Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Star Wars jubileum pink Darth Vaderrel

Már a múltkor leesett az állam, amikor ráeszméltem, hogy a Nagy Lebowski  bemutatója óta kereken 10 év telt el. Ez azonban semmi ahhoz a sokkhoz képest, ami akkor ért, amikor felfogtam, hogy rajongásig szeretett Star Wars első részét több mint 30 évvel ezelőtt játszották először a mozikban. Nem tudom, hogy lehet ezt méltóképpen megünnepelni, mindenesetre tavaly, a jubileumi 30. évebn egy művészpáros egy meglehetősen agyament módon látott hozzá.

Az elmés Darth Vader Project névre keresztelt projekt keretében megkerestek egy csomó meghatározó underground művészt és designert, majd a nálunk is futó műanyag tehenes őrület mintájára a kezükbe nyomtak egy-egy Darth Vader sisakot, hogy fessék be olyanra, amilyenre csak szeretnék. Na ebből született aztán néhány olyan darab, amelyhez képest egy kétoldalas skandináv rejtvény megfejtése gyerekjátéknak tűnik. Mire gondolhatott például a művész, amikor a pink sisakot megálmodta, vagy mit szeretett volna közölni a bohócos vagy a szarvasagancsos Darth Vader maszk készítője? Megtippelni sem merem.

Mindenesetre érdemes végignézni az éppen Japánba érkezett kiállításról készült szájtot és a flickr-re felhajigált képeket, mert van azért közöttük néhány pofás darab is. Persze egyik sem olyan szép, mint az eredeti, fenyegetően csillogó éjfekete sisak.

 

 

forrás: joshspear

Címkék: design mozi event

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr6590102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vewrbális Inkontinencia 2008.07.31. 14:49:50

LOL
Szeretnék egy olyan nőciset a polcomra
Lehetne egy Darth Vader parade-t is indítani, ha már a teheneket felhoztátok.

elvis 2008.07.31. 15:03:46

vagy kéne egy csak tiszta fehér vader light....

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.07.31. 15:04:23

"Persze egyik sem olyan szép, mint az eredeti, fenyegetően csillogó éjfekete sisak."

de!!!

;)

civistroll 2008.07.31. 15:28:13

Hello kittyses, átlátszó plexis, vagy Gergényis kéne...

vnrb 2008.07.31. 15:31:59

a hello kittys nekem is beugrott, meg is találtam, nem olyan csicsa mint ezek, de ötletnek jó volt

images.netbag.hu/20080731/15275371875.jpg

dnd 2008.07.31. 16:42:02

I feel a great disturbance in the Force.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2008.07.31. 16:55:37

Nos, a nevezetes premier kerek jubileuma tavaly volt
(www.starwars.hu/center/extrak/?page=2007/sw30/index.htm&head=2007/aloldal_alcim.htm),
ez a vadersisakos tárlat pedig már tavaly bemutatkozott, pl. Londonban
(www.starwars.hu/center/extrak/?page=2007/ce/index.htm&head=2007/aloldal_alcim.htm),
ahol akkoriban sok odautazott magyar érdeklődő is megtekinthette.
Érdekes kollekció, nyilván ezért vitték el most Japánba is Lucasfilmék.

VicGilson · http://spiritus.blog.hu 2008.07.31. 17:18:58

Ez a Sötét Odal szégyenletes megcsúfolása!
Amúgy tök poén :)
Tetszik!

S. Annyi 2008.07.31. 18:40:49

Orbán Viktor határolódjon el! Hogy mitől azt most épp nem tudom, de határolódjon el!
Pl határolódjon el Vadertől, aki persze náci....

sarkisarkany · http://kozrohej.blog.hu 2008.08.01. 01:56:42

"Mire gondolhatott például a művész, amikor a pink sisakot megálmodta?"

"Join to the dark side!" Mire másra?

Kazimír 2008.08.01. 07:50:41

Vader light, ez tetszik ! :)
Az átlátszó változat is jó lehet.
Én arra gondoltam, hogy miután manapság galléros sisakot többnyire csak tűzoltók hordanak, lehetne egy olyan változat is.
Esetleg egy környezetvédő motívumokkal telefestett "zöld".

Kazimír 2008.08.01. 08:05:44

Vagy egy amerikai futtball játékos sisakjának mintájára egyet. Szép festéssel, elöl védőketreccel, melyről lelóg a fogvédő.

Andy Barhol · http://www.andybarhol.hu 2008.08.01. 08:28:31

Punk Vader nincs?

Hátazért 2008.08.01. 10:15:35

Hátazért egy 2 oldalas keresztrejtvényt megfejteni nehezebb, mint rájönni, mit akart sugallni a művész a rózsaszín alapon szivárványszín jing jang szimbólummal...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása