Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Gerellyel átszúrt reklámember

Talán még emlékeztek arra, amikor 2006-ban, egy római versenyen a finn Pitkamaki gerelye egy rosszul sikerült kísérlet után a pálya szélén melegítő távolugró hátában landolt. Szerencsére nem történt semmi baja, de a látvány elég horrorisztikus volt ahhoz, hogy a felvétel pillanatok alatt bejárja a médiát. Aztán néhány hónappal az olimpia előtt is történt egy hasonló eset, ahol egy fotóst dobták lábon egy amerikai versenyen, aki ráadásul volt olyan hülye vagy épp zseniális, hogy még ott azon melegében lefotózza a saját lábát. A kép persze megint csak körbejárta a világsajtót, nagy mértékben hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a véres sport szókapcsolatról egy ideig ne Van Damme, hanem a gerelyhajítás ugorjon be az embereknek.

Ezt használta ki egy svájci állásközvetítő cég, amely a zürichi atlétikai verseny idején egy szervezőnek öltöztetett reklámembert sétáltatott körbe a stadion körül, akinek a mellkasából és a hátából egy gerely állt ki. A szerencsétlen pont úgy nézett ki, mint akit épp az előbb nyársalt fel egy eltévdt gerely. Az, hogy az egész csak egy morbid poén, csak a pólóján olvasható felirat árulta el, amelyen a "Ha megüresedik egy állás, mi azonnal megtudjuk" mondat és az  állásközvetítő webcíme volt olvasható. Figyelemfelkeltőnek figyelemfelkeltő, de a mentőszolgálat diszpécserének a nap végére már tutira tikkelni kezdett a szeme a sok téves riasztástól.  

Címkék: sport gerilla morbid köztér

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr46651635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Captain Joe 2008.09.07. 14:15:28

Ez nagyon brutál. Kicsit talán sok is. Ha velem szembejönne egy ilyen, és beszopnám, utána más nem hiszem, hogy tudnék a reklámüzeneten mosolyogni.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.09.07. 14:53:02

baró lehetett ott sétálni egy dárdával...viszont tényleg figyelemfelkeltő!
A teniszközvetítés írós avagy hangos lesz?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.07. 15:20:22

Szigorúan csak szöveg, idegtépő hangnak ott van Kapláref.

Taurus 2008.09.07. 16:13:55

Teljesen elborult, de jó ötlet.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.07. 16:23:35

Ja és ha már sport. Este a plastikon a tévékommentátoroktól frászt kapó teniszbarátoknak terápiás jelleggel Angelday Plastik Józsival együtt kommentáljuk majd a US Open elődöntőjét (Rafa Neanderthal vs. Andi Mari) live chat-en . Akit érdekel, az tegye tiszteletét, és emelje az est fényét.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.08. 11:16:04

Jenő
Az OBI ufókampánya megkerülhetetlen, de majd a filmmel együtt elemezzük.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása