Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Lelkes Emese visszavág

A múlt héten az Erste Bank imidzsváltó reklámját értékeltük, ami elszomorítóan gyengén szerepelt, és Mátyás királyostól Kolombuszostól és libástól mindenestül összesen 2,1 pontot kapott, ami addictos mércével mérve is szerény eredmény. Legtöbben hálásak voltatok a Sparkassénak, amiért megszabadított bennünket az importált csehszlovák humortól, de az ezt követő színes, szélesvásznú történelmi-pénzügyi kalandsorozat sem elégítette ki kényes ízléseteket. Ennek ellenére most is egy újabb bankreklámot bocsátunk szavazásra, aminek az oka, hogy mindenki Emeséje feltámadt poraiból, és különféle álszakállakba csomagolva visszahódította magának a Budapest Bank reklámjait.

Aki abban bízott, hogy Emesétől egy életre megszabadult azt követően, hogy elindult a "bank dolgozóira" épülő kampány, az most nagyon pofára esett, ugyanis Emese visszasétált a hátsó ajtón, és új szerepben lépett a porondra. A kissé nehezen beazonosítható gyakornok vagy önjelölt alkalmazott szerepe után most valamilyen előttem nem teljesen világos okból elmaszkírozva, amerikai üzletembernek, majd bőrszerkós motoros rockernek álcázva vadássza le az alkalmazottakat a bankban vagy egy mélygarázsban, hogy így szedjen ki belőlük olyan információkat, amelyeket egy kóbor szórólapból is megtudhatna. Az új sorozatról még a környezetemben is eléggé megoszlanak a vélemények. Vannak, akik örülnek annak, hogy lelkes reklámfiguránk visszakúszott a küszöb alatt, és jókat mosolyognak az újabb alakításain. Mások viszont az Irigy Hónaljmirigyet emlegetik a reklámok kapcsán, mondván ez a beöltöztetünk valakit jó hülyén, és az majd vicces lesz vonal már nekik sem állt jól. Álszakállt húzunk, beöltözünk metálosnak, aztán majd jöhet a focista poén meg a kigyúrt testépítő, esetleg elő lehet húzni a kurva figuráját az Úristen@menny.hu-ból.

Egy biztos, a reklámokat megint Stefanovics Angéla viszi a hátán, aki továbbra is lubickol a szerepeiben. Ez persze örömteli dolog, de a sikeres banki kommunikációhoz azért még édeskevés. Nem tudom, hogy ez az Emese-mentőakció az üdvözítő út a Budapest Bank számára, de majd ti megmondjátok, amikor lepontozzátok a filmet. Ha megteszitek, elmondom, miért jó üzlet nektek a hitel. Amúgy a "mettált" bírjátok?

 

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (3,5/5)

Címkék: bank reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr29680257

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sofoblog 2008.09.26. 16:06:58

Emese és a Budapest BankA Budapest Bank a Laboratory Ideas-zal közösen mostanában nagyon nem tud magával mit kezdeni kommunikáció terén. A nagysikerű Emese-sorozat után elérkezett az arculatváltás ideje, amit egész pofásan megoldottak az alábbi spottal:…

Trackback: Propeller 2008.09.26. 12:20:48

Reklámszemle: Lelkes Emese visszavágA múlt héten az Erste Bank imidzsváltó reklámját értékeltük, ami elszomorítóan gyengén szerepelt, és Mátyás [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

albinoblacksheep 2008.09.26. 10:25:27

Az alkalmazottakra építő reklám annyira gyenge volt, hogy szívesebben nézem ezt. Emese holapja anno elég igényes volt, bár nem túl interaktív.
Szerintem Emesének vissza kellett térnie.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.26. 10:30:04

Az érdekelne engem, hogy mennyire volt ez tudatos döntés. Eleve így tervezték, hogy egy kis szünet után majd más szerepben visszatér, vagy annyira nem ment az alkalmazotti vonal, hogy kénytelenek volta rehabilitálni a kisasszonyt. Én az első verzióra tenném a voksom, de a második forgatókönyvet sem zárnám ki, tekintve az emesementes szpotok színvonalát.

Petya 2008.09.26. 10:36:58

a másik szpot jobb... "mettált, bírod?" :)

tygger 2008.09.26. 10:40:31

nem tudom. annak idején úgy éreztem, jó döntés volt elbúcsúzni emesétől, mert hogy kihozták az ötletből a legtöbbet. most viszont az van, hogy továbbra is kedvelem ezt a sorozatot, bár tény, hogy az üzletemberes gyengébb, mint a motoros. utóbbi azért tetszik különösen, mert amellett, hogy mosolyt keltő az egész szitu, még görbe tükröt is tart elénk: lakáshitel, motorhitel, felnihitel... egyszerűen zseniális.

ha a bank oldaláról nézem, nekik nincs veszítenivalójuk. még ha kicsit koncepciótlannak is tűnik, hogy visszahozták emesét, még mindig magasan kiemelkednek a masszából, ez bizony egy erős négyes. főleg azért, mert a maszkírozással arra azért ügyelnek, hogy ne "egy az egyben" hozzák vissza emesét.

maffiavelli 2008.09.26. 10:42:20

engem baromira nem érdekel a BB, de Angéla nagyon ott van :))

Jutka 2008.09.26. 10:44:34

Szerintem borzasztó az egész. Le kénne tiltani a képernyőről.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.26. 10:45:20

Az Emesét övező érdeklődéshez egy adalék. A poszt ki van linkelve az index főoldalon, és per pillanat 238 ember olvassa, ami pontosan duplája egy hasonlóképpen kilinkelt átlagos reklámszemlés posztnak. Az emberek vagy szeretik vagy nem, de közömböset nem nagyon találsz, ami az álmoskönyvek szerint általában jót jelent.

Edward Nygma 2008.09.26. 10:47:29

Nem tudom, mi bajotok, én blokkolnám Emesét/Angélát.
És közben lehet kapaszkodni a szakállába is...

Cserny Zsolt 2008.09.26. 10:49:13

A BB leemesézi az ügyfeleket?

Unbiased 2008.09.26. 10:50:31

Reklámbuzi: jó, ennyien olvassák. De szerinted hányan fognak ellenállhatatlan kényszert érezni, hogy berohanjanak a BB-be?

fostos recska 2008.09.26. 10:51:51

Gyökérség a négyzeten!

fostos recska 2008.09.26. 10:54:11

Figyeljé má' Addict Blog! Miért ne kéne itt fikázni az Erstét meg a Budapest Bankot, amikor olyan jól el van rejtve egy Raiffeisen reklám, hogy kiszúrja szememet. He? Vajon a pénzkeletető titkára mikor derül fény?

Lelina 2008.09.26. 10:54:43

Osztom maffiavelli véleményét...

Nem rohanok át a BB-hoz, de Angéla egyszerűen zseniális! :)

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2008.09.26. 10:55:12

Ez az akcentusos reklám nem nagyon jön be, a motoros viszont talán a széria eddigi legjobbja. Az Úristen@menny.hu-nál egyébként mégjobban ajánlom a Legkisebb film a legnagyobb magyarról címre hallgató remekművet, amiben Angéla szintén korai fázisában de nagyon ott van, adalékként meg Mucsi Zoltán is rekeszizomerősítő karaktert formál meg benne. :)

anti_troll 2008.09.26. 10:57:40

Angéla teljesen OK, a Bank meg le van sz@rva.

Csumpitáz Alfréd 2008.09.26. 10:58:56

Én meg már mindenhonnan azt hallom, hogy: "Mettált...bírod?" Komolyan, olyan szlogen lesz ez a végén, mint anno a gerappa...

(És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy később mondjuk egy tésztagyártó cég is felhasználhatná, némi módosítással: "Metélt...bírod?")

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.26. 10:59:06

Unbiased
Teljesen jogos a felvetésed, az érdeklődés még nem egyenlő a sikeres kommunikációval, csak az első lépés. Ha nem sikerül átvinni a kellő üzenetet, akkor hiába alakulnak rajongói klubok az országban, akkor sem lesz eredményes a kampány, hiszen nem Emese, hanem a BB imidzsét kell építeni. Ezt a posztban is leírtam, ha visszaolvasol, megtalálod.

Kedves fostos
A Raiffesen reklámot az index helyezte ki oda a blogok megkérdezése és beleegyezése nélkül. Én nem tudok mit csinálni ezzel. Ha nem tetszik, regisztrálj magadnak indapass-t, mert csak a látogatóknak tűnik elő a box.

Geitenbeffer_ 2008.09.26. 10:59:31

Egyébként visszautalva tegnapelőtti posztra... egyes reklámtémájú indexes topikokban megjelentek álkommentelő BB-alkalmazottak, szánalmas.

Dallas 2008.09.26. 11:01:19

A motoros szerkós reklám valóban az elmúlt időszak legjobb ötlete. A BB szar, ezt tudjuk (melyik a jó??) de nem is ez a lényeg. Végre nem egy intelligens mosóporszemcse a főszereplő, ami már önmagában is irdatlan hazugság. Szerintem adjunk egy ötöst Emesének mert eredeti és van benne ötlet és foglalkozzon a poszt inkább azzal, hogy miért lehet még mindíg nyilvánvaló hazugságokkal reklámozni.

Brezi 2008.09.26. 11:01:50

RB
Most éppen átvitte a 300-at a mutató:))
Emesét szeretik, nincs mese! Viszont ez a sárga Rafi-reklám tényleg rusnya egy állat.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.09.26. 11:02:21

Én bírom a metttált, de nincs szükségem hitelre. Akkor most sikeres lehetek-e?
Amúgy: EMESE FOR PREZIDENT!

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.26. 11:03:28

Greitenbeffer
Ezt kifejtenéd? Hol? Mit kommentelnek? Húzzuk rájuk a vizes lepedőt!

GREG 2008.09.26. 11:03:40

Én sem éreztem olthatatlan vágyat, hogy bármelyik bankba is bemenjek, de a motoros reklámtól behaltam. Szerintem üdítő a sok komolyra hangolt reklám között.
Egyébként megfigyeltétek már, hogy 5 reklámból 3 hitelt akar ránk sózni? A maradék meg hüvely, láb és körömgombát, vizelettartási problémákkal...boaaaa.

Macskapecér 2008.09.26. 11:06:35

Greg. Csak ami az embereket érdekli. Hogy egy klasszikust idézzek: "két isten van, a pénz, meg a b*szás..." :-)

Emese azért nem vagyok 2008.09.26. 11:07:33

A "Köszönjük, Emese" szállóige lett, ez nagy dolog.

Hülye bankreklámokat, viszont, köszönjük, Emese, nem kérünk :-)

A hülye reklám hülye marketingest, az meg hülye bankot jelez, a cégem új bankja kiválasztásánál eszem ágában sem volt egy hülye bankot akár megkérdezni a feltételekről. (Más kérdés, hogy az újat is egy hülyepicsás bénafaszis reklám fémjelzi.. ennyi a magyar felhozatal a témában??)

Lehet, hogy a spot "kreatív", estébé, de az én esetemben: kontraproduktív volt, nem kicsit, nagyon.

KenSentMe 2008.09.26. 11:08:00

Én azt akarom, hogy Angéla pornósztárként inkarnálódjon .. a "metélt, bírod?" meg szerintem kirekesztő a zsidó származású olvasókra nézve.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.09.26. 11:11:39

VRBagoly - ne adj ötleteket, mert a következő spotban barkós, kipás ember fog érdeklődni Emesének álcázva.

Basznámemesét 2008.09.26. 11:12:30

Ezerrel.

TM 2008.09.26. 11:13:12

Ez egy tök jó reklám, akárhányszor, akárhonnan nézem.

tygger jól mondja a görbe tükörrel, az előadásmód is ötös (motorosról beszélek főleg, bár a másik se rossz).

Az a kis hatásszünet, a "mettált - kis szünet, közben heves bólogatás - bírod?"
ez mindent visz.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.09.26. 11:13:14

Ez az utóbbi nagyon gyenge eresztés. Mindig is utáltam a férfinak öltöző nőket a filmekben, mert minden normális ember számára mindig egyértelmű, hogy nem nőről van szó.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.09.26. 11:13:15

Ez az utóbbi nagyon gyenge eresztés. Mindig is utáltam a férfinak öltöző nőket a filmekben, mert minden normális ember számára mindig egyértelmű, hogy nem nőről van szó.

Mirko 2008.09.26. 11:15:12

Csak az amerikai üzletembereset láttam még, de az nagy csalódás volt számomra: kevésbé Emese újbóli megjelenése miatt, ami - bár a rá épített széria inkább tetszett, mint nem - körülbelül hidegen hagy, sokkal inkább mert szétverték azt a képet, ami bennem az "őszintén kommunikáló Budapest Bank"-ról élt. Tulajdonképpen többet láttam bele az "a hitel üzlet: önnek is, nekünk is" szlogenbe, mint amennyit a jelek szerint a marketingeseik; nekem a befektetési célú, és nem ész nélkül felvett fogyasztási hitelek jutottak eszembe, nekik a jelek szerint egy ilyen "visszaadunk egy százalékot, de jól jársz, hülye ügyfél"-blikfang. Gyász.

Csumpitáz Alfréd 2008.09.26. 11:16:42

VRbagoly! Tényleg, a zsidókra nem is gondoltam, akkor még tolerancia-kampányhoz is el lehetne adni... Basszus, megyek és levédetem! :-)

smartdrive 2008.09.26. 11:18:24

bankok és a görbe tükör, ne röhögtess

Commxpert 2008.09.26. 11:19:17

Az Emese-jellegű reklámoknak nem az a célja, hogy mindenki hanyatt-homlok rohanjon a bankfiókba. Hanem az, hogy az imageépítés által a köztudatban előbbre kerüljön a bank (szakszóval, piackutatásilag: spontán említés, azaz pl ha valakit megkérnek, hogy mondjon 3 bankot, akkor benne legyen pl esetünkben a BB). Mert HA és AMENNYIBEN az ember olyan élethelyzetben találja magát, hogy pl hitel kellene, és tegyük fel h nincs ismerős Julika valamelyik banknál, akkor nem fog 20 hazai pénzintézetet végigjárni, max azt a 3-at ami eszébe jut/szimpatikus. Így lesz a reklám igénykeltőből igény kiszolgáló. És mivel - bár talán az itt kommentelőknek ez nem evidens, de - minden nap többezer emberben vetődik fel aktuálisan a hitelfelvételi kérdés, az ilyen image- és ismertségépítő reklám nagyon rövid átfutással prompt üzletet tud hozni.

delfin 2008.09.26. 11:20:29

szerintem a UPC táncolós pofája mindent visz!!!

hátramozdító 2008.09.26. 11:23:24

Bennem nagyon erős a gyanú, hogy Emesétől már elköszönt a bank, de a dolgozókra és a szájbarágós őszinteségre (A hitel üzlet) építő reklámok unalomba fulladtak (kudarc) ezért reaktiválták Emesét, aki... Tudjuk, hogy dolgozott bankokban, van tapasztalata. (Vajh kirúgták az összes konkurenstől és a BB maradt a végére?) Be akart kerülni a BB állományába. Nekem úgy tűnik, nem vették fel. Mert aranyos, de hülye. Most álruhában zaklatja a BB dolgozóit... Remélem, nemsokára láncfűrészes sorozatgyilkos lesz, hiszen a vonatkozó hálivúdi filmekben mindig ide torkollik a mindenen túlmutató rajongás ☺ Tehát szerintem a dolgozói vonal lett olyan pocsék (Bár maga az alapötlet szerintem jó!) hogy visszacibálták Emesét.
Imádom az abszurd humort, de ez kínosan gyenge. Nem mellesleg pedig Emeséről, egy zseniális színésznőről csevegünk, nem a bank imidzséről vagy szolgáltatásairól. Mondana nekem valaki egy Budapest Bank USP-t? Avagy fordítva: mit mond nekem Emese? Nagyjából annyit, hogy egy bank százmilliókat lapátol a reklámblokkokban való szórakoztatásra, több-kevesebb sikerrel. Pont. A bank meg biztos számlát vezet, hitelez, befektet mint az összes többi. Utolsó kérdésem, ki mit vár egy banktól? Bizarr vicceskedő reklámokat? Elmebeteg önjelölt alkalmazottakat? Vagy ingyenes számlavezetést, olcsó hitelt, gigakamatokat a berakott pénzemre? Esetleg netbankot, esemesbankolást, esti, hétvégi nyitva tartást meg ilyesmiket? Angélának meg nagyjátékfilmet kívánok, sokat, mert megérdemli.

mizie 2008.09.26. 11:24:51

Emese az elején baromi jó volt, imádtam nézni a különböző beszélgetéseket a főnökkel. Az már más kérdés hogy mennyire segíti ez a bank kommunikációját mert nekem mindig gondolkodnom kellett amikor valakivel Emeséről beszéltünk, hogy melyik bank hirdetése is ez...

A mostani visszatérés sajnos nem sikerült túl jól, talán épp azért mert észrevették az első sorozattal kapcsolatban hogy Emese dominált és nem jött át az üzenet. Most megfordították de így viszont elveszett az éle és nagyon nyögvenyelős lett.

TM 2008.09.26. 11:24:55

Ahogy olvasom a kommenteket, sokak szerint az lenne az ideális reklám, ha a bank vezérigazgatója fél perces prezentációban felvázolná a jövő évi terveket, mely alapján tökéletes képet nyerhetnek a nézők arról, hogy érdemes-e hozzájuk vinni a megkeresett, megtakarított pénzüket. Mert ugye mindenki végzett közgazdász, fél szavakból is érti a lényeget, amit a fél perces korlát miatt ki is kell használni.

A sportcipőt meg ugye úgy kell reklámozni, hogy kényelmes, tessék megnézni, milyen jól fogja a bokát, a nyelv nem gyűrődik.
A melegítő felső pedig kellemes viselet a hűvös téli napokon otthon, vagy akár sport közben is..
Végülis a Nike, Adidas is ezt a vonalat követi, ugye?

Bah...
Voltak ilyen reklámok, csak szerencsére ezekből már mi is kinőttünk régen. (Aki meg erre vágyik, az nézze sokat Horst Fuchsot a TVShopból)
Azok, akik az Emesés reklámokból a hozzá nem értést szűrik le a bank részéről, hát arra meg mondani sem tudok semmit..
Értelmezési gondokkal, vagy a seggbe szorult zabszem esetével álunk szemben.. nevetni azért akkor is szabad, ha komolyabb dolgokról van szó.

De persze lehet, hogy én gondolom rosszul.

Basznámemesét 2008.09.26. 11:25:16

Béla, a tied már megvolt. A kutyámnak is.

É2I 2008.09.26. 11:28:11

Ez a metálos annyira szar, hogy azért lesz (ha már nem az) szállóige a "Köszönjük Emese!" után a "Mettált bírod".
Bár mondjuk engem is inkább riaszt a banktól, mint becsalogat.
A raffis reklámok amúgy bejöttek, de a stipistopi stipistopi -tól falra mászok.

A metált bírom :D

TOOL 2008.09.26. 11:30:46

Laikus vagyok a reklám szakmában, de nekem Emese vissztéréséről a következő a verzióm:
eddig ugye Emese volt, aki vicces ötletekkel jött elő, hogy segítsen a bank ügyfeleink. Aztán ugye mindigm jött a butuska ötletre a "köszönjük Emese" duma. A következő etap az volt, hogy a bank többi munkatársainka mindig jobb ötletük volt, ki is kerültek óriásplakátokra mindehová (Emese még méregette is őket, hogy mivel jobbak ők). Most pedig Emese kémszerepbe bújva teszteli a bankot, hogy mik is ezek a jó ötletek, miért is jók ezek... (talán, hogy mivel is jobbak ezek, amiket eddig ő ajánlott anno).
Szóval szerintem még koránt sincs vége ennek. Szerintem a kémszerepből visszatér majd még Emese tanulva a történtekből és ő fog előállni a tényleg jobbnál jobb ötletekkel, amit végül elfogad a bankvezér és ő lesz a "HŐS".
Ez csak az én forgatókönyvem, de szerintem van benne valami...

TH 2008.09.26. 11:33:34

Szerintem ezek a reklámok némiképp erőltetettek, ezért kissé idegesítőek, de még mindig jobbak az átlagnál, mert legalább figyelemfelkeltőek. Ugyanakkor komoly probléma, hogy az, amit kommunikál, szöges ellentétben van a valósággal. A BB az egyik legkevésbé korrekt bank jelenleg, és ez az 1%-os visszafizetés egy hitelnél nehezen értelmezhető. OK, ennyit visszaadnak, de mennyivel magasabb így a kamat? szóval lehet, hogy van, akiket meg lehet fogni ezekkel a reklámokkal, de egy kicsit is tudatosabb fogyasztót már nagyon nehezen. Hát ez a bajom nekem ezzel...

TM 2008.09.26. 11:33:53

A reklám lényege, hogy ismerd meg a bankot, tudd, hogy ők is vannak, nem csak a ZOTÉPÉ.
Tartsd őket számon, hallgasd meg az ajánlatukat (ami fél percbe belefér) - ingyenes szlavezetés, stb.
Közben alakuljon ki valami pozitív kép a bankról - korrektek (a hitel üzlet. önnek is, nekünk is.), versenyképesek, stb stb..

Mellesleg most is erről beszélünk, meg a BB-ről.
Mondj már egy OTP bankos hirdetést most kapásból, és mondd el, hogy mit és milyen feltételekkel kínál nekünk?

Én nem tudok.

K&H? Már ezer éve táncolnak, de hogy kik és miért..

Mind1. Elfogadom, hogy valakinek nem tetszik, nem érti, vagy nem akarja megérteni.
Elfogadom, csak ezt meg én nem értem :)

joszip 2008.09.26. 11:34:52

Minden egyes hozzászólás (is) a bankot igazolja és kész. Innentől kezdve másról szól a dolog, de ez már mellékhatás :)

tygger 2008.09.26. 11:35:31

TOOL, ha így is lesz, az nagyon sokára fog megtörténni. elképzelhetetlennek tartom, hogy most bevezetett új termékeket kidobjanak csak azért, hogy emesének jobb ötletei lehessenek. nem, ilyen nincs. és ne is legyen, mert azzal a kampány tényleg kuka a mondanivaló és a bb komolyan vehetősége szempontjából.

Jedlik 2008.09.26. 11:35:48

Reklám tetszik, de ha megkérdeznék, melyik bank lövésem se lenne.

Lf 2008.09.26. 11:39:39

üzletembert és mettált nem bírom, de a felnihitel mindent visz:D

b0risz · http://zahar.blog.hu 2008.09.26. 11:43:09

nekem ez a mettálos az első az emesések közül ami tetszik

cinnamon mouse 2008.09.26. 11:43:37

Nekem személy szerint nagyon tetszik az új sorozat, főleg a motoros :-))))))
A régi borzasztó erőltetett volt már, kicsit előbb is leállhattak volna vele.

gillian 2008.09.26. 11:45:32

Szerintem Emese (Angéla) jóóóó. Csatlakozom a neki nagyjátékfilmet kívánóhoz :-)

A BB meg ölég gáz... Haverom (programozó) találkozott az informatikai rendszerükkel belülről, merthogy javítani kellett, és ezután megszüntette a banknál vezetett magánszámláját. Nekem ez elég volt a bankkal kapcsolatos információnak egy életre. Annyi más bank van Magyarországon.

Hangyasav 2008.09.26. 11:47:15

A „metált bírod?" nem nagy etvasz, mint beszólás, de a „felnihitel-től becsokiztam...

Liberté_73 2008.09.26. 11:50:43

[Az a kis hatásszünet, a "mettált - kis szünet, közben heves bólogatás - bírod?" ]

Jaja nekem is az a kedvencem. Az a hatásszünet-szuggesztívnézés-bólogatás. DE ponotsítanék, mert így hangzik el a szöveg:

Metttált, birod?

(beon beon rövid i-vel, authenrikusan!)

falinaptar 2008.09.26. 11:54:09

Kedves TM!

Úgy látom az általad írottakból, hogy értesz vmelyest a reklámhoz.
A véleményem az, hogy vmilyen szinten igazad van, hiszen a bank benne lesz a fejembe, amikor hitelt kell felvennem.
Ettől függetlenül, ez egy teljesen szimpla egyszerű szolgáltatás. Ha nem a totál -IQ vesszük alapul, akkor megnézed a kínált szolgáltatást, összehasonlítod az általad szimpatikus bankok ajánlatát és kiválasztod a számodra legkedvezőbbet.
Totálisan mindegy hogy mit reklámozol, ha nincs mögötte versenyképes ajánlat és szerintem a Bankok pont ezt rontják el.
Nekem személy szerint a legjobban a Citibankos reklám tetszik most, ami totálisan egyszerűen elmondja az ajánlatot.
Egy banktól nem kreativítást várok, hanem korrekt tájékoztatást.
Megmondom őszintén, hogy felhívtam Én is BB-t az adósságrendező hitel miatt, és olyan ajánlatot tettek, hogy majdnem elájultam: KB 1,5* magasabb volt a törlesztőrészlet, mint másik 3 banknál, ahol nagyjából hasonló szinten voltak az ajánlatok.
NA EZ A BAJ, MERT INNENTŐL BÁRMIT REKLÁMOZHAT A BANK.

no mail, no problem 2008.09.26. 11:54:14

Bocs, hosszú lett. Akit csak Emese blokkolása érdekel, el ne olvassa, könyörgöm.

Én csak azt tudom, hogy Emese a BB-t reklámozta, de hogy a BB mit akart eladni, arról nem sok fogalmam volt akkor sem, most meg pláne nem. Viszont Stefanovics Angélát, és az általa megformált Lelkes Emesét végtelenül bírtam, nagyon röhögtem rajta mindig.

A dolgozós kampányból is kábé annyi jött át, hogy az egyik arcra mindig azt hittem, hogy Cuddy (Lisa Edelstein) a Doktor House-ból. Szerintem hasonlít rá, így azt párszor benéztem a kocsiból, hogy "Jé, mekkora House reklám" :)

Arra is gondoltam már, hogy a BB nem is akart semmi konkrét terméket reklámozni vele, hanem csak kreáltak egy (nekem) vicces figurát, akit megpróbáltak összekapcsolni a BB-vel (ahogy a Raiffesien is tette, és azon is sokat és sokszor röhögtem, néhány pontos zseniális volt), hátha a banki piacra belépő új ügyfelek oda mennek be, és nem máshova. Megpróbálom megindokolni.

Őszintén, mit lehet reklámozni egy bankon? Hogy adnak hitelt? Beteheted a pénzed? Ezt mindenki tudja. Hogy mennyi a számlakamat? Kit érdekel, az emberek nem állnak neki harmadnaponta felszámolni a számlájukat, és áttenni egy másik bankba, ez sem releváns. Ráadásul a kamat sem egészében a bank ajánlata, hanem a gazdasági környezet függvénye. Hogy mennyi a THM? Bocs, az eladó dönt, hogy hol vesz fel hitelt a vásárló.

Sokszor nem az ügyfél dönt, hogy hol bankol. Egy ismerősőm most vesz lakást, és annál a banknál kellett felvennie a hitelt, amelyik az építést is finanszírozta, pont. Vagy abban a bank veszed fel a hitelt, amelyikkel az eladó, akinél vásárolsz, szerződőtt. Aki megpróbál megfogni, és ügyféllé tenni. Pl. kivételesen hitelt vettünk fel (IKEA, 0%-os) a bank az IKEA döntése alapján a Cetelem, és benne volt a szerződésben, hogy a végén kapunk egyhitelkártyát. Amit nem lehetett nem kérni, egyelőre betettük a fiókba. Idén még ingyen van, így nem kerget sem a török, sem a tatár a felszámolásával, de már előre félek, mekkora rémálom lesz megszabadulni tőle. Arról nem is beszélve, hogy pl 10-15 éve az állami intézmény (pár nagyobb magáncég is) lepacsizott egy bankkal, és csak oda volt hajlandó utalni fizetést, ösztöndíjat, bármit. Szerintem a banki piacon a műveletek egy részében nem az emberek választják meg, melyik bankhoz mennek, így a nagyon sok banki reklám irreleváns. Nem teljesen mindegy, mennyi a THM a BB-ben, és milyen konstrukciók vannak, ha te csak a Cetelemhez mehetsz egy adott tranzakció esetén? Céges számlát mozgatni szintén millió adminisztrációval jár, talán még a cégközlönyben is meg kell hirdetned, nem tudom.

Összeségeben én ezt olyan piacnak vélem, ahol kicsi az ügyfél mozgás, kis túlzással még reklámozni is majdnem felesleges.

Ezért vélem azt, hogy BB nem is akart reklámozni a nevén kívűl semmit, azt is csak egy szimpatikus, vicces, szerethető és legfőbben fiatalos arccal, hogy az újonnan belépő, még számlamentes fiatalok, egy viccesnek, fiatalosnak, tréfásnak látszó bankba menjenek, ne pedig egy ocsmány öltönyös, kiskosztümös, felnőttes, fúúúj bankba.

Metttált, bírod? Jöhet a pank a bankba.

roziamopsz 2008.09.26. 12:00:06

Engem nagyon idegesítenek ezek az új reklámok, szerintem egyáltalán nem vicces.

Dr. Kemp Elek 2008.09.26. 12:00:41

Felnihitel!!!

Zseniális! :-)

mettált bírom :-)

ac 2008.09.26. 12:01:29

VRBagoly!

A "Metélt...bírod?" a BB reklámban is megállná a helyét!
......

Lunitari 2008.09.26. 12:04:54

gillian 2008.09.26. 11:45:32

LOL én meg az OTP-nél tapasztaltam ezt-azt a rendszerükön és meg is szüntettem a számlámat...sztem itt nincs kivétel a bankok között. Ha ismernétek, miket is tudnak ezek a rendszerek egy fillért se tennétek egyikbe sem :D

aPar aLyza 2008.09.26. 12:05:42

WAZZE!

Bank ne reklámozzon.

1. Viszi a lóvét (majdha ingyé lesz a számlavezetési díj, a kivét díj, .... akkor, esetleg)
2. Nehogymár a BANK mondja meg miért szeressem (köszönjük emese)
3. A pénzügyi kúlthúránk akkora, de akkora, hogycsak na. Szóval hiába reklámoz, hülyék vagyunk hozzá.

Összefoglalva:
1. A reklám önnmagában jó (vicces, útálnivaló, ect).
2. Köszönjük Emese.

aPar aLyza 2008.09.26. 12:06:22

WAZZE!

Bank ne reklámozzon.

1. Viszi a lóvét (majdha ingyé lesz a számlavezetési díj, a kivét díj, .... akkor, esetleg)
2. Nehogymár a BANK mondja meg miért szeressem (köszönjük emese)
3. A pénzügyi kúlthúránk akkora, de akkora, hogycsak na. Szóval hiába reklámoz, hülyék vagyunk hozzá.

Összefoglalva:
1. A reklám önnmagában jó (vicces, útálnivaló, ect).
2. Köszönjük Emese.

É2I 2008.09.26. 12:09:34

Egész nyáron fesztiváloztam....De nekem lejött, hogy adosság átválaló hitel reklám, de nem kell, nincs felnihitelem :P

Metttált birom!

bulgakov 2008.09.26. 12:11:16

igaz, hogy Angélára épül teljesen, de ez meg illik a reklámügynökég elképzeléseibe, azaz hogy karakterekre épít inkább, mint ütős ötletekre. ez hol működik, hol nem. nekem Emese nagyon bejön, ahányszor látom - és az üzletembereset is - elmosolyodok az alakításán, és ez nekem elég is. közelebb hozott magához, nem úgy, mint pl. a raiffeisen idióta családja, a baltásgyilkos faterral meg a hisztérikusan hülye anyukával.
aki meg reklámok alapján választ bankot, az úgysem lehet sikeres ember.

buzireklám 2008.09.26. 12:11:25

mettált bírod jó :)
dinamó bank + kapja beeeeeeeeeeeeee :)

Érdeklődő 2008.09.26. 12:12:13

Nekem a mettálosd Emese nagyon bejött. Még a Samu Bácsi kalaops kapitttalistája is mulatságos volt. Én ugyanis végig azt néztem, hogy a bankos folyamatosan azon agyal, nem ismeri-e ezt a fazont, az infókat pedig csak úgy mellékesen adja.
Gyerekeimmel kitárgyalva (!) arra jutottunk, hogy mondjuk egymilliós hitelnél tízezret kapni nem egy buli, de abban egyetértettünk, hogy ez jobb kampány, mint az eddigiek.
Egyébként meg "felnihitel" folyamatosan röhögök, ha ez a szó eszembe jut.

Szóval engem "elért" a kampány, de ügyfelük sose leszek, ez is tény.

bulgakov 2008.09.26. 12:12:59

ja, és kiegészítve az előzőt, a UPC karakterei meg kurvára nem jönnek be, igaz, én utálom a UPC-t, mert egy mocsok cég, lehúzós büdös parasztok, bármit is pofáznak magukról, egy szavukat se higyje el senki. tehetségtelenek, és egy alvállalkozógyűjtemény az egész szar, nem pedig egy cég.

É2I 2008.09.26. 12:13:53

Az biztos, hogy rájöttek; nem csak a nyakkendős ügyfeleket kell bőrfotelbe ültetni.
Megnéznék egy statisztikát, hány börjakós metálos merészkedik be felnihitel átvállalásra ezek után.

É2I 2008.09.26. 12:17:01

@Érdeklődő

Úgy érted kess?
:D

Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.26. 12:17:58

reklámbuzi · addict.blog.hu/ 2008.09.26. 10:45:20
megjegyzik az emberek, szerintem ezért jó egy reklám. :)

Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.09.26. 12:18:43

ja, Emese szerintem nem rossz húzás, csak nem szabad átesni a ló túloldalára, ha sokat tömik a pofánkba, megunják az emberek.

Peti 2008.09.26. 12:21:06

Olyan mint 1 olcsó mosóporreklám!
Emese nem áll jól a szeme se!

2008.09.26. 12:25:11

Mettált, birod?

Nekem bejön. Szerintem jó ez így, vigyék tovább az Emesés vonalat. A UPC is vitte nagyon nagyon sokáig a Szőke kapitány vonalat és szerintem többször gondoltuk azt, hogy már nincs tovább de mindíg hoztak valami újat.
Emesével is ez van, azt hittük vége a kirakós játékkal meg diszkógömbbel de visszatért. A motoros üt, szerintem van még több is ahonnan ez jött.

bulgakov 2008.09.26. 12:29:16

de tényleg, milyen ember az, aki egy tévéreklám alapján bízza rá a pénzét bárkire is, hm? mennyire kell ehhez hülyének lenni?

béla 2008.09.26. 12:29:42

Milenne ha igazat mondanának, mi is lopunk mi is pofátlanok vagyunk (Miböl is telne palota szintü székházakra meg durva fizetésekre a vezetőinknek) de 8% kevésbé mint a többiek.

Hunor 2008.09.26. 12:31:17

A reklámok hasonlóan szarok mint a BB szolgáltatásai. A kurv@ anyjukat.... már 4 hónapja b@szakodnak a lakáshitelemmel is mindig előjönnek egy szarsággal, hogy még ezt vagy azt töltsem ki, írjam alá, adjam be. Ha tehetném húznék egy másik bankhoz de ezek már a papírjaimat ís úgy elcseszték, hogy már a MÁK és a Földhivatali is belezevarodott.
Aki tudja, kerülje ezeket!!!!!!

buzireklám 2008.09.26. 12:34:00

ja, és dinamó bankos olvasók: vissza a munkába!
épíccsétek a kapitalizmust (amíg lehet :)

/vajon hány marketinges figyel?/

Lemúr Miki · http://lemurmiki.wordpress.com/ 2008.09.26. 12:38:24

A hülye bólogatással kísért "Mettált, birod?" már szállóige, mindig hangosan felröhögök, ha lemegy a tévében. :)

inspired 2008.09.26. 12:40:43

Angéla nagyon jó, örülök, hogy újra látni és
bírom a mettálttt. :)))))
amúgy a hirdetés....hát... 20 évre eladósodsz, jelzálog lesz a lakáson, de legalább kp-t is kapsz hozzá... :))))

Vince Larkin 2008.09.26. 12:49:19

a "mmetált birod" nagyon nagy! Könnyesre röhögöm magam, valahányszor meglátom, bár alavetően falra mászom "Emesétől" de ez rendben van nálam szubjektíve

nick rivers 2008.09.26. 12:59:19

Tetszik,
a bankáros fickók olyanok a spotban, amilyennek egy szakértő, tárgyilagos, őszinte ügyintézőnek lennie kell,
Emese meg olyan, mint amilyenek az ügyfelek.
Tudjuk, hogy mindkét szerep túlzó, de ettől szórakoztató, ha a tiszta valóságot mutatná, elszürkülne az egész.
Más:
(Nem egyértelmű? A hozzászólásokat támogatja a Raiffeisen BANK)

kutya 2008.09.26. 13:04:06

egyetértek
BB szar, azt ennyi
mindegy milyen reklámot csinálnak, akkor mennek oda az emberek, ha jó szolgáltatást nyújt.
Emese meg külön dolog. az REKLÁM

szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2008.09.26. 13:05:06

Úúútálom a reklámokat. A régi emesét ennek ellenére el bírtam viselni, volt benne némi humor. Ez a mostani, szerintem tragikus. Ide csak azért néztem be, mert kíváncsi voltam, mások milyennek látják.

Geitenbeffer_ 2008.09.26. 13:05:21

reklámbuzi:
torzsasztal.hu/Article/showArticle?t=1001053

Dorcsicica, handsome wxp és dohogó csajszi elég feltűnően egyszerre érkeztek a semmiből :-)

TM 2008.09.26. 13:06:56

falinaptar 2008.09.26. 11:54:09

Na, visszaértem :)

Egyetértünk.
de..

reklámblog, reklámot elemzünk, vagy legalábbis próbálunk

A reklám megtette a hatását, mert felhívtad őket, megadtad nekik a bizalmat.
Az már sajnos a bank hibája, ha a mögöttes tartalom nem az, amire vársz.

Egyébként persze ez is relatív, nem hiszem, hogy minden egyes esetben igaz lenne, hogy az aktuálisan nálad legolcsóbb bank (adósságrendezés szempontjából) nyújta minden esetben a legkedvezőbb szolgáltatást. De persze lehet :)

Tájfájter 2008.09.26. 13:26:03

Őszintén, pofásak ezek a spot-ok, meg tényleg jól nyomja Emese/Angéla, de én inkább emlékezek a poénra, minthogy melyik bank is volt az, amiről szólt.

Magamban végigfutattva az idióta bank-os reklámot, valahogy csak az idióta családot tudom kötni a Raiffeisen-hez, a többit nem, még Emesét sem.....

dude 2008.09.26. 13:31:54

őszintén szólvanem hiszek benne, hogy a reklámok alapján választ valaki bankot.
emesét azért csípem, és megbocsátom neki ezt a businessman-es spotot..

Futter für die Schweine 2008.09.26. 13:39:16

A szarfajzer bankos reklámok kapcsán az a nagy buktató, hogy aki csak látta a Kontrollt, annak ott motoszkál, hogy a szakállas családfő honnét is olyan ismerős. Aztán rájön, hogy "hoppá, hát ő alakította a homokost a metrón" - amelyik egyébként egy hatalmas mellékszereplő volt. Onnéttól pedig már egész egyszerűen nem lehet komolyan venni az egész reklámot, még akkor sem, ha az ember nem is homofób. Kiröhögöd, mint a filmben, és itt nem ez volna az elérendő hatás, mert így nem az izzadságszagú "pakpakpakpakpak" meg pénzkeltető, meg "egy... egy... egy..." gegekre, meg utána a süket szövegekre figyelsz. Tanulság: jól nézd meg a színészek eddigi szerepeit.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.09.26. 13:39:34

Tájfájter: Az idióta család apró hibája, hogy a reklám üzenete számomra bizony inkább negatív mint pozitív :)

blogart · http://blogart 2008.09.26. 13:46:19

Nem a tésztagyártók nyúlják le, hanem a hitközség: " A Metélt bírod?" :(

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.09.26. 14:12:30

"Milenne ha igazat mondanának, mi is lopunk mi is pofátlanok vagyunk (Miböl is telne palota szintü székházakra meg durva fizetésekre a vezetőinknek) de 8% kevésbé mint a többiek."

Gyurcsány megpróbálta ezt két éve a maga szakterületén, oszt látod mi lett belőle :-)

Emesemese 2008.09.26. 14:17:04

Szerintem a rockeres nagyon király.
A másik a nemtúl magyaros dumával az gagyi, nem nagyon illik össze sehogyse a juppie vagy milyen imizzsel, tulképp nem is értem mi akar lenni külföldi üzletemberke, sznob vagy juppie vagy csak hülye.
Angéla akkor is nagyon jó akármit mondtok róla.

Fanyuvo 2008.09.26. 14:31:35

"A metált bírod?" mondat annyira ott van, hogy 5.

Bangkok Charlie · http://thai.blog.hu 2008.09.26. 14:43:53

Itt csak egy reklámot látok, a sorozat többi részét nem lehetne feltenni azok kedvéért, akik nem nézik a magyar tévéket? :-)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.26. 15:03:17

charlie
Sajnos nekem nincs meg, de ha valaki belinkeli, azt megköszönöm.

Carnivora (törölt) 2008.09.26. 15:09:42

jó az ... még mindig a legjobb bank reklám

engem a K&H idióta reklámjai idegesítenek egyedül

Wartburg353 2008.09.26. 16:27:33

a BB-nek bejött az Emese-kampány. ettől még, persze, kreatívice, megvalósításice, filozófice, lófaszice lehetnek szarok a szpotok, de a saját céljukat (lásd több ügyfél) elérték. sőt, át is estek a ló túloldalára, mert a kis bank kicsi infrastruktúrájához képest túl sokan érdeklődtek és akartak hitelt felvenni, vagy bármi egyebet a banktól.

hogy jó szolgáltatásokat tud-e ajánlani, ügyfélbarátabb-e, mint a többi, hogy olcsó-e pl. az adósságrendező hitele, teljesen más kérdés, de megint csak nem erről szól a blog.

bottom line: Emese bevált, az emberek szeretik, komoly ügyfélszám-emelkedést generált, és mit tesz isten, ezért csinálták a kampányt. ennyi, osztjónapot.

boibo 2008.09.26. 21:17:40

@Charlye

www.youtube.com/watch?v=qRv9kYlyx3M

de a régieket is megtalálod ittentájt :)

karnak 2008.09.27. 15:23:31

Fel nem tudom fogni, hogy valaki kommentel - bár szabad világ, ugye - egy reklámokkal foglalkozó blogban úgy, hogy elképzelése sincs arról, hogy egy reklámnak általában van
-oka
-célja (mérhető, illetve másodlagos)
-a cél megvalósításához koncepciója
-a koncepció megvalósulásához eszköze
-és egy elvileg mérhető, illetve másodlagos eredménye.

Nyilván a cél nem a "cipőt a cipőboltból", "egy bank adjon korrekt tájékoztatást", és hasonló gondolkodású emberek, mint célközönség meggyőzése így, ebben a formában.
Nyilván el kellene gondolkodni, hogy van egy bank, amely korábban eléggé zártan működött, a nevőből adódóan elsősorban nem a Tiszabogdányi kisnyugdíjasok számára szimpatikus.

A bank számára az uristen@menny.hu-t egyáltalán valamilyen módon ismerő, fiatal magánszemélyek csoportja lehet a célközönség.
Ésszerűen az 50-es korosztály számára az ERSTE, a 40-esek számára a CIB édes dokija és asszisztense, a családos 35-ösök számára a Rafi családja, a kitudjakinek (idősek?) számára Tömör professzor, vagy az mindentől megcsömörlött 30-asok számára az Allianz lehet az értelmezhető reklám.

Ennek reklámnak nem célja a korrekt tájékoztatás (illetve bizonyos kereteken belül nyilván erre köteles), az 1% nyilván a bank bevételében máshol megjelenő tétel, érdekes elgondolkodni azon, hogy aki ezt kritizálja, miért gondolja a Citi reklámját korrektnek, igazabbnak... Nyilván abban formában, ott neki az annak tűnt, tehát az a reklám számára a célt elérte, elfogadta, hogy a Citi nyilván kedvezményt ad számára, tehát a Citi ÉRTE a bevételeit csökkenti. Egyfajta szeretszolgálati tevékenységet is ellát, persze.

A cél elérsével kapcsolatban kb Wartburgnál a pont (illetve a figyelemfelkeltő reklámokkal kapcsolatban volt ilyen komment), tegye fel a kezét, aki 10 éve, vagy a mostani kampány előtt a vállalatfinanszírozásban érdekelt BB-t ismerte, ill. aki most. Az egyik cél a kezek különbsége, mint szám.

Persze, el lehet polemizálni azon, hogy a reklámmal az egyébként valóban kis pénzintézet elégedett fogyasztókat is termel-e, le tudja -e kezelni a megnőtt igényszintet, illetve, hogy mennyire valós az, hogy kis hazánkban minden mindig szar. Ha nem tudja hozni a szintet az már két dologra vezethető vissza:
- a reklám (kampány) nem sikerült jól, túl sok embert szólított meg,
- a megnövekedett érdeklődéssel nem tudott jelen pillanatban együtt mozogni a bank infrastruktúrája, ez pedig majd megoldódik, (fejlesztenek, vagy visszafogják a kampányt... ...mert hiszen ez egy folyamat, része aki eddig nem tudta, a világ nem áll meg.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.09.27. 22:13:40

karnak,
milyen érdekes, hogy az OTP-t nem említetted .... ez egy freudi elszólás? 8-)

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.09.27. 22:48:45

...ja és a következő Szemlére javasolnám a Balázs-Profi-Korda triót

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.09.28. 21:52:32

Greitenbeffer
Megnéztem a fórumban a bejegyzéseket, hát tényleg elég amatőr volt a körítés. Annyira, de annyira hülyének bírják képzelni az embereket, aztán amikor meg átlát rajtuk valaki, akkor meg csak pislognak nagy szemekkel. Kíváncsi vagyok, hogy itt milyen néven regsztráltak be:)))

Sue
Dolgozunk az ügyön, jövő héten jön az all in házaspár.

múvemáccsó 2008.09.30. 14:15:52

én az egyszerű agyammal jót röhögtem a rocker szerepén!!!
tetszik ez a köpködős, hót primitív figura a járásával együtt. meg hogy befonták a szakálát nyihihihihihihi

ethan blow 2008.10.01. 13:05:44

ma reggel megint láttam a tévében a rockeres filmet, és még mindig 3 alkalommal mosolyodtam el, illetve a végén felröhögtem, szori. ezzel asszem magam felé be is bizonyosodott, hogy kurvajó a film. igen, semmi magvas gondolat, mégis szórakoztat és jó többször is megnézni. ez az Angéla kurvajó karakter, az ügynökség meg szerintem jól tette, hogy megtalálta. kényelemsen mozog a szerepben és ettől jó is a film.
nem vagyok budapest bankos egyáltalán, nem is dolgozom nekik, csak tetszik a film. a bankomat meg nem ez alapján választom, mondtam, de az is hülye, aki meg ez alapján, már elnézést, ennél kicsit több elvárásom van egy banktól, mint egy jó film, de ettől a film még jó.

Kakiman 2008.10.31. 03:02:34

Geitenbeffer:

én is olvastam, a 3-ból kettő beépített marketinges lesz a hozzászólások számából (a harmadiknak szvsz tényleg tetszett).

én amúgy marhára unom az összes emesés szart meg a felhajtást is ami körülötte van, a színésznő helyes (dugnám), de a reklámok gagyik.

Kakiboy

Budabitch (törölt) 2008.10.31. 14:05:56

Hahaha, elolvastam az indexes álkommentelők bejegyzéseit. Szuper amatőr.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása