Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Aszfaltra olvadt ember

Láthatatlanná szeretnél válni? Nem kell hozzá varázslat és még Harry Potter köpenyét sem kell megszerezned. Elég, ha egy köteg szórólapot fogsz a kezedbe, és akár a fejed tetejére is állhatsz, a legtöbb ember úgy fog keresztülnézni rajtad, mintha üvegből lennél. Ezért aztán annak, aki hatásosan szeretne szórólapot osztogatni, valami nagyon meredek dolgot kell kitalálnia. A múltkor már mutattam nektek a frankfurti, dárdával átszúrt embert az atlétikai pálya mellett, most pedig az argentinok rukkoltak elő egy jó ötlettel.

A Gunn Reportot (vagyis a reklámszakmai díjak éves összesítést) olvasgatva pont azon gondolkoztam, hogy kerül Argentína a díjazott országok között a harmadik helyre. Hirtelen nem tudtam felidézni maradandó argentin alkotást az emlékeimből, de erre a felmelegedés miatt játékkatonaként az aszfaltra olvadt emberre a járókelőkkel együtt még jó ideig emlékezni fogok. Az elsőre talán riasztó, aztán a tantusz leeste után már kifejezetten humoros ötlettel a klímaváltozás veszélyeire hívta fel a figyelmet a helyi Vörös Kereszt, az ötlet pedig a Gunn Reportban szintén előkelő helyen végzett Leo Burnett ügynökséget dícséri. via: scaryideas

 

Címkék: nonprofit ambient köztér

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr32779762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gonzi · http://vidblog.blog.hu 2008.11.24. 15:04:15

első XD
ezt amúgy hogy?én nem értem!de nagyon látványos

Maestro 2008.11.24. 15:12:42

hát gondolom úgy, hogy van a beton alatt valami lyuk ahová a csávó beállhat/ beülhet. Mindenesetre mókás.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2008.11.24. 15:28:06

egy ekkora pacát tényleg észrevesz az ember

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.11.24. 15:46:49

B
Én már láttam, de nem gyakorolt rám semmilyen hatást. Mitől jöttél ki a sodrodból?

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2008.11.24. 15:56:52

"Sziasztok,

bocsássatok meg, nem idevág, de engem teljesen kihozott a sodromból a microsoft www.eredetivagyok.hu oldala. ha nem húztam volna föl magam ennyire, én írnék kritikát róla, de egyszerűen nem értem, hogyan, miért, kinek és mi.. ha van rá kapacitás, nézzetek rá, tanulságos."

Egész mondatok, rosszul kivitelezett direkt helyesírási hibák.
A reklámügynökségek tipikus lebuktatói.
Kit tisztelhetünk? ACG Hey?

W Joe 2008.11.24. 15:58:27

Érdekes. Egy utcán szétfolyt ember tényleg figyelemfelkeltő. Az eredményességet talán gátolja, hogy le kell hajolnia annak, aki el is akarja venni a szórólapot :)

toff 2008.11.24. 16:11:26

az ötlet valóban kreatív
azonban aki szórólapon hirdet, azt nem tudom komolyan venni
ráadásul nagyrésze szemét lesz -> felesleges energiafelhasználás -> még több klímaváltozás

szmájlinéni 2008.11.24. 16:32:06

ez óriási. először azt hittem, csak photoshop egy plakát kedvéért, de ha ha találkozom vele a Blahán, jót mulatok, az tuti.

szmájlinéni 2008.11.24. 16:33:34

Wita, szerintem pont hogy elősegíti, aki lehajol, az már odafigyel.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.11.24. 17:12:05

..egy négytengelyes DAF alatt szétfolyt kerékpárossal nagyobb feltűnést lehetne kelteni.

bulgakov 2008.11.24. 17:27:18

mi a baj a microsoft oldallal tulajdonképpen? nekem semmi nem jött át, mi baszta fel emberünket. ACG Hey? az jó hely lehet. a Bukta életmű felvásárlói.

ez viszont itt bejön.

2008.11.24. 17:39:57

Zseniális a fazon! :)

Beau 2008.11.24. 18:10:46

A microsoft -os oldalt emlegető komment egy spam volt. Jóreggelt.

Szar állás lehet webrabszolgának lenni.

fcuk · http://blog.lfsteam.com 2008.11.25. 10:21:29

Ez jó, nagyon jó, de itthon max fotosopp lehetne:) Elképzelem, ahogy a Nyugatinál felbontják az aluljáró lépcsőit és méteres lyukat fúrnak... Aha:)

B 2008.11.25. 10:45:41

jézusom, nem spam volt, csak nem találtam email címet, azért kommenteltem ide. Jó reggelt.
én csak azon vagyok megdöbbenve, hogy egy ilyen jellegű cég megengedheti ezt magának. olcsó, altesti poénok, végtelenül semmitmondó szövegek, attól a microsofttól, aki a goodby...-nel ilyen iszonyú arculatrenoválásba fogott. ok, hogy kis ország vagyunk, de akkor is. na mindegy, erről ennyit.

B 2008.11.25. 10:56:14

Uglee!

Elnézésedet kérem a helyesírási hibák miatt -bár én azért annyit nem találtam. Talán a sok angol levelezés miatt hozzászoktam egy más megszólításhoz. A kis betűvel kezdődő mondatok miatt azért tényleg szégyenkezem, ejnye.
Nem kell mindenhol rémeket látni, gondoltam ezen a fórumon ez megosztható, de tévedtem.

páva vagyok hagyjatok repülni 2008.11.25. 14:26:44

Erről jut eszembe, amit Angliában láttam. Ott a kerekesszékesek hirdetésein volt kb. ez a szöveg: "Tudok varázsolni. Amint kerekesszékbe ülök, rögtön láthatatlanná válok".

Uglee · http://nagydobraverem.blog.hu 2008.11.26. 13:31:08

B: Semmi gond, nem történt semmi.
Nem is fog :)

csiszi 2008.11.27. 17:15:10

Ha jól megnézitek a képet, látni, hogy nem lyukat fúrtak, hanem meghosszabbították a következő lépcsőfokot. Tehát a fickó a pluszban épített elemBEN ül.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása