Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Tengeralattjáró a Dunában

Mióta a bugyikék propeller beköltözött a Pannon kommunikációjába, nem mondhatnánk, hogy elkényeztetnek bennünket a fesztiválesélyes reklámokkal. Na nem mintha a két versenytárs reklámjai jobbak lennének, de idáig a Dió kutya és a kissé szerencsétlen gazdija, a kétségtelenül szexi, de ezen kívül más érdemeket felvonultatni nem tudó ikerpár és a fékezett habzású poénokat eregető, bambaképű srác köré épített koncepciók egyikétől sem költözött széles mosoly az arcomra.

Talán a Pannonnál is érezték ezt, ezért engedték az ügynökségnek, hogy ezekből a hétköznapi sztorihelyzetekből megpróbáljanak valahogy kitörni. Ennek lehet az eredménye a legújabb kampány, amely ugyan már jó ideje látható a tévében, de mi megvártuk, amíg leülepednek az élmények, és csak most kérdezzük meg a véleményeteket róla. Ebben egy tengeralattjárót láthatunk, ami közvetlenül az Akadémia előtt bukkan ki a vízből. Van tehát egy abszurd helyzet, ami jó kiindulási alap lehet egy érdekes reklámhoz, de egy ilyen koncepció többnyire akkor szokott működni, ha ezt az abszrurditást megpróbáljuk következetesen végigvinni az egész reklámon. Ha mutatunk valami abszurdat, akkor a film végén azt valami nagyon frappáns, váratlan módon kell lecsapnunk, ráadásul egy olyan gondolattal, ami kézen fogva vezeti a nézőt a reklám üzenetéhez.

Na itt hibázik egy nagyot ez a szpot, mert a befejezés a kellőképpen hülye indítás után az egészet visszahúzza a korábbi Pannon-reklámokban megszokott világba. Megjelenik a szőke lány, aki pont olyan üresen, semmitmondóan viselkedik mint eddig bármikor, és az egész történésről nem tudunk meg semmit. Miért van a Dunán egy tengeralattjáró? Hogy legyen miről beszélni! - hangzik a Pannon sommás válasza. Nincs poén, nincs csattanó, csak egy lapos magyarázat, meg a WTF-érzés a nézőben. De nem akarok nagyon előre szaladni, mert lehet, hogy tévedek, és nektek jobban tetszik a film. Szavazzatok, és kiderül!

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (1,9/5)

Címkék: telekom reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr78692567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tygger 2008.10.03. 11:01:29

lehet azt mondani, h egy blogger véleménye befolyásolhatja a többiekét, de sztem nyugodtan kimondhatod, amit gondolsz: ez így ebben a formában elképesztően szar (a rádiós kampány dettó). nekem nem is csak az fáj, h semmi mondanivalója, még az abszurd vonalat sem sikerül kihasználni a bántóan gyenge cgi-technika miatt, nem volt keret v mi van? akkor tessék átgondolni, m nagyon ciki.

egyes.

Gabe 2008.10.03. 11:08:57

Csak jelezuném, ha már az index főlapon is ez van: ez nem a parlament, hanem az Akadémia előtt van!

ibn_battuta 2008.10.03. 11:11:27

Hasonló járművek egyszer valóban voltak a Dunán, a Tanácsköztársaság idején. 1919 júliusában zajlott az ún. "monitor-lázadás", a korabeli fotók szerint valóban tengeralattjáró-szerű vízi járművek járőröztek ("monitoroztak") a belvárosban.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.03. 11:12:28

Gabe
Jaja, nem figyeltem, köszi. A felelősöket felkutatjuk és példásan megbüntetjük.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.03. 11:13:29

ibn
Lehet, hogy ez a megfejtés? Erről tényleg lesz mit mesélnie a lányak.

lepratelep 2008.10.03. 11:14:31

Azert a fiatalok smarolnak az esoben reklam az elegge ott volt annak idejen. Legalabbis a magamfajta erzelgosnek.

Tudatlanka 2008.10.03. 11:16:22

Na jó, de mi az a WTF-érzés?
Bennem nincs ilyen, vagy nem tudok még róla - mindenesetre ha kéne, hogy legyen akkor már megyek is a pszihológusomhoz...

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2008.10.03. 11:16:52

a monitor hasonló? LOL!
a monitor nem merült a víz alá, max egyszer, de akkor nem jött fel.
a(z osztrák-) magyar tengeralattjáróflotta az Adrián, Földközi tengeren tevékenykedett.

ibn_battuta 2008.10.03. 11:19:55

Hosszúkás, szivaralakú hajók voltak, a régi fotókon pont úgy néztek ki, mint a vízből éppen kibukkanó tengeralattjárók.

Mindegy, ez a reklám baromi szar.

És tényleg az Akadémia melletti partszakasznál játszódik.

A matrózok és a csajszi miért nem vizesek?

W Joe 2008.10.03. 11:21:17

Ez az egyik legbutább reklám, és mindig el is felejtem, hogy mit reklámoz :)
"Nem fogod elhinni mi történt velem.." - Gondolom így folytatja: "Végigment rajtam egy tengeralattjárónyi katona, aztán hazahoztak a menő járgányukkal"

akaratos · http://forceindiaf1.freeblog.hu/ 2008.10.03. 11:22:19

Bennem sincs wtf. Nincs térerő a Dunaalattjáró-négyesmetrón, ezé föl köll jönni telefonálni ennyi.

jajistenem (törölt) 2008.10.03. 11:23:46

Jó drágának néz ki, és hozza a Pannon reklámok megszokott szellemiségét, azaz valami nagyon mély butaságot. Dráma nincs, személyiség nélküli főszereplő csaj van. Szar reklám, de legalább gyakorolhattak a srácok az utómunkán, ugye.

CJKrisz 2008.10.03. 11:25:40

Nem vagyok szakértője a témának, ezért csak laikusként kérdezném, hogy amikor egy ilyen tengeralattjáró a felszínre emelkedik akkor azok a szárnyak, vagy lapátok a torony (vagy mije az neki) oldalán nem függőlegesen szoktak állni?

FeAt 2008.10.03. 11:25:57

WTF = What the fuck?!

Miért nem lehet azt írni, hogy MAP (Mi a picsa?!) érzés?

Hja, a reklám tényleg gyenge.

Vörös Október 2008.10.03. 11:26:36

Az különösen tetszik, hogy amerikai típusú tengeralattjárón a balti flotta egyenruháját viselik!!!

bakker 2008.10.03. 11:26:37

Azért nem vizesek mert nem úgy jön fel egy t.talattjáró, hogy a hídján állnak az emberek.
Ha nem tűnt volna fel, szólok, azért ott volt egy vágás és így egy időbeni ugrás is belefér.

De miért kell ezt magyarázni?

Ilyen erővel kérdezd meg, hogy pattant le a csaj a hajóról, mert ugye azt se láttad, milyen fura már.

bakker

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2008.10.03. 11:27:30

Mivan, te hang nélkül nézted ezt a reklámot? Ott a végén a megfejtés: ha sok a mesélnivalód, blablabla. Szóval ez egy "kaland", amiről nyilván sok mesélnivalója lesz a hölgynek. Elmeséli, hogyan került oda, mit rakott az orosz milliárdos a mijébe, ésatöbbi. Ne legyél már ilyen betonfej, kérlek.

◄ViZion 2008.10.03. 11:29:58

Ez símán a lefedettségről szól...
Az Antarktisz óta idáig pofázott a csaj, és itt már inkább kitették a partra, csak fogja má be a száját...
Hepiend!

A kövi reklámjukból előzetes:
Enterprise-on Spock hiába halózik a kommunikátorába, erre a szöszi pannonja kicseng... muhaha.
Remélem a helyes megfejtésért ajándék jár!

bakker 2008.10.03. 11:30:26

A reklám meg tényleg a szokásos pannonos gyengeség. De őszintén szólva a régi visítozós-éneklős, vérgagyi kúlésfiatalvagyok-érzés reklámjaiknál elviselhetőbb.

redriot 2008.10.03. 11:32:18

Szar reklám. A látvány is túl abszurd: a parttól távolabb kellett volna feljönnie a tengeralattjárónak, nem közvetlenül a rakpart mellett, a félméteres vízből. Így olyan, mintha a földből, a folyómederből jönne fel, sántít a látvány.

A sztoriról nem is beszélve. Az indítás jó: U-Boot 'pesten. Felhívja a figyelmet, tényleg felkaptam rá a fejem. Várná az ember hogy mi lesz. Mi lenne? Felbukkan a toronyban egy telefonáló szőke nő. De hogy most ő miért van ott, hazajött a tengeralattjróval, vagy inkább vmi idegen, -> semmi. Ebből az indításból vmi ütősebbet is ki lehetett volna hozni.

klarky 2008.10.03. 11:33:15

Engem egy dolog foglalkoztat, a reklám képernyőn való felbukkanása óta.

Biztos, hogy a csajszinak kell mondania, hogy képzeld mi történt velem? Nem lenne frankóbb, ha a két kiscsávó, miközben szájtátva állnak a rakparton lassan előkapnának egy telót, és elcsukló hangon újságolnák az egyik havernak, aki most épp nincs ott, hogy mit látnak?

Szerintem sokkal jobb lenne, ülne is a poén és értelme is lenne. De így? Tényleg, miért így van???

darkpink 2008.10.03. 11:33:54

Én bármit elhiszek. Sztem jo buli lehetett. Szépen megcsinálták, kékbe vonták, simkártyával, újkészülékkel ellátták majd partrahányták, a tengerészlányok, tengerészlegények, és egy talicska apró majom. is.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.10.03. 11:34:00

Szerintem százszor jobb, mint a Weltautós szivecskés semmiéertelme reklám.

És az a baj, hogy nem hallottuk végig a beszélgetést.
"-Nem fogod elhinni, mi történt! (eddig a reklám)
Álltam a Megyeri hídnál, egyszer csak megállt mellettem egy tengeralattjáró. Érted! Nem holmi szar merci, vagy valami. És tele volt jóképű matróz legényekkel. Mondták, hogy behoznak a belvárosig. És amíg beértünk, az összes matróz jól meg...ismert."

De lehet, hogy itt is a célcsoport van kódolva, mint a "tokkal, vonóval" palakátokon. Gázsié szaladnak internetet venni. :)

◄ViZion 2008.10.03. 11:35:11

Kedves poszt-író!
olvasom, h "a bugyikék propeller"-nek titulálod a pannon logóját.
Akárki megmondhatja neked, hogy ez 3 db ultravékony intimbetét, möbius-fonálként összegabalyodva. Kérlek javítsd!
:)))

tehenke 2008.10.03. 11:36:36

Szerintem photoshop.

hza 2008.10.03. 11:37:15

Ha jól megfigyelitek a tengeralattjáró kiemelkedését a vízből, rájöttök ti is, hogy gyakorlatilag a meder feneke alól jön. Tehát nem tengeralattjáró, inkább talajalattjáró. Vagy hordalékalattjáró.
Lényeg a lényeg, hogy annyira közel a parthoz, mint ahogyan a reklámban teszi, egyszerűen lehetetlen egy ilyen járgánnyal közlekedni:D

Shag_Beckur 2008.10.03. 11:40:00

Legalább a zene jó az elején.

Tiszta Vadászat a Vörös Októberre, vagy az Utolsó Esély hangulatú.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.03. 11:40:49

vizibusz
Elindítani egy filmet abszurd túlzással, majd a végén azt mondani, hogy ez igazából nem is lehetetlen, van ám rá logikus magyarázat, az elég csámpás dolog. Legközelebb akkor hazajöhet egy Zeppelinnel, egy UFÓ-val vagy beparkolhat a nagyszobába egy MIG, és majd azt mondjuk, hogy ez mind lehetséges. Lehet abszurd dolgokkal játszani, csak nem érdemes visszahúzni a hétköznapi Pannon világába.

szörcsendzsin 2008.10.03. 11:41:11

E!

Szálka 2008.10.03. 11:41:43

Én értem. Nem tudjuk meg mi történt vele, majd 600 percben elmeséli hogy keveredett oda. De értem, miért nem érted.

Jungle Woman 2008.10.03. 11:41:52

Ez a reklám MESSZE van a rossztól. A Pannonhoz képest is, és mondjuk nézzünk már át egy átlag reklámblokkot, rafiffaisenestül, erstéstül, klárikámostul és tegyük a kezünket a szívünkre és úgy fikázzuk ezt.

Ja, és miért van a Dunában tengeralattjáró? Mert erről tud majd nyolcezer percig trécselni a csaj. Ebben mi a bonyi?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.03. 11:42:55

nem rosz ez

aki meg a részleteken szőrözik, nézegessen esténként fél óráig mosóporreklámokat:))

oipioéuiol 2008.10.03. 11:43:34

a csaj nagyon kéne abban a ruciban :D
szőke, kék szatén ruhában a tökéletes nő :D XD

a bugyikék propeller
intimbetét :D szakadok a röhögéstől

Jessy 2008.10.03. 11:46:31

Izgalmas kezdés után ("teccik" a tengeralattjáró), értelmetlen, vacak reklám egy szőke, nimfomán (lásd teljes legénység száma) vízálló bigével súlyosbítva...

KEEP · http://joomla.blog.hu 2008.10.03. 11:47:41

redriot 2008.10.03. 11:32:18
Igen, ez volt bennem is. Honnan a szöszből jön elő ez a cucc. Aztán beugrott.
Amikor valamelyik szabadulóművészünk beereszkedett betonkockában és kijött, ottmaradt a varázscilinder és abból... :)

kozmonauta 2008.10.03. 11:52:18

UFO-val jobb lett volna... a szőke nő miatt is :-)

gonosz hal 2008.10.03. 11:56:37

Jó, szerintem sem őrülten naccerű ez a reklám, de neked viszont állatira nincs igazad abban, hogy a miértre a válasz a "csak".

A dramaturgia itt egyértelmű: megjön a monstrum, abszurd helyzet, szőke csaj megjelenik és azt mondja (vagy valami ilyesmit, nem nézem meg még egyszer): "Szia, nem fogod kitalálni, mi történt velem."

Azaz a tengeralattjáró ittlétére van válasz. Azért jött ide, hogy kirakja a szőke pesti cicust.

Hogy miért kellett kirakni a szőke pesti cicust, hogy került bele a hengerbe, arra nincs válasz... azt találd ki te, vagy majd jönnek a következő reklámspotok, és kiderül.

Nem, az általad felvetett dramaturgiai probléma nem létezik, csak te nem figyeltél oda eléggé.

Manyizga (törölt) 2008.10.03. 11:58:27

Én mindig a jobb szélen álló "matrózt" nézem. Röhög a telefonáló csajon... :) És az is csaj. Tényleg nagy orgia lehetett a hajón...

Amúgy tényleg gáz.

sldfsldfsdfsdfs 2008.10.03. 11:58:48

A kérdés az hogy ki ez a szőke csaj!

Épp volna egy üresedés a tengeralattjárómon..

báró Csekonics 2008.10.03. 11:59:24

CJKrisz 2008.10.03. 11:25:40

Csak ha a sarki (nem, nem az utca, hanem északi) jeget kell áttörni, simán a tengeren felszínre emelkedéshez nem kell.

Ja, az azért megvan hogy orosz(nak látszó) tengerészek (és tengerész hölgy ?!) van a fedélzeten, és a reklámot kb. pont az orosz-grúz 'vita' közben kezdték adni?
(Mondjuk jó is a poszt reakcióideje.)

Grigorij 2008.10.03. 12:00:42

CJKrisz: miért állnának felfelé? Ez nem Luxx-reklám...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.03. 12:01:22

Jungle Woman

Én nem fikáztam, sőt azt írtam, hogy jó dolognak tartom, hogy megpróbálták megmozgatni a hétköznapi szitukat, amik kezdtek törvényszerűen egyre jobban bepunnyadni. Azt is értem, hogy a reklám üzenete az, hogy most ha van témád a beszélgetéshez, a Pannon ad hozzá olcsó perceket.

A problémám ott van, hogy ha a film elején mutatsz egy teljesen valószínűtlen dolgot, akkor a néző várja majd a poént, várja a magyarázatot. Ha a végén nincs csattanó, akkor feleslegesen építetted fel a várakozást, mert a néző nem egy poént kap, hanem egy lapos magyarázatot.

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2008.10.03. 12:01:27

Hármast adtam. Mert sokkal szarabb is lehetne (például a csaj a hófehérkét meséli a telefonba... sok a mesélnivalód? nem ez lenne a legrosszabb, amit látunk itthon) de gaz, hogy a grandiózus kezdet után nincs csattanója. Akaratos megoldása ("na végre vazz, van térerőm") jó feloldás lenne, na persze nem a pannonnak.

RCH 2008.10.03. 12:02:40

Bar a reklam nem az igazi, de a kivitelkezese szerintem teljesen profi.

A Pannon kezdhetne inkabb valamit a hokisokkal, ha mar a jatekosok igy halmozzak a sikereket.

szörecsen/dagattpanda (törölt) 2008.10.03. 12:07:34

faszert nem jut eszukbe hogy a csajt valaki belokje a dunaba?

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.03. 12:07:41

"a néző nem egy poént kap, hanem egy lapos magyarázatot."

vazze

nem az-e a bajod, hogy nincs magyarázat?


ezen a reklámon nincs sapka...:)


dramaturgiailag kerek, szvsz, épp az lenne gáz, ha megpróbálnák megmagyarázni...

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.03. 12:07:59

chimie
A hármas szerintem is kijár, ehhez képest még kettes sincs az átlag.

ave 2008.10.03. 12:08:17

Talan az elso spot egy sorozatbol?

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2008.10.03. 12:08:39

Az affektáló tehénen kívül az zavar a reklámban, hogy a bazi nagy tengeralattjáró a parttól pár méterre bukkan fel, ahol még elég sekély a Duna (tuti nincs 25 méter mély). :)

TM 2008.10.03. 12:09:24

A globalizáció elhozta hozzánk is ezt a jelenlegi spotot tökéletesen leíró WTF szócskát.

Ennél többet nem is érdemes erről beszélni.

Dzsok 2008.10.03. 12:11:48

Nagyon gagyik ezek a T-Mobile, Pannon tökéletesvilágbanélünk szépemberekmosolyogvatelefonálnak témájú reklámok.

Bono 2008.10.03. 12:13:16

de... most akkor jól emlékszem, hogy az erste mátyás királyos reklámjában is volt ilyen tenderalattjáró, vagy permanens részegség állapotában voltam az elmúlt 1-2 hónapban? rémlik, mintha lett volna, de újabban csak a taxizó Matyi van. ki emlékszik erre?

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2008.10.03. 12:14:23

Egy ekkora tengeralattjáró le se tudna merülni a duna medrében, de végülis ez részletkérdés, nem ettől szar ez a spot.

wire 2008.10.03. 12:16:23

Mitakartok ma' ott pont olyan mely a Duna. Ha nem hiszed ugorj bele ;)
Lasd mellekelt pelda:
www.youtube.com/watch?v=IUDsBadCaK8
Gondolom erre akartak hajazni...

Amugy a kivitelezes profi, szvsz.

wire 2008.10.03. 12:18:15

Ez erstesben valami sutyerak kalozhalyo volt az elso kepbe, de annyira szar volt szerintem, hogy kivagtak.

Gecc 2008.10.03. 12:20:02

Mint minden Pannon reklamban, ebben is a semmi a mondanivalo.
Sokkal jobb lenne, ha csak a csaj dekoltazsaval hirdetnek a szaros dijcsomagjukat.

terasz · http://irodistak.blog.hu 2008.10.03. 12:20:07

Akkor hatásos a reklám, ha a néző azonosulni tud a reklám főszereplőjével. Ha elhiszi, hogy az ott a tévében akár ő is lehetne.

Na de ezzel a hülye kékruhás LIBÁval kijazisten akar azonosulni?!

tökéletesen megtestesítője a "csacsogó buta szőkének". senki sem akar ilyen lenni. Legalábbis a reklám célközönsége nem. rossz.

manuva 2008.10.03. 12:21:06

szerintem jó reklám, nekem tetszik. nekem ettől a blogtól van WTF - érzésem. Meg általában az ilyen kifejezésektől, hogy WTF...OMG...

szörecsen/dagattpanda (törölt) 2008.10.03. 12:21:22

Asztakuurva!!

Figyeljetek oda az uj pilotakekszes reklamra.

Ezrek mondjak egyutt a reklammal es helyette hogy NYAAALNI.

Harapni... lofaszt.

Ezt a pedofil parazita perverz geci reklamot :)

bando 2008.10.03. 12:34:37

legalább a víz tetején nyom egy ultrahang "ping"-et, amitől a békásmegyeri lakótelep denevérei is felébrednek :)

CJKrisz 2008.10.03. 12:36:00

"Csak ha a sarki (nem, nem az utca, hanem északi) jeget kell áttörni, simán a tengeren felszínre emelkedéshez nem kell."

OK, köszi, így már értem! Mondtam, hogy laikus vagyok. :)

izee 2008.10.03. 12:37:57

Köszi, hogy szavaztatjátok, mert ez az a reklám, amiből *mindig* csak annyit láttam, hogy a csaj aszongya, "Nem fogod elhinni mi történt velem".

Nem tudom miért, valahogy nem néztem oda soha. Talán a zene miatt, vagy mert nincs semmi szöveg, vagy mittudomén. De az, hogy ebben tengeralattjáró is van, hát ez nekem teljesen új. :D

füredi (törölt) 2008.10.03. 12:38:18

Ezzel a bloggal mindig az a bajom, hogy mindig amikor a blogíró meg a postolók leírják, hogy ők nem értik, akkor én mindig kínosan érzem magam, mert én értem...

dasss 2008.10.03. 12:39:24

én csak azon filózok, hogy mi az a hihetetlen dolog ami a lánnyal és egy tengeralattjárónyi matrózal történhetett.... :)

Grigorij 2008.10.03. 12:43:34

Most tényleg? Nem olyan mély a Duna? A part mellett sem..? Akkor a filmekben sem halnak meg a színészek?

Kobaljov 2008.10.03. 12:44:41

Lehet, hogy a BKV ezzel cserélte le az eddigi Budapesten belüli hajójáratait és összekötötte a metróval?

Egyébként tényleg semmi értelme, még a kutyás is jobb volt.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.10.03. 12:47:12

dasss...:) ez bennem is felmerült.:)

amúgy kurvára semmitmondó reklám, én nem is értettem. először azt hittem, hogy csekély értelmemmel van a gond, de akkor ezek szerint nem. vagy nem csak azzal.

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2008.10.03. 12:48:25

füredi, akkor magyarázd mááá meg. plíz.

gargoyle 2008.10.03. 12:49:08

en inkabb azon filozok hogy ez nem telefon hanem mosoporreklam. ahogy a hadsereget ismerem, ha azon a tengeralattjaron csak egyszer vegigsetalt a kisholgy, a ruhajat max felmosorongynak hasznalhatja :P tudom, hogy volt fejlodes a das boot ota ezen a teren is, de ennyi nem (:

gargoyle 2008.10.03. 12:50:16

furedi: a postolo szerintem nem azt irta hogy nem erti az alapelgondolast, hanem hogy szarul lett kifejtve. nincs csattanoja, csak fel van dobva egy szitu, de nem cseng le semerre.

báró Csekonics 2008.10.03. 12:50:57

terasz:
Az egy bizonyos reklámtípus csak.

Kobaljov: nem is rossz ötlet - a felszínen lehet gyönyörködni a szép Dunában, a mélyben meg megy a 'gyors 7-es' tengeralattjáró :-D
(Van ez is olyan életképes ötlet, mint levinni a forgalmat a föld alá az Astoria és az Erzsébet híd között.)

Pista 2008.10.03. 12:52:32

Szerintem meg nem rossz ez a reklám!!!

A mosóporosoknál legalábbis sokkal jobb!!!

Petrov 2008.10.03. 12:53:13

Szerintem nem olyan gáz ez a reklám. Látványos és valóban jó a zene. A tengeralattjáró leginkább egy amerikai Los Angeles osztályú tengeralattjáróra hasonlít. A zenével egyetlen bibi van:
ez a "Silent Hunter" című kultikus tengeralattjáró szimulátor-játék zenéje. Egy az egyben lekapták. Kiváncsi volnék az Ubisoft mit szól ehhez.. :)

buzireklám 2008.10.03. 12:54:21

nem értek hozzá, de nekem tipikusan "muszálymunkának" tűnik

(az iker zenés még elment :) shoot me down

buzireklám 2008.10.03. 12:57:03

mármint muszáj

(az az uszály, amire gondol6tam :)

Mr_Wolf 2008.10.03. 12:59:45

Én szeretem, mert felidézi bennem a Meztelenek és boldondokból azt a jelenetet, amikor a meztelenül fürdő csaj muflonja alatt feljön a tengeralattjáró, és a hónapok óta nő nélkül vegetáló japán matrózok beremegnek.
A mélységmérős logikai baszakodás meg fölösleges. Ennyi túlzás igazán lehet egy reklámban - valójában az OBI-ban sem jártak igazi ufók, oszt mégsem attól szar az a reklám.

Anagramma 2008.10.03. 13:00:17

max muszáJmunkának tűnhet

grigorij (törölt) 2008.10.03. 13:01:21

Na jó, beszéljünk komolyan! reklámbuzi nagyon jó témát talált, tálalt, sajnos sokan egyszerűen félreértik...
Ez REKLÁM, műfaja szerint! Célja, hogy néhány percben kedvet csináljon valaminek, ehhez általában meghökkentő, vicces, hihetetlen témákat célszerű felhasználni! Ebben az egyébként pocsék, semmitmondó baromságban az egyetlen ötlet a tengeralattjáró felbukkanása a Dunában!!!
A megvalósítással van a gond!
Mert régen szakemberek készítetteték a reklámokat - az idősebbek emlékezhetnek az eszement "Casco-t akarok", a "Müszi-s", vagy az aluljárós "S-modell" attrakciókra!
Napjainkban azonban szőke-amerikai-marketingesek gyártják a bozralmasabbnál borzalmasabb, központilag szétosztott panelekből építkező antireklámokat!
Ez is ilyen!
Panel a hülye, sokat pofázó szőke! A hüvelygombás... a mézescsirkés...
Mert most ezt tanítják a marketingszakon!
Szóval azok, akik a Duna vízállásán akadnak ki, nehogy már elhiggyék, hogy minden nőnek folyása van, hogy a BL-meccsekről apró emberke tájékoztat a vacsoraasztalnál, hogy a mosópór mindent kimos, hogy minden luxuskonyka totál dzsuva, hogy az új tisztítószert be lehessen mutatni!
Mert ha az a gond, hogy kicsi a Duna, akkor a felsoroltakat sem kell elhinni... És Andersent sem...

hátramozdító 2008.10.03. 13:08:12

Ajjaj van. Persze meghökkentő dolog egy L.A. osztályú tengeralattjáró a Dunán, de a monitorokkal keverni őket... Röviden: a monitor mint hajótípus az USA polgárháborújában szerepelt először, folyami, illetve partvédelmi célokra találták ki. Tényleg hosszúkás (mint a hajók általában) és tényleg lapos, ti. az egész nem más, mint egy úszó löveg. A névadó Monitoron egyetlen egy felépítmény volt, a kormányosfülke, persze a körbeforgatható lövegtornyon kívül. Maga a hajótest 3 lábnyira látszott ki a vízből, ezért nehéz volt eltalálni. Ebben rejlik a zsenialitása. Nos, ezt keverni egy tengeralattjáróval, jajjj...

A reklám pedig következetlen és érthetetlen. Olyannyira, hogy én is inkább haditechnikai kérdésekről elmélkedem itt, mert a reklámmal nem tudok mit kezdeni. De ahogy elnézem, nem vagyok ezzel egyedül...

báró Csekonics 2008.10.03. 13:12:12

Különben is - a kutyás reklámjaikban legalább a kis dög aranyos volt...

gebasz 2008.10.03. 13:15:52

Nincs ezzel semmi gond, csak mondjuk Geronazzo Máriának kellett volna szerepelnie a szôkeliba helyett. Mindjárt hitelesebb lenne abból a szájból a "nem fogod elhinni mi történt".

dnd 2008.10.03. 13:16:29

"Mert régen szakemberek készítetteték a reklámokat - az idősebbek emlékezhetnek az eszement "Casco-t akarok", a "Müszi-s", vagy az aluljárós "S-modell" attrakciókra"
Hát azért ez elég erős túlzás :-) Főleg a nosztalgia miatt tűnnek olyan jónak. Pont olyan bugyuta sztorik és ötletek, mint amiket manapság divat cikizni.

dnd 2008.10.03. 13:20:49

A tengeralattjárós meg nem érthetetlen - a csajjal történt valami érdekes, amit sokáig tart elmesélni, de sebaj, mert a Pannon ajánlatának hála nem gond a hosszas telefonálás.
Az egy másik kérdés, hogy nem túl izgalmas. Mondjuk nekem elsőre izginek tűnt, hűű, jön föl a tengeralattjáróóó, na ebből mi lesz?! Hát nem nagyon lett semmi. A fokozás megvolt, de a csúcson laposságba fulladt. Mindegy, szerintem a hármast megérdemli.

báró Csekonics 2008.10.03. 13:21:07

dnd 2008.10.03. 13:16:29

Mondjuk akkor nem volt csúcstechnika ennyire, meg akárhány fős 'teamek' hogy kitalálják a reklámot, hanem általában egy-két ember, és az már a teljes stáb volt, azt használva, ami épp akadt.
Szóval arra legalább volt valami mentség.
Most meg nagy 'bainstorming' keretében ennyivel képesek előállni. (Az is hülye, aki ezért pénzt adott.)

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.10.03. 13:21:20

Egyértelmű az üzenet. Ha sokat akarsz beszélni, akkor használj Skype-ot. Ha már tokkal-vonóval adják a táskaírógépet.
Az egész egy szőkenős vicc.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.10.03. 13:25:52

Egyébként az nem lehet, hogy az nem tengeralattjáró, hanem a 4-es mertó fúrópajzsa? Mondjuk így akkor egy kicsit melléfúrtak. És lehet, hogy erről akar a csaj 600 percig beszélni a főnökkel, hogy kimagyarázzák a bakit.

dnd 2008.10.03. 13:26:25

Az ötlet szellemessége, helyénvalósága nem függ a technikától. Én azt mondom, hogy a sokszor hivatkozott retro reklámok többsége nem szellemesebb vagy okosabb a maiaknál. Csak mi nézzük őket másként :-)

A Hannibal Lektűr-attitűd · http://hannibal.blog.hu/ 2008.10.03. 13:27:25

grigorij!

Látom, te öreg motoros vagy! És kissujjadban több tudás van, mint a teljes magyar reklámszakmában!

De ehhez miért kell! minden! mondat!! végére! felkiáltójel?!

grigorij (törölt) 2008.10.03. 13:28:12

dnd: szerintem nem!
Bugyuta vagy sem, azokról maga a "termék" jutott az eszembe!
Ezeknél csak az, hogy borzalmas, de hogy mit akar..???
Gondolj bele, hogy jókat röhögsz a stipistopis reklámon, Emese meg szállóige lett, de hányan tudják, hogy miről van szó? Aki tudja, azok közül pedig hányan, hogy melyik bankról?
A Homáron van egy 10-es sörreklám összeállítás. Az 1. a Tuborg, ami már vagy 15 éves! Én emlékszem, anno a 3SAT-on meg a világ leghjobb reklámjai összeállítás, én akkor láttam - de a mai napig eszembe van és emlékszem, hogy a Tuborgot hirdette!

A témában szereplő megoldás elsősorban azért rossz, mert bármivel behelyettesíthető! Leértékeléssel, új cipővel, pizzaakcióval, az éjszakai keféléssel, lakáshitellel stb.

Az általam említett S-modelles reklámban, amikor a görkoris srác csodálja az üzletből kilépő csajszit és közben szól az "óóó essss..." dallam - mire háttal bezuhan a Kálvin téri aluljáróba... Na azért azt nem lehetett összekeverni a takarékszövetkezet iskolabélyeg-akciójával...

grigorij (törölt) 2008.10.03. 13:29:06

A Hannibal Lektűr-attitűd:

A fszom tudja.....!!!..??

De igazad van (ide meg kellene)

dalospacsirta 2008.10.03. 13:31:34

www.youtube.com/watch?v=5G2LtPvPemw

az üzenet: mikor kiemelkedik az első (másolt) kinai 688i, beszéld le az egyenleged :)

dnd 2008.10.03. 13:37:39

grigorij, ha jól értem, szerinted hatékonyságuk miatt jobbak azok a régi reklámok ("Bugyuta vagy sem, azokról maga a "termék" jutott az eszembe!").
Mert akkor érdemes azt a tényezőt is figyelembe venni, hogy annakidején mekkora volt a reklámzaj (semekkora), mekkora volt a kínálat (minimális), és hogy meddig ment egy-egy film (akár évekig). Tehát ennek alapján egyáltalán nem csoda, hogy te annakidején olyan könnyedén be tudtad azonosítani a terméket/ajánlatot/márkát.
Ma már nagyon más a helyzet, ezért szerintem nem igazán lehet összemérni a két korszak reklámjait.
Azt meg továbbra is fenntartom, hogy ötletesség szempontjából általánosságban nem jobbak a régiek.

Netuddki. 2008.10.03. 13:39:10

Tengeralattjáróból nem lehet mobiltelefonálni. Se pannonossal se mással.

szörecsen/dagattpanda (törölt) 2008.10.03. 13:44:15

kovi: azert jon felszinre a bige.

hogy elmeselje, amint vlagyivosztoktol az akademiaig...

persze pannonon

peeersze

báró Csekonics 2008.10.03. 13:52:50

dnd:

Most is évekig megy némelyik reklám - jópár reklámot 'újrahasznosítanak' csak picit más szöveggel.
Na _ez_ az igazi antireklám - hogy úgy akarnak lenyomni valamit az ember torkán, hogy egy új reklámra sem futotta mellé...

grigorij (törölt) 2008.10.03. 13:58:19

dnd: természetesen sok dologban igazad van. Viszont, és akkor félreérthetően írtam, nem a régieket tartom annyira szupernek, hanem a maiakat roppant zsengének...
Viszont a régi, szocialista típusú "cipőt a cipőboltból"-szerű reklámok közül kiviláglott mondjuk a Casco-t akarok, a maiak között pedig, ha találsz is egy-egy ötleteset, még mindig nem a reklám valódi célja ugrik be nekem, hanem fiatal reklámszakemberek önmegvalósításának eszköze.
Kicsit olyan az egész, mint a Geszti-féle ARC. Régen valódi plakátokat gyűjtöttek össze, manapság azon versenyeznek az alkotók, hogy ki tud meghökkentőbb művet kreálni... Reklámok nem a termékről szólnak, hanem a készítőjükről.
(na nem írtam !)

tucatnev · http://tucatnev.freeblog.hu 2008.10.03. 14:02:11

Ajánlom mindenkinek korim verzióját a reklámra.

korim.freeblog.hu/archives/2008/10/02/3428968/

Atte 2008.10.03. 14:02:32

Valoban furcsa parositas. Amit en rogton kivancsian figyeltem a spot-al kapcsolatosan, az az, mikeppen sikerul megoldani az animaciot a vizzel. Meg a Titanic eseteben sem volt tokeletes az, ahogyan a vizet tolta a hajo maga elott, ahhoz kepest viszont ebben a reklamban nagyon jol viselkedik a viz, ahogyan lecsoporeszik a tengeralattjarorol, illetve ahogy puposodik a hajo felett mielott kibukna a viz alol. Eleg jo munka.

Amugy pedig minden nem lehet tokeletes. Poenos, vagy jo reklamot tartalommal es humorral osszekotni mar nehez feladat.

Antibaby · http://antibaby.freeblog.hu 2008.10.03. 14:12:02

Nem tudom végigolvasni a sok kommentet, de igaz, ami igaz, nekem sem áll össze, mire is jó ez a reklám. Persze biztos arra, hogy beszéljenek róla. Az én agyamig az sem jutott volna el, hogy ez Pannon, ha nem épp az ügyfélszolgálatukon ácsorogva láttam volna a spot-ot.
Na, de azt akartam kommentelni, hogy a két kisfiú előtt viszont le a kalappal, sok színészt megszégyenítően lazák és természetesek ebben a reklámfilmben.

perverz pityu 2008.10.03. 14:14:45

lesz ennek a reklámnak 36 matrózos bukkake verziója is? az talán érdekes lenne, de ez a sok idealizált kommunikációcsula ez tényleg geciszar.

manopapa 2008.10.03. 14:20:59

Jól beszoptátok, a blog ügyensen reklámozza a Pannont, ti meg még agyaltok is rajta, sőt kreatívan kommenteztek rá.
Ha nem ez a jó reklám célja, akkor mi? :)

sdf 2008.10.03. 14:24:16

tucatnev · tucatnev.freeblog.hu 2008.10.03. 14:02:11
Ajánlom mindenkinek korim verzióját a reklámra.

korim.freeblog.hu/archives/2008/10/02/3428968/

És ebben Korim vol a nő, vagy csak simán idióta?

hehehehe 2008.10.03. 14:26:31

ha még lenne valami gecire kísértetiesen hasonlító trutyi az arcán, és egy japán birodalmi zászló lobogna a tengeralatjárón, akkor azt mondanám, hogy király a reklám, de így...

Métamaki 2008.10.03. 14:27:39

ritka sz@r reklám - ritka jó képekkel

latens pánszlávizmussal :-)

hehehehe 2008.10.03. 14:27:57

perverz pityu: te a gondolatrendőrségnél vagy a telepátia akciócsoportnál?

vagy csak nem egyedül vagyok ilyen perverz állat, hogy nekem is a bukkake jutott eszembe :D

grigorij (törölt) 2008.10.03. 14:29:39

manopapa: szerintem max. 3-szor lett leírva...

hehehehe 2008.10.03. 14:30:03

ennél még az is jobb lenne, ha a pannon felkérné tomcatet, hogy legyen a reklámarca.

az egyik spot lehetne az, amikor disznószarral leöntik a zsidót, aztán a Tomcat a kalácsképével, vállán a kamerával belenézne a másik kamerába, és annyit mondana: HOGY LEGYEN MIRŐL BESZÉLNI

perverz pityu 2008.10.03. 14:30:45

nekem ez a bukkake-s dolog pont aktuális, lehet ezért ;P

-ling 2008.10.03. 14:35:48

(hát szerencse, hogy korim reklámja nem kerülhetne adásba)

grigorij: kérlek, mondd már el hogy a müszi mér volt jó reklám? és az S-modell?
nem tűnt fel, hogy azóta minden termékből millió van, nem pedig egy "skála" divatszalon vagy egyféle casco? kicsit szomorú, hogy bár jól érvelsz, ennyire elsiklasz a reklámok működése felett.
a mai reklám lényeges eleme, hogy valamilyen szinten szórakoztasson (látványelem, zene, bármi, vagy épp mindezek hiánya), különben ki sem tud tűnni...
az arc-os hasonlatoddal amúgy egyetértek. csak míg ott azért xar a végtermék, mert valaki önmegvalósít, és letojja a világot, addig a "hagyományos" reklámvilágban többnyire azért vacak minden, mert ezren szólnak bele, és napi szinten valósítják meg a southparkos karácsonyi előadást.
kicsit offtopic: sztem az itt irogató emberek zöme már rég immunis a reklámokra, és ha vmit venni akar, arra rákeres az interneten, lecsekkolja a blogokon, stb.
én legalábbis valami ilyesmi vagyok. ezért nem azt tartom fontosnak, hogy a reklámblokkban szereplő dolgok mit is akarnak eladni, hanem hogy idegesítenek-e vagy van bennük valami, ami érdekes, szép, kellemes, trallala... ebben a tengeralattjárósban van, kettő is: a látvány. :)

dnd: szerintem nagy különbség van a régi és a mai reklámok készítői folyamata között, akkoriban sokkal jobban dominálhatott egy-egy ember, míg ma egész regimentnek van beleszólása mindenbe. de lehet h tévedek.

Külföldi Viktor 2008.10.03. 14:37:44

én is hármast adtam. a megszokott pannon színvonalnál jobb, és akár még tűrhető sorozat is lehet belőle (feltéve, ha olvassák reklámbuzit)
mindenestere felhívnám a 23. kp-ben megjelenő egyenruhás (női!) próbabaára a figyelmet, kicsit fétis. mi van, nem volt pénz több szereplőre? vagy eredeti felszerelési tárgy az orosz flotta készletéből(hosszú utakra...)?

hehehehe 2008.10.03. 14:43:20

perverz pityu: hogyhogy aktuális? épp 36 japán matrózzal bulizol? :D

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.03. 14:52:03

manopapa
Egyrészt bóknak veszem, másrészt nem hiszem, hogy ennek a posztnak feltétlenül örülne a Pannon.

vivax 2008.10.03. 14:55:00

igen, de ez titkos;)

myke6969 2008.10.03. 15:03:14

Helló Reklámbuzi!

1. Nem vagyok reklámszakember, de nagyon tetszik a blog és a legérdekesebbek számomra a szakmailag is magyarázott írások...

2. Ezzel a cikkel viszont nem értek egyet, teljesen. Én úgy láttam, mintha ez a reklám a Vodás 1 mondatos (mégsem megyek hozzád... ok...) spotokra lenne a válasz és azokkal összevetve ötletesebb!

Tévedek?

Shag_Beckur 2008.10.03. 15:25:46

Speciel a Vodás 1 mondatosnak sincs semmi értelme. Miért?

Házasság előtt, menyasszony a férjnek:
- Mégse
- Oké

Namármost ebből nekem az jön le, hogy a vőlegény 1. úriember módjára lerendezte a dolgot, 2. amúgyis kinézte már magának az egyik koszorús lányt, így végülis jó lesz az éjszakája.

Vagy a barátnő a barátnak (vagy ilyesmi):
- szakítsunk
- oké

Ugye a reklámszöveg az, hogy "akarsz róla többet beszélni?" Ezen mi a fenét lehet többet beszélni? Vége a kapcsolatnak, a csaj el akar menni, csávó úriember, hagyja, hadd döntsön a nő, mit akar.

Van a terhes lettem vagy micsoda. Ilyet tipikusan (főleg szülőknek), nem telefonon mondunk el. Persze kivétel, ha a távolság akkora.

De alapvetően semmi értelmük a kisfilmeknek, hiszen olyan problémákkal jönnek, amik így egy egészet alkotnak. Nincs ezen mit beszélni tovább, elmodták két mondatban, annyi pont elég.

Shag_Beckur 2008.10.03. 15:28:50

Vodáshoz, mondjuk a

Rendőrségnek:
- Jöjjenek gyorsan 10 cigány akar megerőszakolni a Ka... *katt*

"Akarsz róla többet beszélni?"

Na ennek több értelme lenne.

Vagy a

Kollégának:
- Figy, merre vannak az iratok, itt vagyok az irodában
- Ott vannak a *katt*
"Akarsz róla többet beszélni?"

Pannon · http://pannon.hu 2008.10.03. 15:31:50

Hello, én egy Pannonos dolgozó vagyok és szeretném elmondani, hogy amit Ti intimbetét konstellációnak hívtok, azt hivatalosan trilliumnak hívják :) és egy létező virág stilizált mása. Aki nem hiszi, járjon utána:

images.google.hu/images?hl=hu&q=trillium&um=1&ie=UTF-8&sa=N&tab=wi

Amúgy meg az UFO-s ötlet tényleg nem rossz :)

grigorij 2008.10.03. 15:32:44

-ling: Már megválaszoltam korábban, hogy a régi, szocialista reklámok nem jobbak, hanem a mostaniak rosszabbak. Akkor a müszit egy fél ország "kereste"... Az S-modell modern, fiatalos, "nyugatias" volt, és még humoros is.
De természetesen egy más korszak volt.
A maiaknak pedig pont azért kellene nagyobbat szólniuk, mert hatalmas a termékkínálat, elsikkadnak a hasonló, egy kaptafára készülő hirdetések, hiszen a gyártók, ötletgazdák meg sem próbálnak a termékre gondolni. Vannak ötleteik, várják a kuncsaftot, oszt ráakasztják a "kabátot".
Szerintem(!) az a jó reklám, ami miatt AZT a terméket kezded keresni, AZT a terméket fogod használni - és így plusz bevételt generálsz a gyártónak.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.03. 15:38:35

myke
A Vodafone-os reklámok nagyon jók, de az eredetiek. A magyar verziók szerintem két okból gyengébbek. Borzasztó a magyar szinkron, rosszul hangosított, bénán hangsúlyozott szövegek, amik után a 3 másodperces film folytatásaként jön több mint 10 s információ, ami teljesen szétcsapja a hatást.

beatlejuice 2008.10.03. 15:48:15

grig: a müsziről az embererek zöme nem tudta, hogy micsoda (viszont az biztos, hogy igazi dadaista alkotás... az pedig meglehetősen rétegműfaj)
le a müszikkel!

cyber panka 2008.10.03. 15:53:07

ez iszonyat ócska. az ötlet jó lenne de kiérződik belőle ahogyan izzadságszagúan küszködik az ügynökség hogy a kecske is jóllakjon de káposzta is maradjon. gondolok itt arra hogy nyílván a pannon részéről volt valaki aki pusholta a tengeralattjárós 3D-s modern, meglepő ötletet de volt valaki akinek nem állt össze a fejében semmi és borzasztóan félt a kampányra fordított összeg elköltése miatt...amugy carrye bradshow szinkronhangja is többet érdemelne, hála a Szex és NewYork-nak egy nagyon kellemes friss, extravagáns hangulatot tudna adni bármihez.

autosave 2008.10.03. 16:39:49

az a vicces, hogy ha egy ilyen tengeralattjáró ilyen tempóban kiemelkedne, iszonyatosan nagy hullámokat keltene. hullámok a videón nincsenek.

a duna messze nem ilyen mély. a kossuth térnél még a metro alagutba is beleakadna...

soroljam még? :DDD

cso zsi 2008.10.03. 16:51:46

A 4 és fél éves fiam megkérdezte: mi jön ki a vízből?
Mondom, tengeralattjáró.
-De az a Duna, akkor az Dunaalattjáró.

darthyoda 2008.10.03. 16:54:46

nekem laikusként rendben van ez a reklám. Pont az benne a csattanó, hogy nincs benne csattanó. A koncepció engem a pár évvel ezelőtti "ne higgy a látszatnak, ronda és finom" (chocito?) reklámokra emlékeztet, és az is rém sikeres volt.

dy

tachee 2008.10.04. 11:41:04

Szerintem a vodafone "fejtsd ki bővebben" reklámjai elképesztően jók! mindig sírok a röhögéstől, mikor látok egyet :)

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2008.10.04. 19:02:24

OFF:

Nekem nagyon tetszik a Nescafé BKV-s reklámsorozata. Talán mint pozitív ellenpéldát fel lehetne hozni.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.10.04. 21:03:04

nekem igenis tetszett a reklám, és a kulcsszó az abszurditás.
Jó a zene, erős felütés, szép a lány, szép a ruhája, szép a kék, jófejek a srácok, és az a vége, hogy nincs vége. Persze ettől csak 3,5. Ja a tengerészgyalogos nőiprobababára emlékeztető lény is sokat ront rajta. Oda valami jó pasi kellett volna, aki a végén a csajra kacsint vagymi

én jövőhétre az új MIZOt javaslom

Remy 2008.10.04. 21:16:16

"Az a vége, hogy nincs vége"
Sue, épp ez a baj. Ettől lesz egy féllábú koncepció az egész. Van egy furcsa, akár erősnek is mondható felütés, de ez csak akkor áll össze, ha valamiféle magyarázatát is adod. Egy tengeralattjáró nyilván nem kerülhet Budapestre, így ha a végén csak annyi a poén, hogy de igen, akkor csak egy hülye pofát vág a néző a mosoly helyett. Az üzenet meg megy a levesbe.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.10.04. 21:23:00

Remy, én is így gondoltam, hogy az a vége, hogy nincs vége gáz. Ezért adtam 3,5-öt. A törekvésért ;o)
Őszitén, javasoljunk végeket ami illene a koncepció befejezésére 8)

selahoratt 2008.10.05. 21:48:53

Amikor elolvastam a komenteket, azt gondoltam, hogy (többségében)a konkurens reklámcégeknél dolgozó emberek szapulnak (hm, vajon rosszul gondolom?)De aztán ezt elvetettem, hiszen egy "szakember" biztos látott már olyan reklámot ami folytatásos történetben bontakozik ki. Felkelti a kíváncsiságot azzal, hogy elcsöpögtet egy morzsát, amiről lehet majd beszélni és izgatottan várni, hogy mi jöhet még. Persze tudom én, nem volt kiírva, hogy folyt.köv., pedig úgy tényleg sokkal egyszerűbb lenne. Sőt esetleg feliratozhatták is volna. Miért akartok ennyire szájbarágósat??? Egyébként bocs, de szerintem ennyiből is érthető. Annyit mond, ami elég ahhoz hogy, beindítsa a fantáziámat. Legalább is nekem (szerencsés vagyok?)
Én nem a reklám iparban tevékenykedek, talán ezért sem szajkózom pont ugyan azt, mint az előttem lévők többsége, viszont célközönség vagyok. Mint olyan embernek akinek a reklámok szólnak és akit megakarnak ezzel nyerni, van némi rálátásom. A vendégnek mindig igaza van. Szerintem.
Félreértés ne essék nem mondom, hogy nincs hibája a reklámnak. Ilyen szar vágást ritkán engednek meg maguknak még a kezdők is. Először is folyton svenkel a kamera, minden irányból, ez rendkívűl zavaró. Ha néha álló képet mutatna, attól még nem vesztené el a lendületét csak engedné, hogy felfogjam, hogy itt most tényleg felbukik egy tengeralattjáró a Dunából. Az elején akkorákat ugrik a vágás, hogy olyan érzésem van, mintha egy jobb fajta vidámparki játék dobálna. A gyerekek tök jelentéktelenek. Én vagy úgy csináltam volna, hogy kacsáznak és az egyik neki dobja a feljövő tengeralattjárónak a kavicsot, vagy inkább horgászbotot adtam volna a kezükbe és így beleakadhatott volna a hajóba a zsineg. Tudom, hogy sablonos, de "aranyosnak" találtam volna.
Összességében nekem tetszett ez a reklám, humort vittem volna bele én is, de az ötlet nagyon tetszik. Nem annyira elborult mint egy UFO, valóságosabb és mégis ugyan olyan elképesztő. Mint már említettem nekem személy szerint nem okozott problémát megérteni. Én egy erős 4-t adnék rá. Főleg azért mert felkelti az emberek figyelmét, beszélnek róla. Ha jobb lett volna a kivitelezés 4,5.

ethan blow 2008.10.06. 12:42:49

elnézést, ha ez valakinek tényleg tetszik, és nem az ügynökségtől van, de ez nagyjából épp az a kategória, mint az Erste bank idióta kosztümös rohama, és még ráadásul ugyanott is köt ki nagyjából, mint a mátyáskirályhajó.
ostoba, semmitmondó, nem vicces, és akinek ez tetszik az legyen kedves írja bele a portfóliójába, nehogy egyszer véletlenül felvegyük hozzánk dolgozni, mert 1984 már kibaszott régen volt. volt, aki azt modta, viccesnek találta (mint pl. selahoratt). de mit, ember??? mit találtál ebben viccesnek, vagy jónak, komolyan??????????????? jézusom, ennyi pénzt költeni ekkora rakás fosra, ennél sokkal jobb lett volna nem csinálni semmit a pannonnak, bár, amióta megszűntek támogatni a szigetet, viszont azért beosontak a hátsó kapon, mert ott akartak lenni (INGYEN!) nem sok illúzióm van a vezetőséggel szemben, de hát ezt eddig is tudtuk, viszont ez a film elmozdította a kommunikációt a középmeleg fostól a rettenetes híg véres hamenés felé. szori, ez van, de a kék ruha nagyon szép...

Szálka 2008.10.06. 16:26:58

Hát erősen változékonyak a hozzászólások. Kíváncsi vagyok hány jön az ügynökségtől és a pannonra pályázó többi ügynökségtől. Én annyit tudok biztosan, hogy a csajszit le kellene cserélni nagyon gyorsan.

Csepelke 2008.10.06. 20:33:42

Mind hülye buzik vagytok, nem tudjátok, mi a jó. Pedig ha ezt rendszeresen néznétek, igazi bikák lehetnétek. Épp olyanok, mint én.
Ja, és bulgakov egy pöcs. És tanuljon meg olvasni. 1984.. jézus, micsoda seggfej.

selahoratt 2008.10.06. 20:46:10

Bulgakov kérlek emeld ki a hozzászólásomból azt a részt, ahol szerinted én viccesnek találom a reklámot! Persze lehet, hogy ehhez végig kéne olvasni. Tudom, tudom. Az a rengeteg betű! Sokat írtam, mert volt ÖNÁLLÓ véleményem róla. Megláttam benne valamit, ami TETSZIK!!! és láttam benne olyat is ami nem (ha mégis inkább rövidítenél a szövegen akkor segítek, a végén találod). Tudod, ha fele annyi energiát fektetnél a saját gondolataidba, mint amennyi düh kiérződik a kommentedből akkor most lehet, hogy a TE munkádat tartanám jónak!!! És kérlek írd be melyik konkurens cégtől vagy, nehogy egyszer tényleg sikerüljön beadnom oda egy pályázatot!

U.I.:kövezzetek meg, de érti valaki az 1984-es utalást? De komolyan Bulgakov, ha a többivel nem is de ezzel tényleg felcsigáztál. Mit szerettél volna mondani?

csibi 2008.10.07. 09:34:09

hello, nem gondolom hogy az erste kosztümös baromsága egy kategóriába esne ezzel a reklámmal.Az egy erőtlen próbálkozás, aminek hatására az életben nem mennék a bank közelébe. Ez viszont jó reklám, nem a legjobb amit valaha láttam, de jobb mint az edigiek és a ti lehúzásotok elég erős. Némi poén mehetett volna bele és a csaj sem a legfeltűnőbb jelenség, de a tengeralattjáró remek ötlet és a kissrácok is szimpatikusak. Bennem is felmerült a "konkurencia"gondolata. Ha tényleg erről van szó gerinctelen és inkorrekt emberek vagytok! A fairplay az üzleti életben is működik, ember!!!!! \bulgakov után szabadon\ :-)

mindegy 2008.10.10. 11:44:54

Egy tengeralattjáróban vagyunk. Orosz tengerészek állnak sorban egy hosszú, gyengén megvilágított folyosón. A kamera mellettük halad. Sorra látjuk a várakozástól feszült, viaszosan fehér, izzadt arcokat. mindegyik matróz - a tengeralattjáró legénységének tagjai - a nyakát nyújtogatva figyel előre, lesve, hogy mi történik a sor elején. Ahogy közeledünk a sorban elöl levőkhöz, ütemes csattogást, nyikorgást és lihegést hallunk. A kamera az utolsó matrózhoz ér és elfordul. Látjuk, ahogy egy tiszt a nadrágját gombolva feláll egy ágy mellől. Rögtön a helyére lép a sorban következő, szintén nadrágját gombolva, de kifelé, nem be.
Vágunk, látjuk ahogy a tengeralattjáró felmerül a Duna habjaiból a parlament előtt. Egy kék ruhás nő száll ki belőle, aki vidáman így szól a telefonba: Nem fogod elhinni, mi történt velem!

-ling 2008.10.10. 15:27:36

visszatértem megnézni a szavazás eredményét. nos, vagy az értékvilágom ratyi, vagy a negatív hangadók voltak túl sikeresek ezúttal, de meghökkent, hogy a kordacsalád magasabb pontszámmal végzett, mint ez a félscifi.
vagy egyszerűen a nagyon rosszat már annyira rossznak tartjuk, hogy már fel kell pontozni, míg az átlagosnál jöhet a düh és alázás?

azért kesergek, mert titkon, valahol mélyen mégiscsak bíztam benne, hogy a hozzászólások ill. pontozások egyfajta elfogulatlanságot mutatnak majd be, azoknál kötelezően, akik reklámosnak vallják magukat, azoknál pedig, akik kivülállók, a sok vitából származó rutinból és ráérzésből fakadóan...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása