2008.05.15. 18:29:53

franz: a képen nem egy létező típus van, hanem egy karikatúra, ami leginkább a lambora hajaz. Lámpa R8, többi lambó, meg még istentudja.

önkényesönkéntes 2008.05.15. 18:55:46

bocs alternativ - jogos a beszolas
Teljesen igazad van, de nekem Chevrolet, chevrolet.

akárki 2008.05.15. 19:16:36

Na én meg azon röhögtem föl, hogy "vegyen inkább használtan de jót". Ha nem vagy autószerelő, nincs saját használtautókereskedő céged 8 szakemberrel, továbbá műhelyed, ahol töviről hegyire átvizsgálhatod vétel előtt a felkínált használtat, esetleg nem te vagy Don Corleone 16 verőemberrel körítve,akkor úgy basznak át a 150 000 visszatekert kilóméterrel,a hamisított szervízkönyvvel, a kicserélt, újszerű kormánykerékkel és sebváltógombbal meg a gányolt lakatosmunkákkal a letagadott töréskár után, meg még 1000 más dologgal, mint a szart. Akkor már inkább Aveo.

beegee 2008.05.15. 19:35:59

akárki: sajnos a márkakereskedőknél is ez dívik. Új autóban sem bízhatsz. Átvételnél minimum rétegvastagságmérő utánna pedig fogyasztóvédelmi szabályok ismerete ajánlott :)

csóró · http://www.penzmagus.hu/msz 2008.05.16. 01:20:28

Biztos nem ülnék bele, még józanon sem!

Sytka · http://www.outputzona.hu 2008.05.16. 09:26:44

Emberek, én nem szidtam a Toyotát sem, a Hondát sem - pusztán azt próbáltam érzékeltetni, hogy ezek a tömegméretben fogyó modellek semmivel nem jobbak a pesti dugóban araszolgatva és a Tescoban bevásárolva egy olcsóbb autónál. Most mi a francnak vegyek jóval drágábban egy autót azért, hogy piros lámpától piros lámpáig kerülgessem a kátyúkat?
Ez nyilván nem mindenkire igaz, de azt nem hiszem el, hogy miközben ilyen szarul élünk (mint ahogy erről panaszkodunk), úgy bevállalunk 5-6 milliós kocsikat száz év hitelre és inkább eladósodunk, csak nehogy olcsóbb kocsit kelljen venni. Ma Magyarországon sokan a szomszédnak vesznek autót, nem maguknak.

Chevrolet ügyben pedig: egyrészt a régi Aveo a piac legolcsóbbja, 1.999.000HUF-ba kerül, az új pedig akciósan sem lesz 3 milla - főleg ha lealkudod.
Amúgy csak az érdekesség kedvéért: a Chevrolet Lacetti például Suzuki Forenza és Suzuki Reno néven is forgalmazva van a tengerentúlon, Opel motor van benne, Saab elektronika is... Ugyanígy például az itthon gagyinak tartott Suzuki Ignis-t máshol a legendás minőségéről híres Subaru neve alatt árulják, egész pontosan Subaru Justy-ként.
Lám-lám, a sznobok akik köpködnek bizonyos márkanevek hallatán (pl. a dél-koreai Chevy esetében is) párezer km-rel odébb mit tennének?
Fel kellene fogni, hogy az autóiparban a márkaemblémák és nevek, sőt a műszaki megoldások is keresztbe-hosszba cserélődnek - innentől pedig sokszor feleslegessé válik a nagy márkahisztéria hogy "csak a japán a jó" vagy "német autót kell venni!", mert nem létezik minden ízében japán, német kocsi a piacon. Csak olyan, ami tetszik vagy nem tetszik az adott vásárlónak és amit ki bír fizetni.

Hátazért 2008.05.16. 10:32:17

Teljesen egyetértek Franzzal és Sytkával.
Ez egy jópofa fricska és jófejnek tünteti fel a Chevrolet-et. Az én szememben mindenképp - és ahogy látom, nem vagyok vele egyedül.

egygrafikus 2008.05.16. 11:20:31

Hagyjátok a csába a Sevrolét, vegyen mindenki KIA Cee'd-et, szar a reklámja, de a legjobb ár-érték arányú autó a magyar piacon! Amúgy egyetértek Sytkával, A-ból B-be eljutni minek a flanc, pláne, ha jobb dologra is lehet költeni a nehezen megkeresett pénzt.

Sytka · http://www.outputzona.hu 2008.05.16. 13:57:18

Csak még pár gyors megállapítás:

1. A Chevrolet Aveo három és ötajtósa három csillagos, tehát teljesen átlagos eredményt ért el törésteszten. A Lacettit csak az USÁban törték, ott négy csillagot kapott

2. A KIA Ceed kiváló, ár-érték arányban pláne! :-)

3. Minek Lambót és más exkluzív, több száz lóerős autót venni a zérótoleranciás időkre? Maximum 130km/h sebességre még egy Matiz (Sprak) is képes.

"Nem kellene annyit szidnod a Toyotát meg a Hondát, csak azért mert ők autót gyártanak, a koreaiak meg nem." - na, pont ez a nagyarcú duma ami legjobban jellemez bennünket...Természetesen ennek semmi alapja és csak olyan mondja, aki életében nem használt huzamosabb ideig dél-koreai vasat...

acsa 2008.05.18. 12:57:55

Azért a kétmilliós akciók mindig csak parasztfogásra valók - egy légzsák, esetleg no ABS, örülj, hogy fék van benne. Gyakran nagyon kis darabszámban vannak. A superminik és minik átlagban 3mio körül mennek, mert szinte az összes vásárlót rábeszélik :) Műszakilag alig van különbség köztük, tehát nagy árkülönbség sincsen. Az tény, hogy árban nehéz tényleg jót találni, még a Dacia (bár tágas) és a Chevrolet is nagyon hasonló szinten van a többiekkel. Illuzórikus dicsfénnyel övezett (népszerű) kocsikért persze hatalmas felárat lehet kérni (illetve el lehet kérni az általában magas listaárat).

Egyébként pont a biztonság miatt szóltam le már korábban is Chevrolet, de a Daciat is. Aki tudja, hogy készülnek az autók és milyenek részleteiben a biztonsági felszerelések, azok tudják, hogy filléres spórolásokkal vannak ezek "lebutítva" - sajnos.

Ilyen háttér előtt viccesek az ilyen reklámok.

sanya64 2008.05.18. 18:24:06

de miért ciki, hogy a sárga kis autón lógnak a cuccok?... a tulaja nem akar hitelkártyára költeni, ezért hát a zacskók tele vannak 500 eurósokkal, és kész...

))

ROLO 2008.06.23. 22:12:14

TISZTELT HOZZÁSZÓLOK.NEKEM IGENIS TETSZIK A LACETTI.SŐT MA RENDELTEM MEG KB 2-3 HÉT ÉS ÁTVEHETEM.ENNÉL JOBB AJÁNLATOT SEHOL NEM TALÁLTAM 1.4 STAR MODELL KLIMA ABS STB.......2.700.-FT.ENNYI PÉNZÉRT SEHOL NEM KAPTAM VOLNA ILYEN FELSZERELTSÉGGEL MEGBIZHATÓ ÚJ AUTÓT.A KERESKEDÉSBE NAGYON RENDESSEK VOLTAK.ELENGEDTÉK AZ ÜZEMBEHELYEZÉSI DÍJAT IS.MEG MEGANNYI EXTRÁT ÉS + DOLGOT KAPOK BELE MÉG.A MOTOR JÓ ÉN KIPRÓBÁLTAM EGY BEVÁLT OPEL MOTORRAL VAN SZERELVE MÁR.ÉSG ÉS FÖLD A 2007 ELÖTTI MODELL MINT EZ ,MONDJUK AVEOT MÁR NEM VENNÉK 1.2 GYENGE FOS MOTOR.REMÉLLEM BEVÁLLIK MAJD HA NEM VESZEK EGY BMV ÉT DE CSAK 8 ÉVEST MERT ENNYIÉRT CSAK ERRE FUTJA.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása