Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Gera hanyatt esik a Duna-parton

A nemzetközi Pepsi kampányokért felelős kreatívok komoly hülyeségspirálba keverték magukat azzal, hogy az aktuális futballsztárokkal készítenek újabb és újabb filmeket,. Mostanra már ők is elvesztették a fonalat, és nem hiszem , hogy meg tudnák mondani, miért is kell Messinek gnóm diszkótáncosnak öltözve taxikat kerülgetnie egy kisbolygón, hogy miért ollózik Lampard kínainak maszkírozva a riksák között, vagy hogy miért rohan Fabregas Indiana Jones jelmezben gitározva. A filmet látva egyből arra gondoltam, milyen lehet ezt az itthoni kreatívoknak nézni, tudván, hogy nekik is valami hasonlót kell majd a helyi pepsifoci.hu sztárjával összehozniuk.

Mert persze sejthető volt, hogy a Pepsi magyarországi aduásza, Gera Zoli sem ússza meg, hogy hülyét csináljanak belőle. A mostanában mellesleg a Hitgyüli kampányában is szerepet vállaló focistát egy óvatlan pillanatban matrózruhába öltöztették, és egy egyszerű greenbox technikával a Duna-partrara varázsolták. A mellette felrobbanó pelikánból előrepülő fehér galamb látványa és a labdatalálattól elsüllyedő kétdimenziós hajó után már csak fél szemmel mertem nézni a filmet, pedig a java csak ezután következett. Zoli ugyanis mellre veszi a lasztit, majd a mólóról elrugaszkodva a levegőbe ugrik, hogy egy ollózó mozdulattal küldje tovább a bőrt a Lánchíd felé. Ezzel még nem is lenne nagy baj, ha nem felülről mutatnák a mozdulatot, amit akárhányszor nézek újra, mindig felszisszenek. Ugyanis Gera úgy zuhan vissza a macskakőre, hogy szinte biztosra vehető, hogy a következő pillanatban gerincét törve ér majd földet. Persze lehet, hogy csak én tartom többre ennél Gerát, és ezért vagyok ilyen kritikus a reklámmal szemben. A szavazataitokból majd kiderül, így van-e. Úgyhogy nyomjátok a gombokat plíz!




Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (2/5)

Címkék: sport pia hungarikum reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr27481960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fiffy 2008.05.27. 10:20:14

Ez nagyon kellemetlen. Nem vagyok nagy focirajongó, de így is sajnálom szegény Gerát.

albinoblacksheep 2008.05.27. 10:24:48

Szánalmas ez a reklám. Tipikus esete a muszáj elkölteni a reklámkeretet a magyar marketingeseknek, hogy megmutatssák az europai központnak: Ők is dolgoznak! De egynek örülük, hogy végre ezekből a szánalmas reklámokból keresnek egy kis mellékest a magyar sportolók...

trixilw 2008.05.27. 10:54:54

No, akkor azt kívánom, ez legyen a legroszabb reklám a piacon. Kreativitás 0, kidolgozottság 4, hatékonyság 3, célcsoport megtalálása 2. Jó leszek hozzájuk, kap a reklám egy 3-ast.

Kikkoman 2008.05.27. 10:54:59

Én a pepsis marketingesek fejére lettem volna kíváncsi, amikor meglátták Zolit mosolyogni a Hitgyüli plakátjairól:))
Amúgy a reklám tényleg gyenge, és elég rosszul is van összerakva. Kettő.

szab 2008.05.27. 11:09:32

ez jó reklám.
egyébként a cikk is vicces lenne, de a fikázás itt nem működik, merhogy ez véletlenül egy színes, színvonalas darab a szürke magyar szarban.
oké, nyilvánvaló, hogy a csávó összetöri az oldalát, de ennek mióta van köze egy reklám értékéhez?

ha valakit fejbevernek egy reklámban, megfájdul a feje. ettől is szar lesz egy spot?

Kikkoman 2008.05.27. 11:16:46

szab
Ez jó reklám? Ne már? Annyira-de annyira kínosan ötlettelen. Ilyen hülyeségeket bárki ír egy perc alatt. Legyen mondjuk Gera a Hortobágyon szamurájnak öltözve, és ugorjon fel a gémeskút széléről, és rúgja át a labdát a Kilenclyukú híd alatt. Na tetszik? Szerintem jó lenne.

cservas 2008.05.27. 11:29:42

szab
A ponszámokból úgy tűnik, a többség idáig nem osztja a véleményedet. Mint ahogy én sem. Részemről kettes

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.05.27. 11:57:06

Nekem még mindig jobban tetszik, mint a Szentkirályi reklám. Persze nehéz ezt logikusan megmagyarázni... ez legalább pszichedelikus, nem akar egy pillanatig sem úgy tenni, mintha lenne bármi értelme (azon túl, hogy a Pepsi csomagolás "megfilmesítése".

Az meg külön hihetetlen, hogy (ha jól értem) Gera issza a Pepsit, de a sarokban látható kiscsákó (ismernem kellene gondolom, de sajnos nem tudom, ki az) mondja ki, hogy "ahhhh".

Nekem 2.5

gg 2008.05.27. 12:00:21

Szegény Gera a "klasszikus aaaa-h" résznél úgy néz ki mint egy szellemi fogyatékos.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.05.27. 12:07:35

chimie
Nem kell ismerned, ő a fogyasztó. Egy közülünk, egyívású velünk, mintha te magad kukucskálnál az ablakból, hogy leforgasd életed reklámfilmjét.

jasztreb 2008.05.27. 12:21:17

rb, a posztodból az derült ki, hogy nem érted a koncepciót, az utolsó kommentedből pedig az, hogy átment. akkor azt nem értem, hogy mit nem értesz azon, hogy hülye helyzetekbe rakják a focistákat. igen, azt akarták mondani, hogy ilyen hülyék vagyunk mikor reklámról van szó (ugyanis ehhez is mindenki ért, akárcsak a focihoz - micsoda konstelláció). neked még egy ügyfél, akarom mondani fogyasztó sem vízionált a fentiekhez hasonló baromságot? csak ők most le is forgatták nekik. szerintem faja. ja, persze a gerazolis verzió az jó magyaros lett, dehát milyen is lehetne?

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.05.27. 12:23:44

Kritikus társaság gyűlt ma is össze - ez érthető is. Amúgy esésnél már fordul, tehát val'szeg hasra érkezik, és van egy duplázás a postban(Duna-partrara).
Kettes alát nyomtam.

kiskicsicsiga 2008.05.27. 12:33:55

nem szeretem a focit, ettől függetlenül szerintem ez egy szánalom.
Nagyon idétlenül néz ki,ahogy a háttér csak oda van dobva,mint egy rossz számítógépes játék...a végén meg amilyen arcot vág...az jön le róla, hogy "20.szor vesszük fel a jelenetet,még egy korty kóla, és visszajön mind..."
15 mpercbe sűrített értelmetlenség

b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.05.27. 12:43:45

nekem azért nem tetszik, mert pont kiheréli az eredetit, ahol minden rúgás/akció más hőssel, más helyszínen történik, meg azért sem, mert annyira szar, ötlettelen húzás ez a parlament elé rakás, meg azért sem, mert bár illeszkedni akar a nemzetközi kampányba, teljesen máshogy néz ki.

Prophet 2008.05.27. 12:56:22

És egyáltalán minek öltöztették be? Buzipornó volt előtte, ez marad a gardróbban? Vagy ő Vitéz Nagybányai Horthy Miklós legderekabb mat-Róza, és ezt büszkén vállalja? Nem is értem a koncepciót.

Csak gondolkozzunk el, mi is járhatott a fejekben:

-Te, mit tegyünk már a reklámba? Mindjárt dél, én nem maradok túlórázni!
-Jaja, squash-pályát még ellepik a rohadékok szemből..
-Akkor? Valami unikumot! Ilyen egyedi magyart? Mi van itt?
-Hát vannak hegyek, völgyek, van víz is!
-Víz? Hol? Ja a Duna? Az nem rossz! És mi van a dunán?
-Szemétkupac... de várj! Úsznak rajta hajók!
-Na ez jó, tegyük bele a Dunát, meg a hajókat..
-És a Duna elfolyik a Parlament előtt, az olyan nevezetes, mutassuk meg, kik vagyunk!
-Igen, és ha hajó, meg ha Duna, akkor ott biztos sok a matróz! Azok kellenek a hajóra.
-Zseniális ötlet, keresünk majd ruhát...
-És mi legyen a vége?
-Tegnap éjjel láttam egy filmet.. abban a klasszikus ahh... szájtörlés volt. Tegyük be mi is!
-Jó, tedd csak be...

szab 2008.05.27. 13:06:34

okké, kicsit sarkítottam.
nem jó reklám, de miért pont ez a szar? nem kiemelkedően szar, nem zavaró, mégcsak nem is semmilyen. a felső-fapados tini célcsoportot is jól eltalálták. ez egy hármas fölé, nem díjnyertes, de magyar viszonylatban jó.

Littbarski 2008.05.27. 13:07:24

Sajnos jellemző, hogy minden blogbejegyzés után beindul a fikaklub... Nem értem miért kell ezt is fikázni, legalább próbáltak valami eredetit összehozni. A románoknál pl. ez úgy működött, hogy Mutu-t beöltöztették Indiana Jonesnak, kivették Fabregast az eredetiből osztjónapot, pedig a román reklámszakma már rég nem emlithető egy napon ezzel a hüvelygomba szintjén leragadt szarral, ami a magyar kertévéket reklám cimén jellemzi.

Edgar · http://zsindex.hu 2008.05.27. 13:16:13

Kivehetnéd néha a kontaktlencsét reklámhomokos és letörölhetnéd róla a rászáradt fikát.

Zoe23 2008.05.27. 13:37:14

Az eredetiben az a jó, hogy volt egy folyamata, a végén már tényleg vicces volt a sok ökörség. A Gera Zolis kicsit "sovány", de nincs vele különösebb baj, jól össze lett rakva.

füredi 2008.05.27. 13:49:49

A kampány nemzetközi: az a lényege, hogy "rajongók" "maguk" mondják el, hogy milyen reklámokat képzelnek el. Direkt "szar".
A magyarok nem koppintottak, KELLETT egy magyar részt is csináLni, aminek pontosan ugyanaz a lényege, tehát direkt ilyen.

Hogy a koncepció jó vagy rossz, az más kérdés.

És teljesen egyértelmű, hogy nem esik a gerincére, pont kifordul, úgy ahogy egy ilyen esésé után kell.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.05.27. 13:58:07

Lehet, hogy fikázásba csúszott a poszt, ezért elnézést kérek, mert a reklámszemle rovat lényege elvileg az lenne, hogy ti döntsétek el, hogy jó-e a reklám vagy sem. Ezért többnyire igyekszem objektív maradni a leírásnál. Most ez nem siekrült, talán azért, mert közel áll hozzám a foci, és nem néztem jó szemmel, ahogy Gera matrózruhában feszeng.

Amúgy a reklám koncepcióját értem, vagy elagalábbis érteni vélem, csak szerintem a fogyasztók azért kerültek bele, hogy valahogy megmentsék ezt az összefüggéstelen katyvaszt. Más nem tartja őket össze, minthogy azt mondják, ezt kérem szépen egy Pepsi-rajongó találta ki, azért ekkora baromság, nem pedig azért mert nekünk csak ez jutott az eszünkbe.

Simon Bolivar 2008.05.27. 14:04:45

Ahogy a pontszámot elnézem, azért a többség elég lesújtó véleménnyel van a reklámról, szóval nem nagyon lehet vele mást csinálni, mint fikázni. A szigetes reklámról pozitív dolgokat olvashattunk mert a jó, erről negatívakat, mert rossze. Elég egyszerűen működik ez. Részemről kettes alá, mert legalább megpróbálták.

Zoe23 2008.05.27. 14:07:29

Reklámbuzi!
Nem kell a focit szeretni egy reklám megítélésénél. EZt a reklámot túlmagyarázod, holott egy tipikus "Girappa"- reklám, agyament hülyeség, éppen ezért jó, én például egyre kevésbé szeretem az "értelmes" reklámot, aminek szép kerek a sztorija, de 3szor már végig se tudod nézni. Ez jó. A Gerás rész se ciki, nem vagyok Fradi rajongó, de Gera a legjobb arc a hazaiak közül, emberileg is, és azt, hogy miben hisz, leszarom, indifferens.

szab 2008.05.27. 14:17:41

simon bolivar:

ez a fikázás gravitációja. valaki elkezdi, aztán a többi meg utána. a sziporkázó fikaorgia közben magának a fikázott dolognak igazából nincs jelentősége.

magyarországon az emberek csordákban közlekednek gondolatilag. nincs ezzel semmi gond, hiszen így sokkal biztonságosabb!

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2008.05.27. 14:37:34

az a baj, hogy Gera jó focista de rohadtul nem reklámarc.

Óóóóóó... 2008.05.27. 16:22:29

Szuperszar!
2008! Van most. 1! Pont most.

bulgakov 2008.05.27. 17:07:50

füredi (nem egy másik balatoni városi inkább, hm?)

az eredeti nem "direkt szar", hanem direkt hülyeség, és ettől direkt jó. nem rossz ötlet valahogy megcsinálni itthon, de nem így, mert az erdeti ötlet kurvára nem ez volt, véleményem szerint. szegény Gera, adhatja le a lét a gyülinek, hogy csocsesznek legyen miből híznia, mielőtt belekezd a "Jézus szeret, csak nem engemet..." nótába. szal ez így gáz, mint a kínai ferrari. az is jó ötlet volt eredetileg. mielőtt kínába került a tervrajz.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.05.27. 20:11:11

"Ugyanis Gera úgy zuhan vissza a macskakőre, hogy szinte biztosra vehető, hogy a következő pillanatban gerincét törve ér majd földet"

de legalábbis medencetörést :((

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.05.28. 09:09:35

Nem tehetek róla de szerintem a foci a hülyéknek való, ezért a focival reklámozott dolgokat is úgy gondolom, hogy a hülyéknek akarják eladni :) Az egész csak azért nem kap 1-est mert az agyam nem rohadt ki tőle, mint sok más förmedvénytől.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.05.28. 11:13:56

Zka!
a focit lehet jól csinálni, kikérem magamnak, hogy a hülyéknek való, mert hülye azért nem vagyok.

különben több pozitív attitűdöt

karas · http://www.karas.hu/ 2008.05.30. 10:21:49

ez a matróz ruha anyira égő!!!!!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása