Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ballack kivégzi az edzőjét

Az Adidas egy újabb kampányba kezdett, amelyben celebekkel próbálja megfogni a nézőket. De hát ember legyen a talpán, aki a Nike-Adidas reklámháborúban még meg tudja mondani valakiről, hogy melyik sprortszergyártó kedvéért dekázik egy filmben. Hogy egy kicsit megkönnyítsék az azonosítást, az Adidas új filmjeiben olyan helyzetekbe tették a sztárokat, amik kellően hülyék ahhoz, hogy valaki össze tudja őket kötni egymással.
 
Ebben a szpotban Michael Ballackot láthatjuk gyakorlás közben, amint nem egészen úgy sül el a lába, ahogy azt ő és elsősorban az edzője szerette volna. Az eredmény egy fájdalmas telitalálat. Egy másikban Gerrard rúgja szét labdával a Xabi Alonso által indított agyaggalambokat, a harmadikban Adebayor játszik saját magával kígyósat (a classic Nokia 6110-es játék), egy újabb darabban pedig a Robben néz hülyén, de ezek még annyira sem viccesek, mint az első, és hát őszintén szólva nem ez lesz az a kampány, amire évek múltán emlékezni fogunk.
 
Ha már választani kell, akkor sokkal inkábba a Nike rózsaszín focicipős, mellrákellenes kampányára szavaznék, amelyben Riberyt Rózsaszín Párducként láthatjuk viszont. Már az alapötlet is nagyon üt, hiszen férfiak millióinak idoljait Barbie-színű topánkába bújtatni elég szokatlan dolog, így a figyelemfelkeltés garantált. Az meg, hogy Ribery, az Eb legcsúnyább játékosának választott francia sztár lett az egyik pink reklámarc, kifejezetten telitalálat, mert őt aztán tényleg csak a rosszindulatúak vádolhatják piperkőcséggel. A lényeg, hogy nézzétek meg az összes reklámfilmet, aztán a végén vegyetek egy jó Umbro csukát!
 


Címkék: sport humor

A bejegyzés trackback címe:

https://addict.blog.hu/api/trackback/id/tr80788946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Remy 2008.11.30. 12:20:29

Egyértelműen a pink kampány, Ribery hatalmas Pink Pantherként.

gurkaserpa 2008.11.30. 12:31:15

Anelka a Pumának kampányol...

W Joe 2008.11.30. 12:46:18

A Pink Pantheres reklám tetszett :D

mczm 2008.11.30. 13:12:34

ilyen egy szar kampányt nagyon rég nem láttam. egytől egyig egy rakat fos. ez a tökönrúgós dolog nemtudom kinek vicces, az agyaggalambosról lerí, hogy kamu, a kígyózásra meg már szavak sincsenek. az utolsót már kedvem sincsen megnézni.
fájó ez tekintve, hogy az adidasnak azért volt egy-két jó kampánya már. én nem is értem.

Nos 2008.11.30. 13:43:14

Mindegyik szar, nincs jó focis kampány Cantona nélkül:)

2008.11.30. 13:51:27

"A lényeg, hogy nézzétek meg az összes reklámfilmet, aztán a végén vegyetek egy jó Umbro csukát!"

Nagyon jó! :)

sg · http://soccergirl-sgblog.blogspot.com/ 2008.11.30. 14:05:31

szerintem a Nike-nak mindig jobb reklámjai voltak. most is jobb a Pink Panther.

Terápiás csoport

addict blog on Facebook

Szólj hozzá!

site statistics
süti beállítások módosítása