Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hol a francban van megint Matt?

Tessék! Amikor egy hete egy Matt Harding nevű, kissé lökött srác kezdeményezéséről írtam, aki körbetáncolta a fél világot, mindenki elismerte, hogy az ötlet szuper, mégis sokaktól azt kaptam meg, hogy ez a kisfilm már két éves, és ezalatt sokat veszített az újdonságértékéből. Most viszont egy szavatok sem lehet, mert ezúttal csak négy napot késtem, ugyanis barátunk visszatért második portyájáról, amelynek során a Stride rágó támogatásával a világ másik felét, szám szerint újabb 42 országot járt be. Aki látta az előző posztot, az tudja, hogy irigylésre méltó barátunknak az égvilágon semmi mást nem kellett csinálnia, mint hogy eljárja az első kisfilmjében elhíresült, teljesen hülye táncát. Ezúttal a legtöbb helyen vele táncolnak a helyiek is, ami még emberibbé teszi ezt a filmet. A múltkor valaki a kommentekben ízt írta, hogy olyan ez, mint egy mini-Baraka. Igaza volt, és engem legalábbis megint "Mentsük meg együtt a bébifókákat!"-hangulatba hozott.

Címkék: vírus online látvány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr21535510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zola 2008.06.24. 14:11:14

Már nincs meg az az újdonságereje, ami először volt, de még így is remek darab. Az indiai epizód a legjobb!

KalitkA · http://xstudio.hu 2008.06.24. 14:11:51

A másik videó zenéje jobban illet a tánchoz szerintem :(.

pcdevil · http://twitter.com/pcdevil 2008.06.24. 14:20:14

nekem újdonság volt, nagyon nagy:) de tényleg az indiai a best, ahogy "szinkronba áll" a többi táncossal:D

pipboy2000 2008.06.24. 14:52:50

azé a koreai demilitarizált övezet se semmi...

Hinoiri 2008.06.24. 14:57:51

A szokott minőség, a szokott báj és vidámság, de most mégtündéribb talán Matt, mint eddig... :D

gf · http://www.verbalfoto.blog.hu 2008.06.24. 15:26:40

a Norbi is ezt csinálja, csak másképp:-)
amúgy minden ilyet imádok, amiből kiderül, h alapvetően mindenki egyforma bőrszíntől, kultúrától fgtlenül.

Mr_Wolf 2008.06.24. 15:29:50

Állítólag a Megatánc2 spamje az egész.

bulgakov 2008.06.24. 16:05:28

ez még mindig annyira kibaszott jó, nagyon tetszik, sőt, jobban, mint az előző, egyetlen dolgot sajnálok, hogy "mindössze" egy rágót reklámoz, pedig annyi mindent mond(hatna) még emellett...rólunk

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.24. 16:40:46

bulgakov
Szerintem az a jó benne, hogy valójában nem reklámoz semmit. A Stride nem telepszik rá, hagyja a gyereket játszani, és a végén elmondja, hogy mi segítettünk neki abban, hogy ilyen hülye lehessen, és hogy létrehozzon valami emberit. Nem olyan nagy gáz ez. Az üzenete szerintem semmit sem sérül ezáltal, részemről maximális respect a Stride-nak, hogy felkarolták a kezdeményezést. Az addictot esetleg nem akarja valaki?:))

Anna 2008.06.24. 17:07:36

télleg nagyon jó videó. egyetértek gf-fel, én is szeretem az ilyen stílusú videókat, nekem a free hugos jutott róla eszembe.

HDCase 2008.06.25. 09:52:23

Továbbra is várom kis-, közepes-, nagyváallaltok jelentkezését, akik megtámogatnák világkörüli utam, amiért cserébe továbbra is bármit elrágok/eltáncolok kamerák elôtt.
:)

bys · http://myspace.com/bysman 2008.06.25. 09:55:07

Megdobbant a kis szívem. Imádom.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.25. 10:27:24

HDCase
És ha a Corega fogsorrögzítőt kellene reklámozni, miközben Mary Zsuzsival táncolsz?

Tomi 2008.06.25. 11:10:42

Szerintem nagyon király!!! Nem tudom miért, de kicsit mintha megható is lenne, vagy mi...
Az valóban kár, hogy nem akar kommunikálni semmit, bár lehet, hogy akar, csak nem értjük. Meg az ig nagy kár, hogy nem ugrott be hozzánk is egy kicsit. Én is táncolnék vele...Nagyon ott van.
Megatánc2??? Na neeeee!!!

Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.06.25. 11:24:10

A scooternek van egy új klipje, aminek az a címe, hogy jumping all over the world, és ezt az ötletet nyúlták le egy az egyben. az nem elég nekik hogy a zenéjük gáz, még lpnak is. heh.

Matt sikeres ember.

Pierre Batka 2008.06.25. 12:37:01

Remélem hivatásának tekinti, hogy utazzon még és nézhessünkmég jópár ilyen videót.
Na persze a legjobb lenne utána csinálni. Nem akar valaki támogatni? :-)

Hitchiker 2008.06.25. 13:37:31

ilyen jól netes videón még nem szórakoztam
nagyon tetszik az egész elképzelés meg minden benne

Raszputyin · http://zsir.blog.hu 2008.07.08. 22:52:07

Ebből akár egy új poszt is lehetne. Amíg Matt utazgat, vajon hol van a barátnője? :)))

www.youtube.com/watch?v=ECoMe8IM3RU

sarkisarkany · http://kozrohej.blog.hu 2008.08.31. 17:45:27

Kis adalék a kliphez:

A klip alatt futó zene a Deep Forest: Sweet Lullaby című száma. Ők idehaza nem igazán ismertek, pedig... Magyarok! Úgyhogy Matt Harding nem hagyott ki minket a klipből... végig ott vagyunk :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása