Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Na ki a kirááály?

Úgy vettem észre, hogy mostanában a magyar reklámok kapcsán megint eluralkodott a blogon egy kicsit a pesszimizmus, ezért megkeményítettem a szívem, és elhatároztam, hogy ezúttal mindenképpen olyan reklámot fogok majd szavazásra bocsátani, amire sok pozitív, egymás nyakába borulós kommentet tudunk majd felmutatni a végén. De akárhogy erőlködtem, kerestem, kutattam, mégsem sikerült olyat találnom, ami maradéktalanul megfelel ennek a követelménynek. Ezért végül úgy döntöttem, köszönhetően azoknak a leveleknek is, amikben többen is javasoltátok a bekerülését, a Sziget Fesztivált népszerűsítő szpotot tolom elétek, hátha nem szeditek szét úgy, mint legutóbb a Szentkirályit és a ruhaváltó Drehert.

A reklám negatívuma, hogy nincs mögötte igazi kampánygondolat, inkább csak olyan, mint egy fellogózott kisfilm. A fesztiválról az égvilágon semmit sem mond el, és nem hiszem, hogy bárkinek ettől jönne meg a kedve, hogy kihévezzen a Hajógyárira. A pozitívuma viszont, hogy valahogy ennek ellenére is működik. Az emberek szeretik, beszélnek róla, és ennek kapcsán rögtön a második kérdés, hogy ki melyik koncertre fog kimenni az idén. A titka pedig mindössze annyi, hogy a benne látható kis jelenet megmosolyogtató és hiteles, amiért már önmagában is hálás a mostanában Egerszegi Krisztina hűtőjéhez és Pécsi Ildikó foltproblémáihoz szokott tévénéző.

A reklámban egy idegesítően hülye karaktert látunk, minden lakótelepi játszótér elmaradhatatlan kiskirályát, aki nyilvánvaló lúzerségétől cseppet sem zavartatva trónol panelbirodalma közepén. Annyira idegesítő az egész, hogy nem lehet elmenni mellette anélkül, hogy valami hatást ki ne váltana belőlünk. Én például minden alkalommal jóleső kárörömmel várom a srác orrnyergén csattanó pingpongütőt, és elképzelem a jelenetet mindazokkal az emberekkel, akiknek szintén elhelyeznék egy fonák pörit az arcán. Ha neked nem jön be a gazdagréti vagány, nyugodt szívvel pontozd le, de ha tudod, hogy ki a kiráááály, akkor adj neki magas pontokat.



Szerintünk: (4/5)
Pontszám: (4,5/5)

Címkék: reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr46481967

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: 2008-as top magyar reklámok | AZso.hu 2.0 2009.01.08. 07:00:29

[...]sorrend a következőképpen. Harmadik lett a[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rumor 2008.05.23. 10:02:03

Szerintem istenkirály! Hatalmas duma.

Kikkoman 2008.05.23. 10:12:17

Én is mindig röhögök rajta. Telitalálat.

éneztnemértem 2008.05.23. 10:25:16

Én igazából a kis 12 éves csókán röhögök mindig... "Na ki a király k*csög?"
Szerintem image spotnak ötös.

HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2008.05.23. 10:29:19

Szerintem nagyon szar. Nem értem miről szól.
-3.-as. Ez ilyen...spontán felveszünk valamit, nyomunk rá egy logot és kész.

Már ez is reklám?

travis 2008.05.23. 10:30:38

Peti nevű cimborám játsza a szerepet. Isteni csóka!

szuterenlatrina · http://szuterenlatrina.blog.hu/ 2008.05.23. 10:32:02

már bocs, de téged télyleg idegesít a csávó? szerintem éppen hogy szórakoztató. mivel úgy tűnik nagyon ismered ezt a közeget, ezért azt gondolom a, nem is ismered, b, ismered, de megtagadod és lenézed.
megjegyzem, én nem ismerem ezt a közeget, tehát se kutyáim, se macskáim.

Kikkoman 2008.05.23. 10:34:56

HalivudEstevez
Miért az agyodíjazott Cadburry Gorilla film mennyivel "reklámosabb"? Ugyanúgy lehetett volna mögötte mondjuk Snickers logó is, de nem az volt.
Részemről erős négyes.

szuterenlatrina · http://szuterenlatrina.blog.hu 2008.05.23. 10:37:36

azt, hogy belőled ilyen reakciót vált ki, jól kiegészíti, hogy miféle kampánygondolatot kérsz számon? ez, ha úgy tetszik a fesztivál repertoárjának kiterjesztése: kisfilm. mert mindenki tudja, mi az a a sziget.
coke: az álomgyár mögött mi áll? az is vagy tetszik, vagy nem. nekem nem, de ettől függetlenül zavaros az üzenete ha van neki olyan.

robreak 2008.05.23. 10:37:49

nem értem miért mondjátok, hogy nincs mögötte gondolat.
lépj ki a megszokásból, legyen már valami más, mint eddig...

erről szól a sziget...
1 hét, amikor nem kell "hétköznapinak" lenned

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.05.23. 10:43:15

Én is bírom ezt a reklámot, de mivel alapvetően idegesít a reklámdömping, sosem figyelek arra, amit amúgy mondanak benne. De azért jót röhögök rajta mindig. Most akkor jó reklám, vagy nem jó reklám?:)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.05.23. 10:47:10

Nadine
Hát, ha nem ragad meg utána semmi az üzenetből, és a Sziget Fesztiválhoz sem tudod kapcsolni, akkor bizony kidobott pénz az egész.

Mr_Wolf 2008.05.23. 10:51:33

Imádom a háttérben a vágásoktól ugráló "egyhelyben álló" figurákat.

Daoldin 2008.05.23. 10:52:16

ez a "ki a király" akar lenni az idei év gerappája

Golem 2008.05.23. 10:55:05

Kövezzetek meg (vagy vágjatok orrba ping-pong ütővel) de engem zavar, hogy nem valamilyen "frappáns" megoldással csinálnak hülyét az arcoskodó srácból, hanem tiszta erőszakkal. Lehet, hogy ez így most sokaknak mókás spot, de azért bízom benne, hogy nem megy át a mindennapokba probléma-kezelő módszerként.

TM 2008.05.23. 10:55:53

Nem értem, hogy nem lehet szeretni/"érteni" ezt a reklámot.

Ezt nem megérteni kell, csak egyszerűen nézni, és röhögni rajta.

Aki pedig nem tud rajta röhögni, az valószínűleg még sohasem ping-pongozott. Pláne nem a testvérével :D (persze a filmben nem feltétlen tesóval játszik).

Szóval.
Környék: Üt. Paneldzsungel. És azok az isteni kőasztalok.
Szereplők: Arcok. Mind. Tipikus helyi menőgyerek, szopat mindenkit :) amíg valaki meg nem unja


HalivudEstevez

Ne haragudj meg, nem megsérteni akarlak, de azon már rég túl vagyunk (vagy túl kéne lennünk), hogy egy terméket csak és kizárólag a funkcióival reklámozzunk. Ez majdnem a tv-shop kategória. Nézd, TV! Lapos, nagy, plazma, most csak 73.000 Ft.
Ez kevés...
Nem is fogsz róla beszélni.

De ez a spot, valami fantasztikus.
Persze kell a közös tudásalap, ha nincs, akkor lehet nem üt akkorát, bár a szerelpők hozzák annyira a figurákat, hogy anélkül is élvezhető legyen a történet. Szerintem.
És a reklám hatásos. Ismerjük. Beszélünk róla. Sziget. Egyértelmű.

jdkfnakf 2008.05.23. 10:59:46

Van gondolat mögötte, csak nem értjük.
Kiütött kiskirály helyett rögtön lehetsz Te a kirááály.

johevi 2008.05.23. 11:01:00

A sziget már annyira ismert, hogy nem kell kötni hozzá a filmet, nem népszerűsíteni kell, meg medismertetni azokkal, akik nem hallottak róla ( mert olyan nincs ) hanem csak megemlíteni, bármi módon. Még akár úgy is, hogy semmi köze hozzá. Egyébként teljesen ismerős a lakótelepi "forgókirály" karakter ( döntő 3 pontig ) és tényleg néha hozzávágtam volna egy ütőt, úgyhogy engem is megérintett a reklém.

dimitrij 2008.05.23. 11:11:16

nem rossz reklám... :)

de a végén kiköcsögöt mond, amit kidudálnak.

és johevi álláspontjával tudok egyetérteni, nem magát a szigetet kell a köztudatba vinni, hanem csak az időpontot (intervallumot) közölni.

igazából nincs is mit érteni a reklámon.

Flankerr 2008.05.23. 11:13:32

Sziget reklámnak tökéletes. a helyszín, az arcok, a köcsög és a kiscsákó.. Barátnőm, ismerőei, sokan említik meg néha.. pozitív érzés kapcsolódik hozzá. A jó reklám legfőbb ismérve nálam: ne und másodjára, harmadjára.. elsőre tuti nem rögzül ohgy Sziget, de tetszik, mert jó és vicces, aztán többedik látásra (amit "élvezel", mert teszik) már rögzül.. a Ki a király pedig az új gerappa, ez már most kijelenthető..:) max. pontszám, legyen az bármennyi

fosi 2008.05.23. 11:14:33

prosztó magyar humor, mehet szőkekapitány meg az emese mellé a levesbe

sziget 2008.05.23. 11:15:19

elfeledkeztek egy lényeges elemről emberkék... "a változatosság kedvéért-SZIGET" itt kapcsolodik a spot a sziget image-hez osztályzatom : 5*

Gery Greyhound · http://www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.05.23. 11:17:31

Szerintem nem kell hogy "gondolat" legyen mögötte, inkább a szlogenteremtés lehet a célja, mint anno a Gerappaaaaa esetében. Annak se volt sok értelme, mégis a sziget szinonímája lett ez a szó.

Ez mondjuk valamivel gyengébb, de sokkal szarabb reklámok vannak.

travis 2008.05.23. 11:18:04

"Ki a király pedig az új gerappa, ez már most kijelenthető"

Hülyeség! Ilyen természetű divathullámokat nem lehet felülről, a légkondis marketingirodából elindítani. Az alkotók csak szeretnék, hogy az legyen, de nem lesz.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.05.23. 11:22:24

Végre, most legalább soxor megnézhetem egymás után! Toltam is neki egy +10 pont. (2x5)
Klasszisokkal jobb,mint a gerappa. Há'nem? De!

DDD 2008.05.23. 11:24:37

fosi 2008.05.23. 11:14:33

Budán kívül is van élet.
Oda tenisz helyett ping-pong jut.

De biztos az is hasonlóan vicces, mikor golf közben a homokcsapdából hatos ütő helyett a négyessel akarja kiütni a labdát a kezdő.

Érted??!!! Hát mekkora már, hatos helyett négyes!!!

NA, ezen majd röhögjetek ti, a klubban.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.05.23. 11:27:05

"Kövezzetek meg (vagy vágjatok orrba ping-pong ütővel) de engem zavar, hogy nem valamilyen "frappáns" megoldással csinálnak hülyét az arcoskodó srácból, hanem tiszta erőszakkal. Lehet, hogy ez így most sokaknak mókás spot, de azért bízom benne, hogy nem megy át a mindennapokba probléma-kezelő módszerként."

Hát szerintem egyenesági leszármazottja Indiana Jones pisztolyos problémamegoldásának :-)

gabest1 2008.05.23. 11:30:20

DDD: lol, 6-os helyett 4-es, ez mekkora!!!

Petika 2008.05.23. 11:30:53

Lehet, hogy bennem van a hiba, de nem tetszik. Adtam neki esélyt, háromszor megnéztem, de valahogy nem találom humorosnak, csak idegesítőnek.

Mit? Kádár Sándor. Mit? 2008.05.23. 11:32:39

Azért ez nem annyira egyértelmű sziget reklám. Panellalkó gyerekkel szigetet reklámozni? Az történhetett, hogy volt ez a snitt, tetszett mert miért is nem, és pont kapóra jött. A spot jó, de nem a szigetről szól.

dimitrij 2008.05.23. 11:33:38

"mint anno a Gerappaaaaa esetében. Annak se volt sok értelme, mégis a sziget szinonímája lett ez a szó."


márbocs, de az nem egy renault clio reklám volt? :)

dimitrij 2008.05.23. 11:35:13

DDD 2008.05.23. 11:24:37


lelkemből szóltál. :)

Dr. Ötker a belvárosi orvos 2008.05.23. 11:35:36

Júúúj, ki a király?

Ez nagyon ott van, igazi l'art pour l'art.
A problémamegoldás - ha már így szóba került - pedig zseniális.

Ez a király.

dimitrij 2008.05.23. 11:37:17

"Hát szerintem egyenesági leszármazottja Indiana Jones pisztolyos problémamegoldásának :-) "


nagyon jó... érdekes, hogy a jelenet úgy jött létre, hogy egy hosszabb, több perces bunyó volt a forgatókönyvben, de Ford vagy másnapos volt, vagy gyomorrontása, és a megbeszéltek helyett ezzel rukkolt elő... Stevennek nem tetszett a dolog, de Georgenak igen, benthagyták... minden idők egyik legemlékezetesebb filmjelenete lett.

Piskóta 2008.05.23. 11:37:43

Na végre, valakinek feltűnt az erőszak!
Nagyon bunkó ez a reklám, nem méltó a Szigethez... :-(

Lord Kovács József 2008.05.23. 11:39:42

Ennek a reklámnak nem az a célja, hogy elmondja milyen fellépők, hány szinpadon, hány országból, mennyi kamionnal és fénytechnikával lesznek a Szigeten.

A cél, hogy beszélj róla, hogy mekkora jó, vagy fos, és így kelti fel a figyelmet a rendzvényre. Látodd már poszt is van róla.

dimitrij 2008.05.23. 11:43:19

"Na végre, valakinek feltűnt az erőszak!"

erőszak???

mi van veled? :)

"nem méltó a Szigethez"

mi lenne méltó? írj már pár gondolatot róla kérlek, kiváncsi lettem.

68nyara 2008.05.23. 11:46:43

szerintem jó a reklám, még ha lehetett volna jobb befejezése is, mondjuk klampártól, vagy valamelyik idősb nagyágyútól kap egy kontrát a szervára és még mindíg csak néz értetlenül ki a fejéből. "Na ki a király?" De persze ez sem rossz. Annyira pedig nem durva. Néha elszáll az ember agya, és odavágja az ütőt. Nem odament és szétverte a fejét fa testápolóval.

travis 2008.05.23. 11:49:23

"Na végre, valakinek feltűnt az erőszak!"

Úristen, erőszak!
Nálad biztos a Tom és Jerry is egy vérgőzös erőszakorgia.
Idióta!

DDD 2008.05.23. 11:49:23

Piskóta 2008.05.23. 11:37:43
Na végre, valakinek feltűnt az erőszak!
Nagyon bunkó ez a reklám, nem méltó a Szigethez... :-(


:)
Egy egész hetes részeg tivornya.

(kivétel a jazz sátor - már ha van ilyen)

Meg tudom, hogy ez általánosítás, és tök nem erről szól.. ettől függetlenül akármerre nézel, ez jön le a szigetről.

Szóval azért a Sziget nem az Opera.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.05.23. 11:54:49

Hoppá! 4,7? Ilyen átlaga még egy reklámnak sem volt itt az addicton! Érzem, ahogy kavarog a pozitív energia a blogon.

DDD 2008.05.23. 11:57:07

68nyara 2008.05.23. 11:46:43

Valóban megtörténhet az általad leírt eset is, csak alig van rá esély.

Amit látsz, az pedig naponta megtörténik (persze nem mindig ilyen végkifejlettel). Nekem ez hitelesebb és jobb.

Az erőszakról pár szót.
Te megtennéd? Fejbe dobnád?
A reklám miatt megváltozott a válaszod az előző kérdésre?

Ok. Mert te felnőtt vagy. Jó.
A gyerek meg nem tudja. Igen. Ezért kell nevelni.

És ez mindenre vonatkozik, amit most tiltani próbálunk erőszak terén. Pl korhatárkarika.. na, ne menjünk bele.

gyuxi 2008.05.23. 11:57:48

Hát nem tudom. Reklámként bejön, de amíg nem láttam, csak hallottam, h mindenki ezt nyomja, h ki a király, nekem mindig az üvegtigrincs ugrott be. Saaaaanyííííííí a király :D

Óóóóóó... 2008.05.23. 12:06:52

Nekem tetszik megnéztem háromszor egymásután. Egy bajom van vele: nem jön meg tőle a kedvem a "szigetelésre". Panell - még nem lenne olyan nagy baj - de szar, felhős idő van. Ha nem lenne szöveg, én valami őszi papírboltos, spirálfüzet akcióra asszociálnék. Erősen kellet koncentrálnom a sziget-feelingre, hogy megdobbanjon a szívem és leszögezzem magamba: naná, hogy kimenyek!

dimitrij 2008.05.23. 12:09:04

"...de szar, felhős idő van..."

igen, ez valóban rengeteget vesz el az értékéből... nem is értem, hogy adhatták így le. :)

Mercis 2008.05.23. 12:15:50

A kreativok helyében sorozatot készítenék ebből a nagyon jól sikerült kampányból.
Javaslataim:
- bringás teker ezerrel a körúton, ökle a magasban, a járókelőknek beszólva: ki a király?, erre egy mercis oldalról leszorítja, az átrepül egy padon, be egy kirakatba, aszondja a kopaszmercis kikönyökölva: na ki a király, *csög. A * helyén lehetne mondjuk egy nyögés vagy egy kulccsont reccsenés.
- brókerek, árbitrázs, bejött az árfolyam, öltönyös csóka nagyon örül, kiakirály, rohan a főnökhöz az irodába, mikor benyit, éppen a barátnőjét (aki a kollégája) asztagolja a boss az iróasztalon. nakiakirály *csög. *=puncicsattogás

68nyara 2008.05.23. 12:30:29

DDD: ha pár éve még jártál a palára, akkor ez nem is lett volna annyira lehetetlen....

A második résszel nem tudok mit kezdeni, mert nem értem, hogy most az erőszak ellen, vagy mellett vagy e?

68nyara 2008.05.23. 12:30:48

DDD: ha pár éve még jártál a palára, akkor ez nem is lett volna annyira lehetetlen....

A második résszel nem tudok mit kezdeni, mert nem értem, hogy most az erőszak ellen, vagy mellett vagy e?

68nyara 2008.05.23. 12:31:02

DDD: ha pár éve még jártál a palára, akkor ez nem is lett volna annyira lehetetlen....

A második résszel nem tudok mit kezdeni, mert nem értem, hogy most az erőszak ellen, vagy mellett vagy e?

ManOnTheMoon 2008.05.23. 12:35:28

Legjobb magyar reklám amit eddig láttam ! :D


(Autonómiát Délvidéknek !)

Hátazért 2008.05.23. 12:53:16

Ez vicces? Ja ok. Akkor ha-ha-ha.

nathanp 2008.05.23. 13:14:52

a szpot erősen teaser, egy kurva jól eltalált "szlogent" ad mindenki szájába (gördül is a WOM rendesen), és kielégíti a weben virágzó homevideós prosztókon nevetés napi igényét.
a sziget amúgy is divatot teremt, városi legendákat termel, közös identitást ad.
ja, mellesleg lesznek koncertek is, nézd meg a printeket a pesti estben.

üzenetet számon kérni a szpoton kábé annyi, mint a kamaszt arról faggatni az öt nap után, hogy milyen értékeket fedeztél fel magadban és a környezetedben az eseményen, kisfiam?!

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.05.23. 13:43:43

Nem lepődnék meg, ha előbb meglett volna a kisfilm, és utóbb találták volna ki, hogy legyen ez Sziget reklám (kis tehénnel is mintha így lett volna, mondjuk ott ez nem volt titok).

Ettől függetlenül annyiban működik, hogy a kollégám mellettem naponta 3-szor felkiált, hogy "Ki a király" - a végén még gerappásodhat is.

Nálam akkor is csak 3.5. Szerintem nem a lakótelepi lődörgők a célcsoport 8000 Ft-os napijeggyel - vagy csak kiröhögjük őket? Remélem nem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.05.23. 14:04:40

Szerintem értelmetlen ótvar szar. Ha már nem akarnak semmit közölni a Sziget időpontján kívül, az még nem indokolja hogy 0 tartalma és humora legyen a reklámnak. Részemről 1-es.
Anno a Kistehén legalább vicces volt. És az volt a Sziget "főcímzenéje". De ez miezmár?

nathanp 2008.05.23. 14:05:45

chimie

de. kiröhögjük.
és nem ők a célcsoport, hanem te, akik a kiröhögőkkel azonosulsz.
a lakótelepi lődörgő pedig pont ismer egy ilyen típust a "két ház közül" (megvan? hol talizunk, sanya? a két ház közötti játszón) és kinevetheti.

albinoblacksheep 2008.05.23. 15:11:10

DIMITRIJ:

Nekem semmi bajom az erőszakos véggel, de meg lehetett volna oldani annélkül is! Pl. mekkora poén lett volna , ha a csákó 4 éves ovisok ellen játszik, akik fel sem érik az asztalt, és ott osztja a "ki a király?"-t

maydayray 2008.05.23. 15:16:55

albino, az se lett volna rossz, de nekem így is 5!

cyber panka 2008.05.23. 16:33:46

5*

és üzenem hogy nagyon-nagyon sokan vagytok itt hülyék...ez a szpot teljesen jó. pozitív érzés, ismerős alakok, nem termékelőnyt kommunikál hanem csak egy érzésre hivja fel a figyelmet amit ha valaki nem ért vagy nem ismer annak hiába mondjuk hogy mit jelent magad mögött hagyni a megszokott mindennapokat és egy 180fokos fordulatot véve megérezni h te vagy a király mert a szigeten királyul azaz szabadon jól érezni magad csak rajtad múlik. mint az is hogy lazán tudj venni egy ilyen reklámot.

lófarkas 2008.05.23. 17:22:31

panka, van még hova fejlődnöd ha neked ez a szabadság. inkább gyalogold végig a caminot és utána próbáld a ká betűre csücsöríteni a kis szádacskádat

királylány 2008.05.23. 19:48:54

Sztem naon jó!!!és az miért probléma h kicsit durva a vége ? ez h azt mondjuk h ez rossz az egy kicsit álszent dolog.
nap mint találkozunk az erőszakkal és sokkal durvábbal is !az lenne a gond ha mindenki magánál tartana 1 pin-pong ütőt és fejen vágna!! de ebből a reklámbólcsak a (fantasztikusan kitalált) KI a király?-mondat jön le !! nem baj h nem kapocsóldika szigathez mert sztem az is lehetséges h az egyész sziget alatt ilyen bekiabálások lesznek!!!!R!!élvetném

executor 2008.05.23. 21:02:55

Nekem a fejencsapott "királyról" mindig Cristiano Ronaldo ugrik be.:D
A reklám meg nem igazán jön be, én is azok közé tartozom, akik valamilyen szofisztikáltabb, frappánsabb megoldást várnának a "király" alázására.

hófehérke (törölt) 2008.05.23. 21:06:17

Lehet, hgy én vagyok túl öreg, de elsős egyetmista voltam, amikor a végzősök nyomták ezt a "ki a király"-dumát. (Csak hogy az időt érzékeltessem, azóta már én is lediplomáztam.)
De ettől függetlenül röhögtem, amikor először láttam a reklámot.

executor 2008.05.23. 21:17:14

DDD 2008.05.23. 11:24:37
"De biztos az is hasonlóan vicces, mikor golf közben a homokcsapdából hatos ütő helyett a négyessel akarja kiütni a labdát a kezdő."

Vassal akarja kiütni a bunkerból? Tényleg nagyon vicces! Kellene ilyen reklám. Sőt, sorozat! Az emberek zabálnák! Az egyikben a főhős putterrel ütne kezdőt, persze teljesen elszabott szvinggel és 200 méterről, de egyenesen beesne. A másikban 5-ös fával gurítana a greenen 20 yardról emelkedőre, háttal, persze az is bemenne. Az utolsó filmben odamenne egy csávó, kihúzna hősünk pakkjából mondjuk egy hatos vasat, már mindenki várná, hogy mit tud vele mutatni, erre jól szétverné a fejét. Na ki a király?
Azt hiszem, eladom az ötletet. Biztos megérné leadni, van az országban vagy 20 golfozó :D

golfozó 2008.05.23. 21:40:09

executor, nem te írtad, hogy frappánsab befejezés kell, mint a fej szétverése?
A golfos verzió végére az javaslom, hogy a beképzelt király mid-mashie helyett pitching niblickkel próbáljon betalálni 200 yardról a greenre és emiatt csak quad bogeyt érjen par3 mellett. Biztos az egész ország dőlne a röhögéstől! :D
Egyébként meg golfozó jóval több van, mint 20, csak a miheztartás végett.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.05.23. 23:12:49

a lényeg, hogy a célcsoportnak tetszik, beszélnek róla. Nekem is tetszik, pedig az eleljén nem tetszett. Atléta csukló- és homlokpánt, macinaci királyság...

nathanp-vel egyetértve:
a szpot teaser hatású (lehetne belőle sorozat), van egy "király" szlogen, valóban elég homevideós jellegű (mintha hamarabb lett volna film, mint a reklám)

a rossz idő, a rossz vágás miatt 4,5

Pinkpöröly 2008.05.26. 17:27:42

csillagos ötös

kocka fej 2009.01.17. 05:25:06

háát..én néha tévedek ide....meg biztos nem olvastam végig az összes hozzászólást, de nekem határozott elképzelésem, hogy a: Na ki a kiráály? kérdés az amerikai szépség(American Beauty 1999) c. film egyik jelenetéből való, mikor is a főszereplő feleségét dugványozó ingatlanügynök kérdezi aktus közben, hogy: na ki a kiráály?

mióta megvan ez az összefüggés, méinkább tetszik a reklám

meggyespite 2009.05.16. 20:24:41

A kistehén is bejött annakidején. Erős 3-as

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása