Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Egy éve bomlaszt az addict

Az utóbbi napokban annyira el voltam foglalva a posztok írásával, meg az új témák felkutatásával, hogy majdnem teljesen elfeledkeztem arról, hogy a blog a múlt hét folyamán egy komoly mérföldkőhöz érkezett, és most már egy egész éve szemeteli tele reklámokkal a netet. Az egy év más blogokhoz viszonyítva ugyan nem nagy idő, de azért mégiscsak jelez néhány dolgot. Az egyik, hogy a kezdeti, "Majd meglátjuk mi lesz belőle" állapotból eljutottunk, a "Nézd már, ebből még lehet is valami" szakaszba. Aki ismer engem, az tudja, hogy általában nem a kitartásomról vagyok híres, márpedig ha egy teljes éven keresztül képes voltam gyakorlatilag naponta friss posztokkal életben tartani a blogot, akkor ez több kell legyen puszta véletlennél. Persze ebben nagy része van a többieknek is, amiért nagy köszönettel tartozom nekik, hiszen Black Mamba, Mr Wolf, chimie, Hangyasav és nathanp írásai időről időre továbblendítették az addict néha sárba ragadni látszó kerekét.

Ez most olyan halivúdi szöveg, de tényleg szeretnék nektek is köszönetet mondani (egyúttal megígérem, hogy Istenről és a szüleimről a továbbiakban egy szót sem ejtek), mert ha nem kaptam volna megerősítést tőletek, ha nem jött volna annyi komment a posztokra, ha nem emelkedtek volna folyamatosan a látogatottsági adatok, lehet, hogy már rég abbahagytam volna az egészet, és inkább a fonákom tökéletesítésére  fordítottam volna a szabadidőmet. Az, hogy ezt az egészet nem csak magamnak írom, és a reklámok másokat is érdekelnek mi sem bizonyítja jobban, minthogy az elmúlt évben összesen 426 000 egyéni látogatója volt a blognak, akik 920 000 látogatást és 1 560 000 oldalletöltést produkáltak, vagyis egy hónapban átlagban közel 80 000, egy nap alatt kb. 2500 visitet kapunk. Ez persze nem rengeti meg alapjaiban a médiapiacot, nem miattunk ment a webre a két kereskedelmi tévé, de ahhoz épp elég, hogy abban a tévhitben ringassuk magunkat, hogy van értelme a folytatásnak.

Természetesen ennek a bejegyzésnek csupán annyi a célja, hogy kiprovokáljuk belőletek a gratulációkat, meg jókívánságokat, amiket aztán kiégett, főiskolán tanító reklámszakember korunkban majd könnyes szemmel olvasgathatunk. Persze, ha valakiből épp most kívánkoznának ki építő (ismétlem építő) jellegű kritikai észrevételetek, azokat is szívesen várjuk, kivéve a blog dizájnjára vonatkozó megjegyzéseket, merthogy az új, szebb, intelligensebb, Bifidusz Aktireguláriszt is tartalmazó oldalt titkos kínai laboratóriumokban készíti már egy csapat őrült tudós. De mindenről a maga idejében, most fújjuk el együtt a gyertyát.

Címkék: blog

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr41652219

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

skaven 2008.09.08. 11:23:04

grat vagy mi :)

Sub Zero 2008.09.08. 11:24:27

Vivát! Vivát!
Így jó?;)

Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.08. 11:29:03

ennyi olvasóval már komoly hirdetési felület lehetne a blog...:))

khm 2008.09.08. 11:29:29

Az első blog, amit minden nap megnézek...
Ez tényleg nagy dolog ám! :)
Gratula!

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.09.08. 12:42:01

Legalább egy torta lett volna - még ha virtuálisan is...a zsúrról nem is beszélve!
Boldog Szülcsi Napcsit, Addict Blog!
zarafshan.files.wordpress.com/2007/08/birthday-cake.jpg

albinoblacksheep 2008.09.08. 13:02:06

Gratula! A fentiek adjanak erőt a folytatáshoz!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.08. 13:10:38

Köszönöm a többiek nevében is. A szülinapi torta helyett meg itt egy szülinapi reklám.

Ádám 2008.09.08. 13:15:24

Mindennapi szórakozásunkat add meg nekünk ma!
Köszönöm! Boldog szülínapoooot!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.08. 13:19:25

Most még elfogadom ezeket a szóbeli jókívánságokat, de jövőre olyat kérek, mint amit Jézus kapott (fenti kép) az észt evangélikus egyházszervezettől:))

Taurusz 2008.09.08. 15:38:20

Gratula! Boldog szülinapot! És köszönöm, kérek egy szeletet! :)

tomás 2008.09.08. 18:47:00

Három mértékadó blog van aminek alig várom a frissülését a feedjeim között:

Doransky
Plastic
és legfőképpen: Addict

Köszönöm, gratulálok, boldog szülinapot!

Remy 2008.09.08. 20:08:12

Én is sok sikert kívánok a folytatáshoz. Az addict nálam is a napi rutin része. Hajrá, csak így tovább.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.09.08. 23:03:22

csak egy kis plasztikus metafóra jutott eszembe "szeretünk mind Barbie" :)

Critmiss 2008.09.08. 23:18:22

Nahát, nekem őskövületnek tűntetek. Úgy látszik, pont az elején kaptam el a blogot.

amelie 2008.09.11. 22:29:37

El sem hiszem, hogy csak egy éve... ez biztos??? A mindennapi reklámomat köszönöm neked, ó, addict... Hepi börzdéj!

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása