Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Kásás esete a töltött káposztával

Celebekkel reklámozni egy terméket mindig kétélű fegyver. Egyrészt nagy a csábítása, hiszen egy ismert arc sokszor képes elvinni a hátán egy reklámot, ráadásul egy celeb csatasorba állításával, a "Szeretjük a Kásást, mert olyan helyes, meg macsó, meg kedves és szorgalmas, ez a Vodafone meg olyan jópofa, hogy őt választotta a reklámjában" gondolatmenetre építve be lehet szipkázni a hozzá kapcsolódó pozitív asszociációkat. Csakhogy vannak azért buktatói is egy a kamera előtt gyakorlatlan vagy sokszor kifejezetten béna szereplő alkalmazásának, hogy az esetleges ellentáborról, unszimpatizánsokról és irigyekről már ne is beszéljünk.

Mert hiába nyilatkozott már milliószor Egerszegi, Kokó, Benedek vagy éppen Kásás a kamerák előtt. Ha egy forgatáson 30 emberrel körbevéve, vagy egy hangstúdióban a süketszobába zárva kellene ellazultan és "természetesen" viselkedniük és beszélniük, a legtöbben azonnal megdermednek, és elkezdenek mesterkélten viselkedni, erőltetetten természetesnek lenni. Így aztán ha a szájába adott mondatokkal esetleg nincs is nagy baj (bár az ellenkezőjére több példa van), még akkor is lehet idegesítően zavaró a végeredmény. Kásás is épp a határon táncol. Sok ismerősömmel beszéltem, akik kifejezetten gyomorgörcsöt kaptak az olaszországi városnéző túra alatt. Talán a készítők is érezhették a dolgot, mert a második filmet már az anyukára építették, Tominak elég volt teli szájjal hümmögnie. A játékára nem lehet panasz, mert gyakorlatilag nem kell játszania semmit, a főszerepben sokkal inkább a csajosan piros notebook és az annak kijelzőjén megelevenedő anyuka van. Nem gondolom, hogy ez a jó irány, de még mindig sokkal inkább felvállalható, és a reklámszereplő imidzsének kevésbé ártó film ez, mint a szegény Egerszegi Krisztinával vagy a Benedek házaspárral készült reklámok. Kíváncsi vagyok, ti hogy látjátok. Szavazzatok, és kiderül! 



Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (2,9/5)

Címkék: telekom celeb hungarikum reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr42534933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blacky 2008.06.23. 13:45:27

Szerintem nem olyan gáz, a celebreklámokhoz képest meg kifejezetten jó. Nézzétek meg Mary Zsuzsit, ahogy a protkóját mutogatja, na az szégyellnivaló. Ez rendben van.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.23. 13:58:05

Félreértés ne essék, arról szó sem volt, hogy szerintem szar lenne. Én csak közvéleménykutatok. A tippet pedig köszönöm Sue-nak.

borzalmacska 2008.06.23. 14:00:01

Szerintem ez kifejezetten jó. Ráadásul a szituáció is releváns, mert Kásás több éve él kint Olaszországban, így róla még elhihető, hogy neten tanul töltött káposztát főzni. Én megszavazok neki egy ötöst.

Lévai Richárd · http://www.itmegoldasok.hu 2008.06.23. 14:04:56

Nekem a Benedek házaspár volt a negatív csúcs.
A citroen reklám még hagyján, de amikor valami bonbonettit vagy mit reklámoztak...
A csaj mondjuk jó volt ("hiteles"), de a férj... inkább 3D-ben animálni kellett volna az arcát...

nathanp 2008.06.23. 14:12:23

az a jó benne, hogy magam is el tudom képzelni anyukámat, ahogy nyújtogatja a nyakát, éles szögekből vizslatja a kijelzőt, hogy hátha meglát, mintha legalább is egy ablakon nézne be, és nem egy fix látószögű webkamera (a valóságban azért szaggatott) képén keresgélne.
meg az is, hogy nem adnak a celeb-főszereplő szájába termékelőnyös mondatokat. az teszi hiteltelenné leginkább a szerepeltetésüket (vö. Vágó István és a hitelintézet pl.)
4

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.06.23. 14:14:59

helo-haló
a seriesnekez a darabja már jobb egy fokkal mint az előző, adok neki 4-est, az előző olaszos csak 2-es.
A Vodafone-s óriáspalkát pedig a Ferihegy felé (nem tudom ott van-e még) 1-es, Kásás olyan ronda volt rajta mintha beteg lenne

Andie 2008.06.23. 14:20:23

Az, hogy én az olasz reklámig asse tudtam, kiez a Kásás, az nagyon gáz?
Szerintem vagyunk igy még egy páran. Elképzelni nem tudtam, hogy kerül ez a lóbaszó csávó egy olyan kisautóba, és egyáltalán miért is ő reklámozza ezt a cuccot, és úgy, ahogy...

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.06.23. 14:22:51

Gonzoi és társtettes spammerek: dögöljetek meg lécci. Lassan és fájdalmasan. Egyébként elég ontopic a téma, hogy mennyire nyerő marketing stratégia szétspammelni napokon keresztül egy teljes blogszférát egy ilyen szarral.

Amúgy ki a tököm az a Benedek házaspár? :)

z. 2008.06.23. 14:24:31

Ez a reklám szerintem is rendben van.
Az viszont érdekes, hogy pont a kampány elején jött a nagy hír, miszerint Tomi összeköltözött a csajával, akibe azért szeretett bele, mert házias és jókat főz neki. A csaj meg azt nyilatkozta, hogy minden nap meleg ebéddel várja haza Tomi.
Innentől kezdve viszont Kásás mama felejtő.

És egy apró észrevétel a konyhai zűrzavarban. Én ugyan nem vagyok egy nagy szakács, de mióta kell a töltöttképosztába répa is?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.23. 14:27:03

gonzoi és a kommentspam
Ha én a Heineken marketingeseinek a helyében lennék, úgy rúgnám picsán a vírusmarketingért felelős céget, és annak a különféle blogokat a linkekkel teleszemetelő alkamazottait, hogy visszarepülnének az iskolapadba. A témához a legcsekélyebb mértékben kapcsolódva, az index főoldára éppen kilinkelt bejegyzésekbe belehányva linkelik robot módjára a Heinekem music oldalát, hogy teljesítsék az ajánlatban vállalt látogatószámot. Azzal persze nem törődnek, hogy ezzel kárt okoznak a márkának, amiért az adott cég még fizet is. Kedves heinekenesek. Hassatok oda, amíg nem késő, mert ez így nagyon gáz, mégha ki is moderálom az ilyen jellegű kommenteket, akkor is.

aPar aLyza 2008.06.23. 14:29:27

Egerszeginek megbocsájtunk.

Andie 2008.06.23. 14:38:11

Ma van a spamellenes világnap!
itcafe.hu/hir/spamellenes_vilagnap.html

éljen a hejnekken :)

gizinénnye 2008.06.23. 14:38:15

Szerintem mosolygós reklám, ezt látva a tv-ben legalább nem b.sznám ki az összes tv-t a jóisten nagy földjére...
De előttem írta valaki és egyetértek hogy a PLAKÁT ami csomó megállóba ott figyel borzalmas.Mutogatva röhögtem rajta a tömegben, oly ocsmány.

smartdrive 2008.06.23. 14:38:19

én személy szerint leszarom

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.06.23. 14:38:55

z. ezen én is röhögtem, koszos répa az asztalon

Mária 2008.06.23. 14:41:49

Z: a rendelt kaja, a konzerv és a mikróban melegített kaja is meleg kaja...

torony 2008.06.23. 14:45:49

Még mindig jobb, mint a mosóporos Pécsi "lefogytam130ról128raéskönyvetírtamróla" Ildikó, vagy Keleti "bokáigfostammagamazélőflórától" Andrea :)

Benedeknek meg a hangja nem képernyőképes, nagyon szoros leget az alsógatya :)

kiskicsicsiga 2008.06.23. 14:46:52

nekem tetszik.

microgold · http://www.gpsreklam.hu 2008.06.23. 14:48:24

Lenne egy megjegyzésem... csak, mert szeretem ezt a blogot.

Nem akarok kukacoskodni, de légyszi' már ne írjunk olyanokat, hogy 'unszimpatikus'. Tudom, ma már nem divat a klasszikus (görög, latin) műveltség, de ez akkor sem jó így. Nincs unszimpatikus. Szimpatikus van, meg antipatikus (még ha ez egy kicsit viccesen is hangzik magyarul, de hát ez van).

Bocs, hogy leírtam, de ez nem olyan, mikor beleköt valaki egy elütésbe. Ezt tudni illik. Vagy illik tudni. Ha eddig nem, akkor innentől már igen...

Egyébként imádom a blogodat.

Álarcos Pál 2008.06.23. 14:49:35

A Benedekkel emlékeztek még a "Szuper a rudi....." kezdetű nótára? Na az volt az űbergáz.... Ahhoz képest ez a Kásás tényleg jó. De a Vodafone-nak voltak már sokkal jobb ötletei is.....

z. 2008.06.23. 14:57:41

Maradva a pólósoknál, szerintem a vitamin reklámjuk egész jó.
"És évente egy kiállításom is van" - az nagyon üt :-)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.23. 15:03:17

Álarcos
Nekem az olyan mélyen belevésődött a tudatalattimba, hogy a válogatott meccsein is mindig a Rudi jut eszembe, ha Benedek nevét említik.

microgold
Köszönöm, papíron igazad is van, de egyrészt én 'unszimpatizánsokat' írtam (ami nyilvánvaló ökörség), másrészt meg a szóváltoztatás és -alkotás jogát a szerkesztőség fenntartja magának, amennyiben azt kellően hülyének érzi:)

Bajnok 2008.06.23. 15:05:20

Z!

Persze, hogy kell bele répa. Ha hánysz a töltött káposztától, tuti lesz benne répa.

z. 2008.06.23. 15:07:44

Bajnok!

Ééééértem!
:-)

berettyó 2008.06.23. 15:11:41

A Kásás reklámok szerintem hazai szinten messze a jó kategóriába tartoznak. Egerszergis szpotok már súrolják a lécet, de végülis kis jóindulattal - amit a főszereplőre tekintettel én pl. megadok - még a harmatos forgatókönyvek is elmennek. A messze legcikisebb a Benedek-házaspáros autó reklám: eleve kínos, hogy egy kicsit sem jópofa alsó középkategóriás kocsit felsőtízezer-i milliőbe helyez az ötletgazda, de ami miatt összerándulok, az szegény Tiborunk modoros, lámpalázas hanghordozása, a reklám készítőinek ezt javítani kellett volna.

hapcibenő 2008.06.23. 15:18:46

nekem kimondottan tetszett, amikor Kásás kihajtogatta magát abból a pici autóból. a beülést is megnéztem volna :-)))
a töltött káposztás reklám erőltetettnek tűnik számomra.

hapcibenő 2008.06.23. 15:20:26

a túró rudi reklámban nem csak benedek égette magát, hanem storcz botond is. és ha jól emlékszem a sztorira, egyikük ráadásul utálta is, és amikor a jóég tudja, hányadikba kellett spontán módon beleharapnia, majdnem hányt.
de gondolom, amikor a pénzt átvette, akkor nem....

magicj 2008.06.23. 15:32:12

Akárhogy is, az kurvaisten, hogy ő a legjobb sakkozó.

Budapest Legdühösebb Embere 2008.06.23. 15:49:58

Úúúúútálom ezt a kampányt!
A banner-poszter verziója meg olyszar, hogy az leírhatatlan.
Töltöttkáposztaburegek mögött kopaszodóösszekócoltjajdepajkosfrizurás
gombócoktólpocokarcú Kásástamás. Zuhanazimidzs! Bajng! Puff!
Imádok néha fröcsögni! Bocs minden ellenérzőtől!

marypenmarypen 2008.06.23. 15:59:06

sztem ultragáz! jó koncept volt az olasz városnézős, mert bemutatta, h pl. mire is jó a mobil-internet...de ez a mostani: TOMI, TOMI, HOL VAGY TOMIKÁM!? - ez iszonyú...Tomi igazán szánalmas anyámasszonykatonájának tűnik...és tomianyu, meg az egyik legrémesebb "állandóan telefonálok, sms-ezem és mosok az én kicsi fiacskámnak" anyóstípusnak...
egyébként hülyét kapok Egerszegi danone-íznemtommijétől, meg a Benedek és Epres Panni skodájától is - tök jó fej emberek nyilván, de színészkedni azt igazán nem tudnak...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.06.23. 15:59:42

egy hármast megér miközben a többi vízilabdás reklám -1 ,visítva-hányva elkapcsolós

Freŝa 2008.06.23. 16:01:42

Szerintem nincs azzal gáz, ha sportolók reklámokban szerepelnek - ez természetesen tőlünk nyugatra, de keletre is életképes próbálkozásnak tűnik a nagy cégek részéről.

Amennyiben az állam nem tud/vagy nem akar megfelelő anyagi kondíciókat nyújtani a sikersportágainknak kifejezetten üdvözlendő, hogy a multik, vagy hazai nagy bankok, vállalkozások odaállnak egy sportág, vagy sikersportoló mellé (BudapestBank, Pannon-kézilabda, Vodafone-vizilabda, MOL-kajak-kenu stb.), és anyagi biztonságot nyújtanak felkészülésükhöz, vagy életvitelükhöz. Ehhez természetesen kölcsönösség dukál - a híres sportoló adja az arcát egy-egy kampányhoz. A cég jól jár, az sikeres arcok öregbítik hírnevét, a sportolók meg anyagilag kapnak elismerést.

Az már más kérdés, hogy a marketinges kreatívok milyen színvonalon tudják "felépíteni" a nem képernyőre gyúró (hiszen ez nekik nem a szakmájuk...) arcokat a reklámpspottokra. Nem könnyű feladat, de azért biztosan jobban is megoldható lenne, mint az aktuális ügyben szereplő Kásás Tamás esetében.

gf · http://www.verbalfoto.blog.hu 2008.06.23. 16:04:31

nem hiszem, h kis léért bohóckodik...amúgy sztem aranyos, meg emberi a reklám, tetszik, ahogy anyut cipeli kocsiban, konyhában, legközelebb a táskából húzza elő? de kinek csinál ennyi káposztát??! az egész csapatnak?

maryzsuzsit jobban sajnálom, mert ő lehet, h tényleg kis pénzért vállalta azt a remekbeszabott, márnemesikkiafogam szpotot.

hapcibenő 2008.06.23. 16:08:33

gf: maryzsuzsinak inkább botoxot kéne reklámoznia, azért nem esik ki a foga, mert nem bírja már rendesen kinyitni a száját, a mimikai izmai teljesen merevek.

Csilla 2008.06.23. 16:09:04

Bocs, nem ide tartozik szervesen, de ha szeretnek küldeni egy print hirdetest, amit lehet, hogy erdemes bemutatni, milyen email cimre tehetem azt meg?
Köszi

szervetlenkicsicsillag 2008.06.23. 16:14:03

Küldd bucimaci@-ára hu...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.23. 16:19:57

Kattints a nickemre, és már ott is a cím. Amúgy megegyezik a nevemmel, és gmail-es.

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.06.23. 16:22:12

Lehet, hogy a túrórudis Benedek-szpot beleégett a tudatunkba.

Ám Benedek Tibi színészi játéka igncsak megkopoott.

A celeb-márka házasság egyik rémszörnyű példája itt (C4 Pallas bevezetőkampány - Benedek, Epres Panni):

www.kreativ.hu/cikk.php?id=21388

:))

Csaszi 2008.06.23. 16:27:06

Andie, Zka

Valahogy mégis csak idelinkeltetek, ezek szerint nem csak a főbb híreket, hanem a napi színes írásokba is belenéztek, sőt hozzászóltok, tehát az Internet aktívan használjátok és a véleményeteket is kifijezitek. Nem szükséges Kásást és Benedeket ismerni, de erre mondjuk büszkének sem érdemes lenni. Csapatsportágban olimpai aranyat nyerni sokkal nehezebb mint egyéniben, Kásás és Benedek pedig már 2 olimpiai aranyat is nyert. Az olimpia pedig egy olyan rendezvény, amelyet több mint 2 Mrd. ember néz, tehát az ott elért magyar eredményeket, sikereket máshol is jegyzik, ha másként nem , akkor csak annyira érdemes odafigyelni rájuk, mint egy híres énekesre, építészre, képzőművészre vagy filmesre.
Részemről egyébként simán elnézem nekik ha 'bénáznak' egy kicsit.

kovácspéterke 2008.06.23. 16:48:22

magicj, most nagyon röhögök.

albinoblacksheep 2008.06.23. 16:55:54

Én is szívesebben látom profi élsportolók bénázásait a reklámban, mintha egy BigBráneres vagy ValóVilág(ph)os ultraceleb lépne fel. Pedig lassan eljön annak is az indeje, hiszen bekapcsolom a vakító-dobozt és folyton őket látom, pedig már régen el kellett volna sülyedniük az emésztőben.
Ja, és a bulvársajtóban dolgozó újságírok már templomot építenek Győzikének, ahol szüzeket fognak áldozni hatalmas aranyszobrának.

Jodalit33 · http://www.srbija.blog.hu 2008.06.23. 16:59:58

Egerszegi és az orrhangja megagáz, ez még elmegy. Bár a netes verzió amiben harapja a töltöttkáposztákat nagyon gyenge. Egerszegitől viszont kiráz a hideg. "hogy a nyerő ízt megkóstolhassa" brrrrrrrrr

Démétér 2008.06.23. 17:00:46

Ezzel a reklámmal nincs bajom. Nem ragyogok tőle, de négyes. Kedves. Egerszegi azonban egy tragédia, mint ízolimpiás, hiába nagyszerű úszó, vagy az volt, meg kedves ember. Pokoli rossz a reklámokban.

Celebekről szólva még Vágótól szoktam lefagyni a CreditHilles borzalomban.

KNK 2008.06.23. 17:09:21

Nekem a Budweisser-reklámok a kedvenceim. Ez a stadionos pl már egy éve megy: www.youtube.com/watch?v=79ujTm1SbBk

nathanp 2008.06.24. 11:03:26

KNK bocs, de végig is nézed őket? Mert a sör neve Budweiser. (hiába postolták a YT-ra ss-sel)

(ld. még itallapokon Heinecken*, Balantimes*, Baleys*, Jin Bim*)

IAMX 2008.06.24. 12:55:56

Na emberek, kérdezem én: miért használnak a cégek híres embereket a termékük/szolgáltatásuk reklámozásához. Vagy kérdezem fordítva: miért veszünk szívesebben olyan terméket, amit híres ember reklámoz, ellentétben azzal amit Cillit Bang Géza.
Hogy hátha összefutunk velük egy Vodafone márkaboltban? marhaság. Hogy ha egy ilyen nagy ember is ezt használja, akkor biztos nagyon jó lehet? ugyan már. Hogy ha ilyet használunk olyanok leszünk mint ők? lónak a f_szát.
Akkor mégis miért? Képzeljük el a következő befektetési lehetőséget: berakhatsz 1M ft-ot, ha megnő az eladásaid száma 10 %-al visszakapod, ha nem, akkor ott marad. Melyik vállalat vállalná be, hogy ilyenbe fektet? Hát legfeljebb az, aki annyira biztos az eladásnövekedésben hogy van rá ennyi pénze. És most képzeljük el, hogy ez az 1M forint Kásás fizetése...
Tehát a fogyasztók azért veszik a híresemberes termékeket, mert úgy gondolják, hogy csak olyan cégek vállalják ezt a kockázatot,azaz raknak rá annyi pénzt, arra, hogy futni fog a termék, akiknek TÉNYLEG jó a termékük.

Greg007 2008.06.26. 01:01:36

Szerintem ez a legjobb Kásásos reklám

www.youtube.com/watch?v=oakA2ANCQkM

ezmaraztanhe 2008.07.02. 10:17:19

ez a reklám jó, a genovás kurvajó volt, és egerszegi is lesz még jobb. majd meglátjátok.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása