Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Rózsa és Robin, a két telefonbetyár

Biztosan a sok tévénézés tompította el az agyamat, de amikor először láttam az oldalkocsis motoron utazó Robin Hoodot és Rózsa Sándort, becsülettel bevallom, hogy arra gondoltam, ez megint egy újabb Erste bankos merénylet az ügyfelek ellen. Azt hittem, hogy majd valami alacsony, a kisebb betétesek számára is elérhető kamatra fog kifutni ez az újabb, történelmi alakokat mai környezetbe helyező reklám, és már vártam, mikor mennek be a srácok a bankfiókba. Nem jártam messze az igazságtól, mert a szegények két jótevője valóban azért érkezett a reklámblokkba, hogy a vékonyabb pénztárcájúaknak kedvére tegyen, de ezúttal nem a betétesekre, hanem a mobilcégek által sokszor ridegen tartott feltöltőkártyásokra virradt szép nap.

Az alapötlet, vagyis hogy a szegények két pártfogója azért fogott össze, hogy a leginkább a kisebb jövedelműekből kikerülő, az előfizetéseseknél mégis magasabb percdíjakon beszélő feltöltőkártyásoknak is juttasson valamit a kiváltságosok előnyeiből, alapvetően nem egy elvetélt ötlet. Azonban az időzítés annyira szerencsétlen, amennyire csak lehet, hiszen az Erste már ezen a pályán focizik egy ideje. A Vodafone marketingigazgatója szerint ez nem probléma, mert az ő reklámjaik "autentikusabbak". Én nem tudom teljesen értelmezni, mitől is lenne autentikusabb egy motorozó betyár, mint egy gyurcsányosan kocsikázó Mátyás király, de hát ebből is legfeljebb annyi látszik, mennyire rossz marketinges lenne belőlem.

Az angol-magyar szegénymentő betyárösszefogás témájára rengeteg vágat készült, amelyeket meg sem kísérlek egyenként bemutatni. Inkább csak felidézném, hogy az egyik alatt gregorián ének hallható, amit a fáma és a kreatívonline szerint a számomra kissé erőltetetten, angolosnak szánva raccsoló színész talált ki a forgatási szünetben. Egy másikban Robin Hood a "Király!" szó hallatán ijedten bújik el az uralkodó érkeztétől tartva, egy harmadikban pedig azon kívül, hogy belassítva fut a két figura, nem történik semmi. Aki szereti ezeket a kosztümös népi hősöket felvonultató filmeket, az nyomjon magas pontszámokat, akinek viszont már elege van abból, hogy lassan már nem marad a legendáriumban olyan alak, akit ne használtak volna egy akciós kamatláb vagy egy kedvezményes SMS-ajánlat hirdetésére, az most alacsony pontokkal fejezheti ki tiltakozását.


Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (2,7/5)

Címkék: telekom reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr88754697

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xebeche 2008.11.07. 10:44:31


a gregoriános K jó!

Harold 2008.11.07. 10:44:32

szerintem meg zseniális!

W Joe 2008.11.07. 10:54:34

Szerintem egész jó. Amikor belassítva futnak, és közben szól a gregorián ének: "Feltöltőkártyás barátaink, gyertek a Vodafone-hoz!"

Egyébként én azt láttam először amikor elkapták hálóval a fickót, és odamennek, hogy "Töltögetünk, töltögetünk?" - Mivel csak félszemmel néztem a TV-t addig, azt hittem, hogy valami illegális netes letöltésekről van szó :D

Az Erste-hez. Most láttam először a Mozartosat, ahogy Forest Gumpként beszél egy mamihoz a padon. Az se volt rossz, egyszer.

Stupidella 2008.11.07. 11:16:01

Ma reggel a Kosztolányin láttam pár kirakatüvegen amolyan tappancsos nyilakat, rajtuk fityegő voda reklámpapírossal.

Szerintem aranyos!

Arkangyal 2008.11.07. 11:17:49

ötcsillagos a két karakter!

Jégvirág 2008.11.07. 11:17:52

Nekem az Erste nagyon nem jön be, rémesnek tartom az ötletet, unalmasnak a kivitelezést, és még az üzenet is félresikerült, nekem az jön le belőle, hogy ha majd olyan gazdag leszek, mint Mátyás király, és olyan problémáim lesznek, hogy melyik palotában tároljam az aranykészletet, akkior foglalkozik velem a bank, addig mehetek a fenébe.

Ugyanakkor ez a Vodás egészen megfogott - mégpedig a gregorián ének felhasználása miatt. Az alap ugyanaz mint a másiknál: béna ötlet szerény kivitelezésben, de ettől az énekléstől lesz az egésznek egy olyan hangulata, ami nekem nagyon bejön: figyelemfelkeltő (egyből megnéztem mi ez), emlékezetes (megjegyeztem) és nem unom még annyira negyedszer sem, hogy sikítva kapcsoljak el, mint sok méás reklám esetén.

L.A. · http://blog.fuggoagy.hu 2008.11.07. 11:23:41

megőrültetek? ez botrányos, ennél nincs lejjebb!!

deacon 2008.11.07. 11:25:04

vessetek meg, de mindig felröhögök, amikor leállatozza a motort...

pamutkígyó 2008.11.07. 11:28:03

véleményem szerint, jó reklám! hogy miért nem nekem jutott eszembe?:))

the real 2008.11.07. 11:29:54

Nekem bejött, és - bár nem értek a marketinghez, de talán ez is baj ebből a szempontból - számomra is eredetibbnek tűnik, mint az erstés.
De az is igaz, hogy az időzítés rossz, összekeveredik bennem a két cég reklámja.

the real 2008.11.07. 11:30:26

*nem is baj ebből a szempontból

nuart · http://nudeart.blog.hu/ 2008.11.07. 11:48:21

a karakterek 0 - érthetetlen, értelmetlen
a gregoriános verzió 3
a 'ez király' 'hol?' vérciki, 2

az egész kampány kínos kegyelemkettes

◄ViZion 2008.11.07. 11:49:40

Kezdődött a dolog Dr. Badárral, és Szőke kapitánnyal, az még tetszett is. Jött erste család, Emese... elment.
A két UPC pacák nézhető, néha vicces is, de nem túl eredeti.
Mátyásék mennek a bankba intézkedni... ratyi kaka, ezt már csak ez a rózsarobi übereli gagyiságban, "anti-kreativitásban".
Ez mekkora gagyi gáz feka .... etc.
Vodafone vonalon nézve a történetet: milyen idióta marketinges balfék tudott eddíg sűlyedni a Mauro Picotto aláfestő zenével színesített gyönyörű hirdetések után???
Mauro Picottot akarunk, légies, kreatív hirdetéseket, elég a retró "viccesmókusokvagyunk" sz¤arokból.
Ennél még a Vámház körutas Dylan message is jobb volt...
Persze lehet, h 1 kreatív cég csinálja az összeset, vagy esetleg valami reklám template könyvből készülnek ezek a retkek. Gratula, itt a válság, spóroljatok a kreatívon...

GF 2008.11.07. 11:53:25

Amikor a belinkelt cikk született még nem robogtak motoron, így a vodafone valóban autentikusabbnak tűnt az első szpotból, ami a kivitelezést illeti. Bár a marketingvezető valszeg akkor is tudta, h következő naptól ők is motorra pattannak, és ugyan ütősebb, és szebb, mint az erste reklám, autentikusabbnak én sem mondanám. Főleg fura az autentikus szó rózsa sándor és a telekommunikáció kontextusában, de mindegy. az ötlet sztem érdekes. az erstében meg nem csak mátyás király van, ott is tetszik az ötlet, csak a kivitelezés nem.

Béla vagyok, mérleg 2008.11.07. 11:57:41

már mondtam itt is, aki vodafonos az kb olyan, mintha turkálóból öltözne.
Ez a fajta "magyar" humor szőkéstől-emeséstől nagyon nagyon az alja, talán a magyarok az űrben van ennél lentebb.

Budabitch 2008.11.07. 11:58:09

Hááát, nem tudom. Kicsit béna. De értékelem az erőfeszítést. Ha elég sokáig nyomják, 2 lehetőség van: kiborít mindenkit, vagy megszokják és rájönnek, hogy mindig is tetszett nekik.

◄ViZion 2008.11.07. 12:03:12

Nah, az autentikusabbra nem is reagálnék...
nevetséges (csak pejoratív értelemben), de inkább siralmas, szánalmas, esetleg autista (elnézést az autistáktól a szóviccért...), de nem autentikus...
beállni a sorba, hú de eredeti. muhaha

Charles Kadlott vagyok, tetovált vagány · http://damaged.blog.hu/ 2008.11.07. 12:11:59

A gregoriános reklámon hatalmasat röhögtem, mikor először megláttam. Szerintem is nagyon jó.
A többi sem rossz, emlékezetesek.

Lacapapa 2008.11.07. 12:31:31

Végre valami ötlet szerintem a nagy sz.r között.A motoros kifejezetten jó.Nem tudom,de inkább ez mint a hüvelygomba...

Dezső bácsi 2008.11.07. 12:45:27

A djuice nem egy mobilcég, hanem az egyiknek a megjelenési formája. Ezzel az erővel írhattál volna Dominót vagy Vitamaxot is.

jclayton 2008.11.07. 12:45:49

Szerintem nagyon jó. Viszont nem nézek tévét és fogalmam sincs, milyen a másik kettő... az nincs valahová feltöltve?

mesha 2008.11.07. 12:52:00

koszi, vegre ertem a reklamot! :) viszont tovabbra is nagyon rossznak tartom :() eros 1-es.

beatlejuice 2008.11.07. 12:52:35

gregoriános forever

blügy-blügy 2008.11.07. 12:54:11

szerintem meg jó a Rózsa Sándor motorral reklám! Az nem izgat, hogy mit reklámoznak, dejól összehozták :D

beatlejuice 2008.11.07. 12:55:53

dezső bácsi, a djuice - ha jobban belegondolsz -, még véletlenül sem egyenlő egy szimpla termékkel, hiszen ő egy igazi subbrand. inkább lehetne a t-hydra valamelyik nem létező fejéhez hasonlítani, mondjuk t-cool.

Emanuelle 2008.11.07. 12:56:28

Űbergagyi. Szvsz

SirCus 2008.11.07. 13:03:32

itt lehet megnézni mindet secure.vodafone.hu/jutalom/, egyébként tudja valaki, hogy miért Rózsa és Robin? lévén Mr. Hood-nak Robin a keresztneve, bár a Sándor és Robin se sokkal jobb (és innen már csak egy lépés a Batman és Robin)

nemhiszemel 2008.11.07. 13:06:57

Dezsôbûcsi, a djuice hogy jön a képbe? Bár most, hogy mondod nekem is eszembe jutott valami: SMS Bandi, Mixperiment Team, Mobiltorna...minden kampányban vicces, érdekes karakterekre építettek...több mint egy évvel ezelôtt. Ha ezt vesszük, a Vodafone kicsit elkésett a másolással.

Lámpavasra a marketingeseket 2008.11.07. 13:10:48

Bocs, de szerintem Sándor és Robin...

Lámpavasra a marketingeseket 2008.11.07. 13:11:36

lenne a helyes...

nemhiszemel 2008.11.07. 13:16:09

Amúgy szerintem az ötlet akár még jó is lehetne, látszik hogy jól fel van építve a kampány, de a kivitelezésbôl hiányzik valami. Olyan steril az egész...hiányzik belôle valami hibbantság. Szép képek, Martin megint hozta a formáját, de valahogy az egész olyan üres. Vagy egyedül vagyok ezzel az érzéssel?

nikk rivers 2008.11.07. 13:17:01

Nekem le sem esett a "szegények két pártfogója" eszme. Még szerencse, hogy benéztem! :-)

A jótevő a hálóban fetrengő fickónak mutatja az akció szövegét - ami nem olvasható a képernyőről :-)) Nem tudták volna a kamera magasságába tartani a szöveget?! Amatőőőr....

natessek 2008.11.07. 13:23:10

Béla vagyok, mérleg 2008.11.07. 11:57:41
már mondtam itt is, aki vodafonos az kb olyan, mintha turkálóból öltözne.

? Vagy csak nem akkora f.szparaszt, hogy a telefonjáról szóljon az élete.

crimson 2008.11.07. 13:28:57

Szerintem irgalmatlanul jól eltalált ez a kampány!

Annyira más a kettő, hogy bennem fel sem merült az esetleges hasonlóság az Erstével.

Az Erstével összehasonlítva szerintem ég és föld a különbség. Míg az Erste reklám "egyszernézős", a Voda reklámjait töbször megnézve is szórakozok, és huszadszorra és várom, hogy "leállatozza" a motort.

A Voda megengedheti magának a megosztó reklámokat, míg az Erste nem. Akihez a Voda szólni akar, annak szerintem döntően tetszik, az üzenet pedig szerintem egyértelműen kiderül a reklámból. Szóvel lehet, hogy valakinek nem tetszik, de amennyire én látom, hatékony lesz, és nekik ez a lényeg.

SirCus, egyébként már meg is válaszoltad magadnak, hogy miért Rózsa és Robin a karakterek neve... :-)

markusb 2008.11.07. 13:38:50

hehe,
a lakótársam csinálta ezt a reklámot. nekem amúgy tetszik, sztem egész vicces.

marsellus wallas (törölt) 2008.11.07. 14:04:27

sztem sokkal jobb mint az erste...(az szar)

Vérnűsző Barom 2008.11.07. 14:06:59

Egy Dózsát még hiányolok kissé...
Dokumentumfilmként, vagy híradóként tudnám elképzelni, ahogy a kapás-kaszás parasztjai élén kissé átrendezi az erőviszonyokat egy-két bank, távközlési, energetikai szolgáltató, de ha már arra jár, egynémely politikus táján.
Igaz, hogy egy-két mai politikust leszámítva kevés kártékonyabb mókus volt a magyar történelemben, de azért jól mutatna a híradóban...

marsellus wallas (törölt) 2008.11.07. 14:10:05

Sajnos, az általad keresett oldal nem elérhető.

majomka 2008.11.07. 14:10:24

Én csak azt nem értem, hogy hogy a lfszba jönnek ezek a karakterek a telfonhoz? MIért? Csak úgy? Akkor miért nem a hupikék törpikék, vagy Kulabá, vagy akárki? Ráadásul nemcsak értelmetlen, önmagának való, de hipergagyi, humortalan és csúnya is. A gregorián ének miatt jónak tartani meg olyan, mintha jónak tartanánk a Segal filmeket, mert Stevenmaci tényleg tud aikidozni. Nemá.

W Joe 2008.11.07. 14:22:51

Kulabás reklámokat karácsonykor lehetne nyomatni :) Hello-Bello!

majomka 2008.11.07. 14:38:05

Joe,

Vagy akár egy Harpic reklámban is kisloppanhatna a perem alól, bele a nő blúzába. (aki kesztyű nélkül akar nekiállni fajanszot mosni)

◄ViZion 2008.11.07. 14:54:34

markusb: a lakótársad kreatív, mint a fatányér. Inkább áruljon hamburgert elvitelre...
majomka: te szavakba öntötted, h miért gagyi ez a reklám, ehhez csak azt tenném hozzá, h mások is megcsinálták korábban ezt az "autentikus" (muhaha...) ötletet, igaz másik karakterekkel.

Ha ugyanezt leforgatják pannonnak juliÁnusz-baráttal és Tell Vilivel tandem bicón, akkor az is autentikus ugye...?

striker 2008.11.07. 15:07:15

Kedves majomka!

Szerintem sem jön ez a két alak a telókhoz. Annál inkább a jutalomként pozícionált ajánlathoz. Hiszen az a percepció, hogy osztogatnak, jutalmaznak abból, amit elvettek valakitôl. Szóval nem csak úgy. Szerintem.
Arra szerintem senki nem tud válaszolni, hogy ez reklámkampány önmagának való. Valószínûleg azért nem lehet erre válaszolni, mert nincs is értelme annak, amit mondasz. Hogy lehet egy reklám önmagának való?
Szerintem, nem érthetetlen, mert én pl. értem. Szerintem "direkt gagyi" kategória, szerintem szépek a színek és humorosak a karakterek. Szerintem demá.
Na, hagyjuk.

Ju$t an0th3R staR^ 2008.11.07. 15:22:54

Nos, a kommentek fényében azt megállapíthatjuk, hogy annyiban mindenesetre zseniális munka, hogy közömbösen nem viseltet irányában senki.
Az más kérdés, és leginkább teljesen szubjektív, hogy kinek tetszik, kinek nem.
A célját - a figyelem felkeltését - vastagon eléri.

Bombadil Toma · http://tomakonyha.blogspot.com/ 2008.11.07. 17:21:46

én egész eddig nem értettem, mi is a koncepciója, miről szól a reklám. most olvasva értettem csak meg, milyen elgondolásból szerepel a reklámban "sándor és robin". most vagy én vagyok tök hülye, vagy a reklám szar, és nem jött át az üzenet...:)

...az angolnak szánt akcentus, meg nagyon gagyi...

lütyő 2008.11.07. 18:10:58

ha csak figyelemfelkeltés a cél, jobban jártak volna hátulról megcsináltatják kiszel tüncit a fekete pákóval, miközben kelemen anna kutyája tépi őket. na, az figyelemfelkeltő lenne.
de néhány posttal ezelőtt pont az a konklúzió született, hogy a figyelemfelkeltés önmagában kevés, ha az üzenet rombolja a brand imidzset. nem tudom, ez rombolja vagy építi, bevallom, fingom nincs, de ha csak a figyelemfelkeltés volt a cél, az elsülhet úgy is, mint amikor az Arany Ászok reklámról eszembe jut, hogy innék egy sört és elmegyek venni egy Heinekent.

cyber panka 2008.11.07. 20:09:16

nem annyira szar ez. csak az akcentus...

THK 2008.11.07. 21:28:03

De ez nem "angolos raccsolás" (olyan nincs: ők baromira nem így beszélnek!), hanem "amerikaias" - bár annak is nagyon béna...

De Robin Hood hogyan lett amerikai?!

nikk rivers 2008.11.07. 21:44:54

Off
Az erstés reklámban úgy néznek ki a figurák, mintha a lipótból kaptak volna kimenőt, épp csak egy napóleon hiányzik...
On
A vodás legalább vidám.

Madamrekamé 2008.11.08. 01:51:59

Úgy nézem Robin Hood mostanában népszerű. Legutoljára pártunk és kormányunk is róla szerette volna elnevezni a távfűtéskompenzációját, de mostanra valószínű rájött nincs miből kompenzálni örüljünk ha van fűtés. Különben tényleg elszaporodtak a kosztümösök manapság. Talán szerencsétlen Hany Istókot nem használták még egy reklámban sem...Ne hagyjuk ki szegény Hany Istókot!Biztos ő is tud hírdeni valamit! Találjatok neki valami feladatot!Én teljes szívvel támogatom hogy ő is reklámozhasson valamit!

Orsi 2008.11.08. 19:42:53

"Te meg lőjjéé!" Nekem nagyon tetszik :)

bulgakov 2008.11.08. 20:07:35

azóta sok emberrel beszéltem erről a filmről, egy igaz: véleménye mindenkinek van, vagy utálja, vagy aranyosnak tartja. a szakmaias emberek inkább herótozzák, az itca népe viszont részben viccesnek találja. én magamon azt vettem észre, hogy a hétvégén eddig háromszor válaszoltam hülye emberek "király" megjegyzésére hogy "kiörálly? haoll?", valamint négyszer mondtam baszogatásra válaszként, hogy "te meg lőjjé! lőjjé!". és ezt bevallom, érdekesnek tartom.

öccá · http://dogsigns.blog.hu 2008.11.09. 21:53:42

hát engem annyira felb*szott ez az erőltetett akcentus, hogy nem vagyok hajlandó még egyszer megnézni egyiket se. gáz. nagyon.

el néző 2008.11.10. 11:04:47

"Ju$t an0th3R staR^ 2008.11.07. 15:22:54
Nos, a kommentek fényében azt megállapíthatjuk, hogy annyiban mindenesetre zseniális munka, hogy közömbösen nem viseltet irányában senki. "

zseniális komment. ez viszi előre a magyar kreatív szakmát: legyen szar, csak beszéljenek róla. klassz. mint a film.

de ne szűkítsük le, az egész ország ilyen lett, látszatok, hazugságok, alacsony színvonal, ostoba magyarázat. welcome home!

Ju$t an0th3R staR^ 2008.11.10. 15:18:40

el néző,
mint írtam, az, hogy valami tetszik-e, teljesen szubjektív. Olyan dolgot, ami mindenkinek tetszik, egyszerűen nem lehet csinálni. Ha megnézed az itteni kommenteket, azokból is látszik, hogy vagy szeretik, vagy utálják. Neked nem tetszik, ezt tiszteletben tartom, szíved joga, hogy utáld. De azt lásd be, hogy egy kampány esetében az optimális maximum az, hogy a köztudatba kerüljön az adott film, vagy küldtéri megjenés úgy, hogy a márkanév sem vész el az üzenet és a story mellett. Ezt csak úgy érheted el, ha szélsőséges érzelmeket váltassz ki az emberekből. Ez itt megtörtént. Megjegyezted a filmet, tudod, mit reklámoz, és tudod, hogy melyik szolgáltató. Csak neked épp nem tetszik. Na és?
Mint mondtam, azt nem lehet garantálni, hogy majd mindenki tapsolni fog, hogy ez mennyire fasza. Így azt a megjegyzésed, miszerint "legyen szar, csak beszéljenek róla", nem tartom helyénvalónak. Én ezt inkább úgy gondolom, hogy a cél legyen az, hogy: "remélhetőleg sokan szeretik majd, de lesz, aki utálni foja, de a lényeg, hogy közömbösen ne viseltessenek iránta."

A magyar kreatív szakmát illető mondatodról pedig annyit, hogy a kreatív szakmával itthon nincs semmi nagy baj, vannak kiemelkedő ötletek, igazából nem is kevés. Amivel baj van, az ok, ami miatt nem látsz túl sok átütő filmet, plakátot, stb. az az, hogy az ügyfelek nem merik bevállalni a formabontóbb ötleteket.
Nálunk sosem lesz egy "I wanna fuck you in the ass" szerű reklám. És miért nem? Mert az átlag magyarnál már 10-ed ennyi is kivágja a biztosítékot. A nagy átlag a visszafogottan egyedi dolgokat szereti látni este a Barátok Közt szünetében, mert nincs arra igénye, hogy Berényi Miklós után még a reklám is izgalmat okozzon neki vagy megbotránkoztassa. Abban egyetértek, hogy el kellene kezdeni nevelni a népet az igényesebb, fifikásabb kampányok befogadására, de gondoljunk csak bele, ép eszű multi nincs, aki be merné vállalni ezt a szerepet.

el néző 2008.11.10. 15:50:29

annyiban egyetértek, hogy nevelni kell, de én azt gondolom, hogy nevelni magával a reklámmal kellene (pl. a UPC reklámok kurvára bejönnek, az utolsó, a kiszáll a faszi az autóból, mert "hűség nélkül" zseniáliiis! Még több ilyet, persze másmilyet!

És az, hogy nem lehet eladni jó ötleteket, nem feltétlenül egyedül(!) az ügyféleszűek és a tufa kreatívok szar ötletei miatt van, az eladási stratégia is döcög néha, és nem a kreatívik, hanem az "account" munkáért pénzt kapó tolmácsok miatt (is).
az meg, hogy beszélnek róla, nem feltétlenül jelenti azt, hogy sikeres a kampány. ez egy elég régi elképzelés, akkor jöttek az ilyen "Müszi!" jellegű reklámok, a "mindegy, csak más legyen!" ötletek, és aztán végük is lett. ma egy kommunikáció nem egyszerűen figyelmet generál, akár pozitívat, akár negatívat, hanem brandet épít, egy Vodafone esetében valszeg hosszabb távút. lehet, hogy én vagyok az egyik "az, akinek nem tetszik", de az a baj, nem sok olyannal találkoztam, akinek meg igen. itt igen, de itt - gondolom.- a készítők és maga az ügyfél is jelen vannak, természetesen, ami nem baj, jó, ha hisz az ember a munkájában, de mi van, ha az 55 kommentből 15 jelzi a készítők, a többi meg a nézők véleményét, hm? lsd. Budapest Bankos rakétapajzs, az egész hálózat itt szopta önnön genitális apparátusát, a többiek meg óvtak. ez itt nem reprezentatív minta, pedig most már kíváncsi lennék, tényleg ennyire különválasztható-e az üzleti, és a marketingkommunikációs cél, és ez most ez üzletileg sikeres kampány-e valójában?

Ju$t an0th3R staR^ 2008.11.10. 17:26:14

A UPC spotok tényleg jók. Mind ötletben, mind zeneileg.

Én a Vodafone-nál azt érzem, hogy kicsit elkezdtek visszakanyarodni azokhoz az időkhöz, amikor az idióta túdós csávó ment a szolgáltatókhoz a találmányaival. Azt anno imádta a nép. Jobb is volt, mint ez, de az irány szerintem megfelelő. Nem tudom, hányan kommentelnek ide a VF-től vagy a DDB-től, de nem hiszem, hogy minden egyes pozitív komment a sajátjuk lenne.
Az hogy ez a cucc működni fog-e üzletileg leginkább az ajánlattól függ, nem a reklámtól. A mobiltelefon és a tarifák, olyan, mint a kenyér. Azt veszi a nép, amelyik olcsóbb. Ha jó az offer, ingyen van a teló és olcsó a percdíj, akkor egy vödör szart is tehetsz mellé a képernyőre, akkor is meg fogják venni.
Majd elválik, milyen a fogadtatása.

Abban teljesen egyet értek, h ez itt nem reprezentatív minta. Ide eleve olyanok járnak, akik igényesebbek reklám téren. Emellett meg merem kockáztatni, hogy az átlag addict olvasó mind kulturális, mind végzettség terén valamivel a nagy magyar átlag fölött van.
Amikor egy reklám elkészül, ott - sajnos - a full tuskó tömegnek kell teccen, nekik kell olyan formában átadni, hogy ő azt a kreatív koncepciót felfogja, esetleg még viccesnek is találja, mert amit nem ért, azt nem szereti, és nem is veszi meg. Ez azért elég nehéz, mert az átlag magyar szvsz olyan szinten van, hogy az Adam Sandler filmekénél bonyolultabb storyt és humort nem igazán fog fel...

bulgakov 2008.11.11. 12:16:08

Ju$t an0th3R staR^ 2008.11.10. 17:26:14
"...az átlag addict olvasó mind kulturális, mind végzettség terén valamivel a nagy magyar átlag fölött van."

egyszerűen képtelen vagyok nem egyet érteni.

hátramozdító 2008.11.11. 13:46:44

Engem először kicsit megkavart a dolog, ti, csak annyit kaptam el belőle, hogy Robin Hood és Rózsa Sándor, ezért az ún. Robin Hood adóra asszociáltam, amivel ugye a távfűtés irgalmatlan árait próbálja kompenzálgatni pártunk és kormányunk. Ennek beterjesztésekor pedig az ellenzék kézenfekvő és konstruktív észrevétele az volt, hogy miért Robin Hood, miért nem Rózsa Sándor (az áfacsökkentést csak utána dobták be). Persze nem szeretnék itt politizálni, belátom, hogy ismét kudarcba fulladt az összeesküvés-elméletem, talán majd legközelebb. A spot pedig karakteres, kilóg a blokkból, nem édes-szépséges-bűbájos-unalmas mint a konkurenciákoké, szóval, ha konzekvensen végigviszik a kampányt, még emlékezetes is lehet.

majomka 2008.11.11. 15:50:31

Striker

"Szerintem sem jön ez a két alak a telókhoz. Annál inkább a jutalomként pozícionált ajánlathoz." Mhmjamhm, csak mire erre rájössz, (ahogy látod, sokaknak nem esik le elsőre) rég másik reklámot mutatnak.
"Arra szerintem senki nem tud válaszolni, hogy ez reklámkampány önmagának való. Valószínûleg azért nem lehet erre válaszolni, mert nincs is értelme annak, amit mondasz. Hogy lehet egy reklám önmagának való?" Talán nem a legjobb szó, de úgy értettem, hogy a rózsa-robin koncepciót, mint látod, sokan nem fogják fel sem, annyira szar sajnos. Nem bonyolult, csak szar.
"Szerintem, nem érthetetlen, mert én pl. értem. Szerintem "direkt gagyi" kategória, szerintem szépek a színek és humorosak a karakterek. Szerintem demá." Igen, én is értem, értettem elsőre is, miután belegondoltam, hogy miafaszvan? jaaa....úristen. Egy jó kampányra nem így reagálok. De igen, az, h kinek mi tetszik, szubjektív, pl én ennek még a színeitől is hányok, a barna lencsés szemüvegre emlékeztet. És igen, valakinek ezek a karakterek humorosak....
"Na, hagyjuk."
... Szerintem is.

csimpánzka 2008.11.11. 17:39:55

én nem akarok állást foglalni a reklámról, de majomka, könyörgöm, képernyőre vetetted ezt:
"Én csak azt nem értem, hogy hogy a lfszba jönnek ezek a karakterek a telfonhoz? MIért? Csak úgy? Akkor miért nem a hupikék törpikék, vagy Kulabá, vagy akárki?"
miután elolvastad a bejegyzés címét.
telefonbetyárkodás megvan? vagy te telefonkulabázni szoktál?
úgy látszik tényleg bonyolult. neked.

majomka 2008.11.11. 18:05:50

Csimpi drága.
Megértettem. Telefonbetyárkodás. Értem, aha....
Végülisja. Most már tetszik is.

oldboy 2008.11.12. 10:44:59

én telefonkulabázni szoktam különben, de Robin Hood tényleg betyár volt? Bojnyik? Nem tudtam. Tehát telefonbetyárok ezek ketten.

Egyébként régebben telefonbetyárkodtam is, de azt nem motorbiciklivel kell, hanem telefonnal, pl. felhívod : "Kiss lakás? Igen. Cserélje nagyobbra!" (micsoda reklámötlet egy feltörekvő ingatlancégnek, mondjuk Enver Hodzsával, vagy Hanyistókkal!)

Barbyka 2008.11.12. 15:34:49

Az éneklős nemlesz felrakva? :(

Kozi 2008.11.12. 23:21:58

ÁÁÁ BESZARÁS :::: AZ ÖSSZES NAGYON KEMENY .... vodának ownz the legjobb reklámok .. ja és "harmincas" vagyok ... xD

HÓBAGOLY 2008.11.17. 16:26:55


Szerintem nagyon jók a figurák.
különösen tetszik a gregorián -os meg a motoros.
A töltögetünk.....is aranyos.
Nagyon jó az orgánuma és az énekhangja is Robinnak.
Az a jó hogy elég sűrűn adják le, mindig jó kedvem lesz utána.
Hol lehetne többet tudni a szereplőkröl? Civilek vagy....?

Mindenesetre ÜDVÖZLET az egész gárdának. Szép munka volt !!!!!!!

Mókus 2008.12.08. 16:42:42

Sztem kurvajó XD

Mike 2008.12.12. 09:08:46

Legjobb vodás reklám :) főleg ahogy Robin nyomja :) bexarás :) isten reklám :)

burian 2008.12.14. 18:17:18

De jó, hogy végre elmondta valaki, hogy mér van ez a Róbinhúd meg a paraszt, hogy motrozik feszt. Hát, hogy azért, mer ők segítnek a szegényeken. Elveszik a gazdagtul, oszt odaggyák a szegínynek. Ezt nem mutassák, de ez lényeg, nem? Elveszik, odaggyák. És akkor jó. De hogy gyün ide a telefonálás? Van valami új telefonsegíj? Önkormányzatba kell rá feliratkozni, vagy hun? Már csak eztetet mongya meg valaki, mielőt leveszik a műsorbul és jön megin valami más faramuci hucuccság, mer akkor megin törhetem a fejem, hogy akkor most hogy.
Azt a másikat az UPCot én nem értem, de a dagatt faszi, tisztára a féleszű Kisnovák, a Sörcsöcsből. Őtet birom, mer mindig elfelejti, ha kölcsönkérek tőle. És pont ilyen kreténül táncol a zenegép előtt a szandira, hogy hadonász meg minden és a feje is ilyen búraszerü közbe. A másik nem hasonlit senkire se. Azt nem szeretem.

Szancsesz 2009.02.05. 22:17:04

Vannak itt jó ,de úgy látom többségében megvető kritikák.
Ezt a reklámot nem kell kielemezni, robin és rózsáról mindenkinek az jut eszébe hogy azok jó emberek voltak, hogy a vodafone ezt a 2 híres pozitív személyt használja fel, ezzel azt érik el hogy ha az ember emgy az utcán és meglát egy vodafone plakátot egyből eszébe jut robin és rozsa akik jó emberek. Szóval párhuzamba állítják magukat hogy mindenkinek jó dolog jusson eszébe a vodafoneról, így pszihésen rá áll az ember agya hogy ez csaktán nem rosz... (ha már jó:D)
Ezt nem azér írtam mintha vodafone párti lennék hanem mer ez egy kifejezetten hatásos és jó reklám. Az átlag ember aki nézi csak úgy a tv-t, éppen reklám megy annak is feltünik hogy mia fene , végre ezeknek is van egy jó reklámjuk.

Tudom azt írtam az elején hogy nem kell kielemezni de mégis így sikerült:)

Én azt mondom, mindenki aki szerint ez a reklám rossz, nézzen meg egy reklámot 2 film között valamelyik este és viszonyítson azokhoz :)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása