Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Clio Awards díjnyertes filmjei

Nemcsak a film-, hanem a reklámfesztiváloknak is most van a szezonja. Egymást követik a  jelentős nemzetközi reklámversenyek, amelyekről igyekszünk majd mi is néhány mondatban beszámolni. A múltkor a One Show díjazottjait vettük számba, ezúttal pedig a napokban véget ért, szintén nagyon rangos megmérettetésről, a hazai kampányok számára szinte teljesen elérhetetlen Clio Awardsról fogunk szót ejteni. A különböző kategóriákban díjazott rengeteg anyagot lehetetlen lenne végigvenni, ezért inkább csak az érdekességeket igyekeztem kimazsolázni az eredménylistából.

Ami említésre méltó, hogy a Cadburry doboló gorillája, a Sony Bravia nyulai folytatják menetelésüket, és a One Show után innen is arannyal távoztak. A kiszámítható eredmények melett engem kellemes meglepetésként ért, hogy a Nordpol+Hamburg ügynökség viszonylag régi filmjét is arannyal jutalmazták, amelynek címét nem árulom el, mert azzal lelőném a poént. Kár lenne, ugyanis a film hatalmas, mindenképpen nézzétek meg!

Ugyancsak kellemes meglepetés volt a Saatchi&Saatchi ügynökség Tide mosótollnak készített reklámja, amely szintén egy régebbi darab, de aki még nem látta, annak egyszerűen kötelező! Lassan már nem is megy meglepetésszámba, hogy a fődíjat a Halo 3 "Believe" című filmje kapta, amely most már titkos esélyesből elsőszámú várományossá lépett elő, már ami a reklámszakma Oscar-díjának számító Cannes Grand Prix-t illeti. Nézzétek meg a fimeket, és ha tovább díjazottakra is kíváncsiak vagytok, kutakodjatok a díj honlapján, vagy nézzétek meg az adrants összesítését.

A Nordpol+Hamburg filmje:


Talking Stain

Címkék: film humor reklámverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr64479409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Osiris 2008.05.21. 10:47:53

E beszélő foltokat ismertem, de a másik eddig kiaradt. Tényleg hatalmas. A szereplőválasztás is szuper, és a jeleneteket is nagyon jól válogatták össze. A díjazottak közül nekem eddig ez jön be a leginkább.

Kikkoman 2008.05.21. 11:11:14

Nekem mind a kettő tetszik, sőt, a Halo3 reklámja is, de a gorillással nem tudok mit kezdeni. Meg tudná nekem mondani valaki, hogy miért van körülötte ekkora hype?

dnd 2008.05.21. 15:28:53

"Meg tudná nekem mondani valaki, hogy miért van körülötte ekkora hype?"

Mert „olyan szép, mint egy esernyő és egy varrógép találkozása a boncoló asztalon”.

Vagyis: a gorillás reklámnak abszolúte semmi értelme nincsen, csak egy vicces és meghökkentő jelenet, aminek semmihez semmi köze. Úgy működik, hogy az emberek megpróbálják megfejteni a nemlétező titkot: vajon mi az értelme, mi köze a gorillának Phil Collinshoz és a csokihoz?!
Így jár szájról-szájra, szájtról szájtra, gerjesztve a hype-ot.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.05.21. 23:07:00

A terápiás jelenet a Szélről hatalmas. A másik nekem annyira nem jött be.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása