Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Reklámszemle: Nyugdíjas szritpíz a fürdőszobában

Már épp kezdtem azt gondolni, hogy ezen a héten nem lesz semmi érdekes, amit érdemes lenne a Reklámszemle rovatban kitárgyalni, amikor jött az Erős fürdőszobaszalon tévéreklámja. Én, ha agyonütnek se emlékszem, mikor volt egy fürdőszobaszalonnak pénze egy nagy költségvetésű tévékampányra, ez a tény már önmagában is sokat elmond Erősékről. A helyszínnel valószínűleg nem volt gondjuk, hiszen egy fürdőszobát nem lehetett nagy probléma keríteni, azzal viszont láthatólag meggyűlt a bajuk, hogy mi a fészkes fene is történjen ott.

Vagy a szövegírók válnak lassan de biztosan gerontofillá, vagy a célközönség az, de az elmúlt években összesen nem láttam ennyi, a nyugdíjasszex köré felépített koncepciót. Az addict is szorgalmasan beszámol ezekről, így írtunk már az ausztrál pénzintézet meglehetősen pajzán reklámjairól, és a GKM felemásan sikerült, kerékpározást propagáló vírusfilmjéről. A téma kedvelőinek nem kellett sokáig várniuk a folytatásra, hiszen Erősék filmjében egy szimpatikus öregúr sztriptíztáncát követhetjük nyomon egészen a tetőpontig. Illetve csak majdnem addig, mert hála istennek egy becsípődött ideg vagy egy megrándult derék idősödő Don Juanunkat megakadályozza abban, hogy az alsógatyájától is a szemünk láttára szabaduljon meg.

Persze a film nem hagyhatja ott a nézőt ilyen negatív végkicsengéssel, a végén feloldásképpen láthatjuk az idős párt, amint sokat ígérően egymásra nevetnek a fürdőkádban, hogy aztán tökéletesen dadaista módszerrel felhangozzon a narrátor gyilkos szövege, amely szerint "Látástól Mikulásig" várják a kedvezmények a látogatót. Ezért a poénért már a középső csoportban is csak megvető pillantás jár, hát még egy országos csatornákon futó tévékampányban. A dolog már csak azért is érthetetlen, mert a szalonnak egy kifejezetten profi weboldala van, és az üzleteik is magas színvonalúak, a reklám azonban messze elmarad ettől a szinttől. De aztán lehet, hogy nincs is igazam, és a nyugger-sztiptízre éhes hordák felpontozzák majd a filmet. Szavazzatok, és kiderül!

Szerintünk: (0/5)
Pontszám: (2,5/5)

Címkék: reklámszavazás reklámszemle

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr89777034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.20. 11:48:30

Hát, ez nekem kimaradt, de most pótoltam. Val'szeg azért nyuggerek, mert ők már megtehetik, hogy ilyen fürdőszobára áldozzanak. Na meg társadalmi hirdetés is, hiszen egyre többen vannak, és nem aktívak. Összességében egy négyes alá.

bulgakov 2008.11.20. 12:18:28

a film nem rossz, kedves, van benne egy kis "A szomszéd nője mindig zöldebb" fíling, egyetlen kérdés valóban az, hogy ezek hol dolgoztak nyugdíj előtt. illetve ők is kényszervállalkozók voltak-e, mert öreganyámnál nem ilyen a fürdőszóba a Fogarasin. Anyámnál mondjuk igen, és ő is nyugdíjas. Öngólt lőttem, lehet, hogy mi tulajdonképpen gazdagok vagyunk? Bazmeg...

bulgakov 2008.11.20. 12:23:44

OFF:
Srácok, a UPC spotokat nem akarjuk kielemezni, hm? Annyira kíváncsi vagyok, mindenkinek ugyanúgy bejön-e országszerte, mint amennyire a szakmai fülek értékelik, nekem pl. az utóbbi évek legüdítőbb sorozata ez a két pasi, messze űbereli a Szőke kapitányékat, azok is jók voltak, de nem így. Ezek zseniálisak, a hűség nélkül autóból kiszálló öreg a Johny Cash zenével teljesen odabaszott. Elég kritikus és frusztrált kis buzi vagyok, szeretek mindenbe belekötni, amibe lehet, de ezekbe nem tudok. Annyira kíváncsi vagyok, kijön-e végre egy 5-ös osztályzat! (és nem a Laboratorynál dolgozom, nem is dolgoztam, de azt hiszem, szeretnék, ha ilyeneket át tudnak vinni önmagukon és az ügyfélen)

Mr_Wolf 2008.11.20. 12:28:18

Lehet, hogy kiöregedett egy reklámos generáció, ezért a sok nyugdíjas szex. Az egyik öblítő reklámban is keringőzik egy faszi virággal a szájában, klottgatyában.

Torquemada 2008.11.20. 12:39:25

A látástól mikulásig tényleg elcsépelt, de ha "lefordítod" akkor szerintem jobban megjegyezhető mint egy dátumokkal körülhatárolt intervallum, bár én csak egy egyszerű vásárló vagyok.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.11.20. 12:45:49

bulgakov
Értem ezt a Walter Matthau-Jack Lemmon hasonlatot, talán ez is volt valahol a cél, de nekem ez nem jön át, inkább csak egy amolyan gyöngébb Szeress most! jelenetnek érzem az egészet.

balta (az igazi) 2008.11.20. 13:05:10

a film nem rossz, igényesen kivitelezett, normál munka, közepes ötlettel. A nyugger célcsoport érdekes, megnézném az erre vonatkozó vásárlóerő kutatást. A csoda tényleg az, hogy egy fürdőszobaszalon TVC-t forgat. A "látástól mikulásig" borzasztó kínos, sztem addig bírta a stratégiai tervező meg az AD meggyőzni az ügyfelet arról, hogy mi legyen, ott már hajthatatlan volt a megrendelő a saját jópofa szlogenét illetőleg... Nekem a szlogennel max 3 alá, képzeletben a nélkül inkább 4.

Transzilva · http://lenyultak.blog.hu 2008.11.20. 13:31:29

A reklámspot magában sztem sem rossz, ötletesnek találtam, de a látástól mikulásig tényleg gáz. Nár tényleg lehet, hogy a célcsoport generációjának nem. Én 4-est adnék.

fonaktamas 2008.11.20. 14:01:32

balta (az igazi) 2008.11.20. 13:05:10

1et ertek, a "latastol mikulasig" sem lellet volna, amellett a "tisztasag fel egeszseg"-re valo utalas sem igazan allja meg igazan a helyet idoskorban :)

khmm... 2008.11.20. 15:12:17

Félig OFF: Németországban egészestés mozifilm, nyugdíjasszexszel:
www.wolke9.senator.de/

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.11.20. 15:45:17

nemetoraszagban sok mindent reklamoznak nyugdijassokkal több okbol is 1. van penzük 2. sokan vannak
a sok hosszucombu anorexas, szilikon mellü macaval a potencialis vasarlo nem tud azonosulni, tehat az erdeklödeset sem kellti fel.

legutobb egy aktnaptart csinaltak idös szinesznök - nagyon szepek voltak, de komolyan,

egyebkent meg az ember ha nem hal meg fiatalon sokkal tovabb öreg mit fiatal, es ez a vilag az 50 felettieknek van berendezve

horvathluigi 2008.11.20. 16:12:34

Szerintem nagyon jó a reklám, legalábbis a fürdőszoba témában nem elcsépelt. Legalább nem az unalmas, jó zene-közeli és gyors vágások-éteri tisztaság szentháromság érvényesült. Engem felfrissített az unalmas reklámblokkban. A célközönségnek pedig az "öreg" kérdés valószínűleg eszébe sem jut, hiszen saját maguk azok, vagyis nekik szól. Akinek egyáltalán feltűnik a szereplők kora, az gondolom nekik nem célcsoport. Nekem 5-ös (nem vettem figyelembe a "látástól-mikulásig" sort :) )

majomka 2008.11.20. 17:24:17

Szerintem meg nincs rosszabb egy seggét csóváló férfinél, pláne ha még öreg is. Nem azt mondom, hogy 50 fölött le kell húzni a rolót, de billegjen inkább a hintaszékkel otthon mammerrel, ne az én szemem előtt a rózsaszín, ráncos, májfoltos bőrkéjével. Bloáfffhl, kettes, de csak azért, mert a fürdőszoba jó.

pekt 2008.11.21. 11:04:25

Szerintem nagyon ötletes reklám.

schev 2008.11.21. 11:11:01

Nekem tetszett a reklám.
És a bemutatóterem is a Száva utcában.
Érdemes ellátogatni és körülnézni.

Stalion 2008.11.21. 11:14:14

Szerintem a reklám ötletes, nem elcsépelt. Vásároltam náluk az eladók kedvesek segítőkészek és szakmailag felkészültek. mindenkinek ajánlom. És az árak is megfizethetőek.

ethan blow 2008.11.21. 12:28:54

majomka, majd pár év múlva te leszelk legjobban felháborodva, ha valaki így beszél a narancsbőrös/májfoltos/ ráncos/ szottyadék testedről. ez egy elég ostoba komment volt, remélem, csak jópofáskodni akartál, mert ha komolyan beszéltél az nagyon gáz.
szori, csak a teljesen indokolatlan butaság zavar picit.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2008.11.21. 12:34:41

Nem értem mi ebben az ötlet, meg a fürdőszobához is csak annyi köze van, hogy fürdőszobában játszódik, a végén a szlogen meg gáz...

majomka 2008.11.24. 11:53:02

bulgakov,
nem hinném, hogy egy vélemény, az, hogy vkinek tetszik-e vmi vagy nem, lehet butaság. Ez ízlés. És ha megfigyeled, bulgakov, én nem az öregek ellen vagyok, nyilván én is leszek az, hanem a reklámot találom gáznak, amiben egy bácsi illegeti magát alsógatyában. Én ezt nem szeretném nézni és tudom, nem is kell, de itt most az volt a kérdés, hogy ha nézem, tetszik-e. Nekem nem tetszik az öregbácsi-sztriptíz a tv-ben, mondjuk a fiatal se tetszene. És igen, azt is tudom, hogy ilyenek vagyunk, nem manökenek, mégsem tetszik. Bocsesz.

bulgakov 2008.11.24. 12:17:08

majomka
a tetszés-nem tetszés valóban egyéni probléma, személyes vélemény, ebben igazad van.
épp, mint amikor azt mondom, hogy szerintem butaság az öregedést undorítónak és visszataszítónak találni egy közegben, ahol a vastagbéltől a vérző pennán keresztül hüvelygombákkal és vécécsésze alatti hororrbacikkal találkozhatsz.

az öregség szép, és én inkább nézek vidám, aktív öregeket, mint frusztrált gombás nőket összeszorított lábbal, mert az egyik természetes egy képernyőn, a másik meg (nekem) nem. pont az ilyen "csak a szépre emlékezem" igények teszik a világot hamissá és élhetetlenné. ne hízz meg, ne menj az utcára smink nélkül, ne öregedj egy percet sem, mindig mosolyogj, és lehetőleg legyél öngyilkos még mielőtt ráncosodni kezdesz, mert az tragédia. szomorú. de ez is csak az én véleményem, amit fenn is tartok. mint Te a tiédet.

inkább örülni kellene, hogy ha majd ilyen szottyadt öregek leszünk, lesz még miért felkelni, nem pedig elbújva a világ elől otthon gubbasztani, mert más undorítónak tart. ennyi.

majomka 2008.11.24. 12:47:27

Bul,
Én semmi ilyesmit nem írtam, hogy az öregedés undorító, bár valóban vannak hátrányai, amit szerintem képmutatás szépnek vélni, de ez más tészta. A hüvelygombás nő se kell, nem. (aki egyébként szerintem korábban férfi volt) sőt, ha már itt tartunk, nekem pl ugyanúgy Brad Pitt se kéne. Szóval én nem az öregedést találom undorítónak, még csak nem is azt, hogy egy öreg fószer táncol, mint egy fiatal csaj, hanem hogy ezt belerakják az arcodba. És attól még, hogy a prosztatát és a székrekedést is belerakják, ez nem lesz jobb.
Nyilvánvalóan, demagóg duma nélkül is, én is nézek inkább vidám, egészséges öregeket, mint olyanokat, akiket egyébként látok, de attól még nem tetszik egy olyan reklám, amiben egy vidám, egészséges öreg huncutkodik. És egyébként rögtön az első kommentemben írtam, hogy nem arról van szó, hogy 50 fölött ne huncutkodjon, csak ne nekem. És ezzel nem őt bántom, hanem a reklám kitalálóit. Amúgy részemről is ennyi.

csimpánzka 2008.11.24. 18:12:26

majomka, számtalanszor igazoltad már, hogy egyszerű vagy, mint a fakocka. nem kell ezt magyarázni, sőt szégyellni sem. van, aki ilyennek születik 'szt kész.

majomka 2008.11.25. 11:06:08

Na, hát azt, hogy egyszerű vagyok, még nem mondták rám, ennek is el kellett jönnie:(

csimpánzka 2008.11.25. 16:36:51

jól van már, csak viccelek.
viszont van egy olyan latin mondás, ami így kezdődik: si tacuisses...
érdemes olykor megfogadni. ;)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása