Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: A Weltauto és a piros szív

Amikor néhány hónapja először láttam ezt a reklámot, percekig csak pislogtam értetlenül, és próbáltam kitalálni, hogy pontosan minek is voltam az imént szemtanúja. A hihetetlenül bénácska animáció és a bugyuta reklámdal kettőse azonnal beleégett a retinámba. Pedig akkor még a szöveget nem is sikerült megértenem, sőt bevallom, hogy csak az internetre való feltöltéskor hallottam ki először a kozsói mélységekbe ereszkedő dalszöveg utolsó sorát, amely így hangzik: Szeretem a jó időt, na meg a rosszat, és az új Weltautómat!

Ha nem is ér fel a Spar animált bukszája által okozott sokkal, azért ez a forgolódó 3D szív se kutya, amint dobog, forog, lefekszik egy felhőre, majd elázik, hogy a végén meglehetősen didaktikus módon átalakuljon a Weltauto W betűjévé. Nem lenne ezzel az egésszel semmi baj, ha a cég mondjuk csak képernyővédőnek használná az alkalmazottak számítógépein, de a használtautókat forgalmazó vállalat komoly forintszázmilliókért az országos tévécsatornákon futtatja ezt a reklámnak nehezen nevezhető animációt, ami a rendelkezésre álló 30 másodperc alatt véghezviszi azt a bravúrt, hogy az égvilágon semmit se mondjon el a hirdetett vállalatról. Komoly reklámnak vicc, viccnek meg rossz. Kíváncsi vagyok, ti hogyan értékelitek.

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (1,8/5)

Címkék: autó reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr11609150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Villain 2008.08.14. 10:46:39

Na ettől én is fejreálltam, amikor láttam. Ráadásul a Weltauto elvileg egy prémium márkává próbálja küzdeni magát, ez épp az ellenkező irányba viszi őket. Abszolút mellélövés.

Kecsege 2008.08.14. 11:15:19

A reklámdalok a reklámok legalja. Ez meg azoknak is a legalja.

tomi_ · http://www.linkedin.com/in/tamasbodi 2008.08.14. 12:19:55

hang nelkul neztem, biztos nem tudom igy megitelni - de egy lufival reklamozni egy penzugyi/hasznaltauto szolgaltatast?! :_)

kacsa! 2008.08.14. 12:53:51

Mikor először láttam, azt hittem, kiskegyed, story magazin vagy valami tampon lesz. Esetleg hüvelygomba. Ez egy ultraszar reklám.

No Buses No Cry 2008.08.14. 13:00:05

viszont elérte a célját. beszélünk róla... Még bejegyzést is kapott.:)

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.08.14. 13:02:02

azt, hogy beszélünk róla, tényleg elérte - nekem mondjuk az énekhang is tetszik, ezért kapott egy jó kövér kettest!

AP 2008.08.14. 13:03:12

Pontosan, ennél nagyobb reklámértékű cuccot nem jelentethettek volna meg..

Nagy István 2008.08.14. 13:04:08

reklám...
most is beszélünk róla...
emlékszik valaki a "MÜSZI" reklámra??
az ország 90%-nak fogalma sincs a mai napig róla mi is az... és mégis... beszéltek róla...
:-)))

(amúgy ez tényleg elég béna)

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2008.08.14. 13:04:41

Nem, nem érte el a célját.
Olyan az egész, mintha lett volna az ügynökségnek egy beragadt női magazin vagy ételízesítő-reklámkoncepciója, és bepróbálták, nem ugrik-e rá valamelyik balek cég?

anaemic royalty 2008.08.14. 13:31:19

Nekem 8 Weltautóm is van.

Hülyeséget csináltam? :)

f-lame 2008.08.14. 13:33:45

Sztori szar ahogy van (helyesebben nincs).
Animacioba meg csinalj jobbat ilyen otletre!

Illúzió 2008.08.14. 13:45:28

Ezt egy konkurens csinálta, hogy lejárassa a céget. Más lehetőség nincs.

MaCabre · http://almos.blog.hu 2008.08.14. 13:47:12

miköze a piros szívecskének a weltautóhoz, azon kívül, h faszán lehet belőle W-t csinálni (nem!)

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.08.14. 14:00:25

most ez a legújabb és minden posztnál ezen lesz a szarrágás, h elérte a célját meg mi beszélünk róla, meg RB most reklámozza, stb, stb? ez egy reklámokról szóló blog, kérem...
am meg attól h most itt láttam nem ért el nagy hatást, eddig is ismertem a céget (tipikusan út szélén álló hostess csajok télen miniszoknyában összefagyva, nyáron meg hosszú farmerben szórólapozva a tisztelt céget...) de am meg ha vki sztem használtautót vesz, akkor vszeg körülnéz rendesen a piacon és max annyi lehet a weltautó előnye, h eszedbe jut, h jé van ez is, ha pl nem dobná ki a google :)

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.08.14. 14:19:52

Ez tényleg borzalom, bár még sok idő fog elmúlni amíg az S-Büdzsé okádmányt alámúlja egy újabb tehetségtelen kutyaütő :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.08.14. 14:22:58

Igen, régi probléma az a vélekedés, hogy egy reklám akkor éri el a célját, ha beszélnek róla. Rég küzdök az ilyen jellegű, nevezzük naív kommentek ellen, amelyek figyelmen kívül hagyják azt az aprócska tényt, hogy egy reklámot egyedül akkor nevezhetünk sikeresnek vagy eredményesnek, ha az el tudta juttatni a kívánt üzenetet a fogyasztókhoz. Itt egyrészt értelmezhetetlen a hirdetői szándék, kibogozhatatlan, hogy a Weltauto mit szeretett volna elmondani magáról, másrészt pedig a kivitelezés színvonaltalansága olyan káros hatással van a W megítélésére, amilyennel csak lehet. Innentől kezdve nincs miről beszélni.

fatass 2008.08.14. 14:37:40

Mi bajotok van ezzel? Made in Hungary. Es kesz.

muzsazsuzsa 2008.08.14. 14:38:44

Hogy is írta Karinthy? Nincsen benne semmi, ámde az legalább érthető.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.08.14. 14:39:38

"egy reklámot egyedül akkor nevezhetünk sikeresnek vagy eredményesnek, ha az el tudta juttatni a kívánt üzenetet a fogyasztókhoz."

Én aszittem akkor, ha bevételnövekedést produkál :)

Baukasten 2008.08.14. 14:46:45

Légyszi mutassatok egy másik használtautó hirdetést a TV-ben...

hz · http://www.weltauto.hu 2008.08.14. 14:51:07

Köszönjük a kritikát, amennyiben vkinek van egy jó brief-je , ill. reklámötlete a WELTAUTO-hoz kapcsolódóan várjuk : weltauto@weltauto.hu -ra

Budget a megvalósításra: max 8 Mio

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.08.14. 15:03:23

"Légyszi mutassatok egy másik használtautó hirdetést a TV-ben..."

Értem, tehát ha nincs versenytárs, akkor lehetünk szarok is? :) Ez olyan 80-as évekbeli nekem :)

tonyalmeida 2008.08.14. 15:20:01

versenytárs van, nézd/hallgasd meg az AAA ultragiga szpotjait a rádióban. szegény gundel takács nagyon mellé nyúlt.

johnhoward0707 2008.08.14. 15:47:24

A színészek azt vallják, hogy azokból lesznek a kritikusok, akik nem lehetnek színészek.

johnhoward0707 2008.08.14. 15:50:02

pld Te , reklámbuzi , milyen "alkotással" büszkélkedhetsz?

tonyalmeida 2008.08.14. 16:05:40

ezt ismeritek?
www.youtube.com/watch?v=5BWNaudiikg&feature=related
szintén kategória alapító ritmusok...
na ilyenkor cink szerintem, hogy a volvo a hősként tisztelt ffi vizilabda válogatott főszponzora.

ReklámGuru 2008.08.14. 16:12:53

Szasz Reklámbuzi! Miért is lenne értelmezhetetlen a hirdetői szándék, vagy akár kibogozhatatlan?
Szerény meglátásom szerint, a legtöbb autótulajdonosból érzelmeket vált ki saját, vagy akár céges autója, namármost a Weltauto leginkább ezt akarta meglovaglni, és az átlag fogasztóra, poteciális ügyfeleikre akartak hatni, érzelmileg. Melyet mi mással is szimbolizáhattak volna, mint a szívvel. Végre egy animáció és nem egy bárgyú, beállított statkókból álló reklámfilm.

Antibiker 2008.08.14. 16:21:07

Uh, ReklámGuru, sürgősen változtass nevet!

ReklámGuru 2008.08.14. 16:53:55

Hogy ez eddig nekem miért is nem jutott eszembe Antibiker? Kösz, mostantól inkább antiGuru leszek.

dnd 2008.08.14. 17:06:02

"Köszönjük a kritikát, amennyiben vkinek van egy jó brief-je..."

Hö! Hát a briefet nem az ügyfél szokta adni?! ,-)

szöszke 2008.08.14. 18:06:00

Vegyétek már észre , végre egy olyan reklám amiben nem akarnak semmit sem rádsózni, 99 Ft -ert. Csak megmutaják magukat, oké a mód lehet , hogy egy kicsit alacsony szinvonalú...

fan 2008.08.14. 18:08:55

A focimeccsen is a kigyúrt köcsög prolik üvöltöznek be a focistának , hogy mit csináljon.

dörmögö dömötör 2008.08.14. 18:15:20

Szerintem jó ez a reklám, csak nagyon szakmai szemmel nézitek.
Talán az jobb amit ezek a szar sárgá csináltak az olimpiai közvetítéssel .

vili a véreb 2008.08.14. 18:53:47

A reklám lehet hogy gyenge , de az oldaluk szerintem egész jó:

www.weltauto.hu

skvugdskuvsdiov 2008.08.14. 20:16:45

Az a fo problema, hogy itt mindenki ugy nez ezekre a reklamokra, hogy honapok vannak ra es rengeteg love. Linkelhettek kulfoldi reklamokat, de ott elore honapokkal megvan hogy mit kell csinalni es van ido hogy jot csinaljon az ember. Na meg persze tobb love, mert termeszetes hogy olyan lesz egy reklam amennyi ido es penz van ra.. 1 het alatt vagy nem tudom mar mennyi volt ra, nem lehet matrixot csinalni.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.08.14. 21:34:13

most komolyan, ez a legfőbb USP-je a WeltAutónak? Ez a legütősebb érvrendszer? Ezzel kell megfogni a potenciális ügyfeleket? Ezt akarjuk közvetítetni magunkról és a céljainkról? és egyébként meg hol is vagyok :S

Remy 2008.08.14. 22:37:01

Hirtelen megszaporodtak itt a pozitív értékelések, de persze mind regisztrálatlan, kamu nevek alatt érkezett. Csak nem talált rá a Weltautó, vagy a rémtettet elkövető ügynökség a bejegyzésre? De!

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2008.08.14. 23:49:48

Sue

A földön állsz két lábbal.

:)

M.Orsi 2008.08.15. 13:04:58

Min csodálkoztok, Made in Hungary, bár elég nagy szégyen ez a "NAGY" Weltautonak, ezzel szeretnének eljutni a "potenciális" ügyfelekhez.....hmmmmmm, remélem sok suzukitok van most bent....:-):-):-)

tonyalmeida 2008.08.15. 13:06:45

Remy, ez már nekem is feltűnt! :)
Suesue: sztem a célcsoport a weltauto esetén pont 2 fő: "bódog" és a "bódogtalan", tehát olyan nagyon célzott üzenet nem nagyon lehet. van néhány garanciájuk aztán ennyi. ezeket meg sztem hülyeség belezsúfolni egy TVC-be, valszeg az image építés az egyetlen cél. na és akkor az a nagykérdés, hogy szívekkel lehet-e ezt "építeni"...

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.08.15. 22:15:02

tonyalmaida 2008.08.15. 13:06:45
na és akkor az a nagykérdés, hogy szívekkel lehet-e ezt "építeni"...

lehet nézdd ott a Flóra :o)

tonyalmeida 2008.08.21. 14:25:31

suesue tied a pont! :)

gizinénnye 2008.08.21. 14:47:57

Úristen....én hogy vártam hogy ez végre kikerüljön!!!Valami sértően szar,én azt hittem bonbon vagy..valami ilyesmi reklám, halálszar a dalocska rohamot okoz és kövezzetek meg ennél jobb az S-büdzsé...

mihalylovics 2008.09.14. 21:14:54

Az itt a baj hogy engem ez a Welt Autó majdnem át is vert. Majdnem vettem náluk egy autót, 1. Több kilóméter volt benne mint amit ráírtak. 2. Amint elindultam vele, a váltó rögtön majdnem használhatatlan lett. 3. a hangja olyan volt, mint 4 traktornak. 4. Ehhez képest drágán is adták. Kell még ennél több?

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása