Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy jó háziasszony a szex helyett is takarít

Már egy ideje nézegetem a Domestos miniszájtját a koszmester.hu oldalt, és próbálom kitalálni, kinek és milyen célzattal készíthették. Az első pillantásra is nyilvánvaló, hogy nem hazai fejlesztésű oldalról van szó, az egészet valószínűleg csupán lefordították, és a magyar háziasszonyok elé gurították, hogy ők is hozzáférhessenek a Domestos marketingesi által az évezredek során felhalmozott tudásanyaghoz. A nagy kérdés az, hogy vajon mi volt ezzel a készítők célja? A célcsoport élethossziglani elrettentése, és stabil ellentábor kialakítása, akik ezentúl már a Domestos szó hallatán is hajukat tépve menekülnek a szupermarketből? Aligha, pedig az oldal pontosan ilyen hatást gyakorol a gyanútal arra tévedőre. Az alapötlet mindössze annyi, hogy egy háziasszonyt kísérhetünk végig egy napján, amikor ki szeretné takarítani a lakást. Erre valószínűleg hónapok óta nem került sor, mert olyan állapotok uralkodnak az amúgy takaros lakásban, mint egy albán menekültszálláson.

A készítők megpróbálták humorral is megfűszerezni az oldalt, aminek köszönhetően elképesztő életigazságok birtokába juthatunk. Például kiderül, hogy a koszos lakás egyik oka a túl sok otthoni szex. Ugyanis az első akadály, amivel főhősnőnknek meg kell birkóznia a férj (szerető?), aki a lépcső állva, kigombolt fürdőköntösben domborítva "Uhh, hey baby!" felkiáltásokkal csalogatja vissza őt az ágyba. Ha visszamegyünk, a küldetésünknek azonnal befellegzett, a kosz győzött a lakásban. Férjünk ettől nem hátrál meg, a háztartási kaland során még újra támadni fog, de ha a hormonainkat le is győzzük, még mindig ott a gyerek, aki folyamatos öngyilkossági kísérletekkel igyekszik hátráltatni bennünket, ott vannak a barátok, a kutya és a különféle veszélyforrások is. Kalandjaink során olyan tanulságokat szűrhetünk le, mint például, hogy takarítás közben senkinek ne nyissunk ajtót (szép gondolat), a konyhai tüzeket pedig a konyharuhával próbáljuk meg eloltani. Hasznos oldal, hasznos tanácsok, amelyek híján egy lakás sem szabadulhat meg az összes mocsoktól. Nézzétek végig ti is az egész elképesztő  történetet, amelyek mindenkinek tartogatnak még  meglepetéseket. Jó szórakozást!

 

Címkék: online arany békasegg

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr97546008

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.06.30. 19:57:12

Egy jó háziasszony a szex helyett is takarítMár egy ideje nézegetem a Domestos miniszájtját a koszmester.hu oldalt, és próbálom kitalálni, kinek és milyen célzattal [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Antibiker 2008.06.30. 14:39:37

Nem bírtam kivárni, hogy elinduljon. A töltés alatti zenétől megőrültem, és muszáj volt elhagynom az oldalt.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.30. 15:01:00

Antibiker ne tedd! Egy életreszóló élménytől fosztod meg magad!

Antibiker 2008.06.30. 15:12:27

Kivártam. Játszottam. RB, gonosz vagy.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.30. 15:21:00

És győzott a kosz, vagy ellen tudtál állni a férj csábító csípőmozgásának?:))

Antibiker 2008.06.30. 15:37:30

Lesett a gyerek a lépcsőn, és beleállt a parkettába. Jött a mentő, elvitte, engem meg megevett a kosz. De a férjem így is szeret.

Vincent71 2008.06.30. 15:44:37

uhhh... ki, miért, mennyiért...?????? (mármint megrendelte, fizetett, pénzt kapott)

Pantone 2008.06.30. 15:46:48

Szerintem ugyanaz csinálhatta, mint a kormányszóvivő.hu-t:))

albinoblacksheep 2008.06.30. 15:48:39

Én több lehetőséget adtam volna meg a helyzetekben, hogy életszerűbb és magyaros legyen a dolog. Pl.:
Gyerek gördeszkázik a konyhában? Nagy pofon és elküldeni krumplit pucolni.
Férj megkíván a füdőszobában?
Szemébe nyomni egy kis ferőtlenítőt és kényszeríteni budit pucolni. Na ez már magyaros lenne!!!

davidmoyes 2008.06.30. 16:01:13

Életreszóló élmény mi?
medve anyám...

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.06.30. 16:08:36

Huhh, először azt hittem túlzás lesz az albán menekülttábor, de megnéztem, és nem volt az. Szerintem a bejárónő elmenekült, a háziasszony meg kénytelen volt a parti előtt kitakarítani...

ásóka 2008.06.30. 16:21:33

"sterilizalod a kornyezetedet, hogy ha kilepsz a lakasbol az elso bakterium megoljon teged es az egesz csaladodat vagy nemfoglalkozol vele, sose tudod mitol hizik a gyerek?"

kulcsi · http://www.crescendo.hu 2008.06.30. 16:29:48

hatékony reklám szvsz.

gaben 2008.06.30. 16:41:42

Hát ezen beszartam!!!

Surmókám szombaton délelőtt, mert kb akkor játszódik, menjen inkább lottózni. És hazafelé egy sört is bepuszilhat. Vagy hatot. Ha meg vasárnap, akkor meg a kölyökkel-kutyával sétálni, vagy a piacra(hurka-konyak). Kinek mi jár.

Fucksee 2008.06.30. 16:44:11

Baromi jól meg van csinálva, érdemes végigvinni.
Szerintem ez a nő kábé már fél éve nem takarított, mert hatalmas ganyé volt mindenhol, lehet hogy a Domestos így akarja rászoktatni az embereket egyáltalán a takarításra...

A takarítás, és a rend baromira szubjektív dolgok. Mindenkinek mást jelent. Én is akkor takarítok, ha kosz van, és tegyük fel, hogy ez zavar. Falra tudok mászni az olyan nőktől, akiknek a rendszeres takarítás az életük. Ők ezt hajlamosak szolgálatnak tekinteni, és emiatt az elhivatottság miatt, lassan beteges takarítók lesznek. Közben pedig állandóan panaszkodnak, hogy mennyi a dolguk, ám mindezt csak önmaguknak generálják. Mennyivel tartalmasabb lenne az életük, ha nem "kellene"minden nap felmosni, meg letörölgetni mindent. Ja, takarítás után le kell húzni a cipőt, papucsot, nem lehet nyugodtan beülni szarni, sőt a konyhát sem lehet használni. Persze másnap meg már igen. Engem ez nagyon fel tud baszni.

A leglényegesebb...csak úgy vagyok hajlandó takarítani, rendezgetni, ha nem lát senki. Ha valaki megkér, hogy takarítsak, akkor ott nem lesz takarítás, csak húzom-halasztom a dolgot, és vagy az lesz a vége, hogy bunkó vagyok, vagy veszekedés lesz, vagy ha nem néz oda, megcsinálom. Azonban nekem nem nyűg a takarítás, hanem élvezni is szoktam (jó zene kell hozzá, ezért sokkal alaposabban képes vagyok kitakarítani, és elmosogatni. DE EZT A NŐK SOHASEM FOGJÁK TUDNI FELFOGNI.

Ja, én a buli utánra hagytam volna meg a takarítást...hülye picsa:)

Fucksee 2008.06.30. 16:44:59

POnt ma volt takarításos basztatás...friss az élmény.

kovacsferenc123123 2008.06.30. 16:45:16

Miért van ezeknek két mosdókagylójuk egymás mellet??
köcsög burzsoázia

Fucksee 2008.06.30. 16:45:44

Úgy rápörögtem a témára, mint a nők a takarításra.

gf · http://www.verbalfoto.freeblog.hu 2008.06.30. 16:46:58

Nagyon vicces!!!! Csak a bejegyzés első mondatát nem értettem: "Már egy ideje nézegetem a Domestos miniszájtját"...? Megkérdezhetem, hogy miért? :-)

gf · http://www.verbalfoto.freeblog.hu 2008.06.30. 16:51:29

Ja, és teljesen abszurd a Star Wars-os nyitás is, aminek tipikus célcsoportja a takarító háziasszony.. meg az is, ahogy apu töretlen jó kedvvel kergeti anyut.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.30. 17:20:35

gf
Mert szeretem a rejtvényeket, fejtörőket:) Most is próbáltam megfejteni, hogy mivel is állok szemben, de olyan volt a site mint egy elrontott sodoku-feladvány, sehogy sem jött ki a megoldás.

Ja és a vakond tényleg üt.

pontpont 2008.06.30. 17:35:28

az előbb láttam a mosdókagylóban egy olyan kis kék koszlényt....de nem volt szívem kinyirni....:-)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.06.30. 17:59:41

pontpont
Csak aztán vigyázz, nehogy a hátad mögül támadjon a fürdőköpenyes Casanova.

makaroni · http://ciciciti.myminicity.com/ 2008.06.30. 17:59:49

a faxért csinálnak még mindig olyan oldalakat ahol nem lehet a kibsztt hangot kikapcsolni?!

Komment Elek 2008.06.30. 18:05:25

Hihetetlenül kreatív és "interaktív". Azt még értem hogy egyszerűnek kell lennie (mert a kutatás szerint nyílván a célcsoport háziasszonyok autista hülyék) De akkor mi a szart keres ez az eszköz az Interneten? Gondolom a "marketinges lányok" jót viháncolnak rajta, az ügynökség kreatívjai sírnak kínjukban a célcsoport pedig valójában magasról szarik erre a szemétre. Ostoba és silány munka. Ha pedig valaki tényleg azt gondolja hogy ez majd forgalmat generál, vagy márkaimidzset épít, az egy hülye. Az ilyen szemetektől kellene már megtisztítani a magyar reklámpiacot.

Reggie 2008.06.30. 18:07:38

A jo haziasszonyt takaritas kozben is lehet dugni.

Petrosz 2008.06.30. 18:40:56

Jellemzô, hogy átsiklottak olyan apróságokon, hogy a nô a Domestosos kesztûjével megsímogatja gyereke hátát. Így kell porrongyot csinálni, ha nincs.
Errôl az jut szembe, mikor gimiben levetítették videóról azt hiszem Szent-Györgyi bácsi egyik orvosi egyetemi elôadását az agyról. Az öreg felhúzott egy gumikesztyût majd szeletelgetni kezdett egy emberi agyat. Majd gondolt egyet, a kesztûvel megfogta a szemüvegét, letette az asztalra és azt mondta:"Fertôzôzésre, kérem, itt nincs lehetôség." Az egész osztály dôlt a röhögéstôl.

skizofren 2008.06.30. 18:58:00

En ezt nem ertem. 3x meghajtottam anyut mint zinger a varrogepet, megevett a kosz. Akkor kiejteses alapon elkuldtem anyut dolgozni, jott a gyerek, megevett a kosz. leegett a lakas majd anyu kiment a kertbe, jott a kutya jott a vakond megevett a kosz.
Mondjuk itthon is all a kosz. Mert nincs anyu es nincs vakond. A konyhaban viszont lehet gombfocizni.
Most akkor mi a nyero strategia? meg kell dugni a vakondot, gyereket a kutya moge kotni hogy anyu tudjon takaritani?
Eddig birtam idegileg.

Kenneth 2008.06.30. 19:06:11

hát, megnéztem ezt a kitűnő játékot.
Mindenesetre alávágnék anyunak, az biztos:)

skizofren 2008.06.30. 19:33:28

A nyero strategia:

vakondot, lesavazni
kutyat felgyujtani
gyereket felvinni haloszobaba - meghuzni
anyu fejere rahuzni a labast
partianyukkal pedig kitakarittatni a lakast.

kek pirulat bevenni

sphinx 2008.06.30. 20:53:16

OMFG, enyire szar akármit életmeben nem láttam... de aztán tényleg semmilyen téren.
öhmmm... aki a megfejtését vagy az értelmét keresi ennek az nyugodtan feladhat vele mert egyáltalán nincs.
Egyszerűen csak elképesztően hülye emberek csináltak egy nagy szart.

SumQuiSum 2008.06.30. 21:24:40

Bocs hogy ide, de nem találtam címet, hova lehet postjavaslatokat írni.
Ma láttam ezt egy busz hátulján. Nekem nagyon tetszett. A kép minőségért elnézést kérek.
w3.enternet.hu/sumquisum/IMAGE_00001.jpg
A kicsi szöveg alul a suzuki motors honlapcíme, ill logoja

gaben 2008.06.30. 22:33:23

Markus.:
A dupla mosdó már 86-88 tájékán divatba jött burzsujéknál és a legnagyobb poén az volt, amikor egyszerre megnyitották a két csapot, valaki meg lehúzta a klotyót és a cérnavékony vízsugártól meg száraz maradt a fogkefe.
Ó azok a havannabarna fajansziék Istenem! A szar sem látszott meg a kágyillóban :)))

karas · http://www.karas.hu/ 2008.07.01. 19:58:11

amikor bejött dobolni a kisgyerek nagyon reméltem hogy pillanatokon belül meghal:D

ntunde 2008.07.05. 10:19:44

Eccer kaptam egy domesztoszos füzetecskét, arról hogy mi mindent lehet vele takarítani.
Egy bekezdéstől padlót fogtam: ezzel lehet ferőtleníteni meg vízkőteleníteni az akváriumot!!! Asszittem lefordulok a székről!!!

anaemic royalty 2008.07.09. 12:44:03

soha többet nem takarítok

macskafaraok 2008.07.12. 10:52:29

Ezakkormosthogy?
A Vakond, na AZ nagyon utott...
Es az elején a StarWars-os Roll, a kis genyákkal...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása