Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Nő a szorzó, forr az agyvíz!

Egyszerűen nem értem. Akárhogy töröm a fejem, a szakmai hozzáértés hiánya, a háttérben zajló urambátyámozás vagy sötét pénzmozgásokon kívül semmi okot nem találok arra, miért ennyire bántóan rosszak a Szerencsejáték Rt. reklámjai. Pedig maga a szerencsejáték az egyik leghálásabb reklámtéma a világon, amit a tengernyi, eszméletlenül vicces külföldi reklámfilm is bizonyít. Nálunk egyetlen egyszer született valami fatális tévedés folytán egy tűrhető kampány, amelyben egy kitalált lottómilliárdos üzengetett a barátainak. A Szemlédi Andrásos vonal ugyan nem volt kiemelkedő, és bizony még nemzetközi előzménye is volt, mégis egész jóra sikerült. Én legalábbis a sorozat egyik-másik filmjén kifejezetten jókat mosolyogtam. Ezt leszámítva viszont csak masíroznak a fáraók kifelé piramisból, táncol az ijesztően rózsaszín, aktatáskás Szőr Kenó, és  folyik a csapból a megannyi fájdalmasnál is fájdalmasabb Mennyiiiiii???-szpot.

Ezeken nemhogy nem mosolyog az ember, de ökölbe szorul a keze, és addig ütné a kitalálókat egy Puhl Sándor formájú megállítótáblával amíg bocsánatot nem kérnek. És akkor még nem beszéltünk a cunami pusztító erejével vetekedő, "Minden órában nyeremény" típusú szóviccekről, amelyek olyan szégyenfoltjai a hazai reklámnak, amit Cillit Lajos és Mr Proper közös erővel se tudnának eltüntetni. Ennek legújabb példája az Eb idejére időzített Tippmix-kampány, amelynek filmjéről egyszerűen nem is vagyok hajlandó írni. Álljon itt inkább mementóul a szörnyszülött sajtóhirdetés, amelyen egy gólyalábas pom-pom lány mosolyog ránk. Felette pedig mi van kiírva? Na mi? Nő a soórzó! Érted?! Egy nő, aki egyben szorzó is, ami most növekszik! Hihetetlen! Komolyan mondom, felforr az agyvizem. Megyek is, és bosszúból még ma este elveszítek 10000 forintot a sportingbeten. Még akkor is, ha azt meg a Ricardóra és Steve-re keresztelt Faragó Ricsi-Hajdú B. párossal hirdetik.

Címkék: hungarikum arany békasegg

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr31512642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Simon Bolivar 2008.06.11. 15:32:15

Mióta megláttam az utcán, azóta várom, hogy megbeszéljük:)

Ez az abszolút mélypont. Ha valakinek a szerencsejátékról és a foci-ebéről nem jut eszébe több, az húzza le magát. Szégyen!

fcuk · http://blog.lfsteam.com 2008.06.11. 15:36:09

Nekem le sem estek sem a "nő" sem a "szorzó" asszociációk, heh:)
Csak néztem, hogy ez vajh' mi a jófene illetve megbotránkoztam a fű perspektíváján, ez utóbbi volt az első ami miatt felkaptam a fejem a Mechwart-téri 11-es megállóban bambulva buszra várván, pont ma reggel. Elárultam egy spotot :)

Szűcs Attila · http://twitter.com/szucs_attila 2008.06.11. 15:50:26

Én már nagyon vártam ezt a posztot:) Tuti befutó

sockpuppet (törölt) 2008.06.11. 15:53:17

"folyik a csapból a megannyi fájdalmasnál is fájdalmasabb Mennyiiiiii???-szpot"

Még annál is sokkal fájdalmasabb. Nem értem, miért csinálják.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.06.11. 16:02:57

ott a pont, jól kapisgálod sztem: urambátyámnak kell a píz.
más megoldás elfogadhatatlan.

rszarvas · http://rszarvas.blog.hu 2008.06.11. 16:20:17

Valóban csak valami családi/baráti sufnimegbízásról lehet szó. Fantázia zéró, ötlet zéró, poén zéró, figyelemfelkeltés zéró. Én már a 80-as években is szégyeltem volna magam, ha ezek a remekművek a kezeim közül kerülnek ki. És tegye ezt most az is, aki megbízta a komáját ezekkel a megjelenésekkel, meg az is, aki unott pofával kitalálta és megvalósította őket.
Gondolom, mindenkit felháborítanának a számok, ami9k a valószínűleg végeláthatatlan hosszúságú szerződésen szerepelnek.
No comment.

füzetborító 2008.06.11. 16:22:18

a legkeményebb az a szerencsétlen srác, aki olykor trükközik, hogy lottózhasson, máskor meg ő a húszezres...
boooorzasssztttóóóóóóóó
reeeeetteneeeeeeteeeeees!
melyik ügynökség műveli ezt?

csurtus · http://csurtus.blogrepublik.eu/ 2008.06.11. 16:24:02

"Én azért szeretem a kaparós sorsjegyet, mert egyszerű: megveszem, lekaparom és már nyertem is!"

Bazmeg, amikor ezt meghallom a rádióban, epét szoktam hányni.

johevi 2008.06.11. 16:25:19

Én a "Mennyi???" reklámokat sajnálom, azokból milyen jókat lehetett volna kihozni, de csak csupa szánalmas, humortalan variációra futotta.

intrex 2008.06.11. 16:25:31

Amikor a tévében felcsendülnek a jól ismert kenósorsolásos meg szerencsejátékos dallamok, az annyira felidegesít, hogy abban a pillanatban kikapcsolom a tévét. Arra sincs hirtelen agyam, hogy egy másik csatornára váltsak. Inkább megnézem a neten a lottó eredményeket.

Mr_Wolf 2008.06.11. 16:26:45

Én is akartam írni róla, amióta a wc-n láttam. (csak nem volt gusztusom kihozni a scannerhez)
Szerintem elviszi a legkomplexebb szóvicc kategóriáért járó Arany Geszti mellszobrot.
Javaslom, rendezzünk egy szóviccreklám-fesztivált.
Rögvest nevezném is a Saturn teherautóreklámját "házhozfukarozás" jeligével.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.11. 16:27:22

csurtus
Igen az edukatív célzatú rádiószpotok külön posztot is megérnének. "Meccsekre már rég nem jároki ki, de a Tippmix-szel otthon is átélhetem a szurkolás izgalmát".

johevi
Miért a horgász animált kukacával mi a bajod?:))

Facial tissues 2008.06.11. 16:28:05

Rémes. De el tudom képzelni, hogy a "nekik jó lesz" gondolat szülte ezt a kampányt. Bár nincsenek pontosa adataim, de kik totóznak manapság? Szerintem zömében azok, akik 30 évvel ezelőtt is ezt csinálták. Azaz nyugger bácsik, akiknél elég alacsony az ingerküszöb. És ezen a plakáton az látszik, hogy hozzájuk szól: színeiben a régi Toto-Lottó világot idézi, van benne egy kis ámérikás beütés is a pompomlánnyal, meg van benne egy "csinos nő", meg egy kis szóvicc és képi megjelenésében nem nagyon üt el a 30 évvel ezelőtti reklámfotóktól, azaz nem idegen a szemüknek. És godnolom az önköltségi ár hat forint lehetett.
Ennek kapcsán engem pont az a jelenség szomorít el, amikor az igénytelen szellemileg egyhelyben topogó célközönség szintjére megy le a reklám, ahelyett, hogy megpróbálná egy picit ezt a szintet magasabbra tenni, hátha ezer év alatt fejlődik valamit a célközönség is. Ez a kampány tökéletes példája ennek a hozzáállásnak, szerintem.

szuteren latrina · http://szuterenlatrina.blog.hu 2008.06.11. 16:31:53

a szerencsejáték rt. amúgy is nagyon gyanús. feltűnt már valakinek, hogy szinte minden lottózóban van egy kárpátia plakát? és ezt így hogy? ehhez vajon mit szól székely gábor fb-tag? ha érted, mire gondolok...

bloodhound v2.0 2008.06.11. 16:33:02

biztos ihos józsef írja ezeket, azért ilyen jók

dög 2008.06.11. 16:33:03

Köszi a segítséget! Eddig nekem se esett le. És nálam is kiment a biztosíték, amikor megláttam a tv-s szpotot...

Facial tissues 2008.06.11. 16:35:31

off
Kedvenc szóvicces reklámom: egy kis falun mentem keresztül kocsival és szembejött egy szippantó kisiparos a szippantós kocsijával. A kocsi oldalára annak rendje és módja szerint ki volt írva a vállalkozó neve és címe, valamilyen Mihály. A reklámfelirat a kocsi oldalán pedig a következő: MISISZIPI
:-))
off

kratos 2008.06.11. 16:35:57

a mennyi az grant (réz a.)

albinoblacksheep 2008.06.11. 16:41:51

Kinek tűnik fel, hogy a legrosszabb reklámok az állami tulajdonú cégektől érkeznek?
Addig ne csodálkozzunk, amíg a reklámbüdzsé úgy néz ki ezeknél a cégeknél, hogy reklámra kiadott pénz 80%-a pártfinanszírozás és 20%-a ténylegesen reklámra költött pénz.
Itt azért használnak ennyi zöldet, mert a vörös színnel spórolni kell a nyomdában a következő választásig, ahol az "igen, megcsináltuk" felirat hátterének kell...

urambátyám 2008.06.11. 16:46:14

Hát akkor kedves újságíró barátaink. Itt a lehetőség, nézzetek utána ki dolgozik már évek óta a Szerencsejáték Zrt-nek. Ki kinek a haverja. Nem nagy meló kideríteni és egész jó nevek vannak a kosrában. Véletlenül még a politika is belejátszik - ha már állami vállalat ugyebár.

Pl. az utóbbi 100 tendert ki nyerte meg, ki a cég tulajdonosa, stb...

urambátyám 2008.06.11. 16:51:08

albinoblacksheep

"Itt azért használnak ennyi zöldet, mert a vörös színnel spórolni kell a nyomdában a következő választásig,"

inkább a kék színnel takarékoskodnak

fynndafrail 2008.06.11. 17:02:23

A Szerencsejáték Zrt reklámjait egy kirobbanthatatlan, a cég vezetéséhez ezernyi "szállal" kötődő, ámde ötletszegény és dilettáns bagázs végzi. Ehhez jön még a marketinggel foglalkozó, a 70-es években megrekedt "szakember" hihetetlen öntudata és makacssága.

Egy ilyesféle nagy cégnek dolgozni manapság igencsak jövedelmező és kivételes dolog. (Én csak a nyomtatott anyagok oldaláról ismerem a képletet, a többiről nem tudok nyilatkozni.) A legtöbb multitól eltérően ez a cég rengeteg féle nyomtatott POS anyagot gyártat, amit rengeteg helyre kell eljuttatni, ergo gyakori és nagy nyomdai példányszámokról van szó. Ez manapság mondhatni kuriózum, a legtöbb multi egyre kevesebbet költ papír alapú kommunikációra, és azt is igencsak célzottan teszi, hiszen ez a legdrágább média, az előállítási költségeket nézve. Szóval egy ilyen ügyfél aranybánya, foggal-körömmel ragaszkodnak hozzá a cégek, semmi sem drága hogy megtarthassák.

A nyomdai kivitelezésen kaszálható összeg minimum egy, sokszor két nagyságrenddel (!!!) nagyobb mint amit a tervezésért kapni lehet, ha csak a szakmában tisztességesnek számító 10-15% marginnal számolunk. Itt meg tudomásom szerint 25% felett raknak rá, természetesen ennek egy része visszavándorol a management zsebébe.

A Szerencsejáték Zrt-nél ocsmányabb bandával csak a néhai Caolánál találkoztam: a cég elkótyavetyélése előtt 1 hónappal hirdetett a marketinget bonyolító hölgy új arculati pályázatot, amelyre 8 céget hívott meg. 1,6M volt a győztes vázlattervre kitűzött pénz, a többi hét 800-800 ezret kapott, eredménytől függetlenül. (Az igazi arculati terv kidolgozása csak ezt követően kezdődött volna meg, külön díjazásért.) Ennek 50%-át kellett visszaadni a nő zsebébe: ha jól számolom, ez 3,6M adómentes, tiszta pénz. Mindezt valamikor a 90-es évek derekán. Persze ez köszönőviszonyban sincs a mai nagyságrendekkel, engem legjobban az arcátlansága zavart: mindezt akkor, amikor a társaság egy hónap múlva ment a süllyesztőbe...

A reklámszakmában teljesen elfogadott a mindent átszövő korrupció. Hatalmas összegek vándorolnak vissza a megbízásokat kiadó emberek zsebébe, a multiknak dolgozó ügynökségek be vannak betonozva és megkerülhetetlenek. Kevés kivétellel.

Antibiker 2008.06.11. 17:06:12

kratos:
igen, kimeríthetetlen utánpotlása van ott chimie-nek is... fél perc a honlapjukon, és egy évre megvan brief.blog...

sötét 2008.06.11. 17:11:12

"a háttérben zajló urambátyámozás vagy sötét pénzmozgásokon"

te is tudod, le is írtad...

múvemáccsó 2008.06.11. 17:11:27

és a képen egy FÉRFI VAN NŐNEK MASZKÍROZVA!!!!

na ez a nagyon gáz.
tessék csak közelről megnézni...igen közelről...

egygrafikus 2008.06.11. 17:16:13

Szerencsejáték Rt reklámügynökségei: Grant (Réz András) és Havasi ...

másik grafikus 2008.06.11. 17:21:16

a szorzós kampány a Tribett Racing munkája

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.06.11. 17:21:57

csak meg kell nézni a honlapjukat vicc,x éve ugyanaz,azért hihetetlen ,hogy nem veszik a fáradságot a netes fogadási lehetőséget megvalósítsák már 4 éve működnie kellene ehhez képest....:Dkinek van lelkiismeret fordulása ,hogy bwinezik és nem adózik? :)

Mr_Wolf 2008.06.11. 17:29:29

idézet a wikiről:
"Reklám- és tömegkultúra-elméletet oktat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, filmtörténetet a Budapesti Média Intézetben.

A Grant reklámügynökség kreatív vezetője, a Réz és Társa Kft. ügyvezetője. A divattal, lakberendezéssel és életmóddal foglalkozó Stílus Magazin havilap főszerkesztője. Fabricius Gáborral közösen a WERK nevű médiaiskolát vezeti.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán, magyar–orosz szakon végzett 1975-ben. 1994–1998 között az Átrium, majd a Tér és Rend belsőépítészeti és design folyóiratok főszerkesztője, illetve vezető szerkesztője.

Egy cápafogat hord a nyakában és piros keretes szemüvege van."

okoska 2008.06.11. 17:33:16

Tribett Racing = Grant = Réz András

Attila 2008.06.11. 17:39:11

Valahogy ki kell menteni a szerencsejatek rt-tol a penzt a baratoknak akiknek persze fingjuk nincs a rekalmszakmarol, ok megcsinaltatjak egy 10. osztalyu ceggel az egeszet es a fenmarado penzt elosztjak ugy hogy egymastol berelnek a haverok nem letezo irodahelyseget, legalabbis igy szokott menni :D
De lehet egy masik trukkot vetnek be...Lenyeg hogy a ki benne van az annyit kapjon hogy csondben legyen :D

nem merem megmondani 2008.06.11. 17:47:22

Jól belecsapott a szerző a korrupciós lecsóba. Nyakig van benne a Grant (vagy aminek most épp nevezi magát)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.11. 17:53:04

A megnövelt szorzó is még a béka segge alatt van ..

Idióta ki tippmixen fogad 5-ös kötésben ...önkéntes adó az államnak .

Zenyatta Mondatta 2008.06.11. 18:03:39

Mr_Wolf 2008.06.11. 17:29:29

Tipikusan: aki tudja, csinálja, aki nem tudja, oktatja.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.06.11. 18:37:38

És tényleg pasi a lelkem... Szááánalmas.

Kismackó 2008.06.11. 19:06:14

Ettől mindig visítok: (pontosan nem tudom, de valami ilyesmi): a 6-os lottó nekünk, fiatal nőknek való, vagány játék. De a többitől is, tényleg felmegy az agyvíz.

kg 2008.06.11. 19:55:29

Tehát a rejtett üzenet: nem is nő a szorzó :)

keménykalap és 2008.06.11. 20:06:34

Istenem, a reklámoknál már csak az itteni jól tájékozott "tudom a tutit" fazonok a szánalmasabbak.
pl. fynndafrail, okoska

Laci 2008.06.11. 20:12:24

Szerintem elég poén, mikor a gilisztából kérdőjel lesz és ő kérdi, hogy mennyi.

Janni 2008.06.11. 20:32:28

Gyenge szorzó,macerás netes bejelentkezés, gyenge reklám, drága főműsor idejű megjelenések (mennyiért?). Mintha direkt lenne rossz: olcsóbban lehetne eladni és az új vevő pillanatok alatt duplázhatná a nyereséget!

Luchador · http://bputopia.blog.hu 2008.06.11. 20:40:34

Nem tudom a legutóbbi szörnyezetek ki munkái, de egy ideje a grant reklám nyomatja a Szerencsejáték legtöbb cuccát: grantreklam.hu/

OkoskaTo:rp 2008.06.11. 21:07:25

A SZJZrt. marketinges fejese (nem aki a pénz felett diszponál, hanem a "kreatív", aki kitalálja ezeket a baromságokat) ismerősöm. Bármikor szívesen letagadnám, hogy ismerjük egymást.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.06.11. 21:22:54

A cégnél dolgoztam: természetes, hogy minden megbizast SzDsz hez (MSZP-hez közeli cégek) kapnak, mint ahogy az egész cég egy ejtőernyős leszálló pálya, kizárólag elvtársak és hitsorsosok kerülnek be.(magamat is beleértve)
Sokszor voltam tanúja amit kedves kollágám -mezőgazdasági végzettséggel -szórólapokat és kiadványokat szekeszt - baromi rondák voltak.
egyszer az intraneten 4 szörnyűséges sorsjegyből kellett volna kiválasztani a legjobban tetszőt, mint egy Szondi tesztből. Megirtam ekkor a véleményem, de szerintem nem tudták, hogy mi az a Szondi teszt

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.06.11. 21:27:04

a játékok annyira gagyik, hogy nem nagyon volt kedvem játszani, inkább ki mentem a lovira, ha elvesziteni való pénzem volt, de a lovak okos állatok, néha nyerni is engedtek (hogy utána legyen mint elvsziteni)

Petrosz 2008.06.11. 23:06:17

Azt hiszem, hogy sajnos egy ilyen plakát tényleg mûködik a valóságban, és ezt a legjobban Facial tissues fogalmazta meg. Eltekintve a nyilván meglévô szoros kapcsolatoktól különbözô helyeken, az az igazság, hogy a célközönségnek ez kell.
Szerencsére vagy sem, proli gyereknek születtem, és noha ma a marketinges diplomámmal élek-halok az általatok is jónak tartott reklámokért, azért nekem az ezen a blogon sok biztosítékot kivert "kreatívok" is leesnek hamar, ha nem is tetszenek. Ha pedig az ügyfél azt mondja, hogy D kategóriás a célcsoportja (legutóbb az egyik legnagyobb magyarországi biztosító briefjében olvastam), akkor egyszerûsíteni kell, hogy a már ágyából föl sem kelô, a tévével egész nap fejhallgatóval összekötött Aranka néninek is leessen a tantusz, mert lottózni azért még fog így is. Egyébként pedig ha nem is érti meg, akkor is tök mindegy, hogy mit mondasz neki, csak jelen kell lenni folyamatosan, hogy el ne felejtse megvenni az ehetit.
Azzal is nagyon egyetértek, hogy azért nem árt mindig feljebb tenni a lécet, mert talán edzésbe hozhatók az emberek - szépen, lassan. Megérjük még, ne féljetek!

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.06.11. 23:19:12

az egész egy gusztustalan, és erőltetett reklámmenet értelemes magyarázat nem létezik erre a vizuális környezetszennyezésre.
minden egyes darabja súlyos megrászkódtatás főleg ez, de a kukacos is ... én odaítélném neki az Aranybékasegg Életműdíjat

Petrosz 2008.06.12. 01:22:30

Sue:

Nem védeni akartam az ügynökséget, távol álljon tôlem. Ez tipikusan a "vidékre, parasztnak jó lesz" felfogás visszataszító megjelenési formája, vagy csak egyszerûen egy nagyfejes sziporkái, akit senki sem mer kiröhögni, amíg a zsebében a kassza.
Viszont a célközönség nem tiltakozik láthatóan, mert hozzászoktatták a moslékhoz - nem vár mást, ezt tudja többé-kevésbé kódolni. Valóban törhetné magát kissé az ügynökség, hogy a sok pénzért valami olyat adjon, amitôl legalább senki sem lesz rosszul.
Azt azonban vitatom, hogy a Denz által bemutatott reklám itthon mûködne. Az én apám, akit szeretek és tisztelek, akkor sem értené meg, ha 10-szer megnézné és még el is magyaráznám neki. Pedig társadalmunk hasznos polgára, és egy lakatlan szigeten túlélne bármelyikünket a maga 60 évével is.

Hikarii 2008.06.12. 09:52:41

"...és noha ma a marketinges diplomámmal élek-halok az általatok is jónak tartott reklámokért..."

"Ha pedig az ügyfél azt mondja, hogy D kategóriás a célcsoportja..."

naja, az a fene D kategóriás célcsoport.

Bajnok 2008.06.12. 09:59:15

Nagy Kreatív Könyv 13 (2008)

Szerencsejáték Zrt:

CREA
- Lottózz SMS-ben
Havasi
- Óránként nyerhet (sajtó, TV)
GRANT
- Mennyi? (Sajtó, TV)
(Mellesleg Ők csinálták az 56 csepp vér DVD borítóját. kb ilyet csinál egy 1 éves fotosop gyakorlattal rendelkező akárki is.

(Akció NXS
- Image kampány) Őket csak zárójelben, mert a szarokhoz nincsen közük.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.06.12. 12:57:34

InSpirit
amiben egyetértek, egyszerű, egyértelmű, könnyen emészthető humoros szituáció célravezető a célcsoportál, még pont olyan (ami nekünk lehet elég fáradt :(( de amivel nem értek egyet a kivitelezés: hangsúlyozom annyira csúnyák a kreatívok, hogy kötőhártyagyulladást kapok tőlük.Nőnek maszkírozott férfi a stardion elé copyzva, a clipart giliszta, a zöld emberke 20 ezezresnek öltözve...

Johevivel értek egyet, hogy annyit ki lehetne hozni ebből,
...és Facial Tissueval, hogy igenis el kell kezdeni a célcsoportot "felnöveszteni" reklámüzenet-értésből
Azért még annyit hozzátennék, hogy gondolkozzunk el azon, hogy ugye itt sörétes puskával lövünk mindenkire, akinek van 150 Ft-ja lottóra. De könyörgöm, van egy korosztály pont a fent említett, akik már robotként megszokásból vásárolják, de a fiatalok miben hisznek? a casinóban, meg az internetes szerencsejátékban talán ezen kéne el kén' elmélkedni

dexterke 2008.06.12. 14:27:14

Miért legyen az akció zárójelben? Ők lopták el a Szemlédis cuccot. Szerintem az sokkal rosszabb, mint csak szimplán szart csinálni.

cyber panka 2008.06.12. 15:01:02

nagyon rövid ideig külsősként dolgoztam az egyik ügynökségnek ahol ügyfél volt a szerencsejáték rt is. mi csak btl anyagokat készítettünk, de belefutottam épp egy tenderbe is. teljes ATL kampányt kértek, filmhez nem csupán storyboardot hanem filmet is készítettünk. mondanom sem kell, semmi nem történt. fizettek érte (főnököm gondolom visszacsorgatott) és dolgozott nekik tovább ugyanaz a cég.a hétvégi éjszakázások szülte munkánk ment a kukába

mango 2008.06.13. 15:15:24

Sztem a beteg vagyok, mindenkit letüsszentek, és így gyorsan sorrakerülök kampánynál már csak az durvább, h vaknak tetetem magam, és ezért a markomba röhögve sorrakerülhetek a többiek előtt. Fájdalmasan szar mindkettő, a pizzafutár vagyok, így a pizzás dobozommal sorra kerülhetek "csak" nagyon nagyon szar. Ezekre is csak azért emlékszem, mert dolgoztam rövid ideig ennek a remek bandának, különben tuti, h nem maradt volna meg egyik reklám sem. De volt egy olyan verzió is asszem, h meleg vagyok, és ezért elhúzódnak mellőlem az emberek, így hamar sorrakerülök. De ez még nekik is sok volt.
az ennyi kampánytól meg nekem is sírhatnékom van. ENNYI pénzt elszórni erre a rémálom kampányra! ÉS ráadásul még rádióra is adaptálták, és senkinek nem tűnt fel, hogy úgy még ENNYI értelme sincs?
na kidühöngtem magam, megyek vissza dolgozni :-)

mango 2008.06.13. 15:17:57

remek banda alatt nem a Szerencsejáték zrt-t értettem, hanem az ügynökséget. (nem a réz andrásék félét, bár ha ők csinálják az ennyit- akár az is lehetett volna..)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása