Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Christopher Lambert reklámozni Visegrádi

Mióta először lehetett hallani arról, hogy a Szentkirályi ásványvíz példáján felbuzdulva, vagy esetleg azzal egyidőben a Visegrádi víz is a fejébe vette, hogy egy kiöregedett nemzetközi sztárral próbál lendíteni az ismertségén, azóta követeli rajtuam egy emberként mindenki, hogy ezt a reklámot is tárgyaljuk ki az addicton. Minden követ megmozgattam, hogy e nemes vad nyomára bukkanjak, mire nagynehezen sikerült becserkészni a reklámot, aminek minden másodperce kincs, és elemzésért kiált. Nem akarom elvenni előletek a kibontakozás lehetőségét, ezért inkább csak felvezetem az értékelést, amit remélhetőleg ti majd a kommentekben folytattok.

Először is azzal kezdeném, hogy hamut szórok a fejemre, és nyilvánosan megkövetem a Szentkirályi reklám készítőit, amiért egy rossz szót is szóltam a filmjükre. A ronggyá sminkelt, már-már ijesztően torz arcú, egykor szebb napokat látott Cristopher Lamberttel forgatott reklámhoz képest ugyanis a Figo kalandjait bemutató reklám egy átgondolt, kimunkált remekmű volt. Ennél a filmnél minden pillanatban érezhető a kreatívok kínja, hogy mit is kezdjenek egy kardozó öregemberrel egy ásványvízreklámban. A kényszeredett sztori, a borzasztó, stevenseagali mélységekbe ereszkedő színészi játék, és a zavaróan színpadias küzdelem tökéletesen egészítik ki egymást, hogy a  film végén elhangzó "Á Dzsőzelem Foohásá" szlogen megkoronázza, és felejthetetlenné tegye a szpotot. Ha magatokhoz tértetek a sokkból, és sikerült visszamászni a székre, kérlek utolsó erőtökkel még szavazzatok egyet!



Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (1,5/5)

Címkék: celeb magyarmocsár reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr73492603

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Turulcsirip - tapir 2008.05.29. 10:42:30

[...]ezt nézem olvasom: Christopher Lambert reklámozni Visegrádi[...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antibiker 2008.05.29. 10:04:34

Na, ilyenkor kár, hogy nincs nullás értékelés...

Pantone 2008.05.29. 10:10:00

Reklámtörténeti pillanat, reklámtörténeti egyes!

Kikkoman 2008.05.29. 10:19:13

Ez most a visegrádit reklámozza, vagy Lambertet?

Mr_Wolf 2008.05.29. 10:25:20

Roger Moore-t a Balfiba!!
Két buborékkal. Nem rázva, keverve.

Valaki1 (törölt) 2008.05.29. 10:36:32

Viszont a sparos pénztárcát mostanában nem láttam énekelni:-))))

labi 2008.05.29. 10:37:14

Szerintem az kellett volna, hogy elkiáltja magát hogy "Csak egy maradhat!" és levágja Figo-t. :)

balta 2008.05.29. 10:41:04

gyakorló reklámosként el tudom képzelni, mi történt. Jött a telefon az ügynékségre péntek este 5-kor Mr. Visegráditól, hogy "Gyerekek, nagy baj van, a Figó reklámozza a Szentkirályit, hétfő 9-re várom a javaslatokat, hogyan nyomjuk le őket". Aztán a hétvége őrült kereséssel telt el, és egyetlen sztár maradt, aki a megadott büdzséért eladta magát, aztán ha már így alakult, legyen valami "hegylakós" sztori. Sztem a legégőbb, hogy a végén kiírják, hogy ki is ez a pacák. Akkor minek a Sztár, ha senki nem ismeri már sztük?

ambbay 2008.05.29. 10:41:35

Az utolsó képkocka a legjobb, ahol úgy nyammog, mintha egy darab foga nem lenne... De hát biztos indult a gépe, ezért nem vették újra.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.05.29. 10:42:17

AZ a durva, hogy 51 éves a faszi, de úgy néz ki, mint egy sok plasztikai műtéttel karbantartott 70 körüli aggastyán...

paráznabillegető 2008.05.29. 10:53:10

jobb lett volna, ha lambertet leültek egy tölgyfaasztalhoz egy hatos rekesz másfeles vizzel, amiből négy már ki van bontva és üres, egy pedig a kezében van még pár korttyal, a hatodik teli palack meg a rekeszben. chris a kamerába néz: tsák ety máráthát! - és glugy.

bulgakov 2008.05.29. 10:54:20

Az utolsó keresztespók

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.05.29. 10:55:27

Kurvaszar. Ennyi. A Figos elviselhető volt, de ez broáf. Még jó hogy nem iszok vizet. Az nem ragasztja az ember seggére a fejőszéket.

Islander 2008.05.29. 11:02:36

Ez azert fog utni mert anitreklam, es sajnos itthon az ilyen "nagyonszar" is bejon: sztem mindenki pont ezt a benan "kulfoldiesen" kimondott szlogent fogja megjegyezni, ez fog beegni a koztudatba, igy a rossz reklam sajnos eleri a celjat vegul.
Istenem mennyivel jobb egy Pro7 reklamblokkot vegignezni mint barmelyik magyar csatornaet... vajon miert van ez? Ennyivel azert nem muveltebbek, okosabbak a nemetek... max. igenyesebbek?

Xcc234 2008.05.29. 11:02:48

Azért lehet, hogy ez arra akart hajazni, hogy annyira gagyi, hogy már jó...
Emlékezzünk csak a Sprite 1997-es Obey your thirst reklámjaira, azok közül is külön figyelmet fordítanék a Csigás reklámra. Annyira gagyi, hogy már jó...
Lehet, hogy Lambival is ez a cél... annyit röhögünk rajta, és annyit szidjuk, hogy kiszáradunk, és ugye a téma kapcsán az egyetlen vízutánpótlást a visegrádi jelenti :)

sleepy 2008.05.29. 11:03:36

off:

Szeretnek emailt irni ay egyik szerkesztonek, de a blog nem enged se regisztralni se belepni.
Valaki tudna segiteni?

mizie 2008.05.29. 11:04:26

de bazz, ha nem lenne kiírva nem érteném amit mond...

mondjuk ettől függetlenül is mega-gáz!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.05.29. 11:05:39

sleepy
reklambuzi@gmail.com
Leveledet várom szeretettel és félelemmel vegyes izgalommal.

sosuso 2008.05.29. 11:06:15

hegylakó, értem?
:D

3 pont, az emlékéért

helikopter 2008.05.29. 11:09:33

a képvilág is elég béna, de amiatt még csak megvonnám a vállamat. viszont az miért kellett, hogy ő mondja be a szlogent... nem értem, hogy engedhették ezt így át.

ráadásul ez az ember sophie marceau pacákja. valamit tudhat.

balta 2008.05.29. 11:11:02

labi-é az 5 pont. "Szerintem az kellett volna, hogy elkiáltja magát hogy "Csak egy maradhat!" és levágja Figo-t. :)" sztem küldd el a javaslatodat a Videgrádi martketingnek, ez a szar így már egy új tag-el esélyes lenne akár a pengére is...

krystian · http://detektorok.blog.hu/ 2008.05.29. 11:14:40

Ha már ötlettelen, akkor legalább igényesen csinálták volna...

Lajos a hös 2008.05.29. 11:16:28

az valami rettenet...ááá...ettöl egy papagáj is 5letesebb. viszont támogatom "labi" elképzelését:) az kurvajó lett volna:)

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.05.29. 11:17:33

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!

Mindig hangosan felvinnyogok a röhögéstől, mikor látom. Kínomban.

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.05.29. 11:18:03

Hűha, rákerestem, hogy mi az a felirat a Lamberten :-)

Szent György Lovagrend IVISHFS (In Veritate Iustus Sum Huic Fraternali Societati = Igazában, hûséges vagyok e testvéri társasághoz

Valahogy a Lost in Translation jutott eszembe, szegény C.L. eljut egy furcsa országba, ahol valami teljesen szürreális forgatáson vesz részt. Csak gondolom ő nem aludt itt, hanem reggel jött, este ment :-)

Nálam kettes.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.05.29. 11:19:42

Egyébként szerintem nem is a vége a mélypont, hanem amikor a kiskölök elkerekedett szemekkel felnéz a kútról Chrisre, aki valami megmagyarázhatatlan tekintettel néz vissza rá, majd zvung, kardkikard. Na, nálam itt buggyan fel a csillapíthatatlan visítás.

szar minden 2008.05.29. 11:24:08

Tök mind1, minden reklám hazudik. Szarok a csomagolására.

hungrysignal 2008.05.29. 11:28:41

Oroszlán Szonja kellett volna még mellé!

Till S. Seemann · http://seemann.blog.hu 2008.05.29. 11:33:24

Kár, hogy nem lehet nulla pontot adni. A gyjőzzlem fo-rásha... Nem tudom, ezek a magyar reklám guruk miért nem nőnek már fel...

N.Zoli 2008.05.29. 11:33:32

AAAAAA
A visegradi palotajatekokon komolyabb vivasok vannak :D

Varom a Franco Neros, fehernindzsas Apentareklamot.

verapo 2008.05.29. 11:34:24

Hogy mi?

Csak ennyit tudtam kinyögni a "film" végén. Klasszik.

andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2008.05.29. 11:34:54

Ez egyszerűen rettenetes.

Gagyi, erőltetett és szánalmas. A képi világa lehetne sokkal rosszabb, de a végén a felirat meg logó... hát, nem vitték túlzásba a grafikusok...

De ez egy dolog.

De tényleg csak én ijedtem meg a pacáktól? Rémes ahogy kinéz.

paráznabillegető - Az ötleted 10 pontos. 1 percig sírva röhögtem. De tényleg. :-))))

gez 2008.05.29. 11:40:12

Most tényleg nem kötekedésből, de amikor barantázni kezdtem, egy hét után jobban ment a kardforgatás mint ebben a filmben...

szalmaegér 2008.05.29. 11:42:19

Amit ebben a legjobban szeretek, az a sminkes munkája.
Annyi púder van szegény hegylakó fején, hogy egy kisebb ház gond nélkül bevakolható lenne belőle.
A jelenetről annyit, hogy eddig meggyőződésem volt, hogy a legtehetségtelenebb reklámszakemberek a rádióban hallható spotokat készítik.
Ma már belátom, tévedtem.
Bár az is lehet, hogy csupán valaki meghívta őket a visegrádis brain-stormingra

ingridke 2008.05.29. 11:53:18

a hangja mér120éves aggastyánra hajaz?

csalamádé 2008.05.29. 11:57:34

Ritka xar reklám. Sokkal jobb lett volna, ha csak plakáton jelenik meg, nem a tévében ezzel a zombiképű Lamberttel.

Beren 2008.05.29. 12:01:14

paráznabillegető - Te mér nem írsz reklám spotokat??? 10-ből 11 pont!! :o)))))

újraindítás 2008.05.29. 12:04:37

Legalább szinkronizálhatták volna,valamekyik parodistával....hááá

Denz 2008.05.29. 12:14:51

borzalom.
ok,hogy szubjektív meg minden, de amikor a projekt végén megnézik ezt a worst fight scene ever-t ( www.youtube.com/watch?v=Z1eFdUSnaQM ) is majdnem alulmúló rakás szart, amiben konkrétan tényleg a szlogent sem érteni, akkor nem látják, hogy fos? hogyan születik ez így meg? hogy kerülhet tvbe. lehet, csak reklámos szemmel ennyire szar, nem tudom.

N.Zoli 2008.05.29. 12:19:50

A kezdo zenetemat is meghagyhattak volna vegig, amikor elkezdenek vivni a zene is atvalt egy szarabb temara.

Visegrádi Vízvédő Vitézek Válogatott Viszzatérő Vakarója 2008.05.29. 12:20:39

Ez a spot király!

Ki issza a vizet, eléri a célját,
Ahogy Lambert mester az acélját.
Egyetlen korty a vízből,
S kiáll a kard a szívből.
Bármekkora küzdelem,
Eltűnik a félelem.
Nincs kegyelem senkinek,
Ki ilyet iszik, nem liheg!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2008.05.29. 12:25:14

vazze, ez a reklám inkább elrettentés... félelmetes...

redv@ 2008.05.29. 12:27:02

ásványvíz-egészség- fiatalság-hegylakó-örökélet
ÁÁÁÁ nem .Kútban kard oszt ennyi pfffff

W Joe 2008.05.29. 12:35:19

Sokat gondolkoztunk, hogy egy olyan világsztár, mint Christopher Lambert, mivel is segíthetné legjobban a Visegrádi ásványvíz sikerét?

Aztán a Józsi asszonta, hogy kardozzon. És kardozik.

postakocsi 2008.05.29. 12:35:48

Ez a víztől lett ilyen ronda, vagy már gyárilag ilyen volt. :)Mikor jönnek már rá az idióta marketingesek hogy a külföldi szinészeknek nem kellene erőltetni a magyart? Így csak szánalmas.
Mikor lesz már inkább női szereplő? Mér csak a nőkre gondolnak? Nem tudom ki hogy van vele, de általában én cipelem haza a vizet a boltból, nem az asszony. Úgy még is csak könnyebb lenne cipelni, ha mondjuk arra gondolsz, hogy a reklámban a Katarina Witt emelkedne ki a habokból... :)

paráznabillegető 2008.05.29. 12:41:57

a legjobb spotom az lenne, hogy vidám zene, aztán a 20milliárdos kulcsárcigány mereven vigyorgó feje betölti a képernyőt. egy másodpercig sokkolnám a nézőket a látvánnyal, aztán a kamera távolodik... AHA! KARÓN LÁTHATÓ TORZÓ NÉLKÜL A BÚRÁJA!!! ahogy távolodik tovább a kamera, a háttérben láthatóvá válik az országház, és előtte még rengeteg-rengeteg üres karó... 3 másodperc!
LOPNI BŰN!!! egy másodpercig ez a fehér felírat fekete háttérben.
snitt, vége, összesen 5mp.

persez úgy lenne igazán hatásos, hogy a karóerdő az első (füsti)fecskével ténylegesen is megtekinthető a kossuth térről...

Fazek 2008.05.29. 12:44:17

Ha már Seagal említésre került a postban, ezt a reklámot ismeritek? :)
www.youtube.com/watch?v=9VYLCP0JeIU

Taurusz 2008.05.29. 13:05:36

Paráznabillegetőt a reklámiparba! :D

miss berger 2008.05.29. 13:07:29

Helikopter: megmondom mit tud, azt, hogy marceau kisasszonynak apakomplexusa van:)

Suhai Judit 2008.05.29. 13:07:42

Mégiscsak Kurgan (Clancy Brown, Highlander 1), nyerte a díjjat?! Mintha valahogy kegyesebben bánna vele az idő, mint szegény Lamberttel. (Még mindig jó pasi a maga korában.:)
Az öregfiú helyében én már nem mutogatnám magam kamerák előtt. Ami elmúlt, az elmúlt.

paráznabillegető 2008.05.29. 13:12:06

a reklámoknál lényeg a többértelműség, szinonímák, metafórák, szójátékok. ettől lesz ütős, zseniális - hát ha még nyers is!
ebben a vízreklámban ez mind meg is jelent. mégis izzadaságszagú az egész, fércmű.

legalább lambert lehetett volna, zsíroshajú, borostás, koszos, hátul a némber elhízott, a kölök is ilyen ágrólszakadt, meg a többi népek is hasonlóan középkoriak, az időjárás meg borongós. realizmus!!!
de, mondjuk a djoezhelem pillanatában, egy halvány fénysugár szinesbe teszi a palackot... izé, inkább vödört, amúgy minden sincity-szürke.
de még ez sem.

szar az egész.
juan sanchez villa-lobos ramírez nem véletlenül nem vállalta el a szerepet...

Drömögödömötör 2008.05.29. 13:15:08

Fazek


ez kurva jó volt a faszit először láttam mosolyogni

◄ViZion 2008.05.29. 13:26:01

Köszönjük Emese... izé Lambertke...
Akik szerették CL-t (mint én), azok amikor volt a TVben sírva könyörögtek, h jöjjön a világvége. MOST!!!

geekblog.hu · http://geekblog.hu 2008.05.29. 13:46:23

megnéztem ezt, jót röhögtem, már amikor a tévében is láttam...

aztán eszembe jutott, - ki tudja, miért? - hogy Videgrádhoz olyan apró nevek köthetők, mint pl Mátyás király.

Valami szép, vicces, és tanulságos (!) anekdota csak akad, vagy írható hasonló, ebbena pár másodpercben elmesélhető, és esetleg a nagyorrú Helyei Lászlóval megvalósíthatú még ígyebbül is...
ehh...

báró Csekonics 2008.05.29. 14:01:31

régen láttam egy interjút Klapka 'Vámház krt. 9' Gyuri bácsival: azt mondta, hogy az a tapasztalata, hogy vagy a nagyon sz@r reklám üt nagyot (ld. a papírtáblásait - ki ne tudná, hol a boltja?!) vagy a nagyon jól kidolgozott, jól fényképezett, sztáros, stb.
(Ilyenre hirtelen nem jut eszembe példa :-( )

larvatus 2008.05.29. 15:31:13

Kár érte, pláne, hogy a Visegrádi a kedvencem. Mit mondok majd így a gyerekeimnek?

Jungle Woman 2008.05.29. 15:38:02

Na ez az. Apokalipszis.
További javaslataim a kratívoknak:

Balfi - The Rock
Fonyódi - Roy Scheider (Cápa 2)
Margitszigeti - Bud Spencer

crazyfish 2008.05.29. 18:40:26

fostalicska...miért nem egy szellemi fogyatékos csinálta? mert az is jobb lett volna...aki ilyen munkát kiad a kezéből, azt Kurgannal együtt kellene bebaszni egy farkasverembe...:-)+ az is mehet aki átvette ezt a fost...

gmp (törölt) 2008.05.29. 20:47:06

A végén olyan a hangja, mint egy 80 éves bácsinak a nyugdíjasklubból, akinek odaadtak egy szöveget, hogy olvassa fel.

juci126 2008.05.29. 21:13:11

szerintem ez Figo, csak Christopher Lambert álarc van rajta - mint Fantomas :)

kaito · http://gruberli.com 2008.05.29. 21:57:48

Forgatáskor ezt nyilatkozta:

Mi a véleménye a reklámokról? Erre az volt a válasza, hogy "ha csinálok valamit, akár reklám, akár film, a legtöbbet igyekszem nyújtani. Semmit nem tennék csak úgy félkézzel. Minden munka fontos. A reklám olyan, mint egy aprócska mozi, és ugyanolyan képességeket és tudást követel."

(via stop.hu)

Jano Labs · http://janolabs.blog.hu/ 2008.05.29. 23:20:56

Én ezen mosolyogtam, a Szentkirályin még azt sem; nálam ez a jobb.

Zs-generáció 2008.05.30. 11:19:35

Lord of Realms II.
Esküszöm vicces spot, olyan mintha azt mondták volna : "szarunk a farmra, hogy ki mit mond..."

Betonbotond 2008.05.30. 14:52:42

Tragikusan rosszul elkészített film.Legalább odatették volna képileg, hamár ennyire kínos az egész. Rendező, operatőr volt?????????????????

A Szentkiralyi koppintott a Visegradirol!!!!! 2008.05.30. 15:57:24

Olvastam cikkeket az anyagrol, es nekem abban az tunt ki, hogy a szentkiralyi koppintott, nagysietve a Visegradirol, mert a visegradi mar joval elobb leszerzodtette Lambertet, de a szentkiralyi meghallva e hirt gyorsan becserkeszte Luis Figot!
Nekem a Visegradi filmje sokkal jobban tetszik, mert van valami mondanivaloja. Abban egyetretek, hogy a szlogent mondhatta volna egy magyar hang! Rekalm szempontkabol pedig mindketto gyoztes mert Ti is Mi is es nagyon sokan beszelnek rola es ez egyenlo a figyelem felhivassal!!!!

macskafaraok 2008.06.01. 13:43:41

Jajj, nagyon vártam már ezt a Post-ot… :)
A reklám egyenesen ijesztő.

zoliking 2008.06.22. 16:18:52

Nekem a sárc a padtársam,de ez most nem számít.

zoliking 2008.06.22. 16:19:33

sárc=srác

berettyó 2008.06.23. 15:20:51

A Lambert reklám kreatívjainak fel kellett volna ismerni 1 perc alatt, hogy ez a visegrádi-hegylakó párhuzam nem túl ütős. Apró kis csavarral dobhattak volna rajta kicsit: mondjuk mintha a forgatást forgatnák és a szünetben tolja a vizet a hős, vagy belóg egy ifjú rajongó és ő veszi fel, mittudomén, ez is csak kicsit kerekíthet az érdemjegyen, de legalább nem alapból vállalhatatlan gáz, amit átvenni és kifizetni legalább olyan böszmeség volt, mint leforgatni.

basterd 2008.08.16. 19:10:37

könyörgöm valaki mondja meg ki a rendező, operatőr, ügynökség???

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása