Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A Minority Report számítógépes víziója valósággá vált

Aki látta a jövőben játszódó Minority Report (Különvélemény) című filmet, az biztosan emlékszik arra a furcsa módszerre, ahogy a főhőst alakító Tom Cruise egy hatalmas, üveglap vékonyságú monitor előtt egy furcsa kesztyűben hadonászva rendezgette a képeket és információkat egy számítógépes kijelzőn. Én meg nem mondom, hogy a film készítői sejtettek meg valamit a kutatási irányokból vagy épp fordítva, a kutatók másolták le a filmben ábrázolt teljesen futurisztikus interfészt de annyi biztos, hogy a valóság és a fikció most összeért. A G-speak-nak nevezett technológia segítségével elképesztő dolgokat lehet művelni. Tulajdonképpen mindazt, amit a filmben láthattunk, azt most két nyápic IT lazán lemásolja egy grafikailag még nem teljesen kidolgozott, de a technológia bemutatásához jól illeszkedő kezelőfelületen. A reklámhoz való kapcsolódást csak pajszerrel lehetne belefeszegetni ebbe a hírbe, ezért meg sem próbálkozom vele, csak megmutatom nektek, merre is jár manapság a technika. Forrás: fubiz

Címkék: látvány

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr50773670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pekmester 2008.11.17. 16:03:03

Amikor elkezdődtek a munkák a Minority Report filmre vitelével kapcsolatban, cikkek jelentek meg arról, hogy Spielberg jövőkutatokkal és IT-sekkel egyeztetett, hogy minél valósághűbb jövőképet fessen le a filmben. Megnézték, hogy manapság milyen technikai fejlesztések vannak, megpróbálták ezt előre vetíteni és kitalálni, hogy milyen lesz pár évtized múlva.

Szerverházy Kázmér Huba 2008.11.17. 17:03:46

Persze az kellene még csak, hogy napi nyolc órában kalimpáljak egy vastag kesztyűben a képernyőfal előtt, hule kotsogok akik kitalálták ezt. Ha beintek a képernyőnek két kézzel, azt minek értelmezi 'esc'-nek?

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.11.17. 17:20:39

Huba
Ha egyszer mégis úgy alakul, hogy kesztyűben kell kalimpálnod munka közben, szólj, mert szívesen megnézlek .

Vincent71 2008.11.17. 23:53:58

Ennek semmi értelme, nem tudom miért vannak úgy oda érte. Ezt ma is meg lehet csinálni kábé 20-40 négyzetCentiméteren... Egy speciális eszköz kell hozzá, úgy hívják, egér :)

De komolyan, ahogy előttem is írták, ki a rossebb fog napi - akár csak fél órát - is "integetni" egy bazi nagy monitor előtt? Marha fárasztó tud lenni. Ma gyakorlatilag képernyő nagyságtól függően egy csomó munkához szükséges mozgásra teljesen jó az egér. Minek ál 3d-ben word-özni, meg excelezni?

De most komolyan, mire jó ez??

plainsboro 2008.11.18. 07:52:33

ez egy fitnesz program, ha eddig még nem lett volna világos, először jön a csuklóforgatás, aztán ha bemelegedtél mehet a törzskörzés. 5 óra exceles görnyedés után lazításképp.

cyber panka 2008.11.18. 10:15:16

Ez nyilván nem a napi 8 órás munkaeszköz lesz hanem inkább prezentációs eszköz. bár azt is el tudom képzelni hogy én grafikusként hogyan tudám ezt használni. érdekes belegondolni hogy mondjuk egy tervezési folyamat elején ezzel az ide-oda pakolgatással olyan érzésem támadna mintha offline/manuálban dolgoznék és papírokat lökdösnék magam körül a térben, firkálgatnék, aztán szinespapír aztán berántott egy 3D elemet. szerintem kurva jó. látványtervet készíteni vagy akár vidót vágni ilyen platformon.
van egyébként egy magyar fejlesztés is, nem tudom beszélhetek-e róla. Ott az a lényeg hogy van egy érzékelő üres ablakkeret szerűség és ha abban hadonászunk az megjelenik a mögé/fölé vagy bárhová elhelyezett monitiron/kivetítőn.

bulgakov 2008.11.18. 11:34:44

szerintem csak azért, mert valakinek nem jön be, még nem kellene leállni a fejlesztésekkel. lehet, hogy nem egy tipikus copywriter kedvenc lesz ez a megoldás, nem lehet valami fasza gépelni vele eddig, de ettől függetlenül szerintem kurvajó! és pankának igaza van, milyen komoly prezentációt lehet vele összerakni meg lefuttatni, hm? durva, nekem nagyon bejön

trixilw 2008.11.18. 12:40:45

Minek gépelni ha egyszer a beszédfelismerés is egyszre kiforottabb, majd beszél oszt úgy gépel. Grafikai munkákra álom egy ilyen, persze ahhoz az is kell, hogy legyen kicsi kreativitás. Szegény Pistikék ezzel nem tudnak egy képet egy másikra egy rétegeffectel rápakol plusz adni hozzá egy kis filtert és grafikusnak hívni magukat.

kovacsferenc123123 2008.11.18. 17:30:43

@Vincent71 meg egyéb hőbörgők:
benne is van a videóban, hogy nem az átlagembernek szánják "3D-ben excelezni", hanem "the platform is optimized for massive data sets, and time-critical work". tehát nyilván irányító tornyok, radarok, stb kezeléséhez van.

öccá · http://dogsigns.blog.hu 2008.11.18. 21:48:00

Használható vagy sem, én személy szerint le vagyok nyűgözve. :)

Paleee 2008.11.20. 16:14:49

Én is azt mondom, hogy nagyon ott van, ráadásul a zene is nagyon ment hozzá.

Persze, tényleg nem Excelezni találták ezt ki, hanem grafikai, tervezési munkákra. Vagy uramboccsá (csodálom, hogy ez még senkinek nem jutott eszébe): játszani! Mondjuk nem Super Mariózni vagy ilyesmi, de pl. sakkot el tudnék képzelni ilyen környezetben :)

Komment Elek 2008.11.25. 06:55:57

Bizonyos munkahelyeken még a jó minőségű esetleg (esetleg ketto darab) kijelzot is soherek megvenni. Jellemzo volt hogy az otthoni gepem erosebb volt mint a munkahelyi. Errol ennyit.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása