Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Scrabble táblás csokiból

Aki a megfelelő időben volt gyerek, annak hozzám hasonlóan ebéd közben is akadt lehetősége a szavakkal játszani. Na persze ehhez az kellett, hogy betűtésztás paradicsomleves legyen a menü, ami a szerencsére a nem túl fantáziadús menzakosztnak köszönhetően elég sűrűn fordult elő. Nem is volt annál nagyobb élvezet, mint a tányér szélére kiválogatni a FOS, SZAR vagy KAKI szavakat, amelyet aztán olyan áhitattal fogyasztottunk el rendkívül kifinomult humorérzékű osztálytársaimmal, mintha a legfinomabb szarvasgombát ízlelgettük volna. Akinek ez a gyönyör kimaradt az életéből, vagy már nem elégítik ki az élelmiszeripar kínálta szűkös betűkirakós lehetőségek, azoknak jó hír, hogy egy Mary és Matt névre hallgató design páros táblás csokiból készített Scrabble-t. Teljesen kézenfekvő az ötlet, hiszen a csokit amúgy is kockákra lehet darabolni, ha pedig ezeken még betűk is vannak, készen van a tökéletes örömforrás. Ha én a Boci vagy a Tibi marketingese lennék, azonnal rárepülnék az ötletre, és gondoskodnék róla, hogy már a következő iskolakezdéskor ott figyeljen a gyerekek uzsonnás táskájában egy tábla betűcsoki. Mindjárt nagyobb örömmel gyakorolnák a srácok az írást, ha a kirakott szavakat a jól végzett munka jutalmául el is fogyaszthatnák.
forrás: fubiz

Címkék: design kaja

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr1510314

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kende 2008.06.09. 11:22:47

Nekem a játék a betűkkel jut róla eszembe. Mennyit játszottam azzal a játék.hu-n!

Hangyasav 2008.06.09. 11:26:12

énismeg tanúlhattam volna hejesen írni ha, nemlett volna ojan finaoma csoki és még több szot is ismernék, izé a szókincsem is jobb lenne

hófehérke (törölt) 2008.06.09. 12:00:31

És a két üres a végén? Szóköz?
De mindegy, mert nagyon tetszik!

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.06.09. 12:03:47

És milyen ízű? mert ha túl finom, akkor nem rakosgatnak belőle semmit, berakosgatja az ember a szájába, oszt'jónapot!;)

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.06.09. 12:11:26

kurva jó az ötlet is meg a cikk is :DDDDDD

Mária 2008.06.09. 12:36:53

A bocicsoki marketingeseinek elég lenne visszanézni pár évtizedre.

Akkor volt az, hogy a 20 g-os kistáblás csokiknak a papírján volt egy-egy szép rajz az ABC egy-egy betűjével.

Minek belerakni a teljes ABC-t egyetlen 100 g-os csokiba :)

Mr_Wolf 2008.06.09. 12:46:48

Nono Mária!
Akkor minden betű kedvéért egy újabb csokit kell venni*, és mire a gyerek kirakja a dezoxiribonukleinsavat, már el is hízott, ráadásul apa nem tudja befizetni a kocsi törlesztőrészletét.

*A bocicsoki a kulturált édességfogyasztást támogatja.

Mária 2008.06.09. 12:53:58

Kulturált fogyasztást támogatni?

Én meg azt hittem, hogy profitot akarnak maximalizálni :)))

Hangyasav 2008.06.09. 13:08:38

Mária:

nem, nem és nem! Nem jól tudod. Sem az édesipari cégek, sem az alkoholos italok gyártói-forgalmazói, sem a dohánygyárak, de még a lőszergyártók sem érdekeltek a maximális profitban, csakis és kizárólag a kulturált fogyasztásban. Ez persze legyen a lehető legmagasabb, de ne haljon bele a paciens, mert akkor újabb egyedeket kell betanítani, ami rengeteg költséggel jár, meg mindenféle gyanús alakokkal kell együttműködni, akik valamiféle „reklámosoknak" hívják magukat.

Mária 2008.06.09. 14:03:42

Egyszer régen, amikor ez még divatban volt, egy szép nyári délután poénból vettünk egy adag "kannásbort"...

Nagyon s*ar volt, kannával együtt beraktuk a hűtőbe. Másnap reggelre megromlott a hűtőben a kannásbor.

Gondolom azért, mert a kannásbor gyártók szövetsége jól odafigyelt a kultúrált fogyasztásra...

Mária 2008.06.10. 12:06:58

SueSue: kösz a linket :)

Kedvenc kisboltomban most is lehet kapni a képen látható mogyorós csokit... horror áron... Korfu szeletet (a 60-as évek másik sztárja) is lehet kapni... horror áron...

Lehet, hogy Mr_Wolf jól látja, és ha kijönnének a nosztalgia ABC szelettel - szintén horror áron - akkor apa nem tudná fizetni a törlesztőrészletet. Vagy a tankolást :)

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.06.10. 14:28:58

Mária a régi Melba volt 10 Ft most meg 39 Ft (tegnap vettem) őrület

sarkisarkany · http://kozrohej.blog.hu 2008.06.14. 01:52:04

én betűlevesből mindig a "szar a kaja" feliratot raktam ki a tálcára, és így vittem vissza a konyhásoknak... :) Utánam is vágtak egyszer e miatt egy üvegpoharat... :D (Mondjuk azon egy uborkaszelet volt, amit úgy tűztem rá, mitha koktél lenne... ottmaradt, mert reggel vágták fel, és estére megszáradtak, és akkor adták oda. Csodálkoznak utána a véleménnyilvánításon? :D )
Mondjuk ezen a menzán (gólyatábor) már művészi szintre emeltem az üzengetést: kivágtam párizsiból; kenyérből, krumplibüréből, csontból is elkészítettem... :D (mellesleg 6db meggyes párnán éltem ez idő alatt, mert azt a szart nem ettem meg...)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása