Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A világ leghülyébb nevű üdítői


Volt már, hogy amikor megkérdezted egy ismerősödet, hogy mivel kínálhatod meg, ő megrántotta a vállát, és idegesítő nemtörődömséggel csak annyit mondott, hogy bármit? Ha Szingapúrban élnél, megszívathatnád a kis nyeglét, és az orra elé tolhatnál Valamit. Egy ottani cég ugyanis pont az ilyen figurákat célozta meg üdítőitalaival, amelyeket Anythingre és Whateverre, azaz Bármire és Akármire keresztelt. A két termék között mindössze annyi a különbség, hogy a Bármi szénsavas, míg a Valami mentes, és mindegyik 6 különböző ízben kapható, ami még nem is lenne olyan furcsa, ha a dobozokon fel lenne tüntetve, hogy mi van bennük. Csakhogy nincs, így csak akkor derül ki, mit dobott neked a szerencse, amikor kinyitod a palackot. Elég hülye ötlet, de mint minden hülye ötletet zabálja a nép. Az automatákról meg nem is beszélve, amelyek dizánját a helyi JWT ügynökség készítette. A brief gondolom annyi volt csak, hogy csinálhatnak akármit, ők megvesznek bármit. Ha így van, akkor briefen van a cucc, ugyanis az üdítőknek olyan elszállt dolgokat találtak ki, ami még a bevállalósabb Anything-rajongókat is elgondolkodtatja egy pillanatra. Az automaták kiadónyílása köré különféle karakterek testrészeit tették, így üdítők egy nő szülőcsatornájából, egy férfi ánuszából vagy egy varázsló kalapjából pottyannak ki. Nem tudom, milyen érzés lehet egy fickó hátsójából kihúzott dobozt kézbe venne, majd abból egy jóízűt inni, de hogy emlékezetes, az biztos. Nálam most ez viszi az Egy kampány mind felett díjat, odáig vagyok tőle meg vissza. Ezek után nekem már jöhet Bármi.

Címkék: design humor ambient pia

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr95526205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.06.18. 10:54:07

a bűvészes fáradt, de a az urulógus és a terhes nő naggggyon durva :S lehet nem próbálnám

tibor testvér 2008.06.18. 10:54:58

Uh, mintha már ez is lett volna: mkkp.hu/ termékek menüben. Ezt is jó sokan vették.

gentry 2008.06.18. 10:55:47

Ez óriási! Én akarok ilyet itthonra is! Különösen a seggből kihúzott üdítő komoly! :)

bolletje 2008.06.18. 11:26:48

A "whatever"-nek inkább az a hétköznapi jelentése, hogy "kit érdekel".

DieHappy · http://local.blog.hu 2008.06.18. 11:32:32

Ez olyan mint a hagyomanyos mosopor?

Rebca 2008.06.18. 12:19:50

Bolletje, igen, az a kifejezés-értelme. De amúgy akármit jelent.

Kazimír 2008.06.18. 13:11:00

Az ötlet nem új. Már évtizedekkel ezelőtt felhasználták Amerikában (hol máshol..), ahol is a vezetékes távolsági telefonhívásoknak külön szolgáltatói vannak, és ezeket egy központos kapcsolja, miután megkérdezi, melyik szolgáltatót szeretnéd igénybe venni. Az élelmesebbek levédették a "bármelyiket", a " nekem mindegy", az "amelyiket akarja" és a hasonló neveket, persze jó magas tarifával.. :)
Ha jól tudom...

Su_n · http://firkak.blog.hu/ 2008.06.18. 13:22:14

Annnnnnyaaaaaa veszel nekem ücsit a bácsi fenekéből?

:D

fatass 2008.06.18. 17:20:27

Nekem a Harry Potterben a mindenizu drazse az egyik kedvencem.

metamorph 2008.06.19. 11:19:40

Ez ilyen netre célzott nemis létező?

bolletje 2008.06.20. 08:48:03

Rebca, igaz, de valahogy ehhez a kampányhoz jobban passzol a "ki nem sz@rja le" mint az akármi :)

Roamer 2008.06.25. 15:59:47

Japánban van egy ital, amit Pocari Sweat-nek hívnak... Ki kér egy kis izzadtságot?

Nilaya 2008.11.25. 22:15:47

Kiváncsi vagyok Magyarország mikor jut el arra a szintre, hogy merész ambient vagy gerilla akciókat merjen csinálni...mindenesetre én már rohadtul unom Lelkes Emesét és a hasonló bárgyú reklámokat. Meg akarok lepődni, fel akarok háborodni, vagy egy jót röhögni, egy szóval: érintsen már meg valamilyen módon az a rohadt kampány! Ezek a srácok itt eléggé beletaláltak az egész üdítőiparosdi lényegébe, kábé tök mindegy mit veszel, úgysem tudod milyen szar van a dobozban :) Nekem nagyon bejön ez a kampány! Addict, a blogodért pedig áldjon meg az ég, sokat segített a szakdolimban! Csak így tovább!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása