Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Kocsmai tánclépések részegenek

A Guinness egy elég furcsa, bár vitathatatlanul szembeötlő módját választotta a "felelősségteljes alkoholfogyasztás" - már ha létezik ilyen - népszerűsítésének. A kocsmák, pubok, borozók kijáratánál lévő lábtörlő szőnyegeket használták hirdetési felületként, és olyan darabokat helyeztek ki, amelyeken jól ismert, tánclépéseket oktató ábrák láthatóak. Illetve csak annak tűnnek, mert a lábnyomok valójában egy részeg ember tántorgását követik le a földön, így aztán aki végiglépked rajtuk, annak a végén négykézlábra kell ereszkednie. Itt egészen közelről ovassa el a szőnyegre írt sort, amelyben arra figyelmeztetik, hogy ne így érjen véget az este,  és legközelebb legyen szíves nem négykézláb elhagyni a  kocsmát.  Szerintem  ügyes  húzás,  elég nehéz mellette úgy elmenni, hogy ne vegyük észre, ha meg már észrevettük, egyszerűen muszáj végigmenni rajta. Jó kis ambient ez, erre inni kell!

 

Címkék: humor ambient pia

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr57632310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.08.27. 10:58:31

A fül rajta a legjobb :DDD
mondjuk a 3. képen a fejlógatós-fenékemelős pózban illumináltan biztos kitaccsolnék :S

ps.: éljen a kreativitás

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.08.27. 11:01:34

Sue
Igen, a fül tényleg hatalmas!

ex-Zep 2008.08.27. 11:30:32

Kezdem érteni a haverom egyik beszólását: a sok részeg disznó letaposta a kezem.

Hangyasav 2008.08.27. 12:10:58

This is bloody genuine , one more pint to everybody, barman! It s my round, mate!

Hangyasav 2008.08.27. 12:13:09

Guinesses kreatív akarok lenni, plíííz plíz plíz. Vagy ha nem megy, Heinekenes.
Vagy ha egyik sem lehetek, legalább jól rúgjunk be pénteken...

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2008.08.27. 12:34:20

kíváncsi lennék a fókuszcsoportra:D:D:D

Czigler Zsolt 2008.08.27. 13:01:30

Na végre valami életszerű!Ha valaki csak kifelémenet veszi észre,az a rajt-cél győzelem.

johevi 2008.08.27. 13:29:05

Meg kellene egy céltáblát is odarajzolni, aztán egy helyen lesz az összes hányás is.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.08.27. 13:39:53

johevi
Szép gondolat, majd továbbítom a készítőknek.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása