Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Gonosz erők markában a mobilod

Csúcsidőre nem érvényes percdíjakról, apró betűben elrejtett hátrányokról, az ügyfeleket hosszú évekre rabszolgasorba taszító hűségszerződésekről már mindenki hallott. A NET10 cég azonban ennél is kézzel foghatóbb bizonyítékokat tár elénk, és dokumentumfiljeiben lerántja a leplet a velejükig romlott mobilcégekről. Mert bizony ezek a vállalatok attól sem riadnak vissza, hogy önkéntes segítőket vagy milliók életét megmentő kutatókat csapjanak be. Sőt, még a kóbor kutyákból is hasznot húznak, ami jól mutatja, hogy a világon minden aljasságra képesek.

Ezt persze nem kell komolyan venni, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a mobilcégek a társadalom leghasznosabb tagjai közé tartoznak. Mindez csupán a Droga5 ügynökség kitalációja, és a NET10 szolgáltatónak készített humorosan túlzó kampány alapgondolata. Ebben velejükig romlott, az ördöggel cimboráló társaságokként ábrázolják a mobilcégeket, akik semmilyen eszköztől nem riadnak vissza, ha ügyfeleik sanyargatásáról van szó. Bizonyítéknak itt van a vírusfilm, amely minden kétséget kizáróan bebizonyítja, hogy a mobiltelefonok felett gonosz erők uralkodnak. Ha neked ez nem elég bizonyíték, csináld meg a tesztet a saját mobiloddal. Vagy ne. Videó a tovább után .


A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr34498473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.06.02. 10:46:43

Mi van itt? Tegnap Éden, ma pokol...csak nem megtértél, RB?!?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.02. 10:57:23

Cigiző
Érdekes meglátás, semmi sincs kizárva.

albinoblacksheep 2008.06.02. 13:01:08

Nekem nem jött át! Egy telefonból előjön a mikróban haldokló akkumlátor és ezt be akarják nekünk mutatni egy blair witch project stílusban. Nem látom ennek a reklámértékét, csak egy 4 osztályú horror-előzetest. A gyilkos hanygák 6 után megnézhetjük az evil mobile-t, de annyira rossz, hogy csak hajnal 3-tól és csak egyszer lesz műsoridőn...

BraviaBoy 2008.06.02. 16:10:43

Ez amúgy nem egy youtube-os vírusvideó?? Pont pár nappal ezelőtt láttam:
www.youtube.com/watch?v=k0TSyIn5KMo
Most akkor ez reklám??

BraviaBoy 2008.06.02. 16:23:11

Amúgy rengeteg hülye ember van, főleg ebben a mikrós témában...Vannak akik IGAZÁBÓL megcsinálták ezt:
Mobil a mikróban: www.youtube.com/watch?v=s6jfItJ4jeM&feature=related
Ping-pong labda: www.youtube.com/watch?v=s0uX7DIkT3E&feature=related
Szappan: www.youtube.com/watch?v=Q_GXDUQGAwA
Ipod: www.youtube.com/watch?v=zz5mLxEXFB8&feature=related
(Ez tényleg hülye....)
Macska: www.youtube.com/watch?v=fE6cwxz1-2Q
(Nekem ez tetszik a legjobban, nézzétek végig....)

kacsa! 2008.06.07. 15:18:14

Jesszus nekem is SonyEricssonom van. Kezdjek félni??

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása