Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Samponreklám merész dekoltázzsal

Brazíliában egy kicsit bevállalósabb a helyi Panténe ügyfél, vagy csak egyszerűen a szokásosnál is nagyobb hódolója a női nemnek. Mással nem tudnám hirtelen magyarázni, miért is bólintott rá ezekre a leginkább kocsmai férfihumort idéző printekre, amelyeken szépen kikerekített mellkasú hölgyek pózolnak. A hajukkal még véletlenül sem törődik senki, minden szem a mellükre szegeződik. És hogy mi köze mindennek a samponhoz? Ez csak azok számára derül ki, akik veszik maguknak a fáradságot, és kibogarásszák az eléggé elrejtett, apró betűs szöveget a nők hajában, amely így hangzik: "Légy biztos benne, hogy a hajad lesz a második dolog, amit a pasik megnéznek rajtad". Nem tudok a nők fejével gondolkodni, ezért csak bizonytalanul kérdezem: Tényleg lehet ezzel őket motiválni? Ha igen, akkor már remélem, hogy a hazai Procternél és Unilevernél is olvassa valaki az addictot. forrás: adfreak

Címkék: szex kozmetikum

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr52695824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feljelentő · http://www.apeh.hu 2008.10.04. 14:53:23

Minden modell prostituált!

cseke 2008.10.04. 15:01:21

Feljelentő
Ez elég sommás vélemény. Azt hiszem sikerült megragadnod a reklám leglényegét, mondhatni szarva közt a tőgyét. Amúgy minden samponreklámon szívesen nézegetnék ilyen hölgyeket, bár azzal kapcsolatban nekem is vannak fenntartásaim, vajon célt lehet-e érni ilyen fotókkal a nőknél.

ParaZita 2008.10.04. 15:15:18

A nők nem szeretik, ha kurvának nézik őket, vagy annak akarják beállítani őket, vagy azt akarják, hogy viselkedjenek úgy.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.04. 15:17:52

Azért ez a kurvának beállítás egy kicsit túlzó olvasata ennek a reklámnak.

RoFä 2008.10.04. 15:24:40

Sorry, de a PC unalmas.
Le kéne már szakadni arról, hogy a reklámok szent feladata valami társadalmi esztétikai és eszmei közmegegyezést szolgálni. Ó hogyne.

Van egy ingerküszöb, ami mindenkinek máshol van. Az enyém szerint ez itt bőven tűréshatáron belüli, inkább kedves.

A gender studies elkötelezett művelőinél (és sok kismellű nőnél) biztos kiveri a biztosítékot. Ez van.

páva vagyok hagyjatok repülni 2008.10.04. 15:24:59

off: RB, feljelentő több blogon is remekelt ma, akár ki is moderálhatnád.
on: mire rájöttem, hogy miről szól ez a reklám... azután már végül is értettem, hogy miért mondják és akkor muhaha

sanya64 2008.10.04. 15:36:05

hát, ha egy nő ilyen kócos, mint ezek, nem csoda, hogy inkább a mellüket nézi mindenki... )

pörgekalap 2008.10.04. 15:40:04

Szerintem a grafikus a saját áldozata lett. Odaadták a fényképeket két ronda, kócos kismellű nőről, a szaki meg úgy belelendült a photoshopba, hogy kicsit túlzásba esett. Lehet, hogy van ilyen haj (sampon), de ilyen mell nincs (szilikon).

kiskukac 2008.10.04. 15:40:49

... na émmost ugye akkor... (hukk... OFF :)
megmondom a frankót: naon jóóóók ezek a reklámok,
mert a "kismellű" hölgyek ki fognak halni ! :)

Éljen a hatalmasan duzzadozó jókora duda, és csöcs, s ha hinné bárki is, hogy durva e szó: hát téved... nos a nagyerejű tőgy ! (Ady-ra gondoljatok kebel-barátim, s az általa megénekelt "nagytőgyű szerb leány"-ra ! :-) [end of OFF]

A reklám remek. S igaz is...! :-)

Mindenkinek szép nagy és kétkezes Mejjecskéket ! :-)

TŐGY wtf??? 2008.10.04. 15:48:09

TŐGY LOL
de szarul néz ki mindkét csaj az utcán vonzóbb lányok vannak
arról nem is beszélve milyen természet ellenes (lassan már visszataszítóan) nagy a melle (fotósóp+szilikon)

komolyan mondom minél tovább nézem annál undórítóbb látszik az arcán is a fotósóp

StopSzmog 2008.10.04. 16:09:05

Mert ez nem sampon-, hanem plasztikai sebészeti reklám. Hogyan lehetek biztos abban, hogy a hajamat csak másodsorban nézik meg a pasik? Egyszerű! Nagy dudákat operáltatok magamra.

Ez a reklám szar.

Lilyom 2008.10.04. 16:16:02

stop szmognak mennyire igaza van ránézel az állítólagos samponreklámra azt kiveri a szemed a 2 giga mell egymáshoz préselve és a piciben a sarokban ott a lényeg a sampon mert hogy a csajok hajat kéne nézned milyen szép :DDD
Elbaszott egy reklám ez.
Lehet hogy az alkoto eladja egy plasztikai sebészet reklámjának is, csak leveszi rola a minisamponokat :D:D 2in1

pörgekalap 2008.10.04. 16:31:36

khm. heregolyó ribizli, mi a reklámot bisztergáljuk, nem egymás izlését. Mondhatnám, mint a mellek nagy tisztelője, lett légyen az kicsi, vagy nagy, (Gombóc Artúr az új nevem!) hogy a nagy mellhez való kritikátlan vonzódás az anyakomplexus legszebb formája. De nem mondom, csak kérlek, ne ítélj elsőre (ha már reklám fronton nyitottunk vitát)!

heregolyó ribizli 2008.10.04. 16:52:46

Ok elsőre nem ítéllek el. Természetesen nem a szilikonos és a földig érő nagy mellekre gondoltam. Keress rá a hölgyre: Denise Milani. AZ A MELL :D

pörgekalap 2008.10.04. 17:07:05

upsz! nem eccerű! Schwarzenegger mellben, akarom mondani nőben.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.04. 17:26:37

Köszönöm a kis mell kontra nagy mell témában tett hozzászólásokat, de azt hiszem, azt már a kelleténél is részletesebben kitárgyaltuk. Az e tárgykörben született további meglátásokat kérem, hogy mindenki inkább valahol máshol fejtse ki részletesebben.

root 2008.10.04. 17:45:32

Őszintén,

Ekkora dudák mellett - ami tőle lehet photoshop is - kit érdekel mit reklámoznak. Tőlem akár még zsíros is lehet a haja.
Amúgy felmerül a kérdés, tulajdonképp miért van a reklám? A modellért vagy az áruért? Ha WC-kefét lóbálna akkor is első gondolatom az lenne, hogy meghágnám. És lemegyek a boltba és leemelek a polcról valami olcsó sampont.

whining (törölt) 2008.10.04. 18:10:43

A Kismellű Nők Országos Szövetsége (KINOS) nevében tiltakozom.

valakivalahonnan 2008.10.04. 18:28:24

A reklám ötletes, de nem mindenkinél jön le az értelmezése. Valóban sampont akarnak ezzel reklámozni? Csatlakozok rooot-hoz. A modell vagy az áru a lényeg?

freesleep 2008.10.04. 18:39:01

de hát a modell se lényeg itt, hanem a fotosopper által vélt férfiízlés
ami ha nőknek szánják a terméket bizarr, mert túl távoli oksági viszont szuggerál - mármint a vegyé ilyen sampont, ekkora dudáig nőnek

atleta.hu · http://www.atleta.hu 2008.10.04. 18:53:36

reklambuzi: ez ugynevezett ironia, raadasul pasik egyszeru mivoltan elcelodik. A kepeken is latszik, foleg a baloldalin, azok a mellek eleg rohelyesek, de mindenkepp irrealisak. (Melltarto nelkul meg egy pornosztar szilikoncsocse sem all igy.) Nem PC, de szorakoztato.

hallohallo · http://britesite.blogspot.com/ 2008.10.04. 19:05:01

nekem a nagy mellek jönnek be, de ettől a reklámtól én nem vennék pantene-t. szal mint reklám szar. (magyarán, jól néznek ki a cicik, ott azokon a nőciken, de én ilyen nem szeretnék lenni. merthogy megjegyzem, célközönség lennék :P)
amúgy meg szexista, teljesen egyértelműen.
borotvahabot nem lehetne álló faszú izmos férfiakkal reklámozni? vagy az egyértelmű a kreatívoknak/megrendelőknek, hogy az ilyesmi férfiaknál nem motiváló? jelentem, a nőknél sem.

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.10.04. 20:12:54

na én olyan reklámot csinálnék h egy egész alakos pasi áll akkora duzzadó fasszal h kilóg a képből és testszínű betűkkel az arcára lesz írva h "a borostád legyen a második ami a nők pinájába mászik"

am meg nem vagyok prűd alkat, de ennek a reklámnak a termék szempontjából tényleg nem látom sok értelmét... ők tudják, én nem értek hozzá :D

W Joe 2008.10.04. 20:13:38

Szilikonos sampon?

venuswoman · http://sorozatdara.blog.hu 2008.10.04. 20:14:04

ja és am tényleg röhejesen photoshoppolt a mellük, a fejük, az egész :D

kinot · http://kinot.blog.hu 2008.10.04. 20:22:41

tényleg photoshop az egész, de azért beleboxolnék egy ilyen csöcsbe, csak úgy kíváncsiságból

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.04. 20:30:02

wenuswoman
Te nem vagy komplett:))

kinot
Te meg pláne! Bleboxolni? Minek?

Dr. Brain 2008.10.04. 20:32:07

Mióta minden második magyar banner is mellnagyobbító műtétet reklámoz (férfiak meg vegyenek az asszonykájuknak, vagy a lányuknak érettségire, így mindenki potenciális vásárló), valahol megpróbálják belenevelni a fogyasztóba, hogy a szilikonmell olyan kihagyhatatlan termék, mint a családi autó vagy tévé. A sampon már csak másodlagos. :)

Rabbit · http://rabbitblog.hu 2008.10.04. 20:32:19

Nőknek eladni szexista reklámmal? Hát ööö... Vagy ha brit tudósok kimutatták, hogy újabban a pasik veszik a sampont, akkor oké :)

manor 2008.10.04. 20:35:22

Frei csinált egyszer egy műsort a plasztikai sebészetről, asszem abban esett szó arról, hogy Braziliában csinálják a legtöbb mellnagyobbítást, ott ez majdnem annyira természetes dolog, mint mondjuk máshol a szőrtelenítés. Ezt figyelembe véve valószínűleg az ottani célcsoport nagyobb arányban fogadja pozitívan ezt a fajta reklámot, mint tennék ezt bárhol máshol.

W Joe 2008.10.04. 20:52:54

Dr. Brain 2008.10.04. 20:32:07
Azok a bannerek nagyon gázosak.
- Hű de jól néznek ki a melleid, csak nem megműtetted?
- De igen. Occsó volt és hitelre is lehet.
- Jajj, de jó én is megműttetem.

Ráadásul olyan csúnyák azok a természetellenesen felfújt lufik.

Remy 2008.10.04. 21:09:51

Mint reklám szerintem sem működik, viszont autószerelő-műhely falára tökéletes.

SueSue · http://twitter.com/Sue__sue 2008.10.04. 21:12:32

...hát a kommentekből nem sok szól a printről.

AD1 RB ilynekor mindig érdekel az alkotógárdának a nemi összetétele, kár hogy nem tűnteted fel, így lehetne elmélkedni az alkotók fejével

AD2 Manornak igaza van hiba van az önképükkel, Braziliában minden nő így néz ki vagy így akar kinézni, hiszen ott van a világon legtöbb plasztikázás - nézzetek csak meg egy szappanoperát.

AD3 értem én az üenetet, csak a kivitelezésében a haj túl natúrra sikerült, de akár működhetett is volna

AD4 a nők - én is szeretem az iróniát, aki meg nem, ne vegyen Pantene-t :D

Perillustris 2008.10.04. 22:06:49

"Ráadásul olyan csúnyák azok a természetellenesen felfújt lufik."

Igazad van. Szájjal kellene felfújni. Az természetesebb. ;)

iGor 2008.10.04. 23:43:15

Ebből nekem az jön le, hogy mossam a hajamat Panténe-nel, és akkor ilyen dudáim lesznek. Megyek is, kipróbálom.

bakker 2008.10.05. 13:28:35

Kedves Posztíró :)

Ne haragudj meg és véletlenül se sértésnek vedd, de ha már beírtad hogy nem tudsz a nők fejével gondolkodni:
Te nem nagyon tudsz senki fejével sem gondolkodni, néha olyan oltári baromságokat hozol ki egy reklámból és pörögsz azon továbbfűzve a végtelenségig az ostobasági láncot valamint olyasmiket látsz bele, hogy akaratlanul is érdekeseket gondol a fejedről az ember. :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.05. 16:10:10

bakker

Ne haragudj meg és véletlenül se sértésnek vedd, de ebből a hozzászólásból aztán végképp nem tudnék semmi értelmeset kihozni, pláne nem ezzel a fejjel, ami nekem ugye van.

Tauceti 2008.10.05. 16:14:26

Kedves bakker,

Nem hiszem hogy a posztíró a védelmemre szorulna, de szakmabeliként jelezném, hogy ő sem tud kibújni a bőréből és elsősorban nekünk ír (még ha nem is akarja elriasztani az indexről átklikkelőket).

Amit te oltári baromságnak gondolsz az igazából irónia, azon laikus ostobaságok kiforgatása, amivel egy reklámkészítő dilettáns megrendelői kommentek formájában napról napra szembenéz. S mint ilyen, nekünk szakmabelieknek roppant szórakoztató.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.05. 21:02:16

Tauceti
Ez most azon ritka pillanatok egyike, amikor a blog egyik írója meghatódik, elmorzsol egy könnycseppet a szemében, majd arcvonásait megkeményítve az asztalra csap és azt mondja magának, hogy a kurva életbe, lehet, hogy mégiscsak van értelme ennek az egésznek!
:)

Tauceti 2008.10.06. 08:31:15

Ugyan, ez csak természetes. Hajrá ETO.
:]

Antibaby · http://antibaby.freeblog.hu 2008.10.06. 08:37:09

Engem nőként motivál ez a reklám. Arra, hogy eszembe ne jusson ilyen sampont venni.

albinoblacksheep 2008.10.06. 09:25:14

Viszont el bírom képzelni, hogy bemegyek egy brazil szervízbe és mindenkinek ápolt és rózsaillatú a haja! Lehet, hogy mégis megtalálták a célközönséget?????

gina · http://ginadesign.eu 2008.10.06. 12:46:33

Huh, hát ez kicsit tényleg átlendült a másik oldalára. Ha már ennél akarunk maradni akkor legalább annyit megtehettek volna még, hogy a termékfotót nem ilyen piciben biggyesztik oda, hanem legalább akkorába hogy a mellek után ez legyen a második amit észreveszünk. Mert a hajukat nem fogjuk. Gondolom azt akarták elérni hogy mindenki megnézze a reklámot, csak nem biztos hogy ettől el is adják a terméket.
De mondjuk szerintem ha már mindenképpen nagy cicikkel meg ezzel a szlogennel akartak nyomulni, lehetett volna még ötletes dolgokat csinálni.
Btw, ezt csak pasi retusálhatta, a nők tudják hogy így senkinek nem érnek össze a mellei mint a baloldali szőkének :)

ethan blow 2008.10.06. 12:46:54

nekem ez bejön, van benne egy kis önirónia, mert valójában ki a faszt érdekel egy csaj haja, amíg nem extra szar, vagy extra döbbenets? amúgy nagyjából a preferencia listám 26. helyén van. szal tetszik.

hungrysignal 2008.10.06. 14:55:58

szerintem fordítva jobban működne.
Egy kis mellű nőt kellett volna használni, mert a kis mellű nők általában fusztrálva érzik magukat.
Tehát ha hajad jól néz ki, csekély mértékben ugyan de valamelyest kompenzál.
Szóval ez lenne az első dolog amit megnéznek rajtad... juj de jó....és csak később terelődik a tekintet oda ahova!

Szálka 2008.10.06. 16:23:51

Szerintem sem lenne szabad kismellű nőket mutatni reklámokban, vagy a médiában általában. :)

Női Hiszti 2008.10.07. 09:35:49

Nem az a baj, hogy giga melleket tolnak az ember arcába (ha az a reklám lényege/óvszer, fehérnemű/potencianövelő stb..., vagy annyira kétségbe esettek a marketingesek, hogy csak a "meztelenséggel mindent el lehet adni" vonalvezetést találják kiútnak, lelkük (vásárlóik?) rajta.
DE itt bizony ez a pár tincs hajszerű cucc a fejükön, messze áll a szép és egészséges hajtól.
Vagy Brazíliában oly sokan plasztikásztatnak, mint szőrtelenítenek (idézet egy kommentből) de a hajukkal nem törődnek?
Még egy sampon reklámben sem?

vanabi 2008.10.07. 13:35:29

JÓÓÓÓÓÓÓ

jajistenem 2008.10.08. 15:58:06

Fogyasztóként: sületlenség
Szakmebeliként: sületlenség. A nők nem a férfiaknak szépek, a nagy csöcs elborzaszt. Lehet, hogy jó dumának tűnik, hogy a második dolog... stb, de nem igaz és nem is érdekes. Szvsz melléfogás.

cickafark 2008.10.10. 15:34:48

Ha én sampont keresek, akkor tuti azt veszem meg, ahol a haj a leggyönyörűbb, mert a mellemet nem fogja megváltoztatni.. Ergo nekem kiesne az biztos.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása