Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Beckham alsónadrágjától megőrülnek a nők

David Beckham már régóta nem futballista. Egy modell ő, aki mellesleg még kergeti a labdát az amerikai bohócligában, de ott sem a gólokért fizetik, hanem, hogy felhajtást csináljon a csapat körül. És Becks bizony csinál is. Most éppen az Armani divatházzal kötött házasságának egy újabb akciója került be a hírekbe.  Hihetetlen, hogy egy teljesen  szimpla ötlet, egy közönséges óriásposzter leleplezése ennyi embert hozott lázba. Mit lázba! Egyenesen az őrületbe kergette a nőket, akik - ahogy az a felvételen is hallható - a Manchester Utd, majd a Real Madrid, most pedig az LA Galaxy sztárját egy szál alsógatyában ábrázoló 5 emelet magas molinó leleplezésekor rocksztároknak kijáró ovációban és hisztérikus sikítozásban törtek ki. Azt tudtam, hogy a gyanúsan túldudorodó gatyás fotók már magukban is nagy feltűnést keltettek, de hogy egy szimpla poszterrel így be lehessen őrjíteni a népet, az álmomban nem jutott volna eszembe. Lányok, tényleg ennyire tuti srác ez a David? Ti is sikongatnátok, ha felhúznák mondjuk a Gerbaud-palota oldalára?

 

Címkék: sport elmebaj köztér

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr79562867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

izee 2008.07.12. 11:35:39

Hát, ha kötéllel húznák fel, akkor lehet. :D

feri 2008.07.12. 11:48:54

nem lehetne szájon csapni az ilyen sikoltozó ostoba nőket?

Grafit Macsek 2008.07.12. 12:00:31

Hát én eleve undorodom az ilyen mindenre kapható, "híres, tehetséges" emberektől! Szerintem ez is csak egy majom, akiről még lehet egy-két bűrt lenyúzni a reklámcégeknek!

buzireklám 2008.07.12. 13:18:04

Jó teniszező volt.
sennai karrierbefejezést kívánok neki

Perillustris 2008.07.12. 13:22:12

Szerintem a "történet" több részre bontható: ez muníció lehet a reklám szakembereknek, a pszichiátereknek, s akár a szociológusoknak is.

Lehet, hogy egy férfi pont azért nem vásárolja meg a terméket, mert nem nem akarja, hogy DB jusson eszébe a nőknek róla.

Lehet, hogy egy férfi pont azért vásárolja meg, mert reménykedik, hogy a DB iránti rajongásból ő is hasznot húz.

Lehet, hogy egy nő azért nem vesz ajándékba ilyen, mert nem csípi DB-t, de az is lehet, hogy pont azért szedi le a polcról, mert majd este a pasija helyére őt képzeli.

A pszichiáter és a szociológus szakterületének megfelelően dolgozza fel a jelenséget, s keres rá magyarázatot. Arra, hogy vajon mik vezetnek el ahhoz, hogy egyes nők (és férfiak) számára egy óriás molinó leleplezése miért okoz földöntúli örömet.

Amúgy az egész jelenséget elfogulatlanul szemlélve azt kell mondanom, hogy vérprofi az egész: ahogy évek óta folyik DB menedzselése, abból igen sokat lehet tanulni.

Lehet moralizálni, hogy ez milyen gusztustalan, de nem biztos, hogy érdemes. DB kihasználja adottságait, nem hiszem, hogy jogosan el lehetne ítélni ezért, különösen, ha a honi sztárokkal, s az általuk elért eredményekkel állítjuk szembe.

Egy reklámcéget meg egyenesen vicc lenne amiatt elítélni, mert meglovagolja egy sztár népszerűségét.

Kölcsönösen kihasználják egymást, ahogy bármelyik munkáltató és munkavállaló (természetesen most egy ideális világról beszélek, nem az alkalmazottak nyomorából élő cégekről).

Az már társadalmi kérdés, hogy az emberek elfogadják-e a rájuk erőltetett hatások következményeit.

fraki 2008.07.12. 13:32:32

Így van, nem érdemes moralizálni.

Nephin 2008.07.12. 13:46:40

Szerintem fizettett sikoltozók voltak.

bluecrane 2008.07.12. 14:56:35

jajjj, mint egy peepshow XD

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.07.12. 15:39:21

Akkor némi szociológiai helyesbítés :)

Nem az alsónadrágjától őrülnek meg a nők - hanem attól, ami mögötte van (illetve lehet).
És természetesen rájátszik mindaz, ami még a Beckham-kultusz része: David a futballzseni; David a alfahím; David a példás családapa; David a reklámarc, David a tökéletes.
És ezeket ugye még gerjesztik.

Persze lehet, hogy valójában kicsi a pénisze, nem elég határozott, vagy rossz az ágyban, és veri a családot.

Egy régen ígéretes futballistából évről évre tűnik elfelé az a képessége, amivel annak idején befutott.
Most már inkább showman, mint sportoló.

Perillustris hsz-ával egyetértek.

Érdemes lenne még jobban belemenni, hogy mit és hogyan gerjesztenek, váltanak ki - márha esetleg mi is reklámozni, sztárolni akarnánk valakit.

Jó kérdés, hogy vajon többszáz (többezer?) férfi melyik nő molinójának leleplezésére gyűlt/gyűlne össze hasonló módon hörögve, nyálat csorgatva :)

vörösbegy 2008.07.12. 15:55:53

Hát,azért egy-két kommentből csak úgy sugárzik a féltékenység. Azért valljuk be,hogy még ma is klasszisnak számít,1OO-ból 98-szor olyan pontos passzokat ad,mint senki más. Jó a managementje, hülye lenne nem kihasználni. Jsportoló, jóképű férfi,megdolgozott azért,amit elért. Mindenki egyenlő esélyekkel indul, hajrá, csináljátok utána. Elég csúnya dolog elítélni valakit az alapján, amit csak a médiában olvastok róla, és közben lehet, hogy ezerszer különb azoknál akik irigységből elmondják mindennek. Csináljátok utána,ha ez ilyen egyszerű....

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.07.12. 16:00:27

nem, nem ilyen jó pasi, de sztem még nem is jó focista.
de jól megcsinálta a karrierjét az tuti.

vörösbegy 2008.07.12. 16:05:31

Hogy jó pasi vagy nem,azt a saját ízlésünk alakítja ki. Szerintem jó pasi,szerinted nem, de ez így van rendjén. Nem vagyunk egyformák és szerencsére mindenkinek más ízlése van, és ez így van jól. Szerintem nagyon jó focista,az eredményei magáért beszélnek. Mondj csak egy jobbat mondjuk az elmúlt húsz év magyar focistái közül. De nem ez a lényeg. Szerintem jól csinálja,és nem lehordani meg fikázni kéne,hanem utána csinálni!! Hajrá irigyek!!!

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.07.12. 16:32:42

Azért aki kritikát/véleményt mond valakiről, az még nem feltétlenül irigy rá.
Ill. én csak a saját nevemben tudok nyilatkozni :)

Az Beckhammel a helyzet, hogy nincs egyenes arányban a labdarúgói teljesítménye, és az a bizonyos sztárstátusz, amit képvisel.
A 98/99-es szezon óta gyakorlatilag süllyed lefelé a teljesítménye. Ezt nem(csak) én mondom, hanem a tények, ill. a szakértők, sőt: rajongók is.

Sokkal jobb és sikeresebb futballisták vannak a generációjában - ő igazából mára egy metroszexuális idol lett. Nyilván köszönhető ez a házasságának is.

Hogy jó pasi-e, avagy sem: azt döntse el mindenki maga :)

Előző kommentemmel (is) arra akartam rávilágítani: neki évek óta igazából már 'csak' a marketingje jó (mégha természetesen felül is múlja a hazai focisták javarészét tudásban), és hogy egyáltalán nem biztos, hogy ez az imázskép fedi a valóságot.

De ez nyilvánvaló is :)

Ha azt nézzük, hogy mekkora körülötte a médiahírverés, és mennyit keres - akkor kétségkívül jól csinálja :)

vörösbegy 2008.07.12. 16:43:03

VicGilson!

Egyetértek veled. De ha megnézed,hány éve is van a pályán? Egy idő után már nem lehet tovább fejlődni,bármilyen sportot nézel. Húsz év után már csak egy szintet tudsz tartani,utána pedig lefele csúszni. Legyen az foci,kézilabda,úszás,bármi... Ez így normális,és nyilván az is termászetes,hogy az új generációkból jönnek a trónkövetelők. Szerintem akkor is jó pasi, és biztos nem lökném ki az ágyamból.... ha nem lennék férjnél.

vörösbegy 2008.07.12. 16:43:57

bocs,természetes nem termászetes

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.07.13. 00:06:09

vörösbeggyel értek egyet, bár nekem mint pasi nem jön be (nekem giliszta :DDD) de jól csinálja amit csinál, és azért jól is focizik (persze vannak nála jobbak is) de ő tipikusan megtestesíti a sport szponzori elvárásokat.

havera · http://holdfogyatkozasma.blogspot.com/ 2008.07.16. 14:40:24

ó, david jól játszik, és jól áll neki a gatya.nem ő az idegesítő, hanem sikongató nők talán, nem? a férfiakat mindig az zavarja, ahogyan a nők reagálnak az ilyen jellegű dolgokra.és szerintem könnyű ráhuzni a fikázásra azt, hogy csak kritikát alkottok. jellemző.

gizinénnye 2008.07.24. 15:34:31

az a kolbászka :D ennyi erővel elő is kaphatná.

*sikítva röhög

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása