Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A reklám, ami kiakasztotta az egyházat

Ha most én lennék az ORTT, akkor előre figyelmeztetnék mindenkit, hogy itt a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok következnek. Erre különösen felhívnám a figyelmét a mélyen vallásos olvasóknak, mert a Björn Borg divetcég reklámfilmjében olyan dolgokat láthat, amiken ha nincs megáldva megbocsátás bölcsességével és a reklámok iránti engedékenységgel, akkor bizony könnyen megbotránkozhat. A svéd Björn Borg brand elsősorban a fiatalokat célozta meg legújabb kampányával, amely a "Love for all" címet viseli. Az alapja egy párkereső szájt, ahol azt ígérik, hogy mindenkinek, korra, nemre és nemi irányultságra való tekintet nélkül segítenek megtalálni az igazit, akkor is, ha csak egyéjszakás kalandra és akkor is, ha házastársra vágyik. A vállalkozás persze túl nagy ahhoz, hogy komolyan lehessen venni, hiszen ez még a kifejezetten erre szakosodott, hosszú évek óta működő honlapoknak sem sokszor sikerül, nemhogy egy frissen beindított, az elejétől a végéig reklámízű miniszájtnak, amit a kezdetben a kutya sem ismer.

Ezt a hiányosságot igyekeztek pótolni azzal, hogy egy olyan filmet forgattak, amellyel garantálható volt, hogy óriási botrányt okoz, és az általa felvert por behozza majd az oldalra a kellő számú látogatót. Tervük bevált, mert még az amúgy szabadszellemű Svédországban is kicsapta a biztosítékot a film, ami nem csoda, hiszen azt láthatjuk benne, hogy egy papnő (vagy női pap?) két papot ad össze egy templomban, akik szerelmüket egy hitvesi csókkal pecsételik meg az oltár előtt. Híjnye - mondja erre a szakember, ez nem egy mindennapi jelenet, pláne nem egy divatmárka filmjében, ahol ugyan megszokhattuk már a provokatív hangnemet, de ilyen szintig azért ritkán merészkednek el nemhogy az ügyfelek, de még a kreatívok is. Kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla, de mindenkit kérek, hogy a kulturáltabb énjét vegye elő a kommentekben, nem szeretnék gyalázkodó hangnemű hozzászólásokat gyomlálni. Kösz. via: adfreak

Címkék: vallás botrány divat

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr56788244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sofokles · http://sofokles.blog.hu 2008.11.26. 12:15:19

Jó vágás, jó zene, pörfekt. Gerilla-mechanizmus tv-ben. Érdekes.

goebi · http://blog.lfsteam.com 2008.11.26. 12:28:59

érdekes. az első gondolatom az volt, hogy ennek mi a . köze van a björnborg-hoz? emiatt tuti nem fogok berohanni a boltjukba... (az eddigi szürrealista-szerű képeik viszont nagyon bejönnek)

bulgakov 2008.11.26. 13:10:20

na, akkor most rántok magamra egy adag szart: nekem nem jön be, mégpedig azért, mert ha ugyanezt egy zsidó templommal csinálnák meg, mondjuk egy leszbikus párral, akkor rendesen szarban lenne minden média, szerintem Izrael rakétákat is lőne a tévécsatornákra az antiszemita propaganda miatt.

sajnálom, kifejezetten idegesít, nem a melegek miatt, hanem pont azért, amiért másnak meg teszik (tehát szeretnék teljesen szubjektív maradni, a véleményem nem von le a film értékéből, csak nálam). emellett elég kiszámítható volt, semmi meglepetés, csak egy klisé újabb változata.


ha már melegek, ez jobban bejön egyházosztás nélkül, sőt, ez az egyik kedvenc Guinness filmem, nem mai gyerek, mint ahogy a fenti téma sem:

www.youtube.com/watch?v=HGKGpGEg9LM

failspotter · http://adfail.blog.hu/ 2008.11.26. 13:23:02

hát igen.

emelkedik az ingerküszöb, emelni kell a botrányfaktort is. :)

a spot kivitelezése remek. de még nagyobbat ütne, ha a video elindítása előtt az állókép nem lőné le az egész poént.

páva vagyok hagyjatok repülni 2008.11.26. 13:41:31

Sajnálom, hogy ez a téma még "botrányos". Számomra inkább ez döbbenet...

ksion 2008.11.26. 14:02:06

Speciel tényleg gusztustalan spot.

Krypton 2008.11.26. 14:03:41

zsidokkal ezt persze nem lehet megcsinalni

ksion 2008.11.26. 14:05:45

Krypton: lottózz bazzeg:D

I-brahi 2008.11.26. 14:18:31

bulgakov:

Ha zsidók lennének a főszereplők, hidd el, hogy nem lenne belőle probléma, csak néhány fanatikus barom akadna ki...

s temp 2008.11.26. 14:28:00

ez nagyon jó volt :DDDD

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.11.26. 14:30:39

Gyönyörű ez a reklám.

Úgy 15-20 év múlva valószínűleg faszt szopni és 10 éves kislányt erőszakolni is teljesen elfogadott dolog lesz a reklámokban főműsoridőben, és majd akkor is mindenkit kérsz majd, hogy a kulturáltabb énjét vegye elő a kommentekben. Ezen szpot kapcsán a legkultúráltabb énem amit elő tudok venni az az hogy bazmeg.

ciprián 2008.11.26. 14:40:46

nem kell mélyen vallásos lennie valakinek ahhoz, hogy ellenérzéseket váltson ki belőle a spot. de hát amúgy is a provokáció a lényeg, nem? hiszen a björn borg termékeihez vajmi kevés köze van a videónak.
már fel se kapom a fejem, most ez a divat: nagy kéjjel rugni nagyokat a keresztényekbe. ahogy többen jelezték már előttem: a zsidó vallással ezt nem lehetne megtenni.
szánalmas.

KalitkA · http://xstudio.hu 2008.11.26. 14:47:52

A zene nagyon tetszik, a csókot leszámítva jó kis reklám lenne.

ksion 2008.11.26. 14:48:18

Külföldi Viktor, mai ostobasági futamunk győztese!

Nyereményedet az SZDSZ pártirodán át is veheted.

mizie 2008.11.26. 14:49:42

Jól kivitelezett, szép reklám.

- papi nőtlenség
- női papok - papina :D
- melegek házassága
- papok homoszexualitása

Olyan témák amelyek a célcsoport számára figyelemfelkeltőek
és a rájuk adott válasz (love for all) pedig szimpatikus.

látványos branding (tuti van/lesz online támogatása is), de valahogy
nekem nagyon távolinak tűnik a gyártó termékei és a témafelvetés.
sokkal inkább el tudnám képzelni egy magazin stream-hirdetéseként,
de mostanában már a táskát (? - nem tom mit árul még a BB) is meg
kell ideologizálni.

Zso 2008.11.26. 14:52:05

Szerintem jó reklám, pozitív üzenettel. A botrányhoz meg csak annyit, hogy tudomásom szerint a svéd lutheránus egyház már évek óta megáldja a meleg párokat, sőt, női papok is vannak.

Hol itt a botrány? Ja, hogy Magyarországról nézve még annak tűnik...?

szpal 2008.11.26. 14:52:40

bár jól fel van építve, heteróként mégis kifejezetten taszít ez a film, nyilván a svéd RiksRTT is rányomja a plecsnit, hogy ezt csak éjjel 11-től mehet a tévében. Az egyház pedig max. azt mondhatja, hogy
1.) nézzük meg, mi van a reklámokra von. törvényekben,
2.) megjegyzésként hozzátesszük, h. bibliai alapon nem helyeseljük a homoszexualitást.

reklámbuzi · http://addict.blog.hu/ 2008.11.26. 14:52:45

Gery Greyhound
Köszi a visszafogottságot, ami egy-két emberről sajnos már nem mondható el. Kérek még egyszer mindenkit, hogy kizárólag a reklámmal kapcsolatos megjegyzésekre szorítkozzunk, a világnézetbeli eltéréseket ne itt vitassuk meg. Köszönöm.

robin masters · http://robinmasters.blog.hu 2008.11.26. 14:54:41

Nem értem, miért lelkendezik mindenki úgy, mintha ez lenne "A" nagy meleg-szpot. Mintha még mindig geg lenne a téma, mintha nem sütötte volna már el kismillió figura, aki biztosra akart menni botránykeltésben.

majdazténtudom 2008.11.26. 15:00:08

szépen van összerakva.
de...
1. öncélú, hisz semmi köze nincs a termékhez, max nagyon belemagyarázós módon.
2. azzal próbál hatni, hogy sokkol, de ezt alapvetően elcseszte, hiszen az emberek 2 féle képpen reagálnak ma már erre: Az ostobább verzió kiakad, hogy micsoda dolog ez, a többieket meg ma már ez nem sokkolja.

A sok idiótának aki szerint ez amúgy "belerúg az egyházba", 2 dolgot mondanék:
-magától az egyháztól ma már minden értelmes vallásos(!) ismerősömnek feláll a szőr a hátán
-az egyház tanítása alapvetően egymás elfogadásáról és a szeretetről szól. Aki szerint ez összeegyeztethető a melegek, vagy bárki más gyűlöletével, az képmutató pöcs. (A pár szemében meg masszív szeretet csillog, nagyon jól játszák szerintem!)

majomka 2008.11.26. 15:00:52

I-brahi

... ahogy itt is ... eléggáz.

Külföldi Viktor 2008.11.26. 15:06:45

válasz ksionnak:
mivel van bajotod? a női pappal (az összes református egyházban gyakorlat), a meleg papokkal (nem egyet püspökké sznteltek már a világon), vagy úgy általában a melegekkel (ezen nem segíthetek). természetesen nem szabad megbántani senki vallásos érzelmeit (amúgy én is az lennék a magam módján), de a róm. kat. egyh. hivatalos álláspontja egyre kínosabb sok hívő számára is. a kisnácik meg idejárnak zsidózni, semmi keresnivalójuk itt.

zicc 2008.11.26. 15:06:49

Végre valami elmozdult. Megnyugattó, hogy buzizó komment eddig nem jött, ezt klassz látni melegként.

Külföldi Viktor 2008.11.26. 15:13:44

hát pedig sajnos volt bőven, de rb bölcsen kigyomlálta, a visszabeszélőkkel, pl velem együtt. amúgy igaza is van.

CC 2008.11.26. 15:16:31

Hát ez beteges.Tudom, hogy kivesző félben vagyok, de engem nagyon felháborít az ilyen reklám.Biztos, hogy nem veszek BBorg terméket.Kiváncsi vagyok ha a muszlim országok vásárlóereje egy kicsit megnő lesz-e csokolozó müezzin pár.

szpal 2008.11.26. 15:19:04

"a róm. kat. egyh. hivatalos álláspontja egyre kínosabb sok hívő számára is" - meleg ügyben eléggé egyhangú az álláspont, szerintem Svédországban is max. az együttélést, mint egy szép polgári jogi jogviszont áldják meg, a homoszexualitásról világos bibliai tanítás van, nehéz lehet megkerülni.

Péter 2008.11.26. 15:19:51

- Anya, én buzinak érzem magam!
- Tudom fiam, már regisztráltalak is a bjornborg.com-on.

Kaptárlakó · http://kaptarlako.freeblog.hu 2008.11.26. 15:21:13

Hihetetlen hogy semmit, de tényleg az égvilágon semmit nem lehet írni, mondani, rajzolni, forgatni, festeni anélkül, hogy előbb vagy utóbb ne kezdjen el valaki zsidózni. :-D Röhej :-D

Kaptárlakó · http://kaptarlako.freeblog.hu 2008.11.26. 15:22:59

Hihetetlen hogy semmit, de tényleg az égvilágon semmit nem lehet írni, mondani, rajzolni, forgatni, festeni anélkül, hogy előbb vagy utóbb ne kezdjen el valaki zsidózni. :-D Röhej :-D

Kaptárlakó · http://kaptarlako.freeblog.hu 2008.11.26. 15:23:32

Bocs, csak egyszer akartam.

InteriorLulu 2008.11.26. 15:24:40

Gery Greyhound

Ez a spot egy társkereső szájtot reklámoz, mégpedig azzal, hogy bárki, többek közt hivatástól függetlenül is, párt találhat általa.
Ezt pedig csakis a szeretet, a szerelem ábrázolásával teszi, mely ugye bevett és elfogadott módja a reklámozásnak.
Mivel a szerelemnek az általad említett faszszopáshoz csak részben van köze, a pedofíliához pedig semennyire sincs, a hozzászólásod egy nettó ostobaság.

HLaci 2008.11.26. 15:29:52

lyó. különösen a papina...

Lári-Feri 2008.11.26. 15:30:37

Ölég gyenge és számító reklám.

rokkerzsolti 2008.11.26. 15:31:21

én értem az üzenetet, mert okos vagyok.
minden felszentelt ember ebben a spotban f_sztarisznya (a papina, meg a két papsajt is).
a bb _szent_tarisznyákat_ gyárt.

mondjuk papinát én is letesztelném.

nyistapista 2008.11.26. 15:32:26

Egy reklámokkal foglalkozó blogban hogy kerülnek ide olyan kommentek, hogy "nem értem, mit reklámoz"? Jézusom, ezek szerint még van olyan ember 2008-ban, aki a MÜSZI-reklámmal sem tudna mihez kezdeni, és csak pampogna, hogy ő ezt nem érti.

Ami meg a melegség/vallás témát illeti, Viktornál a pont. Azért mert ott a kereszt meg egy gótikus templom, mindenkinek egyből a róm. kat./református egyház ugrik be, mintha nem léteznének a keresztény vallásnak megengedőbb irányzatai. A felháborodás itt max tudatlanságot tükröz.

Reisz Manfréd 2008.11.26. 15:33:57

- Gery Greyhound - · www.bestofgyurcsany.hu/news.php 2008.11.26. 14:30:39
Hülye-e vagy?

tommygun 2008.11.26. 15:34:39

Ez az egyház-bashing már inkább irritálóan közhelyes. ha valami nagyot akarnak durrantani, csináljanak olyan szpotot amiben két szakállas mullah csókolódzik. Ja, hogy azt nem merik?...

nick: 2008.11.26. 15:35:47

hát ez tényleg szuper!

jönnek azok, akik magukat a gondolat- és szólásszabadság nagy harcosainak tartják, azzal, hogy szemét egyház ezt meg azt nem enged

ÉS???...

erre a szemét egyházra talán nem vonatkozik a fenti szabadság?
nincs talán joga azt mondani és azt követni, amit akar?
nem kötelező az egyház tagjának lenni, sőt...

ha az egyház, és a magukat tagjainak valló szerint a melegházasság nem jó, akkor nekik ez hadd maradjon nem jó
OK?!

aki szerint meg jó, az csinálja, amit akar

de nagyon álszent farizeus viselkedés épp a szabad választás nevében számon kérni az egyházon és tagjain a saját szabad választásukat
(merthogy ugye az egyházba nemhogy nem kötelező belépni, de nem is teljesen triviális - azért tenni is kell vmit...)


kéne már végre némi tolerancia is a toleranciáért tüntetőkbe... :-/


reklámnak meg elég szánalmas, ha vki valódi ötlet helyett csak botrányt tud okozni (vagy legalábbis próbál)
az a kor a XX. század elején volt, és már 50 éve is elég idejétmúlt volt

ha építeni nem tud vki, rombolni azért még nem kéne
kisgyerekként az ilyet jól kupánvágták volna a szülei, hogy "ne bomolj már, Ödönke..."

kenyszerjogasz 2008.11.26. 15:36:39

"mizie 2008.11.26. 14:49:42
Jól kivitelezett, szép reklám.

- papi nőtlenség
- női papok - papina :D
- melegek házassága
- papok homoszexualitása

Olyan témák amelyek a célcsoport számára figyelemfelkeltőek
és a rájuk adott válasz (love for all) pedig szimpatikus."

beletrafáltál! korosztályom számára igen figyelemfelkeltő témák, másról sem beszélünk a dizsiben, mint a papi szentség szabályozása a codex iuris canoniciben!

szerintem inkább: csináljunk sok pénzt egy olyan reklámmal, amiben olyan szinten halmozzuk egy kisebbséget irritáló motívumokat, hogy az adott kisebbség kiboruljon. ebből lesz a médianyilvánosság. mire esetleg elfajul a dolog, majd nyilatkozunk hogy: jaj nem gondoltuk hogy ezek a sötét középkoriak így kiborulnak.
csak arra kell figyelni, hogy az adott kisebbség ne olyan legyen, amelyik felrobbantja az ügynökséget vagy nem ad neki hitelt.

ezt kb csak a kerszténységgel lehet megcsinálni. EZÉRT VAGYOK BÜSZKE A VALLÁSOMRA! szóval tesók, ne rinyáljunk, elég ha nem veszünk björnzblorg cuccot.

ksion 2008.11.26. 15:37:25

Külföldi Viktor: totál eltévedtél. Sem a melegekkel, sem az egyházzal nem volt gondom, a gondom VELED van. Rögtön nácit és kisnyilast szeretnél látni ott, ahol valakinek a homoszexialitás ilyentén felhasználása/propagálása/presítése taszító.

Mindez persze szíved joga, csak ne lepődj meg nagy naivan ha többen visszakézből ugyanezen a szinten kommentálnak.

fs2 2008.11.26. 15:37:35

Gyenge reklám az, amely a megbotránkoztatást használja fel. Melegek lehetnek a reklámban, de az egyházat nem kellene belekeverni. A melegeket lehet tolerálni, az egyházgyalázást nem. Az egyik ugyanis pozitív, a másik meg kifejezetten támadó. Ha, meg Björn Borg meg akar botránkoztatni, dugjon fel egy teniszütőt a seggébe. Aztán írják ki, hogy Fun for all!

Szemi Tamás 2008.11.26. 15:38:04

Két meleg rabbi smárol egy travi rabbinő előtt, mennyivel ütősebb lenne. Ja, ehhez túl gyávák a patkányok?

Rába-Stock 2008.11.26. 15:38:47

Gusztustalan ez a reklám... No elsősorban nem is a tartalma, hanem a mögöttes szándék miatt:
"Ha már egyedi, kreatív ötleteink nincsenek, akkor csináljunk egy jó kis provokatív videót, úgy, hogy lehetőleg a lehető legszélesebb néprétegek sértődjenek be rajta, de mi azért azért jófejek maradjunk"...
Úgy látom, többen is észrevették, hogy egy ugyanilyen témájú reklámot mondjuk 2 rabbival senki nem merne bevállalni, mert akkor minden önjelölt jogvédő egyből antiszemitizmust kiáltana, de a katolikus egyházba azért mindig bele lehet rúgni egyet-kettőt... Ideje lenne észrevenni, hogy szerencsétlen melegeket is csak üzleti érdekből szerepeltetik, törődnek is ők a másság elfogadtatásával... Ez a "Love for all" a videó végén is csak egy maszlag, parasztvakítás.

Én azt nem tudom, hogy miért nem alkalmaznak a reklámokban például jó nőket? Az már snassznak számít a manapság? Vagy az ellen még többen tiltakoznának ebben a fura világban?

Mindegy, nálam azt érték el, hogy (egy jó darabig) biztosan nem fogok Björng Borg termékeket venni...

nyistapista 2008.11.26. 15:39:55

"ezt kb csak a kerszténységgel lehet megcsinálni."

Az ne zavarjon, hogy nem biztos, hogy a keresztények egy emberként hördülnek majd fel.

Reisz Manfréd 2008.11.26. 15:43:15

huncsongor 2008.11.26. 15:40:01
Ne keverjük már _megint_ a homoszexualitást, és a pedofíliát, lécci.

ksion 2008.11.26. 15:43:53

He?!

Most mit kell itt a pedofilokat cikizni? Sokszor jobban szeretik a gyerekeket a szülőknél!

Gyűlöletszítók! Gyűlöletszítók!

fs2 2008.11.26. 15:45:38

huncsongor 2008.11.26. 15:40:01

Ne menjünk bele mélyen, de a homoszexualitás 30%-ban genetikai hajlammal is jár, de nagyobb részben tanult vagy felvett viselkedésforma. Ezt állapították meg egy többezer fős ikerkutatásban, aholis szétválasztottan nevelkedő ikreket is vizsgáltak. Genetikailag ugyanazok, de más hatások érték őket.

nyistapista 2008.11.26. 15:45:47

Akinek hiányzik egy kis homoerotikus "zsidógyalázás", annak ajánlom ezt a '93-as klipet az Army of Loverstől:
www.youtube.com/watch?v=YITlcfhdWAE

krampuszbusz 2008.11.26. 15:48:12

bulgakovval legmesszebbmenőkig egyetértek

Mondjuk azért így is visszfogott: a pap lehetne még pederaszta, heroinista, molesztálhatna állatokat is, sőt az oltárról még embert is ehetne... Hajrá! Rúgjunk bele az ósdiba, a divatjamúltba, a maradiba... Björn tudja a tutit!

A figyelemfelkeltés egy dolog. A polgárpukkasztás egy másik. Ez az izé meg egy harmadik. Akinek ettől lett szimpi BB párkeresője, annak részvétem.

Reisz Manfréd 2008.11.26. 15:49:15

huncsongor 2008.11.26. 15:46:52
Egyszerű leszek:
Férfi nővel: heteroszexualitás
Férfi férfival: homoszexualitás
Férfi kisfiúval: pedofília (nem homoszexualitás)
Férfi kislánnyal: pedofília (nahát, ez meg nem heteroszexualitás...)

Bummer 2008.11.26. 15:49:25

Tényleg, ha ugyanez kipában, zsinagógában lenne? Az kisebb vagy nagyobb botrány lenne?

ethan blow 2008.11.26. 15:57:32

nos, én pl. nem zsidóztam, nem is fogok, mindössze azt kérdeztem meg, hogy ha ez egy zsinagógában játszódna, ahol egy disznótoros vacsora amellett összeadnak egy leszbi párt (mazeltorp!) az is ugyanilyen kellemes tetszést váltana-e ki az előbbi lelkendezőkből.

a róm kat egyház nem feltétlenül ugyanaz, mint az ezt a vallást gyakorlók (örököltek) összessége. a meleg téma meg annyira hétköznapi már, hogy itt egyértelműen nem a melegeket akarják legalizálni, hanem rúgni egyet a bigott, barom katolikusokba, akik nevetségsek és még az egyházukkal sem értenek egyet.

és ezt hogyan értsem én, aki római katolikus vagyok, és egyszer kizavartak egy ügyfélmítingről, mert túl feltűnő volt a nyakamban a kereszt? (az account megkért, hogy az ügyfélre való tekintettel vegyem le, mert nagyon fontos Ő nekünk, vagy maradjak kint) kint maradtam.

ha gojozni lehet, akkor meg zsidózni is, szerintem, és nem tudom, hány zsidó nem kapott mostanában állást a vallása miatt (szép is lenne!), de anyémnak be kellett hazudnia a nagyit zsidónak, hogy állást kapjon egy izraeli tulajdonú mukahelyen budapesten, egyébként nem vették volna fel.

semmi baj, szívük joga, nekem meg az, hogy utáljam ezt a szar filmet, szori. ráadásul tök elcsépelt és oldschool.

walter77 2008.11.26. 15:58:23

Ez nem reklám. Hanem unatkozó emberek bohóckodása, akik ráadásul tájékozatlanok és tudatlanok a témát illetően. A love for all felkiáltással egyetértek, sőt a vallások számos ága is. A Római Katolikus speciel nem. NADE ez az ő szemszögükből nem álszentség, hanem dogma, azzal meg ugye nem szokás vitatkozni. A klippben 2 rom. kat. pap házasodik össze egy rom. kat. templomban. Ez egyszerűen hülyeség és semmit nem üzen a hülyeségen kívül. Ha két rom. kat. pap egymásba szeret, akkor:
A) felhagynak a papi hivatással és összeköltöznek, majd csatlakoznak egy megfelelő hit-közösséghez
B) hitük próbatételeként értelmezik a dolgot és a biblia tanítása szerint megtartják a cölibátust.

mindkét verziónak megvan a maga nemessége.

Mi - világi emberek, világi szemszögből - nyammoghatunk azon, hogy jó-e a rom.kat. egyház állásfoglalása meleg ügyben, de A Római Katolikus Egyház állásfoglalását már ne akarjuk megváltoztatni azért, mert szerintünk az bigott. Ez nem sms-el szavazósdi show-műsor. ...Szerencsére.

huncsongor 2008.11.26. 15:58:56

Reisz Manfréd, te egy zseni vagy, kár hogy nem arra reagálsz amit írnak előtted.

Reisz Manfréd 2008.11.26. 15:59:40

bulgakov/bulgakov 2008.11.26. 15:57:32
Én mán ezt is eleve leszbikkel csináltam vóna. Szimpibbek na :)

kenyszerjogasz 2008.11.26. 16:00:38

a megfelelő válasz amúgy a következő "reklámfilm" lenne:

1.kép: indonézia, gyülekeznek a varrónők. a faliórán reggel 5.
2.: serény munka, varrják a BB logókat az alsógatyákra.
3.: falióra. este 8. a varrónők sorban állnak az aznapi bérért. ráközelítve láthatjuk az egyik 3 dolcsis porció.
zárókép.: amikor az utolsó munkáslány is megkapta, és indulna, a művezető az arcába csíp és elvezeti a saját szobájába. és megjelenik a "love for all: björn borg" szlogen.

Reisz Manfréd 2008.11.26. 16:03:41

huncsongor 2008.11.26. 15:58:56
Arra reagáltam, amit te írtál, mert kevered a szezont a fazonnal. Az, hogy sokaknak nem szimpik a homokosok, esetleg a reklámmal van bajuk, ahhoz mit tegyek hozzá? Azt, hogy szívük joga??? o.O

Lári-Feri 2008.11.26. 16:03:51

kenyszerjogasz 2008.11.26. 16:00:38

Ott a pont! :D

ethan blow 2008.11.26. 16:05:29

OFF:
eelneben csak én nem tudom kommentálni a rendőrséges postot? vagy bannelve lett, mert túl egyértelmű a dolog és gáz?

turjanyiakos 2008.11.26. 16:05:56

A reklám célja nyilvánvalóan minél nagyobb figyelem felkeltése, amelyhez hathatós eszköz a megbotránkoztatás. Évezredes PR trükk, semmi új nincs a logikájában. Az, hogy ennek jelen helyzeten éppen a Katolikus Egyház szolgál hordozóközegéül, s egyben szenvedő alanyává, azonban mélyen elkeserítő. Óva intenék mindenkit attól, hogy a reklámban felvetett provokatív kérdések bármelyikében is elhamarkodottan, a Katolikus Egyház tanításának alapos ismerete nélkül nyilatkozzon, akármilyen egyszerű is bekiabálni a partvonalról, okoskodván, hogy mit, hogyan és miért kellen másképp csinálnunk. 2000 év. Ennyi ideje él és növekszik Krisztus Teste, az Egyház. 10-20 év. Ennyi ideje vagyunk mi itt, ezen a blogon hozzászólók értelmünk birtokában. Illene több alázattal, elsősorban tanult katolikusokat megkérdezve, s nem pökhendi módon kioktatva közelíteni az egyes problémákhoz.Üdvözlettel: Ákos

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.11.26. 16:07:26

Ennek egy célja van, a botránykeltés.
Minél hangosabbat szól, annál nagyobb a reklámértéke.

Külföldi Viktor 2008.11.26. 16:07:41

t. továbbra is zsidózó és buzizó kisnáci kommentezők! megismétlem kimoderált hozzászólásom: bújjatok vissza a röhm meg a haider seggibe.
rb, kérlek, tilts ki minket:(

Szemi Tamás 2008.11.26. 16:13:17

Kikérem magamnak, én vérnáci vagyok, kérem szépen. (És kisnyilas tb. házmester.)

ethan blow 2008.11.26. 16:13:19

Manfréd

egyetértek. este meg is nézem a jelenetet Rocco értelmezésében...

Reisz Manfréd 2008.11.26. 16:16:47

bulgakov/bulgakov 2008.11.26. 16:13:19

Nem is rossz ötlet. ÉN IS, ÉN IS!!!! :DDDD
Nah, megyek is haza, 4 óra múlt :)

walter77 2008.11.26. 16:17:43

Ez a reklám vagy mi is ez - ahogy a Mohamedes, Allahos karikatúrák is - tök fölösleges piszkálódások. Jellegét tekintve ugyanaz mint amikor Pistike az általánosban beront a lányok közé és kitépkedi a margarétákat, mert szerinte a lányok kis pisisek és hülyék és amúgy is mit szöszölnek a virágokkal, mer' a transzformersz az amúgy is sokkal jobb. Fölösleges idiotizmus. Már nincsenek karóbahúzások és keresztrefeszítések, mert eretnek vagy; szóval nem kéne berontani a vallások kertjébe és kigyepálni mindent.
Amúgy meg igaza van Ákosnak.

szent-e vagy 2008.11.26. 16:19:22

Íme egy izraeli reklám ortodox zsidókkal és a YMCA-vel.
Szerintem rendkívül szórakoztató!
www.youtube.com/watch?v=y1zJxyPPK8c

HDTV-t akarok!!!:))

huncsongor 2008.11.26. 16:26:03

Igaza van Ákosnak! Külföldi Viktor, ha valaki leírja azt, hogy buzi az már náci? Aki kritikát mer megfogalmazni egy zsidóval szemben az náci??

kenyszerjogasz 2008.11.26. 16:27:11

mai napi kommentversenyünkre walter77 és turjanyiakos küldött be helyes válaszokat.

a többieknek még fejlődniük kell, míg lesz újra újpest-fradi.

na lépek, nem kell többet dógozni. ^^

LBalazs 2008.11.26. 16:30:29

az ilyen kommentek miatt szeretnék melegzsidócigány lenni. Felesleges leírni, mégis...azért két férfi csókját romantikus zenére csak nem kéne a kislányok erőszakolásához hasonlítani. Lassan úgy érzem, hogy olyan reklámok kellenek, amikben a szélsőjobbos buzizó-zsidózó emberek vannak kismacska simogatás meg gyerekpelenkázás közben mutatva. Lehet csak ki vannak rekesztve a sok gyülölködés miatt, pedig csak szeretetre vágynak. Tudjátok olyan szép szeretetre, mint ahogy a nagy könyvben Jézus hirdeti.
puuuuuuuuuuuuuuusz

walter77 2008.11.26. 16:32:37

Kényszerjogász! Köszönöm az elismerést! A magam részéről támogatom a reklámötleted megvalósulását - az indonéz nők és a BB! Kétségtelenül kraftosabb, mint a szóbanforgó darab!

Na én is húzok, de mert nekem még dolgozni kell... :(

miki 2008.11.26. 16:34:52

Hát Hruscsov meg Kádár már évtizedekkel ezelőtt csokolózott, ha jól emlékszem. Előző életükben amúgy rabbi volt mindkettő.

boka · http://csaszu 2008.11.26. 16:35:32

Amíg feláll a cerka , addig felesleges hinni jézus feltámadásában !
Majd öregkorunkra. Szerintem is az underground réteg feszegeti a pofonládát, hál'isten az új pr generáció előtt bedöltek a tabuk, nekünk még meg kell szokni, hogy a világon nem mindenhol vesznek az újszülöttnek arany feszület fülbevalót, hanem björnborg karszalagot kap a purdé. Ilyen pl. a LONSDALE márka is, legnagyobb reklámfilmjét a tv székház előtt forgatták, igaz, a világításról a szereplők gondoskodtak.

miki 2008.11.26. 16:42:01

boka:

Valahová mindenki tartozni akar. Lonsdale-es vagyok, az is jelent valamit, Borg-os vagyok az is. A márkák üzenetet hordoznak. Ennek a filmnek a végén is ott van egy.

walter77 2008.11.26. 16:57:26

Boka, Húú.
"Amíg feláll a cerka , addig felesleges hinni jézus feltámadásában !"

1. Amíg x, addig felesleges hinni Istenben képlet teljesen kívül esik minden értelmezhető tartományon.

2. Ha már képlet kell, akkor ajánlom figyelmedbe a játékelméletet. Állítólag létezik is egy ilyen istenérv: Mikor veszítünk nagyobbat, ha nincs Isten, de én hiszek benne, vagy ha van Isten, de nem hiszek benne. Az érv szerint egyértelműen megéri hinni Istenben. Nem akarok hülyeséget mondani de asszem Pascal (simán megeshet, hogy nem ő volt, de akkor a környékén valaki) jatszott el ezzel a gondolattal, az meg ugye nem ma volt, hanem a 17. század közepe táján.

Szóval attól, hogy áll a cerka, még nem biztos, hogy fölösleges hinni Jézusban.

majomka 2008.11.26. 16:57:36

huncsongor
az, aki "egy zsidóval" szemben kritikát fogalmaz meg, az náci, igen. Nem egy bigott, hajthatatlan, elvakult zsidóval szemben, hanem "egy zsidóval" szemben, vagy "a zsidókkal" szemben, mint itt egy páran. Borzasztó.

boka · http://csaszu 2008.11.26. 17:00:19

"Valahová mindenki tartozni akar"

Nekem a vevőim akarnak mindig!

Ez már egy ilyen világ, az a baj, hogy az Emo-s tinit utálja rocker, mint az én gyerekkoromban a Kajagoggoo együttes fant utálta a szikora robi fan. Ez legyen egy ország legnagyobb problémája ! Csak egészség legyen, meg sok beteg !

miki 2008.11.26. 17:04:10

walter

egy létező dologban nem hinni kisebb veszteség, mint egy nemlétező dologban hinni.

te is így gondoltad? persze ez csak aféle viccelődés ugye

freddo 2008.11.26. 17:05:18


"A reklám célja nyilvánvalóan minél nagyobb figyelem felkeltése"

Ez a baromság megkerülhetetlen minden postnál, de a "nyilvánvalóan" most különösen bájossá teszi. A minél nagyobb figyelem felkeltése nyilvánvalóan nem célja, hanem ESZKÖZE a reklámnak (a cél elérésére: az üzenet átvitelére és vmilyen termék/márka-fogyasztó viszony kialakítására).

Csak azért vetem közbe (tök fölöslegesen persze), mert a reklámot így, céljai ismeretében tán laikusként is jobban meg tudnánk ítélni (ami SOHA nem a figyelem felkeltése). Whatever.

miki 2008.11.26. 17:05:50

boka

ja de azért szikora fanok is beültek a végtelen történetre, aztán dudorászták titokban a Limahl-t (asszem így írták szegényt)

boka · http://csaszu 2008.11.26. 17:12:48

"dudorászták titokban Limahl-t "

Titokban a vegyvédelmi álarc-tarisznya belsejébe írták az osztálytársaim ( főleg lányok, akik még nem hordtak melltartót )

walter77 2008.11.26. 17:28:19

Miki

Nem egészen.
Hitünk tárgya sohasem olyan, amiről tudjuk, hogy van. Így nem egy létező vs. nem létező dologról beszélünk, hanem arról, hogy hisszük, hogy létezik valami, és ezután választunk, mi "éri meg jobban".
Nade ennek már semmi köze ehhez a poszthoz, ahogy az álló cerkának sincs a hithez, meg ehhez a klipphez.

Abban teljesen egyetértek, hogy Lmahl-t csak a Mode-osok és a Cure-osok nem dúdolták. (Bár én mindháromat dúdoltam időszakosan... R-go-t viszont sosem...)

mikipeti 2008.11.26. 17:36:00

walter

abban hiszel, hogy létezik vagy abban, amit üzen?

például Zorán hisz a lézersugárban, ami létezik.

a Borg-osok hisznek a szeretetben.

walter77 2008.11.26. 17:51:06

Az alapszitu az volt, hogy Borgosok egy jó üzenethez vacak levélpapírt használtak.
Szerintem vallási dogmákat nem kell rugdalni. Éppen mert hitre alapul, ami megkérdőjelezhetetlen annak aki hisz Istenben. A kereszténységnek bőven van olyan üzenete amiben lehet hinni, még akkor is, ha nem vagy Istenhívő. Egyszerűen csak azt gondolom nem kellen ebbe belerondítani just for fun.
A tolerancia akkor működik, ha én is elviselem a másikat és a másik elvisel engem. De ha az egyik azt mondja Te hülye vagy mert nem tolerálod azt amit én tolerálok, tehát Te nem vagy toleráns, akkor már régen el van csezsve az egész.

A borgosok a profitban hisznek, nem a szeretben.

Zorán meg abban, hogy a lézersugár jobbá teszi ezt a világot.

mizie 2008.11.26. 17:51:21

Én úgy tudom a kurucinfo meg a többi ovoda-blog nincs teleszemetelve ostoba kommentekkel (vagyis csak azokkal, de ez ugye nézőpont kérdése), akkor ezek a debilek mindek jönnek oda mindenhova? pláne hogy mégcsak nem is politikai témájú a post.

Miezkiez 2008.11.26. 19:55:05

Ehhez a reklámhoz írjon valaki briefet, könyörgöm!

nemkellnemzetivagta 2008.11.26. 22:06:10

szóval az a baj, hogy ha ez nem bátorság -márpedig nem bátorság-, akkor micsoda? mert poénnak béna, és akinek szól, az pont nem háborodik fel rajta, maximum azt hiszi, hogy majd valaki más felháborodik, ami szintén kétséges, hiszen Svédországról beszélünk. hát akkor mi ez, ha nem pont a legolcsóbb konformizmus?
és tényleg, miért nem allah megy hozzá mohamedhez úgy, hogy egy meztelen szűz adja össze őket? mert akkor szegény svédek megint egy évig nem mehetnek a trópusokra nyaralni?

pekmester 2008.11.26. 22:47:32

nem igazából értem miért lett a hozzászólásom törölve.
azért mert igaz volt?

Gyuri 2008.11.26. 22:57:46

Ciao! Nem tudtam végigolvasni a kommenteket. Nekem egyetlen megjegyzésem van. Hogy verhette ki ez a reklám a biztosítékot Svédországban?? Nekem a következő információim vannak az ottani egyházi helyzetről Ott nem katolikus egyház van (s az egyszeri embernek sem az jut eszébe egy ilyen templomról ott! persze vannak katolikus,de abszolút kisebbségben), a helyi (állami!) luteránus egyházban már jó régen vannak lelkésznők, ezen kívül épp nemrég hagyták jóvá, hogy melegek is házasodhatnak, sőt meleg lelkészek is lehetnek. Tehát ez egy ma realisztikus jelenet lehet Svédországban. Az hogy szokatlan oké, de hogy kiverné a biztosítékot?????

Béla100 2008.11.27. 00:18:56

Nahát az hogy valaki ellenséges a melegekkel szemben, az nem olyan dolog, ami egyszerűen a "szíve joga", mert másokat érint!
Az egyházban meg dogma, hogy utálatosak vagyunk és halált érdemlünk, de az egyháznak van egy csomó más hülye dogmája is, amivel szembeszálltak, mert kirí belőlük, hogy a szerzőnek halvány fogalma sem volt a dolog valóságáról, és ezzel is szembe kell szállni, mert az hogy valaki meleg, az nem dogma, hanem tény.

Bobby Baccala 2008.11.27. 12:39:12

szerintem ez a reklám nem jó. nem jön át vazzzz :)
ettől senki nem fog oda reggelni és ott párt keresni. a kommentezők közül is sokan BB termékre asszociáltak, vagyis hogy nem fognak BB cuccokat venni.pedig ez társkereső oldalt népszerűsít, nem?

amúgy hívő katolikus vok, nem igazán vágott mellbe a spot, manapság ez nagy divat. (inkább szánalmas..remélem az egyház sem ült fel ennek az olcsó provokációnak, hiszen gondolom ez volt a célja)

szerintem sokkal jobb lett volna,ha az ökuménia jegyében egy izraeli katona és egy palesztin öngyilkos merénylő jelölt lány házasodna össze egy róm.kat.temlpomban. akkor lenne love for all, meg worldpeace...szerintem

bulgakov 2008.11.27. 13:15:13

bobby
nem rossz az ötleted, és esküszöm jobban tetszene (bár volt már hasonló, de nem így).
ha az izraeli krapek venné el a palesztin lányt egy romkat templomban, az nekem jelentene vmit (vagy bármilyen mixtúrában: izralei katona, rom kat csaj egy muszlim szertartás keretében) sokkal pozitívabb és szerethetőbb üzenet lenne, főleg a mai helyzetben. éás úgy lenne provokatív, hogy senkit nem bántana, mert mindenki gondolkozzon el inkább bazmeg.
azonban: izraelitába nem rúgunk, mert visszarúg. muszlimot nem bántunk, mert nem akarunk robbanni nemzetileg. buddhista nem para. mi marad? kurva katolikusok, a demagóg, dogmatikus egyházukkal, na, azok megérdemlik, majd jól felkúrják magukat, aztán még röhögni is lehet rajtuk.

ebből nekem pont nem az jön át, higy egyetemes szeretet, hanem egyetemes gyűlölet inkább és pocskondiázás, froclizás, provokáció. ha ezt akarta üzenni a film, sikerült neki.

Bobby Baccala 2008.11.27. 16:19:53

bulgakov

egyetértek

egyébként meg a legtöbb társkeresőben lehet kor,nem,vallás,bőrszín,vallás,szexuális orientáltság stb szerint keresni..tehát ez nem újdonság, semmi extra.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2008.11.27. 19:32:01

Kérem szépen, próbáljuk meg a reklámot többféle kontextusban megnézni.

Ugye egyáltalán nem mindegy, hogy milyen közönség szembesül ezzel a reklámmal. Nem akarok senkit megbántani, de nagyon gyakori, hogy a Római Katolikus egyház bibliai magyarázatot emleget, amikor az ő magyarázatukkal ellentétes álláspont szerepel a Bibliában, és pl. Jézusnak mondanak ellent. Ugyanakkor az evangélikus egyház ezekben a kérdésekben teljesen más álláspontot képvisel.

Ugyanaz a reklám megjelenik egy olyan környezetben ahol sok katolikus hívó látja, a botrányok is eszükbe jutnak (pedofil papok) és elég csúnyán szembesíti a reklám őket bizonyos problémákkal. Az egyház válaszol, kinyilatkoztatva (és nem véleményt alkotva) utasítja el mások véleményét, szabadságát, és a katolikus hívő baromira megbántódik, mert a kinyilatkoztatással együtt az ő véleménye is a sárban köt ki.

Vagy ugyanez a reklám megjelenik egy olyan helyzetben ahol természetes, hogy a helyi gyülekezet többsége nő, ahol természetes az is, hogy a lelkész házasodik, és ahol a közösség elfogadja a melegeket.

A magyar társadalom közelebb áll az első csoporthoz, baromi könnyű rásütni a reklámra, hogy azért hat mert botrány. De vajon, amikor a reklám a második csoporthoz közel álló társadalomban jelenik meg akkor valóban botrány? Vagy pedig éppen az teszi erőssé a reklámot, hogy az ottani értékrenddel összecseng.

Cyber CheGuevara 2008.11.27. 20:54:18

Hello!

Mi már összepattintottunk néhány vírusmarketing kampányt, de nekünk mindig gondunk volt azzal, hogy a filmben megjelenő link hajt e valami látogatottság növekedést a landing page-en. Attól tartottunk, hogy nem.

Erre egyszer egy média guru, azt mondta, hogy ne foglalkozzunk, hogy alacsony a CT, merthogy nem az a lényeg (?) hogy hányan kattintanak át, hanem, hogy mennyi időt töltenek el célcsoporték a márkánkkal, miközben a reklámunkat nézik.

Ha ez igaz, és megvizsgáljuk, hogy itt a postok között mi a leggyakoribb kulcsszó amit a postolók használtak a filmre vonatkoztatva, akkor könnyen elképzelhető, hogy mások is, bár más arányokkal ugyanezt gondolják. Vagyis: Börk Bojg= [kulcszavak]

Javítsatok ki ha tévednék. Ja; és Éretlen üzeni, hogy ki tudja fordítani a szemhéját... :D

Én

mcdas · http://kezdokrisnas.freeblog.hu 2008.11.29. 19:58:26

Az a csúnya, hogy egyre durvább lesz a reklám világ. És mivel ez szokatlan és meghökkentő, így ezt kajázzák az emberek. Nézd meg már mennyit beszélünk erről a reklámról is...
Hamarosan meg belénk ültetik a Chippeket és azt csinálunk amit akarnak, különben vége.
Lassan már divat lesz buzisnak meg Transzisnak lenni...
Én kérek elnézést...

Gouranga

nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2008.12.05. 22:58:30

Azt tudom, hogy van akinek mindenről a zsidók jutnak az eszébe -- most is csak 4 kommentre volt szükség, hogy ez ismét bizonyítást nyerjen ;) -- de, akinek a katolikus egyház ugrott be a reklámról, attól megkérdezném, hogy miből gondolják, hogy az itt szereplő papok katolikusok? (Segítőkérdés: mi a katolikusok aránya Svédországban?)

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása