Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Biztosítási ügynökökből cápaeledel

Míg Amerikában már régóta az egyik legmegvetettebb társadalmi csoportnak számítanak, nálunk a biztosítási ügynökök csak mostanában kezdtek el felzárkózni a politikusok, ügyvédek és a reklámszakemberek mellé. Ez bizony nem az a téma, amivel egy biztosító szívesen foglalkozik a reklámjában, hacsak nem épp az a célja, hogy őszintén szembenézzen ezzel a ténnyel, és viccre véve a dolgot a maga javára fordítsa, és így próbáljon meg változtatni ezen. Az egyik legnagyobb nemzetközi társaság, az Aviva szerencsére éppen ezt tette, aminek az eredménye egy baromi jó reklám lett. Ebben egy csoport céges buvártúrán részt vevő biztosítási ügynökököt a túravezető bosszúból bezevar a cápák közé, miközben pókerarccal bizonygatja nekik, hogy azok játékos kis delfinek, és bátran meg lehet őket simogatni. A végén a kopaszodó fickó elnéző mosolyal állapítja meg, hogy sokan bizony nagyon utálják a biztosítókat, de ők az Avivánál most változtatni szeretnének ezen. A háttérből beszűrődő hangokat hallva ezt el is hiszem.


 

Címkék: humor morbid biztosító

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr58566511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mária 2008.07.14. 11:50:36

Tehát ha van biztosításod, akkor lehetsz hülye is?

Azért az tetszik a filmben, hogy a túravezető meghallja a biztosítás szót és elkezdi nyalogatni a szája szélét :)))

Zacsek 2008.07.14. 13:59:08

A legjobb, amikor utánukönti a véres halcafatokat:)))). Nagyon cool!

wice 2008.07.15. 08:48:26

gratulalok, utanozhatatlan erzekkel fogalmazod meg az ilyen cikkeket ugy, h mikor az ember vegul megnezi a reklamot, mar semmi meglepetes ne erje :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.07.15. 10:29:07

wice
Oké, majd jobban figyelek erre.

albinoblacksheep 2008.07.15. 11:08:36

Szerintem egy ilyen angol reklámnál fontos, hogy leírd miről van szó! Mert a végén az angolul nem tudók( bár ilyen kevés van manapság) elkezdenek ide kommentelni, hogy milyen szar ez az utazási reklám...

bulgakov 2008.07.15. 12:37:16

hubazzmeg, wice

én mindig előbb megnézem, miről van szó, azután olvasom el, mi a vélemény róla. ilyen kis buzi vagyok én

kacsa! 2008.07.15. 12:44:09

Bulgakow, legalább van önkritikád :)

wice 2008.07.15. 18:41:18

bulgakov: ugy erted, sikerult meg a cimet se elolvasni? akkor mazlista vagy, nekem ez vhogy osztonos, h ha betut latok, elolvasom.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása