Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kövéreket sértő reklámok

Ha egy fogyasztóközpont nem engedhet meg magának valamit a reklámjában, akkor az nem más, mint hogy megbántsa a kövéreket. Olyan körültekintően kell bánnia a témával, hogy még véletlenül se érezhesse a reklámot egyetlen, a célcsoportba tartozó molett, kövér vagy túlsúlyos ember sem támadónak, megalázónak a reklámot. Ennek az alapvető követelménynek nem sikerült megfelelnie a Del Mar fogyasztószalon hirdetéseinek, amelyekben az evolúciós fejlődés jól ismert ábráját forgatták ki rendesen. A három verzióban egy malacot, egy tehenet és egy bálnát látunk a képsor elején, amelyek aztán a végére a fogyasztó programnak köszönhetően emberré válnak. Elég hülye vicc ez, hiszen ha valaki nincs éppen virágos kedvében, az simán értelmezheti úgy, hogy itt a kövéreket egyszerűen ledisznózzák, illetve hájas tehénnek vagy éppen zsíros bálnának nevezik, és burkoltan azt állítják, hogy aki nem vékony, az nem is ember. Talán túlzás ilyesmit belelátni a printekbe, de az biztos, hogy ennél szerencsétlenebb dolgot csak nagyon nehezen találhatott volna ki a Del Mar. Több, a túlsúlyosokat tömörítő szervezet máris keményen támadja a hirdetéseket és az azt készítő szalont, mondván rájuk nézve ez a gondolatmenet sértő és megalázó. Vajon tényleg nem volt ott senki, aki erre a viszonylag könnyen előrejelezhető reakcióra felhívta volna a figyelmet?


 

Címkék: botrány állatok

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr64602477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steelhand 2008.08.06. 11:29:36

Bezzeg a kovereket mindenhol vedik. pl. amikor usaban legitarsasag tulsulypenzt kezdett fizetettni veluk akkor 2 eves pereskedesbe kezdtek, amit megnyertek, majd ra 1 evre majd mindegyik legitarsasag bevezette. Most meg ok a szerencsetlen koverek, akik mindenben az o lejaratasukat latjak. De ha nem esztetikus, akkor mi van? Sot amikor a villamoson odapasziroz a masik uleshez, vagy felken a kocsiszekrenyhez, nos ??? Ekkor miert nem sir senki, hogy szegeny normal testalkatuakat bantjak? Ez kezd olyan lenni mint a szinesbor kerdes: ha valamit xar, akkor rasszista feherek miatt van minden es en vagyok a szegeny szinesboru akit mindenki bant...
Nem kellene mindenbe minden fajdalmat es sertest belemagyarazni.
Azzal miert nem foglalkozik senki, hogy a mosopor reklamok mennyire hazudnak? Miert nem b@ssza le oket egy szervezet sem, hogy a kib@szott fufolt rothadtul nem jon ki egyik mosoporral sem???

J. McClane 2008.08.06. 11:43:38

Szerintem meg királyak...

kanbatu 2008.08.06. 11:45:18

Én nem vagyok sovány, mégis ötletesnek és jónak találom a hirdetéseket. Talán még a szolgáltatást is inkább veszem igénybe egy ilyen cégtől, mint ha másmilyen a reklámja.

jajistenem (törölt) 2008.08.06. 11:49:05

Nem különösebben ötletes ez a hirdetés. De azért az is igaz, hogy a fogyni vágyó kövérek mindig tudnak ezer kifogást, és megsértődni is szervezeti szinten szoktak. Inkább az a baj ezzel a kampánnyal, hogy nem ébreszt rá semmire, csak ledemózza a szolgáltatás működését (hehe, nincs az a spa). Mikor lesz már egy olyan kampány, ami azt üzeni, hogy fogyni sokkal kevesebb étellel és sokkal több mozgással lehet? Plusz természetesen a csodatermék vagy csodaszolgáltatás, mert anélkül nem megy. Bocs, ezügyben elég radikális vagyok. Amúgy ez izgalmas stratégiai feladat: hogyan szoktassuk le a - sarkítok - lusta, túlevő, kövér, kiábrándult, negatív önképpel szenvedő embereket a csodavárásról?

Hangyasav 2008.08.06. 11:52:18

Ha nem tudom, nem fáj, nem igaz?

Ha nem is mondják a szemébe, attól még a háta mögött mondhatják, ahogy mondják is - az emberek egy része bizony lenézi vagy kineveti a túlsúlyosakat. Vagy ha van annyira jól nevelt, hogy nem mondja ki, attól még gondolhatja - mert nézzünk szembe a ténnyel, a kövérek többsége bizony maga tehet az állapotáról, és ha kérhetné a Jó Tündértől, akkor a többség bezony kérné is, hogy egy csapásra lefogyjon, csak tenni ne kelljen érte!

A hirdetést lehet úgy is nézni, hogy esélyt kapsz és kikerülhetsz egy kellemetlen állapotból és lenézett helyzetből: akkor meg minek megsértődni miatta?

mesemondó · http://mesek.blog.hu/ 2008.08.06. 12:01:06

Már a kövérek is kisebbség, hogy megsértődhetnek?

Kirándulás · http://www.adventures.hu 2008.08.06. 12:13:56

Nem értem, mi a gond.
Aki disznó, bálna, tehén, az az. Ezt amúgy saját maga is tudja.
Minden túlsúlyos dögöljön meg.

ethan blow 2008.08.06. 12:16:01

szerintem kifejezetten jók. aki nem tudja, hogy kevesebb kajával és több mozgással le lehet fogyni, az egyébként is hülye, hülyéknek meg nem csinálunk reklámot, csak néhény brandmenedzser szerint. a dagadt az igenis disznó, bálna, tehén. nem akar az lenni? okés, akkor lehet lefogyni, pl. ezekkel, ha egyedül nem bír ellenállni a zabálásnak, mert disznó, bálna, vagy tehén. érezze csak, és ha lefogy mert szégyelli, hogy basztatják, szerzett mnagának plusz 5-25 évet.

Artúr 2008.08.06. 12:17:30

Nem teljesen vágom, nektek az tényleg rendben van, hogy valaki mást cseszegessünk???
Csak mert kövér, vagy szőke vagy a fene tudja? Vagy egyszerűen arról szól a történet, hogy titeket is mindenki, hát akkor ti is rúgtok egyet?

attila 2008.08.06. 12:19:22

Én kövér voltam, és magamra is a disznó, bálna meg tehén szavakat használtam - nem pedig azt, hogy "széltében kihívásokkal küzdök".

Egy kövér disznó voltam, és csűrhetjük a szavakat, a kövérek bizony disznók meg bálnák. Ez van. Viszont lefogytam, eddig 20 kilót, és most már méginkább merem használni ezeket a kifejezéseket másokra is - ha én meg tudtam csinálni, akkor bárki!

De akkor most magammal szemben is politikailag korrektnek kell lennem, vagy csak ne legyek otromba másokkal? Mit tegyek, hogy ne legyen sértődés?

Ja de furcsa világ vagyon.

(És persze ennélfogva nem is tudok azonosulni a szerző együttérző - köhöm - felháborodásával.)

Bleki 2008.08.06. 12:20:33

Kéne ugyanilyen patkánnyal, arra tuti harapnának a politikusok.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.08.06. 12:23:21

Engem ebben a reklámban nem a politikai inkorrektség zavar (amúgy is, aki a politikai korrektséget kitalálta, le kéne lőni). Viszont elsőre nem jövök rá, hogy ez most mi akarna lenni, és a tekintetemet sem ragadja meg. Tömegközlekedésen utazva, utcán járva valószínűleg fel sem tűnne, hogy van valami hirdetés ott.

Kata 2008.08.06. 12:24:51

muhaha. kövér vagyok. 86 kiló. ha valaki ledisznózna, letehenezne, lebálnázna, beverném a száját. ettől függetlenül én szoktam általában azon röhögni, hogy már megint melegem van a "bálnahájtól". de ha más mondaná, ismét csak beverném a száját.

nő vagyok. valamelyik hülye húsos ertének volt egy csirkenős reklámja, én attól jobban felkaptam a vizet. a börgerkingnek is volt valami legalja reklámja nőkkel kapcsolatban, annak sem örültem túlságosan...

egyébként, aki próbált már fogyókúrázni, azt tudhatja, hogy egy-két kövér ember mit szenved, hogy leadja azt a pár kilót, és még jobban tudják, hogy milyen szar lehet annak az embernek, aki nem képes lefogyni, ilyen-olyan okokból, és még röhögnek is rajta az emberek. szar dolog, mert utána azon fognak röhögni, hogy a másik szemüveges, vagy mert túl sovány (ilyen is van...) vagy mert kivágták a csiklóját, vagy mert fél lába van.

nem szép, és nem vicces, de én már megszoktam, hogy az itthoni marketinges bandától mindent lehet várni, csak okos, ötletes, érzékeny, vicces, társadalmilag felelősségteljes, a fogyasztót gondolkozó embernek tekintő reklámokat nem. úgy látszik, hogy a társadalmunkban egyre inkább eluralkodó bunkóság, tirpákság a hazai merketingtársadalomban is tükrözi magát. mindegy, milyen reklám, csak el lehessen adni. a cégek meg vannak olyan hülyék, hogy ezt a sok fost meg is veszik, aztán néznek nagyokat, hogy a fogyasztó meg inkább "szavazz a pénzeddel" mentalitást folytat, és nem veszi meg a szarjukat, mert már hányingere van a nyakába-agyába öntött-töltött még a csapból is ömlő médiaszennyre.

számomra a reklámok manapság már nem több, mint vizuális környezetszennyezés, amire sok-sok köbméter CO2 megy el feleslegesen. szívem szerint a marketingesekkel azt tenném, mint a golgafrinchhamiek, fel egy űrhajóra az egésszel, és kilőni őket a világűrbe.

tényleg olyan baromi nehéz lenne jó, hasznos, érdekes, szórakoztató reklámokat csinálni e helyett a mocsok áradat helyett? valami olyan városi legendát hallottam, hogy külföldön már képesek olyan reklámokat csinálni, amik szórakoztatnak, és csodák csodája, ottmaradnak az emberek, és végignézik!...

zenész 2008.08.06. 12:32:13

..akkor most a "kövérek" a következő célpont???
..minden kövét monnyon le????
Mi a baj a "kövérekkel"???
Nem tetszik valamelyik "fitnessz" alkatnak? Vagy egyszerűen csak keresni kell témát??
És miért kellene lefogyniuk??
Na menjetek a picsába!!!

annonim 2008.08.06. 12:34:50

Túravezető · www.adventures.hu 2008.08.06. 12:13:56
Nem értem, mi a gond.
Aki disznó, bálna, tehén, az az. Ezt amúgy saját maga is tudja.
Minden túlsúlyos dögöljön meg.

Igen, ez valóban "100%-ig magyar" színvonal, ahogy hirdetitek magatokat.

Hátazért 2008.08.06. 12:38:13

A túlsúly ugyanúgy egészséget veszélyeztető állapot, mint a cigi, a pia, a drog. És ezek közül mindből ki lehet lábalni. És amíg tucatjával látok ducikat hamburgert tolni sültkrumplival és kólával... tisztelet a kivételnek, akinél RITKA betegségről van szó.
Én pl. vékony vagyok és baromira nem zavarna, ha egy fogpiszkálós plakáton szólítanának meg. Mondjuk én magamtól is elkezdtem edzeni és enni (pedig a skála ezen az oldalán ez főleg esztétikai , hiúsági kérdés).

És mellesleg tényleg kellemetlen tud lenni másoknak is a durva túlsúly (testszag, odapaszirozás, vizualitás stb.)

dnd 2008.08.06. 12:39:26

Kicsit elmorfondíroztam azon, mi lenne, ha a képen a disznó helyére egy gyalogost tennénk, az ember helyére meg mondjuk egy Audiban ülő embert. Gyönyörű szimbóluma lehetne korunk másik uralkodó eszméjének: ha nincs pénzed, nem vagy ember. Kíváncsi vagyok, vajon egy ilyen kép láttán is ilyen fölényes és gúnyos hsz-ek születtek-e volna :-)

Hiszen a jólét megszerzése is csak hozzáállás, kitartás, kemény munka kérdése, hánem? Aki nem képes megteremteni, az lúzer kis pöcs, kiábrándult, negatív önképpel szenvedő, igénytelen féreg... az emberek egy része bizony lenézi vagy kineveti a csórókat... És erről csak ő maga tehet, kussoljon hát a sarokban, és nehogymá felháborodjon, ha valaki nyíltan szembeköpi emiatt...,-)

Sipi 2008.08.06. 12:43:13

ez egy ilyen vilag..
egy ilyen tarsadalom..

hazudni kell ejjel, hazudni kell nappal...

Fikázó · http://zsarufika.blog.hu/ 2008.08.06. 12:45:56

Bleki - hehe! Jó az ötlet, meg kéne rajzolni

schawo2 2008.08.06. 12:52:21

Nem az a baj ezzel a reklámmal hogy a kövéreket gúnyolja. Ezt megteszi ezer más reklám is azzal a céllal, hogy ugyan elveszti egy bizonyos célközönséget (a kövéreket), de cserébe megnyeri azokat akik szeretnek ezen az állapoton élcelődni. Ez rendben is van.

DE: Itt ha elveszti a kövér vásárlókat, a "norbiktól" fogja majd a kiesett bevételt pótolni? Öngól.

Sipi 2008.08.06. 13:01:19

T.zenesz!

jaja!

es ha a koverek elfogytak, akkor jonnek a paranoidok es az osszeskuveselmelet-hivok:-DDD

Sipi 2008.08.06. 13:10:13

T Kata!

"egyébként, aki próbált már fogyókúrázni, azt tudhatja, hogy egy-két kövér ember mit szenved, hogy leadja azt a pár kilót, és még jobban tudják, hogy milyen szar lehet annak az embernek, aki nem képes lefogyni,"

tudod, nem mindenfele norbiapdet-nasa-alexandra-atkinsvagymiaszar-ufo-kurat kell csinalni, csak mondjuk vacsi helyett tornazni kellene.
a kinszenvedes ugyanis nem fogyokura, hanem ostobasag. a fogyokura eletmodvaltassal jar. teszemazt, nem sorozol. nem eszel feher kenyeret. repacukrot. helyette iszol asvanyvizet, eszel barna, vagy felbarna kenyeret, es hasznalsz mezet, gyumolcscukrot. es mozogsz. es mozogsz. es mozogsz. persze elintezheto azzal, hogy "nekem erre nincs idom". a legjobb kifogas mindenre...

de ha elkezdenel gondolkodni,hogy mennyi idot toltesz kocsmazasal, bulizassal, tvzessel, netezessel, stb, akkor imho 15 percen belul kiderulne, igazabol lenne egy heten 2-4 alkalommal 1 orad arra, hogy kicsit tegyel sajat magadert.

a mozgas eseteben pedig hozzaallas kerdese, hogy kinkeserv, vagy elvezet. ha ugy allsz hozza, hogy ez fajni fog, akkor bizony fajni is fog, fuggetlenul attol, hogy testedzes kozben a szervezet endorfint szabadit fel...

"szar dolog, mert utána azon fognak röhögni, hogy a másik szemüveges, vagy mert túl sovány (ilyen is van...) vagy mert kivágták a csiklóját, vagy mert fél lába van."

ez hazugsag. ezen nem szoktak rohogni. a kover emberen tudod miert rohognek? mert a sajat hibajabol kover. mert nem fordit eleg figyelmet, idot, energiat sajat magara. egyszoval igenytelen.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.08.06. 13:14:47

A cigány nem ork.
Deák Bill Gyula nem körző.
A szőke nem liba.
...
A kövér nem disznó.

Ember.

Em-ber.

Tessék utánam mondani! Em-ber.

Köszönöm.

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2008.08.06. 13:17:52

Ja, sipi, te meg bekaphatod. Szar duma ez az arra van időm, amire akarom duma.

Legyen két állásod, meg két gyereked...Az időmet, a figyelmemet, az energiámat rájuk fordítom. A kurva igénytelen anyámat, aki ilyennek nevelt!

kanpulyka 2008.08.06. 13:22:14

Nem sajnálom a kövíreket... Minap láttam egy fiatal kollégát átkacsázni az aulán. (Megjelenésében egy hatalmas, középtájékon spárgával megkötött párnára hasonlít.) Kezében egy dobozban valami mega-giga-méretű családi pizzát tartott, arcán üdvözült, földötúli boldogság fénylett...
A pizza felzabálása kárpótolja őt a nemi jegyek elvesztésért, a kipállott bőrredőkért, a társtalanságért, a sajgó iületekért és a hamarosan beköszöntő cukor-, magas vérnyomás, szív-koszorúér- és egyéb problémákért...
Neki bizonyára megéri, ő baja.
Meg kellene érteni, hogy a XXI. század elpuhult, eltunyult emberének a mozgás és a megfelelő táplálkozás nem lehetőség, hanem muszáj.

ethan blow 2008.08.06. 13:22:35

kata,

"nem szép, és nem vicces, de én már megszoktam, hogy az itthoni marketinges bandától mindent lehet várni, csak okos, ötletes, érzékeny, vicces, társadalmilag felelősségteljes, a fogyasztót gondolkozó embernek tekintő reklámokat nem."

ez nem itthoni reklám, husom. aki meg fogyókúrával akar lefogyni, miközben kutatók milliói állapították meg, hogy nem az a megokldás, hanem beállítani egy normális életvitelt, az tényleg nem disznó, hanem barom.
én pl. rendszeresen sportolok, kerestem olyat, amit kurvára élvezek is, mert ha nem tenném, disznó, bálna, tehén lennék. így meg erős vagyok, jókedvű és még zabálhatok is, gyakorlatilag szinte bármit.

a kövérség mindig is a szimbóluma volt valamiféle lelki, pszichikai gyengeségnek, tunyaságnak is egyben, nyilván van, aki nem ezért hízik meg (pl. húgom a bébiprogram alatt), azt teljesen külön venném, azóta különben lefogyott, mert rendszeresen mozog és nem mindent zabál fel, már elnézést.
a kivágott csikló meg egy otromba, férfisoviniszta "kultúra" szégyenfoltja, amit erőszakkal követnek el az emberen, talán ezért nem nevetnek rajta. ahhoz képest, hogy utálod a reklámokat, épp olyan hasonlatokkal és analógiákkal élsz, mint az általad ostorozott "szennyező anyag"

eszkep 2008.08.06. 13:24:09

A "hülye aki nem itt vásárol" szlogen senkit nem zavart???
Ha abból "ügy" let volna, megértem, hogy bohóckodunk ezzel az idióta reklámmal...

ethan blow 2008.08.06. 13:25:33

és igenis érdemes lenne divatot csinálni a normélis testalkatból (nem a soványságból), mert az esztétikai pozitívumok mellett az egészségre is jó hatással van, ha nem kell annyi rohadt zsírt cipelni magával az ember fiának (aki disznó).

aisa 2008.08.06. 13:26:53

Kedves Sipi!
nagyon könnyű ilyen demagóg módon fellépni, ha sosem voltál túlsúlyos. képzeld el, a mozgás nem old mag mindent. én NAPI rendszerességgel mozgok több mint egy éve(futás, kickbox, torna), körülbelül ennyi ideje kimélő dolgokat eszem, 6után egyáltalán semmit. mikor ez nem vált be, elkezdtem az ún. káposztaleves diétát, de az előirt dolgoknak csak kb negyedrészét veszem magamhoz. ez megy több mint egy hónapja. egy kg-t sem fogytam, és tudod miért? mert hormonbeteg vagyok. az orvosok is csak széttárják a kezüket.
igen, sok túlsúlyos magának köszönheti az alakját, de vannak ugyanilyen sokan, akik önhibájukon kivül néznek ki úgy, ahogy.
jó lenne már leszokni az általánositásról...

kanpulyka 2008.08.06. 13:27:13

Hé kötél! Nekem ugyan csak egy állásom van, de gyerekből eggyel több, így talán egálban vagyunk...
Mivel még sokáig szükségük van arra, hogy időmet, figyelmemet, energiámat rájuk fordítsam, muszáj jó egészségben és kondícióban lennem...
ezért odafigyelek arra, hogy mennyit és mit eszem és rendszeresen sportolok.

Ha negyvenéves vérnyomásos, cukros beteg leszel, nem fogsz tudni velük foglalkozni...

ethan blow 2008.08.06. 13:28:21

Lesből Támadó
Ez most épp olyan értékű, mint a "napi stressz mellett nekem kell a cigi" magyarázat. ha kell, akkor kell, te fogsz belehalni, meg akire fújod. ha kövér akarsz lenni, legyél, ha úgy érzed, neked így teljes az élteted, hogy két állás, két gyerek aztán ennyi, az nem túl jó. én még nem láttam olyan embert, akinek ne lett volna napi 25 perce kocogni egyet, hetente 3-4-szer, minimum, csak olyat, aki úgy alakított ki mindent, hogy ne legyen ideje, és mindig meg tudja magyarázni, miért nincs, szegénynek.

eternity · http://eternity.blogter.hu 2008.08.06. 13:28:35

hümmm
A kövérek nem kisebbség. Többség. Ébresztő.

ethan blow 2008.08.06. 13:31:25

aisa,
a hormonbetegséget is lehet kezelni, gyógyítani, vagy tünetmentesíteni, konkrétan több helyen is, ezt szerintem te is tudod, ha meg nem, akkor rossz orvoshoz jársz. másrászt nem biztos, hogy ha felhívnád a fenti reklámozót, nem tudna mondani valamit neked is, például.

kanpulyka 2008.08.06. 13:32:08

aisa, akár tetszik, akár nem, a tartósan negatív kalóriamérleg fogyáshoz vezet.
Tudom, morbid és kegyeletsértő hasonlat, de Auswitzban nem voltak hormonbetegek...
Nyilván szakember segítségére lenne szükséged és nem a káposztaleveses baromságokra.
Egyébként milyen hormonbeteg vagy? Mennyi a túlsúlyod? Egy év alatt egyetlen dekát sem fogytál? Sántít a történeted.

Csabi 2008.08.06. 13:35:27

20 éves korom körül kezdett szépen lerakódni a zsír a testemen. Azóta sportolok rendszeresen, most 30 vagyok, egészséges, jó kondiban stb. Sport után jobban vág az agyam, bőven megtérül a sportra fordított időm, mert a szellemi munkát hamarabb elvégzem és még kedvem is van hozzá. Ha nem mozognék rendszeresen, akkor valószínűleg mangalica lennék én is.

Hátazért 2008.08.06. 13:38:27

dnd: Pocsék hasonlat. A jólléted sokkal inkább múlik külső tényezőkön, mint a kondiciód. Egyébként meg én bizony lenézem azt, aki ne hajlandó dolgozni, pedig kaphatna képességének/képzettségének/értelmi szintjének megfelelő munkát. Sokkal több eséllyel leszel valaki (akár csak átlagember átlagos fizetéssel), ha teszel is érte, mintha csak sírsz, sajnáltatod magad és megsértődsz. Remélem tudtam újat mondani...

ruhaszárítókötél: gondolom egyik munkahelyen se kényszerítik rád, mit egyél + az se mind1, hogy a gyerkőcökkel közös csokievést szervezel, vagy megpörgeted őket párszor a fejed fölött és mozi helyett néha kirándulsz velük ;/ szóval "szar duma".

Csabi 2008.08.06. 13:42:05

aisa: ha kevesebb energiát viszel be étkezéssel, mint amit elégetsz kickbox-al, tornával, futással, akkor fogyni fogsz. Ez egyszerű fizika, ugyanis a szervezeted máshonnan nem jut energiához, le kell építenie a zsírt vagy meghalsz. Szal, sántít a sztorid.
Amúgy érdekelne a gyógyíthatatlan hormonbetegséged, ilyenről ugyanis ritkán hallani.

lol · http://lol.lol 2008.08.06. 13:44:57

most ezt ugy irod mintha a tulsuly az termeszetes dolog lenne. aki dagadt az azert dagadt mert sokat eszik. ne egyen sokat, sportoljon es nem leszd dagadt.

Kata 2008.08.06. 13:47:45

hümmm...

bulgakov/bulgakov 2008.08.06. 13:25:33
és igenis érdemes lenne divatot csinálni a normélis testalkatból (nem a soványságból), mert az esztétikai pozitívumok mellett az egészségre is jó hatással van, ha nem kell annyi rohadt zsírt cipelni magával az ember fiának (aki disznó).

ez valóban így van, jó lenne, ha a normális testalkat reklámozásából csinálnának divatot, és nem pedig a kövérek cikizéséből és sértegetéséből.

egyébként az sem ártana, ha végre nem retusálnák agyon az összes fotót, amit le akarnak tuszkolni a torkunkon, és nem 14 éves aneroxiás modellekkel lenne tele az összes reklám, mint "elérendő", normális testalkat. egyre több embernek lesz torz önképe magáról a tükörben a médiából és a reklámokból áradó torz ideálok hatására.

kövérség-fogyókúra. minekutána nagyanyám kövér, anyám kövér, és én is kövér vagyok, és egy életen keresztül hallgattam anyám sirámait, hogy kövér vagyok, fogyókúráznom kéne, nem tudok lefogyni, eldöntöttem, hogy NEM VAGYOK HAJLANDÓ az egész életemet ugyanígy eltölteni. kövér vagyok, nem vagyok hajlandó sem kínozni magamat, sem fogyókúrázni, sem életmódot váltani. akinek nem tetszik, az forduljon el, én sem fogom basztatni a lenőtt hajtöve, vagy hülye szerelése miatt. aki meg be mer szólni, az viselje a várható következményeket.

(mellesleg, önvédelem céljából is előnyös a nagyobb súly, nem mernek beszólni a bkv-ellenőrök, mert nagyobb vagyok náluk, hehehe...)

kanpulyka 2008.08.06. 13:48:48

Megjegyzem, a sport és megfelelő testsúly tartása kiváló befektetés.
Senki nem garantálja, hogy ha sportolsz elkerülnek a betegségek, de ha kövér vagy, biztos, hogy nem. A kövérség valójában sokkal több pluszkiadást jelent, mint bárki gondolhatná. (Gyógykezelés, orvos, gyógyszerek, kiesett kereset, segédeszközök, stb.) A korral haladva mindez egyre rosszabb és már a harmincas évektől megindul az életminőség zuhanása.
Sértődjön meg bárki: egy izzadva fújtató, szuszogva falatozó, 120 kilós ember igenis gusztustalan. Igaz: ettől lehet kiváló ember, barát, stb.
Kondibérletet már havi 5000 Ft-tól találni, egy használható, tartós hobbisportbringa 50.000 Ft-tól akad (használtan ócsóbb), egy futócipő nem a világ, sem egy jógaszőnyeg, egy baráti társaság fillérekért bérelheti egy iskola tornatermét foci-, kézi-, vagy röpimeccsekre...
A "nincs időm" a legtöbb esetben egyszerűen nem igaz.

Kata 2008.08.06. 13:49:37

ja, egyébként kíváncsi vagyok azokra a fogyasztós szakemberekre, tud valaki nevet-címet-telefonszámot?

kanpulyka 2008.08.06. 13:53:24

Kedves Kata, legyen neked...

Bizonyára majd akkor is így gondolod, amikor cukrosan, magas vérnyomással, sajgó térddel, csípőprotézissel, vagy valami hasonló betegséggel küzdesz, ami elsősorban a kövérségnek köszönhető.
Megnyugtathat, hogy nem tart majd soká, mert valószínűleg fiatalon elhunysz majd.
Te döntöd el, megéri-e.

samuvagyok 2008.08.06. 14:42:31

A túlsúlyosság ma társadalmi probléma. Egészségtelen. És felgyorsult világunkban nem csak a táplálkozást tekintve, de egyre több szempontból élünk úgy, hogy az egészségtelen.
Beszélni kell róla.
Beszélünk.
A reklám jó.
:)


(bírom a kövéreket, a legtöbb esetben szimpátiát nyer a túlsúlyuk. de sajnálom őket, mert a legtöbb esetben komoly gondok lehetnek belőle - pl. szívproblémák. ne sértsen senkit az, ha erre felhívják az emberek figyelmét)

Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.08.06. 15:09:26

rossz húzás a cégtől, a botrány sokkal jobb reklám nekik.

xjr400 · http://xjr400.blog.hu/ 2008.08.06. 16:43:16

En sem talalom sertonek a reklamot,de talan azert,mert a 175cm-es magassagomhoz 75kg parosul.Ez idealis,azt hiszem.Par honapja meg 69-70kg voltam.Elarulom,k.rva nehez volt 5kg felszedni,ugy hogy az ne csak zsir legyen.
Amugy megfigyeltetek,hogy foleg azok az emberek figyelnek oda az egeszseges(ebb) taplalkozasra,akiknek pont hogy latszolag nincs ra szukseguk?
Nincsenek,talan soha nem is voltak elhizva,megis cukor nelkul isszak a teat,kerulik a gyorsettermeket,az edesitett muanyag italokat,jarnak sportolni is neha.
Ja,amugy a telt nokkel nincs semmi gond,az aranyokon van a hangsuly!
;-)

dnd 2008.08.06. 16:50:52

Hátazért: "A jólléted sokkal inkább múlik külső tényezőkön, mint a kondiciód."

Ugye-ugye... Kinek mit nehéz elérni, azt hárítja külső tényezőkre.

Mégiscsak találó az a pocsék hasonlat :-)

dnd 2008.08.06. 16:55:18

samuvagyok: Itt nem a szívproblémákra hívták fel a figyelmet, hanem arra, hogy nem tekinthetők embernek. Pici különbség.

Hátazért 2008.08.06. 17:31:13

dnd, ezt benézted, nincsenek megélhetési problémáim :) amúgy pont az a szépsége az egészséges testnek, hogy nem lehet csalással, bratyizással, jó háttérrel (jójó, genetikai örökség) elérni, mint az anyagi jóllétet ;/

hellohello 2008.08.06. 23:00:54

Hiába, akkor sem szól a kövéreknek ez a kampány. Arról szól, hogy a kövérség fúj-fúj, disznó, de embert csinálunk belőled. Pont nem jó. Szvsz az alkotónak fogalma sincs a kövér emberekről. Mindenkit ostorral a futópályára! (Tudom, tudom, mindenkinek van 1000 érve, hogy miért nem szabad mozognia. Hehehe.) Amúgy imádom a fat farm hirdetéseket, mert messziről ordít róla az a szellemiség, amit annyira nevetségesnek tartok: a pénzért vehető minden, az instant csoda. Talán kötelező tananyaggá kellene tenni a fejlett országokban: "Ha 10x annyit zabálsz, mint amennyi ahhoz kellene, hogy ne legyél éhes és nem mozogsz semmit, rohadt kövér leszel. A kövérség rossz, mert egészségtelen. A rendszeres mozgás jó, mert egészséges." Ezt úgy elegendőnek is tartanám elméleti wellnessből. A Norbi hülye, mint a fene, de legalább sportoltatja a népet. Már akit lehet. Közben persze megpróbál eladni ehetetlen szarokat is... már akinek lehet.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.08.07. 00:31:10

Jó estét, jó étvágyat (azoknak akik most sunyiban a hűtőt bujják)
így este elég tanulságos volt elolvasni milyen parázs vita alakult itt ki a printek kapcsán.
Bár én a 171 cm-hez 59-60 kg vagyok, nem tudom átérezni a testesebb emberek problémáját, miért sértő a reklám. Valaki annyira jól fogalmazta meg amit én is gondolok, hogy a molett- és/vagy kövérek már sajnos nem kisebbség, hanem többség.
A reklám tekintetében: szerintem ez a témakör már az a társadami probléma, ami nem engedheti meg magának a középszerűséget igenis úgy kell a reklámokat elkészíteni, hogy az emberek beszéljenek róla. Bár az evolúció ábrázolása kissé klisészerű, újdonságereje pont a meghökkentés, az elgondolkodás és a remény karikatúrista szerű ábrázolásából ered.
Nekem tetszik és ha fel is fortyan ezzel kapcsolatban egy -egy csoport a túlsúlyosok többsége szerintem magábanéz vagy jobban odafigyel a családi kajára vagy a testmozgásra, vagy mindkettőre.
Ami még itt lényeges, hogy az ehhez hasonló hirdetések a fiatal célcsoport körében azért hatékonyak.

sarkisarkany · http://kozrohej.blog.hu 2008.08.07. 12:13:51

Szerintem tökéletes reklám. Elérte a célt, és ha nem is annál a cégnél, de egy másiknál biztos elkezdenek majd mozogni az emberek. Mert a fejükbe van verve, hogy mocskos disznók.

Én speciel genetikailag fogpiszkáló vagyok, az se jó, de én azt mondom, hogy ilyen vagyok, elfogadom. Ha nevetnek rajtam, akkor mi van?
Már valakinek örömet okoztam a testemmel :D
És ha valakinek örömet okozok, akkor egy lépéssel közelebb jutok a mennyországhoz ;) (a szakrálishoz)

andibandi 2008.08.08. 00:25:21

ez a sok karattyolás pár kivétellel nélkülözi a realitást, az empátiát és az emberséget. akkor meg mire föl?
saját történeteket ide (hogy fogytam le, hogy nem lettem kövér, hasonlók), annak volna értelme, alja meg teteje.
az észosztás a kövérségről smafu.
és esetleg érdemes a témánál maradni, nem offolva szidni megint másokat valamiért: a téma asszem a fenti hirdetéssorozat volt.
na, csak úgy mondom.

Kata 2008.08.08. 09:43:51

oké, meggyőztetek. nekiállok fogyókúrázni... 3 hónap múlva jelentkezem, mit sikerült változtatni. (már csak a cuki ruhácskáimért is...)

de kitartok amellett, hogy a kövérek is emberek, és emberszámba kell őket venni, nem pedig ledisznózni-lebálnázni-letehenezni.

Sipi 2008.08.08. 10:58:30

T. asia!

en mar lefogytam egyszer 38 kilot masfel ev alatt...

de en ugye nem kapaszkodokat kerestem, amivel megnyugtattam a lelkiismeretem, hogy miert is vagyok kover...

se nem hipochonderkedtem.

Sipi 2008.08.08. 11:00:49

T. Kata!

imho mozogni allj neki.
az ehezes ugyanis nem egeszseges. valaszd inkabb a hosszutavu, stabil es biztos eredmenyt hozo mozgast, nemi etrendmodositassal.

szandor · http://belsovilaghaboru.blog.hu 2008.08.08. 11:55:04

nekem tetszik a printsorozat, pedig kover vagyok, minna szar. jelenleg Jabbara hasonlitok, u.h egy Jabbas hirdetes megjobban meggyozne, de igy is elmennek, ha lenne ra penzem.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása