Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Cannes árnyékosabb oldala

A beszámolókat, tudósításokat olvasgatva az az érzés alakul ki az emberben, hogy a nemzetközi reklámvilágban minden rendben van. Ott aztán dolgoznak becsülettel a kreatívok, akik mind rohadtul eredetiek, az ügyfelek kivétel nélkl jófejek, a reklámversenyeken pedig mindig az győz, aki megérdemli. Csakhogy amint egy kicsit elhalkulnak a fanfárok, amint a vakuvillogástól elvakult szemek újra tisztán kezdenek látni, ez a pompa is elhalványul, és ha egy kicsit megkapargatjuk a felszínt, a ragyogó képről bizony lepereg az aranyfüst.

Nem telt bele néhány nap, és a JC Penney-nek készített, egyébként nagyon helyes, és ötletes, Bronz Oroszlánnal jutalmazott filmről máris kiderült, hogy úgy nevezték be a fesztiválra, hogy az ügyfél nemhogy nem hagyta jóvá, de az életben soha nem is látta. Ebből aztán akkora botrány kerekedett, hogy végül a filmet készítő produkciós cég kénytelen volt visszavonni a nevezést. Aztán mindjárt jött a második botrány, mivel a print kategóriában győztes, és a Grand Prix-t elhozó Energizer kampányról kiderítették, hogy bizony nem minden előzmény nélkül született, mivel két éve már a Nickelodeon is előállt ehhez nagyon is hasonlító sajtóhirdetésekkel.

Akinek ez sem lenne elég, azok nagyot nézhetnek a Luxor szövegkiemelőnek készített printek láttán, amelyekről kiderült, hogy az indiai Leo Burnett az ügyfél tudomása és beleegyezése nélkül készítette el és nevezte be őket, ráadásul a Luxor Indiában nem a Leo, henem a Lowe ügynökség ügyfele. És hogy ez még kínosabb legyen, előástak a közelmúltból egy teljesen ugyanilyen kampányt, ami elég ismert volt ahhoz, hogy ha a készítőknek nem is, de a zsűrinek ismernie kellett volna. Szóval ne gondoljuk azt, hogy külföldön kolbászból van a kerítés.

forrás: commercial-archive

Címkék: botrány reklámverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr96549278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.07.02. 14:39:09

nagy nemzetközi kreatív reklámszánalom...

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.07.02. 14:43:59

Ja meg a múltkorában hallottam valami nagy okostól, hogy a kreativitás nem minden esetben alkotáshoz köthető, hiszen az is a kreativitás egyik megjelenési formája, ha tudjuk, hogy milyen inspirációs elemhez nyúljunk, amit felhasználhatunk.

Ez esetben is ez történt!

Vagy szimpla reprodukció!?

Ám semmi esetben sem "emergentív (féktelen)" alkotás termékei a látott képek. :)

trixilw 2008.07.02. 14:44:53

Hát a nagyon hasonlító Energizer reklám azért nem annyira nagyon hasonlító, persze ugyanarra az ötletre épül, de azért mégis más. Abba belekötni inkább csak kukacoskodás, hogy még nagyobb felhajtást csináljon a nagy nemzetközi reklámkritikus média.
A kiemelős hírdetés tényleg lopós egy picit, ráadásul az eredetiben jobban el is lett találva az ötlet, az má inkább nyúlás.
A JC Penney meg hülye hogy nem vállalja be, és nem fotdítja a saját hasznára az elért sikert.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.07.02. 14:55:00

Senkit nem akarok befolyásolni, de azért az Energizer-Nickelodeon egyezés szerintem egy kicsit azért több puszta hasonlóságnál. A kampánygondolat szinte teljesen megegyezik (Kösd le valamivel a gyereket, különben hülyeségeket csinál), csak a végére pakolt termék, azaz az elemes játék és tévécsatorna különbözik. Nem kellett feltétlenül ismerniük a másik kampányt, de az tény, hogy nagyon közel van egymáshoz a kettő.

egygrafikus 2008.07.02. 15:00:56

Azért szerintem a dolog nem ennyire egyértelmû. Kétségtelenül vannak más ötlete által "inspirált" holmik is a világban, de van ennek egy másik fele is: globalizálódó világunkban rengeteg tök egyforma termék létezik, azonos célcsoportnak, azonos igéretekkel, stb. Így aztán nagyon könnyen belefuthat bárki abba, hogy nagyjából ugyanarra a briefre dolgozik itthon, mint egy új zélandi vagy kanadai ügynökség és lehet, hogy - egymástól függetlenül - ugyanarra az eredményre jutnak. Az Energizer meg a Nickelodeon printeknek valóban van egy halvány gondolati egyezésük, de ennyi - nem hiszem hogy "kölcsönözték" volna az ötletet, egy gondolkodási folyamat végén ugyanoda jutottak, de a megvalósítás teljesen más. Ezen az alapon jószerivel nincs eredeti ötlet, mindennek meg lehet találni az ôsét, ha nagyon akarjuk...

Petrosz 2008.07.02. 15:18:53

Az orrszôrbajuszos printeknél pedig már írtam, hogy azok sem új ötletek, mert már mások megcsinálták:

adsoftheworld.com/media/print/keo_karpin_hair_vitaliser_nose?size=_original

makita 2008.07.02. 15:56:03

van egy-két weboldal, ahol hasonló (vagy ugyanolyan) reklámokat gyűjtenek, véletlenül nem tudja vki, az url-eket?

trixilw 2008.07.02. 15:58:06

RB: nem értek veled egyet. Akkor ezentúl soha többé nem lehet olyan reklámot csinálni, hogy "kösd le a gyereket mert hülyeséget csinál?" akármilyen végkifejlettel, mert már kétszer is elsötütte valaki? Igazából ha ebből indulunk ki, akkor már nem is nagyon lehet mit csinálni, mindennek az alapötletét bele lehet valami régebibbe magyarázni.

franz 2008.07.02. 16:00:51

egygrafikus

így van ahogy írod. az egyetlen gond hogy grand prix-t kapott. ha valaminek - kétség nélkül - az újszerűségről kell szólnia, az a grand prix. ergo ilyen ne kapjon grand prix-t. ez nem a golden drum.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.07.02. 16:15:03

franz jól szólt előttem. Én is csak annyit akartam mondani, hogy egy Grand Prix esetében kellemetlen, ha azonnal előhúznak egy korábbi kampányt, ami ennyire hasonlít rá.

Hikarii 2008.07.02. 16:21:11

Re:trixilw 2008.07.02. 14:44:53
...
"A JC Penney meg hülye hogy nem vállalja be, és nem fotdítja a saját hasznára az elért sikert."

Épp azt csinálják.

zöld zelda 2008.07.02. 16:26:22

hello republic, akkor szánalmasozd le a nemzetközi reklámokat, ha majd valami eredetivel előálltok egyszer. bocs voltam. addig nemtom minek a nevében osztol észt.

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.07.02. 16:35:14

Amúgy elvagyunk Cannes-nal, ám van egy - na jó nem ekkora - de igencsak fajsúlyos nemetközi fesztivál, ahol egy kicsit több babér termett számunkra. Bronzot nyert két kampány

Ogilvy - Budapest Short Film Festival, Intro (BUSHO); www.youtube.com/watch?v=HuGUKq6IPWI

DDB - Make Noise;
www.ibelieveinadv.com/2007/09/amnesty-international-make-some-noise/


Ezekről mi a véleményetek?

:))

dnd 2008.07.02. 16:36:16

"addig nemtom minek a nevében osztol észt."
és te? :-)

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.07.02. 16:42:15

zöld zelda,

Elolvasad a második bejegyésem is?
Mert ez szerintem egy árnyaltabb véleményt tükröz. Nem?

Egyébként, hogy kinek mi az eredeti, mi a sablonos, klisészerű megoldás, azt mindenki a saját értékrendje szerint appercípiála.

Sokan vagyunk, sokfélék, sokféle kreatív stílussal.

:))

Mr_Wolf 2008.07.02. 17:55:05

Egyezések:
www.coloribus.com
Admirror rész - jó csemegézést.

Canne · http://www.rtl.hu 2008.07.02. 17:56:11

ez a Bery gyerek engem is halálraidegesít, a Kreatívon is nyomja a hülyeséget magasröptű dumáival, közben mindig ugyanazt a pár betnult szövegpanelt szajkózza "Sokan vagyunk, sokfélék"
meg a tököm kivan a "inspirációs, reprodukció, emergentív, klisészerű,appercípiála" nem tudsz magyarul b@szdmeg?
nem attól okos valaki hogy okoskodik...

buzireklám 2008.07.02. 18:33:13

Ogilvy, the astronomer, assured me we were in no danger. He was convinced there could be no living thing on that remote, forbidding planet.

zöld zelda 2008.07.02. 18:54:28

appercípiála.. ezt tuti most találtad ki.

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.07.02. 19:11:24

Canne,

"a siker titkát nem ismerem, a kudarcé viszont biztosan az, ha mindenkinek a kedvében akarsz járni." Nem éntaláltam ki, csak most aktuálissá vált ez az aforizma.

amúgy milyen hülyeségre gondolsz??? kérlek, ne személyeskedjünk, haem szakmai alapokon vitatkozzunk. Ha fel tudsz hozni szakmai tévedést,gyeünk,ne habozz, ám úgy gndolom, hogy ez a blog pont nem erre való.


zöld zelda,

bocs kimaradt egy "j" - appercípiálja.
:))

biopon 2008.07.02. 21:33:48

Journalist:
Hmmm there was another cylinder came last night

Artillery man:
Yes it looked bound for London

Journalist:
London !
Carie !
I had'nt dreamed there could be danger to Carrie
and her father so many miles away
I must go to London at once

Artillery man:
And me
Got to report to my headquarters
If there's anything left of it

Hangyasav 2008.07.03. 08:56:21

- Hja, tévedni emberi dolog - vont vállat a zsűri elnöke, és áttette a másik lukba. A kreatívigazgató csak bólogatni tudott...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása