Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

[brief.blog.rovat] Skoda: újratöltve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Feltételezett ügyfél: Duna Autó

Feltételezett brief:
Hello Tibor!

Tegnap délután ugyebár azzal váltunk el egymástól, hogy nem tudjuk, hogyan lehetne a  valami értelmeset kihozni ebből a budgetből (1 decimisi), erre tessék, zeusz ex machina, az esti póker parti mindent megoldott!

Ugyanis! Elég nagy nyerésben voltam (mint mindig :)) és kiderült, hogy a csákó, akit Csaba hozott, a Mátrix jogdíjainak tulajdonosa. Egy súlyos licit során aztán fel is tette ezeket a jogokat, mert nem volt nála cash - és be is bukta! Később én is bebuktam egy nagyobb összeget (ász párral!!!!), úgyhogy a kreatív budget feleződtt, de nem nagyon kell költenünk, elvégre építhetünk a Mátrixra.  Képek elvben majd lesznek, de mivel holnapra kéne a kész cucc, most csak a képzeletedet ;) használhatod.

Az akciók maradtak, amiről beszéltünk (Fabia + Octavia)

Csocsi,

L.G.


Tibor feltételezett levele a megbízónak:

Hello Gabesz!

Hát ez komoly fejlemény - nagy szerencséd volt a sráccal!! Sajnos amíg nincsenek képek, nem nagyon tudunk nagy dolgokat mutatni, de majd később, már tök sok jó ötletünk van az asszonnyal (Neo a kék és piros kapszula helyett egy Skoda Fabia és egy Octavia között választhat, Smith ügynök, amikor megtöbbszörözi magát, egy Praktik haszongépjárműben fér csak el stb.). Addig viszont maradnak a szokásos lepergő számok, meg a zöld-fekete színek - már csak a költségvetés miatt is, az az igazság, hogy tegnap volt nálam a WC-szerelő és ő is többet kért (tudom tudom, a WC-nk két év múlva is jó lesz, ez a kampány meg csak két hétig fut, de akkor is).

Üdv,

Tibi

Címkék: matrix skoda brief arculati elemek tisztesseges hasznalata

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr91573178

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: webpage 2018.03.03. 09:32:33

Kerékpár alkatrészek - Kerékpár alkatrész

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

albinoblacksheep 2008.07.18. 12:14:01

A menő az lett volna, ha a két autót tényleg a mátrix világában helezik el, azaz csak számok látszanak a plakáton és csak az edzettszemű Geekek látják át egy idő után.

Komment Elek 2008.07.18. 13:22:32

"Nem a reklám a szar, hanem te magad"

Komment Elek 2008.07.18. 13:34:19

A fekete árnyékra is rápakolt zöldes glow egyébként sokat javít az összhatáson.

nemethv · http://backtotheukblog.wordpress.com 2008.07.18. 13:45:37

Szerintem nem rossz. Mondjuk telleg erdekes lett volna a kocsikat is szovegezni ahogy albino irja, csak nem hiszem h az utca ember tokolt volna sokat a plakat elott h megfejtse mi a halal akar az lenni :)

miki 2008.07.18. 14:05:00

Gondolom arról szól a cikk, hogy mi köze a Skodánal a Mátrixhoz. Nem a megvalósítást fikázza, nem a zöld glow a kérdés...

Red7 2008.07.18. 14:23:02

Szerintem meg arról szól a cikk, hogy hány bőrt lehet még lehúzni egy ilyen ronggyá járatott ötletről, mint a Mátrix plakátja. Már négy éve is ciki volt használni, de akkor még egy iskolai PR/marketing szakkörön elment. "Profi" marketingesek, "profi" reklámkampányában 2008-ban azonban több mint égő. És, ugye, a minimális energiáról, amit belefektettek már nem is beszélve...

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.07.18. 14:46:57

miki: a fő ok hogy nyilvánvalóan lenyúlják egy film megjelenését - az a hab a tortán, hogy aztán ez a nyúlás is elég öncélú, nem kapcsolódik az ajánlathoz (esetleg a jobb oldali igen).

Leonard Zelig 2008.07.18. 14:51:15

hogyan lehetne a feszes budgetből valami értelmeset kihozni ebből a budgetből

gyakorolni kici még írás

mtu 2008.07.18. 15:18:33

A Skoda fiatal házaspáros reklámja is szar, csak a csaj jó benne.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.07.18. 15:55:47

szerintem azért van glow az árnyékon, hogy látszódjon egyáltalán.

a 'való világban' szöveg jogdíjain meg a zertéellel fognak osztozkodni? (egyébként olvashatatlan a címsor ezzel a háttérrel)

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2008.07.18. 16:38:32

chimie, nagyon komoly a szöveg, imádom ezeket a "feltételezett brief" és társai témákat .)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása