Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A hét kérdése: Melyik a legjobb magyar reklámügynökség?

Az elmúlt héten arról kérdeztünk meg benneteket, hogy mit gondoltok a sokak által támadott, mások által az egekbe magasztalt ARC kiállításról. Ismét rengeteg szavazat érkezett, a végeredmény pedig nagyjából igazolta az előzetes sejtéseimet. A reklámszakmában ugyanis különböző okokból kifolyólag sokkal többen ellenzik az egész kezdeményezést az átlagosnál, ami a szavazatok számában is megmutatkozott. Szomorú, hogy a válaszadók több mint 20 %-a nyilatkozott úgy, hogy szerinte az egész csak arcoskodás, egy felfújt médialufi, további 20 % a pályamunkák színvonalát nevezte meg negatívumként, összevetve pedig közel 65 % volt elutasító az ARC-cal szemben. Mindössze 25 % volt, akik szerint megér egy órát a kiállítás, bár az is igaz, hogy további 13 % saját bevallása szerint nem jár ki, de a neten minden évben megnézi a plakátterveket.

De most nézzük inkább eheti kérdésünket, ami egy kicsit általánosnak, és első pillantásra akár értelmetlennek is tűnhet, hiszen ki és milyen szempontok alapján tudná azt eldönteni, melyik is jelen pillanatban a legjobb reklámügynökség. Az, amelyik a legtöbb díjat nyerte? Az, amelyik a legtöbb új ügyfelet szerezte? Amelyik a legtöbbet kereste az idén? Számtalan szempont van, amelyet értékelni kellene ahhoz, hogy szakmailag megalapozott döntést hozhassunk. Csakhogy nem is ez a célja ennek a felmérésnek, sokkal inkább az, hogy egy pillanatképet adjon arról, milyen az egyes reklámügynökségek általános megítélése, szép magyar szóval a presztízse most így 2008 őszén.

És hogy mi alapján döntsd el, melyik ügynökségre szavazz? Gondolj úgy erre a szavazásra, mintha egy közönségdíjat kellene odaítélni egy ügynökségnek egy neves reklámversenyen. Ha teljesen laikus vagy, akkor arra kattints, amelyik neked a legszimpatikusabb, amelyikről olyan dolgokat hallottál, ami a te szemedben a többiek fölé emeli az adott reklámügynökséget. Ha ügyfélként dolgozol, gondolj arra, melyik reklámügynökséget hívnád meg először egy esetleg kiírásra kerülő tenderre, kivel dolgoznál a hazaiak közül a legszívesebben. Ha egy reklámügynökségnél vagy, akkor az alapján hozd meg a döntésedet, melyik magyar ügynökség presztízse a legnagyobb a te szemedben. Hol szeretnél dolgozni, ha holnap az összes reklámügynökség közül szabadon választhatnál, melyiknek a nevét olvasnád legszívesebben a névjegykártyádon.

Őszintén megmondom, fogalmam sincs, melyik ügynökség hogy szerepel majd a szavazáson, mint ahogy azt sem tudnám megjósolni, hány embert fog ez a kérdés érdekelni annyira, hogy kattintson egyet itt a jobb oldalon. Csak remélni tudom, hogy valami használható információval fogunk gazdagodni a végén, ami leginkább majd egy későbbi, megismételt szavazás eredményével összevetve lesz csak igazán érdekes. Kérlek benneteket, hogy szavazzatok, és ha van kedvetek, szóljatok másoknak is erről, hátha valami jó is ki tud kerekedni ebből a félig komoly, félig poén kezdeményezésből.

Címkék: reklámszavazás 7kérdése

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr85664045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dezsőfi Rajz Katalin 2008.09.15. 14:58:42

Szia!
Ijen polókat kell jártanyi! Benne járni a utcán szerintem nekünk, minfelénk. Köszönöm szerintem malyomka. A emberi nyershúsanyag okvetlenkedés kelll!
Üdvztelk
Kata

Dezsőfi Rajz Katalin 2008.09.15. 15:00:12

SueSue Szia!
Neked nincs élet hogy itt kovácsolgatunk? Akkor jösztök tik is állatkertbe? Legyünk élőben a állatkert!! Nek!
Üdvtleksn
Kata!!!
Szia!

tl 2008.09.15. 15:00:12

Human Telex a király!

whizkid 2008.09.15. 15:01:40

Mondom, hogy a kafésok csináltak valami szavazóprogramot, azzal sokkolják most a népet:))

Kár érte, ezzel csak magukról állítanak ki szegénységi bizonytványt.

Negoladevdzsivuldegger 2008.09.15. 15:03:23

Sztem ez nem jó ötlet. úgyis más nyer.

hátramozdító 2008.09.15. 15:04:50

A D&D a legeslegjobb, én is ezért akarok a Merlose Place-re költözni!

Negoladevdzsivuldegger 2008.09.15. 15:05:48

Sztem nem.

Dezsőfi Rajz Katalin 2008.09.15. 15:05:54

Emberek!
Ne ugrojjunk egymás nyakához! Éjjen a egyenlőség!!! Éjjen a reglámok. A embereg meg a egész. Ez olyan, mint a régi filma Düne, hogy amikor a Harkonenek meg a másik ház egymásnak eszik és báncsa a másiktot. Ne legyél harkonen, mert a szíved méjen az is vagyol! Ki ne mutissjdad. Állatker?
Üdvl
Kata!!!

aneszteziológus 2008.09.15. 15:06:13

Melrose?

Negoladevdzsivuldegger 2008.09.15. 15:07:39

Sztem igen.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.15. 15:09:53

Kata. Köszi a hozzászólásokat, kinevettük magunkat, ennyi elég volt. Az érdemi hozzászólásokat ezentúl is várjuk.

Mr_Wolf 2008.09.15. 15:12:10

Kezdjük el árulni a szavazatokat!
Anyósom beír a HT-ért. Mit ér meg nektek?

beatlejuice 2008.09.15. 15:12:44

viccesek ezek a szavazások...
ugyan sokat nem jelent majd a végeredmény, de végtére is mindenki szereti magát valamilyen csoportba tartozónak érezni, hát boldogan klikkelgetünk és vizslatjuk az eredményt.
hála a szavazómoduloknak és alkalmazóiknak!

aneszteziológus 2008.09.15. 15:13:54

Ha nincs Kata, nem szavazok a HumorTelexre.

hátramozdító 2008.09.15. 15:14:05

hu.wikipedia.org/wiki/Melrose_Place

Bocsánatot kívánok, régesrégen volt a TV3 nevű csatornában, én pedig elfelejtettem a Cavintont ma reggel.

Mr_Wolf 2008.09.15. 15:14:33

Gyerekek!
a Grant 0-n áll, pedig mindent bekaszál.
se az alkalmazottak, se a megbízók nem tartják jónak?

Negoladevdzsivuldegger 2008.09.15. 15:15:26

Sztem a Kata ogilvis amúgy.

aneszteziológus 2008.09.15. 15:16:27

Negola, majdnem talált! :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.15. 15:16:37

Sue
Nem akartam én senkit senkivel összeugrasztani, sőt meg sem fordult a fejemben, hogy ezt valaki versenynek fogja fel. Ahhoz az addictot nagyon komolyan kell venni, ami persze hízelgő, de nem gondolom, hogy egy ilyen játékos kezdeményezést érdemes így felszívni. A szavazat alakulás egyelőre engem is meglep, őszintén szólva nem éppen a Cafét vártam az élre.

Negoladevdzsivuldegger 2008.09.15. 15:16:40

Sztem a Grant ott is marad.

Dezsőfi Rajz Katalin 2008.09.15. 15:16:59

A Grantnál dolgoznak a emberek. hahh ahhhahh ahhaa. Nem érnek ráblogni
Üdvt
Kata
reglámbuzi
okés... de olvasod mi van a szövegben? vagy csak nézed szemmel? hmm? állatkert?
Üdvtj
Kata!!!

Negoladevdzsivuldegger 2008.09.15. 15:19:13

Sztem az anaszteziológus meg solcos amúgy

aneszteziológus 2008.09.15. 15:20:53

eccer voltam ottan interjún. de nem kellettem nekik. máig fel nem foghatom, miért.

Negoladevdzsivuldegger 2008.09.15. 15:21:21

Sztem az anaszteziologus olyan operátorféle lehet amúgy. Meg öreg.

aneszteziológus 2008.09.15. 15:21:27

de nem, mégse. összekeverem egy másikkal. de már mindegy. azt se tudom, hol van a solc. szerintem a telekszesek hülyülnek.

namármost 2008.09.15. 15:23:25

Srácok, szerintem kicsit elege van itt mindenkinek a humorból. Van akinek ez a téma fontos és jó lenne ha nem vinnénk el csak humorba.
Köszi

Negoladevdzsivuldegger 2008.09.15. 15:25:54

Nekemvan egy nagyon jó barárom a Cafénál, most ment oda szövegírónak és azt mondja, nagyon jól mennek ott a dolgok. Szép reklámok készülnek ott sztem. Ő amúgy zenél is mellette, úgyhogy én rájuk szavazok!

eggfej 2008.09.15. 15:25:55

én kérek elnézést. mind hülye.

namármost 2008.09.15. 15:26:50

eggfej, értem én a viccet, csak nem szeretem.

Pixelringyó 2008.09.15. 15:27:58

Én is a Kafésokra szavazok, mert nekem ott 3 baráRom van, egy szőke egy fekete és egy zenész.

hátramozdító 2008.09.15. 15:28:04

Nego, akkor te a PASO-ra szavazol, nem az ügynökségre.

eggfej 2008.09.15. 15:28:57

namármost, akkor én most megbocsátok neked.

Mr_Wolf 2008.09.15. 15:29:04

Nem rossz ez a szavazás, csak másra jó.
Tehát a 7 kérdése helyesen:
Melyik ügynökségnél fut a legjobban az addict szekere?

namármost 2008.09.15. 15:30:13

na lehet végre komolyan is beszélni? eggfej és társai...

doktorur 2008.09.15. 15:36:49

Gyerünk barátaim, tegyük a dolgunkat!
Savazzunk!
:D

aneszteziológus 2008.09.15. 15:39:12

Helyes, végre rend van.

namármost 2008.09.15. 15:40:23

Ha nem vettétek észre a fölöslegesen viccelôdô kommenteket, azonnal törlik a rendszergazdák. (Köszönöm is nekik). Úgyhogy szerintem ez elég egyértelmû jel mindenkinek, hogy valóban a véleményét mondja el az említett kérdéskörrôl és ne pedig a levegôbe lövöldözzön eszetlenségekkel.

dnd 2008.09.15. 15:42:15


Pont nemrégiben próbáltuk összeszámolni, hány említésre méltó ügynökség van perpill, de mi csak 15-ig jutottunk.

namármost 2008.09.15. 15:45:00

na jó nekem ebből elegem van. Megyek végezni valami KREATÍV munkát (mert nekem van)...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.15. 15:47:56

Wolf nagyon örülök, hogy a Caféban sokan olvassák az addictot, de annak még jobban örülnék, ha nem viccelnék el az egészet. Ez igaz a Hammeresekre is, ahol szemmel láthatóan magas a team spirit és az ügynökségi lojalitás, de talán jobb lett volna, ha egy kicsit elgondolkoznak a szavazás előtt. Mindegy, talán majd jövőre sikerül némi komolyságot is belevinni a játékba, addig meg nevessünk együtt, ki örömében, ki kínjában.

eggfej 2008.09.15. 15:51:40

Épp most akartam szavazni, de sajna erről az IP-ről már szavaztak előttem. :(

namármost 2008.09.15. 15:51:59

én kínomban.

Dezsőfi Rajz Katalin 2008.09.15. 15:52:49

Akkor mostan 5 perec káfé szünidô!
Üdvlkr
Kata

eggfej 2008.09.15. 15:53:17

Szerintem jövőre jobban fog menni a szavazás, ha az összes ügynökség fel lesz tüntetve.

Mr_Wolf 2008.09.15. 15:55:32

Azt hiszem a helyzet ennél kicsit árnyaltabb.
Mint az elején írtad, sokrétű kérdés az, hogy melyika legjobb ügynökség. Ahol a legjobban érzik magukat az alkalmazottak, és esetleg büszkék is arra, hogy mit kalapálnak össze nap, mint nap? Vagy ahol a legismertebb vicces filmeket forgatják? Vagy akik a legtöbb díjat kaszálják? Vagy ahol a legkeményebben gürcölnek, hogy egy színkódba szorult multi reklámjaiba hangyányi értéket cseppentsenek?
Állítsunk fel egy értékelési rendszert, és akkor lesz értelme a szavazatoknak, mert vess meg tudatlanságomért, de én nem tudok szavazni a DRAFTFCB-re szimplán azért, mert nem ismerem a munkásságát. És ettől még lehet, hogy ők a legjobbak.

Sub zero 2008.09.15. 15:55:36

Én a Leo-ra szavaztam. Két okból. Ők csinálták tavaly a legjobb kampányokat, amikkel nemzetközi díjakat is nyertek, az SMS Bandi hazahozott egy bronzot Cannes-ból, ami keveseknek sikerült itthonról. A másik, hogy ez nem scamekel sikerült nekik, hanem valódi ügyfelek nagy kampányaival, élesben. Szóval le a kalappal előttük. A Café mit tett le az asztalra? Mármint a borítékokon kívül.

Pixelringyó 2008.09.15. 15:59:26

Vófnak igaza van.

eggfej 2008.09.15. 15:59:29

Sub, némi keserűséget vélek kicsengeni szavaidból.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.15. 16:00:36

Wolf
Akkor lenne igazad, ha ez a szavazás a Kreatív Online-on lenne, amit csak szakmabeliek látogatnak. Itt laikusok is vannak, de az ő véleményük is beleszámít abba, hogy náluk hogy csapódik le az ügynökségek munkája? Csak a Laborítoryt ismerik az Emese és Szőke kapitány miatt? Nem baj, az is jelez valamit. Te szakmabeliként ha nem ismered a DRAFTFCB munkáját, az azt jelenti, hogy nem csináltak olyan munkát a közelmúltban, ami felkeltette volna a figyelmedet. Más csinált? Tetszett? Irigykedve gondoltál rá, hogy nekik hogy a francba sikerült? Akkor mehet rájuk az iksz. Nem több ez ennél, csak egy félig komoly helyzetfelmérés, a reklámügynökségek Cooper-tesztje. Písz!

Negoladevdzsivuldegger 2008.09.15. 16:02:37

Sztem az OTP bevezetés és a lufis film igenis kiemelkedett a magyar reklámmezőnyből, egyszerre volt kreatív és attraktív. mondjuk.

Sub zero 2008.09.15. 16:02:55

eggfej
Oké, igazad van, felesleges ilyesmibe belemenni, visszaszívom, hamut szórok a fejemre, és elmegyek Canossába.

dnd 2008.09.15. 16:03:45

Mosnemazé, de a laikusoknak szerintem halvány fogalmuk sincsen az ügynökségekről.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.15. 16:08:55

dnd
Ami szintén elég beszédes tény.
Én speciel azon vagyok, hogy legyen fogalmuk, hogy ne csak egy-két önjelölt reklámszakember kiváltsága legyen a médiában a reklámokról beszélni, és az ügynökségek ne csak akkor kerüljenek szóba, ha egy kormányzati tenderen győztek.

Hozzászóló_0.76b 2008.09.15. 16:25:56

Sziasztok!
Szerény véleményem szerint katasztrófális a helyzet magyar honban. Hálistennek nem a kedves egybegyûlteken múlik a dolog. A jó munkához kell egy jó ügyfél is. Tény, hogy volt pár jó reklám, amin nevetni lehetett és megfelelôen kreatívnak bizonyult egy díj erejéig. De nem túl sok. (kevés normális ügyfél?) Remélem mihamarabb lábra áll a szakma, mert igen csak térdre van kényszerítve az okos marketingeseknek köszönhetôen. Sajnálom nagyon. Kitartás. Ez a kis szavazás tényleg pezsdítô. Melyik cégnél olvassák többen a blogot. :) Illetve hol ülnek többen. Elvégre a szabadságolásoknak lassan vége.

laikus 2008.09.15. 16:36:56

Nagyon kevés jó reklámot látok magyar területen. Az én megítélésem szempontjából ennek a szavazásnak nincs értelme, mivel a reklámok alá nincs kiírva, hogy melyiket ki csinálta. Nem is tudtam, hogy ezek a cégek léteznek.
Sokkal inkább annak lenne, amiből valósabb kép alakulna ki közönségszavazás tekintetében, ha a reklámokra szavaznánk. Honnan kellene nekem tudnom, hogy mi az a reklámügynökség és mivel foglalkozik?
Szívesen befojásolnám a munkájukat azáltal, hogy leszavazom a manipulatív és engem ostoba vásárlónak, statisztikai adatnak tekintő reklámokat, amelyeket úgyis lehalkítok és amelyekről rendre elkapcsolok és felszavaznám azt a keveset, amiben ötletesség, játékosság van, amelyik partnernek tekint. Abból pedig majd el lehet dönteni, hogy melyik a legsikeresebb.

Akik itt szavaznak, azok bizonyára a szakmába tartoznak, vagy kapcsolatban állnak ezzel a területtel.

Ez a nyomi szavazó egyébként elég frusztráló.

eggfej 2008.09.15. 16:58:15

befolyásolnám

borzalmacska 2008.09.15. 17:15:49

Where is Mr. J. Walter Thomson? Csak szeretném finoman jelezni, hogy kikotortuk magunkat a saját hamvaink alól, és szerintem egészen elfogadható reklámokat adunk ki a kezeink közül. Szóval ne tessék minket ignorálni legközelebb!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.15. 17:24:10

borzalmacska
Eszem ágában sem volt mellőzni a JWT-t, mea maxima culpa! Sajnos nem tudom utólag módosítani a sort, ezért elnézést kérek az ügynökségtől. Elfogadod a kisujjamat ezüsttálcán engesztelésképpen?

Pixelringyó 2008.09.15. 17:29:47

... és a telexesek mit kapnak? :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.15. 17:37:29

Összesen négy kisujjam van, szóval még két jelentkezőt tudok kárpótolni.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.09.15. 18:41:37

De most komolyan mit gondoltatok T. Szerkesztők azok után, hogy a múltkor 30% nyilatkozta, hogy ügynökségnél van. Persze mindenki legalább 3* ikszelte be a sajátját a facebook-os emberek is bejelölték a maguk ügynökségét.
Tehát a kérdés nem releváns ezen a fókuszcsoporton... Szerintem. Ja a RoA a Brandfesztiválra készül (09.18-19 Visegrád) és nincs idejük ikszelgetni ;o) hehehhehhe úgy tűnik a többieknek meg nincs melójuk :DDDDD

balta 2008.09.15. 21:10:27

kedves reklámbuzi, a dolog ott sántít nagyon, hogy laikusokkal nem igazán lehet reklámügynökséget szavaztatni, ha kiteszel 10 TVC-t hogy szavazzanak, OK, majd megválasztják, hogy melyik a legjobb, aztán mindenki levonja a konzekvenciát. Így meg jogos a kérdés, mi alapján legjobb az ügynökség? Látom, a mekkennél sincsen már szavazás felsőbb utasításra, hiába no, változnak az idők...

Bery · http://www.facebook.com/berkes.peter 2008.09.15. 21:13:18

reklámbuzi,

Mi az a jó, ami ki tud kerkedni ebből a "grassroot" kezdeményezésből??????????

Szerintem két irányadó rangsor létezik:

1) Elsőként a MAKSZ (atl, btl, média) rangsora a zsinórmérék számomra. A MAKSZ sok éves polémia (Sarbanes-Oxley törvény) után egy koherens elméleti keretet állított fel, ami alkalamas arra, hogy különböző indikátorok (teljesítményindex, létszám, reklámszakmai díjak) metén összehasonlítsuk a szereplőket;

2) Másrészt pedig a Kreatív szokott "Ügynökségi Máraindexeket" alkotni (legdinamkusabban fejlődő, legaktívaban kommunikáló, legkreatívabb, stb).

p.s.: ezek a felmérések szakmai alapokon nyugszanak, követnek valamiféle elméleti keretet.
HITELESEK! Fontos egy ilyen kérdésben egyáltalán a "nép hangja"????

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.15. 22:04:26

balta, Bery


Az, hogy laikusokat nincs értelme megkérdezni, azért nem igaz szerintem, mert a reklámügynökségek nem légüres térben mozognak. Nekik is fontos a megítélésük, nemcsak a szigorúan vett szakmán belül, de szélesebb körben is. Azt gondoltam, erre jó lehet ez a felmérés, hiszen az is jelzi, mely ügynökségeknek sikerül kitörniük a kampányaik révén az arctalanságból. Ennek kapcsán a legrosszabb, ami történhet, hogy nem lesz igazam.

Bery
Eszem ágában sincs ezt az inkább játékos dolgot egy MAKSZ által odaítélt díjhoz hasonlítani. Ott mérhető értékek, szigorú szakmai szempontok alapján születnek súlyos és megalapozott döntések. Egy blog keretei erre a legcsekélyebb mértékben sem alkalmasak. De azt gondoltam, hogy épp a szubjektivitást lehet esetleg belevinni azáltal, hogy nem a megnyert díjak és pitchek száma a döntő, hanem egy érzet, ami a szakmában dolgozókban, a fogyasztókban, és azokon belül is is az addictot látogató szűk csoportban kialakul. A "nép hangja" pont attól lehetne érdekes, hogy kiderüljön, mennyire esik egybe a hivatalos, szakmai értékítélettel. Ha nem sikerül, hát nem sikerül. Jövő héten majd szavazunk az addict feloszlatásáról:)

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.09.15. 22:12:38

Egyetértek Baltával, laikusok akik beesnek ide az indexről vagy ilyen olyan hivatkozások miatt reklámokat fogyasztani, reklámbuzis felvezetőidet magukbaszívni azt sem tudják, hogy pl., a Sylvát eszi-e vagy a Café-t isszák. Meg hogy ki melyik reklámot követte el..

Berynek is igaza van, ez a szavazás mellőz minden objektivitást és a szempontrendszer kicsit széles spektrumon mozog:
"Az, amelyik a legtöbb díjat nyerte? Az, amelyik a legtöbb új ügyfelet szerezte? Amelyik a legtöbbet kereste az idén? Számtalan szempont van, amelyet értékelni kellene ahhoz, hogy szakmailag megalapozott döntést hozhassunk. Csakhogy nem is ez a célja ennek a felmérésnek, sokkal inkább az, hogy egy pillanatképet adjon arról, milyen az egyes reklámügynökségek általános megítélése, szép magyar szóval a presztízse most így 2008 őszén."

Vagy akkor ne ez legyen a kérdés :
"Melyik a legjobb magyar reklámügynökség?" mert ez megtévesztő. Én ezt szakmaiatlannak tartom, RB szerintem ez a kérdés ilyen formában nem az Addictra való, bocs

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.09.15. 22:14:06

bocs közben felfrissül a blog látom reagáltál a felvetéseimre...

balta 2008.09.15. 22:48:34

reklámbuzi, annyi hozadéka biztosan lesz a szavazásnak, hogy megnézzük, melyik ügynökség mennyire aktív a blogon. Persze kicsit messzire mentünk már a "kell-e, van-e értelme" témakörben, ennyi biztosan lesz. Laikus meg nem fogja tudni, hogy ki-kicsoda, az biztos, így a reklámügynökségek megmaradnak abban a bizonyos légüres térben, de nem is baj, én sem tudnék felsorolni név szerint hídépítő cégeket, mert abban laikus vagyok, de laikusként azt meg tudnám mondani, hogy az a híd szép-e, jó-e, ésatöbbi.

Mondjuk (Sue-nak is mondom) ha valaki ide beesik az indexről mert biztosan ilyen is van, az ha nem tud érdemben hozzászólni úgysem szavaz, szóval mindegy. Ma is volt ugye jó néhány ilyen hozzászólás... Amúgy meg a MAKSZ listákat sem kell annyira szupernek tekinteni, volt alkalmam résztvenni anno egynémely sorrend paraméterezésben, hát, azokkal is lehet vitatkozni. Persze akkor is azt mondtuk, hogy legalább történik valami. Úgyhogy legyen csak szavazás a jövőben is...! Jó éj mindenkinek.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.15. 23:47:07

balta
"reklámbuzi, annyi hozadéka biztosan lesz a szavazásnak, hogy megnézzük, melyik ügynökség mennyire aktív a blogon"

Az a vicces, hogy igazából eszembe sem jutott, hogy ennyi ügynökségi ember nézi az addictot, az meg pláne nem, hogy érdemesnek tarthatják arra, hogy egy ilyen szavazáson felfelé húzzák az eredményt.

Másrészt a hídépítő cégek hasonlatnál maradva azért én mondjuk kapásból mondanám a Hídépítő Zrt-t, ami ugyebár ha mást nem is mutat, de azt igen, hogy ők benne vannak a köztudatban. Ugyanez igaz a reklámügynökségekre is, az is elmond valamit a reklám megítéléséről, hogy az emberek mely ügynökségeket vagy éppen megmondóembereket ismerik. Nem kell tudniuk, hogy egy adott reklámot ki csinált, de ha mégis tudják - márpedig előfordul ilyen is - akkor az jelez valamit. De nem akarom tovább magyarázni a bizonyítványomat, lehet hogy marhaság volt az egész. Most már toljuk végig, aztán jövő héten lesz más. Köszi mindenkinek.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.09.16. 00:06:02

Bevallom őszintén, nem szavaztam, nem volt hozzá erkölcsi alapom. Részben azért, mert csak az egyiknél dolgoztam egy kicsit, de azóta már 8 év telt el és azóta nem tudom, hogy dolgoznak, másfelől most szakbarbárként nem tudom, melyik reklámot ki csinálta, csak egyet tudok, mert az egy másik volt cégemmel volt kapcsolatban. Ennek ellenére vannak azért itthon jó reklámok, szellemesek, és van itthon is kreatív emberi erőforrás, és én már ennek is örülök.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.09.16. 00:08:02

Mellesleg Dezső Kati nekem egy komment-generátornak tűnik, vagy valaki az olcsó kínai angol-magyar fordítógépet használja kommentelésre (vagy egy amatőr szpemmer amatőr programjával van dolgunk). Mindenesetre vicces volt ilyet látni.

gralla 2008.09.16. 01:03:13

az ugynoksegek egyik felerol azt sem tudom hogy kicsoda, a masik felenek a felevel meg mar volt dolgom es nagyreszt minosithetetlenul igenytelen szarral szurtak ki az ugyfelek szemet, ami miatt aztan mi szivtunk.
ilyenkor mi van? :)

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.09.16. 09:37:59

reklámbuzi,

Hídépítő Zrt.???????? Benne vannak a köztudatban?????

Talán a reklámügynökségi szférában is működik a gondolati analógia.

Közbeszerzés, állami tender, közérdeklődés, köztudat!

Nem??

:)))))

Simon Bolivar 2008.09.16. 09:49:26

Ha egy pillanatra félretennétek a nyafogást, meg a MAKSZ-siratást, akár meg is lehetne nézni, hogy áll a szavazás. Az egyetlen, ami véleményem szerint kilóg, az a Café, osszuk el kettővel és majdnem reális a kép.

A Leo szakmai körökben elismert, de ebből kevés megy át a köztudatba. Szemben a Laboratoryval, amit a szakma nem szeret - persze, hiszen viszik az ügyfeleket kosárszámra -, viszont Emese és Szőke kapitány kapcsán sokan megismerték a nevét. Így érthető, hogy az élen szerepel. Az Ogilvy, Young, Leo hármas jó helyen szerepel, én személy szerint a McCann-t jósoltam volna még előrébb, korábban csak ők tudtak bekerülni a médiába Kaszás meg Serényi révén. Bery, erről van mondanivalód, vagy csak a zsinórmértékedet simogatod?

eggfej 2008.09.16. 10:37:27

És Moscát miért bannoltátok? Az oké, hogy Katát meg engem igen, de a rendes hozzászólást minek kellett törölni?

Mosca 2008.09.16. 10:42:43

...nyilván mert (ritka kivétellel) azt mondom, szégyellheti magát ügyfél-ügynökség vállvetve, hogy ilyen produktumok születnek.

Bery · http://www.hellorepublic.com/author/bery/ 2008.09.16. 11:05:29

Simon Bolivar,

Félreértés ne essék. Én egyik - általam említett felmérést sem fetisizálom. Mindegyiknek megvan a maga gyermekbetegsége.

Ha azonban a MAKSZ legutóbbi ügynökségi listáját vesszük alapul, amiben (perze nincs mindenki benne), és az ügynökségi aktív ltszámot vesszükalapul, akkor érthető a Café elsősége. Hiszen az lmúlt évben 102-en húzták az igát ebben a "boszorkánykonyhában".

Ebben az összevetésben kissé visszás a McCann-nal kapcsolatban a "nagyság" sztereotíp képére hivatkozni.

Proaktív javaslatom pedig: Érdemesebb lett volna minden szerplőtől megemlíteni 1-2 munkát, így a laikusok is képberültek volna...

Ennyi!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.16. 11:11:28

Bery
Egy dolgot mindenképpen máris leszűrhetünk: A Grantnál nem olvassák az addictot:)

beatlejuice 2008.09.16. 11:13:25

eggfej, mosca
nem pusztán azért, mert ez a blogbejegyzés másról szól?

(számomra eddig az derült ki, hogy a blogíró megtartja a mégoly szélsőséges véleményeket is, amennyiben azok relevánsak. plusz elfogad egy csomó félrehúzó hozzászólást, ami hellyel-közzel a témába illeszkedik.)

Mosca 2008.09.16. 12:06:27

Mert miről is szól? Arról, hogy ilyen alapon szavazni, hogy melyik a legjobb ügynökség, nem több, mint játék. Naná, hogy össze-vissza nyomkodnak a dolgozók és naná, hogy rendetlenkednek a kifelejtettek... hiszen játék.

balta 2008.09.16. 13:33:12

Bery, a mekkennél valóban csak sztereotíp lehet a nagyságra hívatkozás, mert az elmúlt 3-4 évben minden vezető szerepet elvesztettek, a létszámtól az árbevételen át a kreatív díjakig (na jó, az soha nem volt számottevő :-).

nemkellnemzetivagta 2008.09.16. 13:44:13

az a legjobb ügynökség, ami a legkevesebbet kapja, mert az azt jelenti, h dolgoznak és nem kattintgatnak saját magukra. ki más szavazna rájuk?

Dániel Dénes 2008.09.16. 14:06:45

Tehát aki nincs a listán az a legjobb?

Dániel Dénes 2008.09.16. 14:09:32

Mosca nem értem, hogy miémrt ágálsz az egész ellen. Szerintem rendkívül szórakoztató. Emelett nem értem, hogy mi a bajod az egésszel. Hiába a Café x szavazata, akkor is igaza van beatlejuicenak. Nem értem mi a bajod az egésszel.

bulgakov 2008.09.16. 14:14:35

melyik a legjobb ügynökség milyen szempontból egyébként? mert pl. a leo hozott egy candest, de a világért sem dolgoznék ott, bevallom, tehát nekem az nem jó ügynökség, de másnak meg igen, mert hozott egy candest, ezért. aztán van a laboratory, ahol jó munkák készülnek, de nem fizetnek annyit, mint amennyire jók a munkák (persze, gobdolom, vannak ott is kivételek). aztán van a DDB, ahol jó dolgozni, jók a munkák, de nehéz parkolni a környéken, amikor a gesztiméter arcoskodik mondjuk, vagy a traktorok jönnek. aztán van a café, ahol zenészek dolgoznak, így biztosan vidám hely - bár volt, aki beleőrült, ugye - de akkor meg hol a jó reklámok? vagy ők csak a zenét írják hozzá? aztán van a fehér hajó meg a happy end, akiknek segítségével sikerült vennem egy szigetet ázsiában, de azóta nem mehetek haza, szóvalk, bonyolult a kérdés, de szerintem a legjobb mégiscsak a mákosguba szójaszósszal. amúgy ki a szebb férfi, gobbi hilda, vagy psota irén?

Mosca 2008.09.16. 14:19:40

Dénes... Bulgakov megírta, hogy miért játék ez a szavazás :)))

Köszönet.

Dániel Dénes 2008.09.16. 14:19:51

Köszönöm bulgakov, ez nagyon vicces volt köszönöm. Jót nevettünk rajta a többiek és én. Köszönöm, jó volt ez hehe. amúgy meg Góbi Hilda, mert sivatagot is elneveztek róla.

Dániel Dénes 2008.09.16. 14:20:42

Köszönöm mosca, nagyon jót nevettem rajta igen, olvastam, kösziii. De akkor sem értelek.

Mosca 2008.09.16. 14:21:41

Dénes... akkor asszem én sem.

Dániel Dénes 2008.09.16. 14:22:39

Mosca, bocsi visszavonom, értem. kösziii.

Dániel Dénes 2008.09.16. 14:25:33

Csak téged nem értelek Mosca, de mindegy tényleg. A lényeg, hogy nagyon jó ez a blog. Bocs, hogy nem értelek Mosca... biztosss én vagyok a buta. No de tény, hogy a Café izés egy kissé, már ha értitek... hehhe. Neked nem kell Mosca.

dnd 2008.09.16. 15:22:36

Legyen inkább olyan szavazás, hogy "melyik ügynökségnél dolgoznál legszívesebben" és miért, kommentben kifejtve. Engem érdekelne, hogy a szomszédé tényleg zöldebb-e ,-)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.16. 15:23:09

Haladjunk tovább bulgakov gondolatai mentén, és tekintsük annak ezt a szavazást, aminek szántuk, egy a szó jó értelmében vett játéknak. Menni fog végre?

Dénes és Mosca. Elragadó a párbeszédetek, de most, hogy minden tisztázódott akár vége is szakadhat.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.16. 15:24:59

dnd
Rendben, lehet ilyen is, bár nem hinném, hogy ott nmás lenne a végkicsengés. Ötletek jöhetnek még.

Dániel Dénes 2008.09.16. 15:49:05

reklámbuzi
Mosca azt üzeni, hogy már befejeztük.
Kösziii.

SueSue 2008.09.16. 22:42:52

Hű az Addict 5 sort is kapott Lakos Nórától a Kreatív on-line on... :)

CPL 2008.09.18. 13:38:58

Bocsi mindenkitől, de én már előre várom amikor majd médiaügynökségi szavazás lesz...

Na ott tuti 1 nap szabi, popcorn és olvassom a sok100 kommentet :)

jajistenem 2008.09.18. 14:56:15

A Cafénál nagyon ráérnek. Laboratorynál is. Ma én is ráérek, úgyhogy nyomkodok egyet-kettőt a kedvenceimre. Estére felhozok egy ismeretlent 100-ra. SZVSZ ez a szavazás nem rosszabb, mint mondjuk az effie.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.18. 15:50:50

jajistenem
Ezt az Effie-hasonlatot megkönnyeztem:)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása