Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Chemical party a kémiaszertárban

Hihetetlen, hogy ezt az agymenést uniós pénzből finanszírozták. Pedig de. Ezt a meglepően szellemes és szórakoztató kisfilmet az EU Marie Curie-ről elnevezett, kifejezetten a kémia iránt érdeklődő tanulóknak létrehozott ösztöndíj népszerűsítéséhez forgatták az erre elkülönített büdzséből. A reklám célja, hogy kedvet csináljon a fiataloknak a különféle pályázati lehetőségekhez, egyúttal megmutassa, hogy a kémia nem olyan unalmas dolog, amilyennek az iskolában tűnhet. Még engem is megfogott a reklám, pedig be vagyok oltva kémia ellen, nem kis részben köszönhetően annak, hogy egy szenilis öregúr tanított a gimiben kémiára - már ha tanításnak lehet nevezni azt, hogy valaki az osztálynak háttal állva dünnyög maga elé mindenféle képleteket, amelyeket jobb kézzel felír a táblára, de ballal azonnal le is törli őket, mielőtt bárki elolvashatná.

A filmben egy bulijelenetet látunk, ahol a megszemélyesített kémiai elemek szórakoznak, miközben úgy viselkednek egymással, ahogy azt a kémiai törvények diktálják. Ebből aztán rengeteg humoros dolog sül ki. Kedvenc jelenetem, amikor az elektromosságot alakító figura egy sokkolóval csapatja a táncoló nátrium-klorid párt, hogy megmutassa, elektromos áram hatására felbomlik a közöttük lévő kötés. Tipikusan olyan film ez, amiben sokadik megnézésre is találunk majd szeretni való újdonságot, ajánlom mindenkinek.



Címkék: humor nonprofit

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr88484769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

strk 2008.05.26. 10:14:29

Na, most irigykedem.

Kikkoman 2008.05.26. 10:32:35

Na, ez feldobta a napomat. Most megyek vissza dolgozni, és kitalálok, valami jó reklámot a begyöpösödött ügyfelemnek, amit azonnal kidobhat.

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.05.26. 10:54:40

hát ez nagyon jóóóóó :D pedig én is hülye vagyok a kémiához :D

Tenkes 2008.05.26. 10:58:31

Bazz! Agogy az elején táncol a szétfolyó, kövér víz, meg ahogy cifrázza a laza kötésű hidrogén, az nagyon állat.

nyerőlúzer 2008.05.26. 11:05:08

nem is tudta, hogy te is révais voltál:-)
mikor végeztél?
bőnyi misi bácsi a kedvencem volt

Auguszt 2008.05.26. 11:23:44

Hát ezen berosáltam!

Seth 2008.05.26. 11:52:50

Namost egyetemen nekünk a fizikai kémiát magyarázta el a tanárunk, hasonló módon. A csajozás és a vegyületek közötti reakciók. :D El kell érni a gerjesztettségi szintet: alkohol. Egy helyen kell lenni: valami szórakozóhely. Megfelelő irányba kell állni: ne háttal táncoljál. Ne elreagáltra mozdulj: ne legyen csávója. :D stb stb.

freaky 2008.05.26. 12:13:04

Bárcsak ott lehettem volna!

gizinénnye 2008.05.26. 15:38:02

Jeeez tök jó, nekem nagyon bejön =D és igen:még ilyet!=)

pka 2008.05.27. 10:12:44

Nolám, még egy révais a fedélzeten :) Én 2005-ben végeztem, én vagyok itt a legfiatalabb, érzem :D

Fodor Marietta 2008.05.27. 12:10:31

Nagy ötlet!!!Ez fantasztikus!!!!!!
Végre más is észrevette, milyen klassz ez a kémia!

múvemáccsó 2008.05.28. 11:54:44

apám kolijában ez tényleg meg is történt.

ott a jó jegyek mellé egy kémiai elemet is adtak -a szín ötös volt az oxigén, a rossz tanuló a pl. xenon.

így kellett menniük "bulizni" a csajokkal, és csak azok táncolhattak, és beszélhettek, akik kémiai reakcióba kerülhettek. (néha apám blöffölt, hogy "ugyan, legalább egy törtmásodpercre reakcióba kerülünk"..:)

Dr. Bootygrabber 2008.06.23. 17:28:37

Von Südenfed - FLEDERMAUS CAN’T GET IT

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása