Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

David Finchert is kipipálta a Nike

Legutóbb Guy Ritchie-t szerezte meg a Nike a minden fórumon körbeünnepelt focis filmjének rendezéséhez, ezúttal pedig egy talán még nagyobb rendezőistent, a Fight Club és a Hetedik rendezőjét, az általam hason csúszva imádott David Finchert nyerte meg az ügynek. A Jó, a Rossz és a Csúf fantázianevű szpot az amerikai foci körüli őrületet lovagolja meg. A hihetetlenül hangulatos és gyönyörűen filmezett képek tökéletes összhangban vannak a zenével, ami nem más mint az azóta is kultuszfilmként számon tartott mozi Ennio Morricone által írt főcímdalának átirata.

A szpotban egy párharc történetét mutatják meg, aminek eredete egészen a két játékos születéséig nyúlik vissza. A két szembenálló fél összecsapásáig vezető utat a születésüktől kezdve végigkísérhetjük, egyikük mindvégig balról jobbra, másikuk (őt felismertem, Polamalu a Steelersből) pedig az ellentétes irányból szalad át mindig a képernyőn, míg végül a döntő pillanatban össze nem csapnak. Nézzétek meg, szerintem Wiedenék ezúttal sem lőttek nagyon mellé. Ha tetszett, csapjátok hozzá a mozidélelőtthöz a Leave Nothing sorozat előző darabját is. Megéri.

Címkék: sport mozi

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr25713709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tschöppy · http://elsomaratonom.blog.hu 2008.10.15. 10:58:07

Megvett, kilóra. FŐleg, hogy Polamalu az egyik spíler :)

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.15. 11:03:51

A másikat is kiderítettem, Ladanian Tomlinson a Chargersből.

-glaurung- 2008.10.15. 11:31:16

a másik ladainian tomlinson a chargersből. polamalut mondjuk a hajáról könnyebb kiszúrni...

Betonbotond 2008.10.15. 11:41:08

Én szeretem. Jó lenne ilyeneket itthon is csinálni....Miért nem lehet???????????????????Miért?????

miki 2008.10.15. 13:42:40

Menj ki Amerikába egy évre és megtudod. Egy csomó dolog nem működik itt, ami egy ilyen filmhez kéne.

Sub Zero 2008.10.15. 13:45:41

A zene megint visz mindent. Bárcsak itthon lennének profi reklámzenei casterek.

minek a politika? 2008.10.15. 14:04:55

Fiatal vagyok, nem tudom a zene címét. Valaki írja meg, legyen szíves.

Kolléga 2008.10.15. 14:08:33

Ez valami fantasztikus!
Csak amikor a két játékos összeütközik, aztán megpaskolják egymés fejét! Odavagyok érte!

A zene egyébként az Ecstasy of Gold átirata, amely valóban az említett filmben hangzik fel, de nem annak a főcímdala. Leghíresebb feldolgozását a Metallica készítette.

en.wikipedia.org/wiki/The_Ecstasy_of_Gold

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.10.15. 14:20:06

Kolléga, köszönöm a korrekciót és a minden blogolvasónk megelégedésére szolgálóan pontos tájékoztatást.

siposa 2008.10.15. 14:35:01

El lehet ezeket a videókat érni DVD minőségben?

hülyegyerek 2008.10.15. 14:54:31

Felemelő!

A 20-ik másodpercnél, ahogy fut fel a stadion székei között, van egy ilyen Fincher korábbi Nike filmjében is (Instant Karma), az elején, más beállításból, hasonlóan szép spot az is.

www.youtube.com/watch?v=qG1uUiCrsPA

vanabi 2008.10.15. 14:55:04

Adidas, Motorola, Heineken...
Csak pár cég akiknek Fincher már rendezett reklámfilmet. Amúgy ő főleg ebből él, a nagyjátékfilm csak eseti nála, legalábbis korábban így volt, ki tudja most éppen hol tart.
Itt meg lehet tekinteni a fenti munkákat. Igen egy ügynökségnél dolgozott.
www.digitaldomain.com/

A Nike-nak is többet rendezett már.
Gamebreakers - szintén amerikai focis
Instant Karma - egyik legnagyobb, John Lennon zenéjével
Magazine Wars
Atléta sorozat:
Maurice Green
Michael Johnson
Speed Chain

Érdemes ezekre rákeresni a tube-on.

feddog worker 2008.10.15. 14:57:25

reklámfilm, nem ugyanez a kategória, kicsit fölötte :D

www.chasingthefrog.com/BMW_Films/bmw_films.htm

vanabi 2008.10.15. 14:58:10

Ja, bocs, ennek a zenéje a Daniel Day Lewis-os Utolsó Mohikán filmzenéje.

vanabi 2008.10.15. 14:59:45

Mégse az, a másik Nike filmnek ez a zenéje amit belinkeltél.
Sorry

etxxhun 2008.10.21. 14:42:01

Amikor az ütközés után hanyattesnek gyerekként..ott szemembe szökött a könny!
Óriási!

EthanHunt 2008.12.22. 11:20:09

Nekem is, és nem tudom miért...

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása